A Szeretet, melynek szimbóluma a Nap, olyan fényben tündököl az életedben, hogy képes vagy a földi világ feletti szeretet minőséget megtalálni önmagadban. Ez abban is megnyilvánulhat, hogy esetleg nem tudod befogadni a látható világ szeretettelenségét, ám ez pontosan arra tanít Téged, hogy képes legyél mindenkit úgy szeretni, mint az angyalok az embert.

Áradatszerűen sodorja magával a környezetét, félelmetes tempóval, s aki nem bírja, azt elnyeli vagy a partra veti. A mélységet kutató: ő képes a leginkább lemerülni a félelmes sötétségbe, mert nem fél, hozzá van szokva a veszélyhez, a halálhoz, ahhoz, hogy minden pusztulást valami új kezdet követ és megfordítva: minden új dolog létrejöttét rombolás előzi meg. Óriási a fájdalomtűrése, s olyan aurája van, hogy rendszerint megvédi a végzetes sérülésektől. (Megy a golyózáporban és kikerülik a lövedékek, nem sérül.)

Szereti kutatni a tudás őt körülvevő csodavilágát és szeret arról olvasni. Tudásszomja kiapadhatatlan. Meggyőződése, hogy ez az egyetlen véget nem érő életút. Egy szikrányi érdeklődés akár az egész életen át tartó búvárkodásra válthat át. Szívesen lenne a világ bölcse, és ezért egyedülálló tettekre képes – csak azért, hogy új tapasztalatokra tegyen szert.

Nyitottság, felszabadulás, intuíciója rendkívül pontos - számtalanszor tapasztalja, hogy a jelenségek nem azok, amiknek látszanak, hanem ahogyan ő azt érzi -, intuitív megértése van az emberek és gépek természetes funkciói iránt, jóság (Assisi Szent Ferenc energiája), teremtőerő (bármit meg tud teremteni, le tudja hozni fizikai síkra a vágyait, elképzeléseit), az új könnyed befogadása, érzelmi ráhangolódás, könnyed döntés, mert mindegyik út egy, szuggesztív akarat (hihetetlen szubjektív motívumot szuggerál a másiknak, amire az egyszerűen nem is tud mit válaszolni. Próbálja óhaját mindenen áthajtani. Ami sokszor sikerül is neki. Ezt az erőt a többi típus nem tudja magából előhozni.), tisztán látja a végső igazságot, tökéletes, ahogy van, kimondja, amit valójában érez, önbizalom, világos célok, lehet nemet mondani, belső tisztaság, tökéletesség, mások gyengeségeivel szembeni belátó türelem, önfegyelem, szolgálat, beindít dolgokat, saját eszmények átvitele a gyakorlatba, a sok életen át felhalmozott szellemi tartalékainak konkrét átültetése a valóságba, feladat: megvalósítani a tökéletesített ideálokat, amire akkor tehet szert, ha mindentől eloldotta magát, kivéve az isteni lét értékelését, egyszerűség, döntés az intuícióra és a magasabb szellemre hagyatkozva, bizonyosság, sokrétű lehetőségekkel rendelkezik, töprengés helyett tesz, az alantas szellemet magasabbra transzformálja, érdeklődés szélesítése segít a dolgokat bizonyos távolságból szemlélni: az erdőt is látni, nemcsak a fát (a tudásszomj a múltban segített csak), utazások segítenek a látókört szélesíteni (legnagyobb sikerek távol), a dolgokat könnyedén veszi, újszerű béke, kétségek nélkül hatalmas szellemi növekedés, a véges világból a VÉGTELEN TUDÁSRA kell gondolatait irányítania, szavak helyett egyre inkább gondolatok (a beszéd behatárol), minél kevesebbet beszél másokhoz, annál több hitet és bizalmat tud magában kifejleszteni. legvégül a nagy bölcsesség szabadítja őt meg.

Az igazi bölcsesség az a képesség lehet, ahogyan az ember megtanulja uralni az energiáit. Ha képes összeszedni, és nem engedi elfolyni, akkor lehetősége lehet arra, hogy bármely részletre ráirányítsa és akkor az a részlet tökéletesen működik. (Így lehet varázsolni is!

Rábeszéltél, hogy döntsek úgy, hogy jól érzem magam.

Nemsokára eldöntöm, hogy szeretsz engem akkor is ha nem vagy velem és megbízom benned akkor is ha összetörted a szívemet, vagy azt is, hogy össze se tört, és azt is eldöntöm, hogy én vagyok a legboldogabb ember a világon, mert nekem van a legszebb és legkedvesebb társam az egész világon.

"Figyelmet adva gyógyítasz."
"Fehér vagy."

"Tőled kapom a legtöbb biztatást, pedig téged ismerlek a legkevésbé."

"Nem tudom, hogyan háláljam meg. Te többet adsz, mint bármilyen barátság."

"A tiszta jelenléted elegendő."
"Öngyógyítok veled."

Világíts és ragyogj ott, ahol szükség van rád!!! Értsed meg és tudd, hogy miért vagy ott, ahol vagy, és emelkedj mindenek fölé!

Gyógyítsd a "puszta" lényeddel és jelenléteddel azt a helyet és azokat a lelkeket, akik nem tartanak ott, ahol te!
Ezen keresztül juthatsz el az "átjárhatóságig".

Persze óvd magad, hogy többet ne vigyen, mint amennyit adni tudsz fizikai léted sérülése nélkül, de lásd, hogy a Gondviselés rád bízta a beragyogás feladatát! ... És így, ezen keresztül kerülsz te is harmóniába és hozol mindent magad körül egyensúlyba.

"Tudod .... tényleg sokat jelentesz nekem. Egyfelől megint megnyitsz olyan dolgokra, amikre ráéreztem már, de a hétköznapsátán finoman és évek alatt újra befedi... másfelől szimplán szeretlek. Veled tudok önfeledt lenni, rájövök hogy nem kell megjátszanom magam, értelmesen tudok beszélgetni, megtűröd a sok beszédemet, aminek fele amúgy is csak fedés... nyitott vagy sok mindenre, tudok tanulni tőled, sőt bízni... benned, a tudásodban."

Bizony, sokszor fájdalmas, ahogy alakít az Élet / Isten, de ez csak azért fáj, mert ellenállunk, mert nekünk saját terveink vannak, amelyhez sokszor ragaszkodunk, mert nehezen engedjük el a megszokásainkat, mert nem kényelmes kilépni a komfortzónából, és különben is, mi tudjuk nekünk mi a jó! És ebben még igazság is van! Hiszen van szabadságunk dönteni!

A szabadság teljessége mégis az, amikor azt döntjük, ami a sorsunk, amikor teljesen képesek vagyunk együttműködni az Isten / Lelkünk akaratával (ami mindig jó, csak a mi lapos nézőpontunkból, elménkből ez nem sokszor látszik), amikor megengedjük, hogy vigyen, sodorjon az élet, és közben nem másfelé kapálózunk, nem akarjuk elérni azt a partot, vagy azt a sziklát, vagy azt a faágat, mert az olyan szép és vonzó, mert olyan jól áll a másik embernek! A "világ" ezt próbálja ránk tolni, hogy ezt, meg azt érd el, szerezd meg, ülj bele kényelmes csónakba, menj másfelé, csak ne sodródj az életed folyamával, mert akkor nem mi kontrollálunk, hanem Te magad, és úgy a szabadságodban nem a mi malmunkra hajtod a vizet.

Pedig szerintem akkor csináljuk jól az életünk, ha a sodrásiránnyal együtt úszunk, akár erőt is kifejtve a folyamirányban, és tesszük oda magunkat tudatosan, mert így haladunk előre a "saját" életünkben nagyot! Ha pedig elfáradunk, hagyhatjuk sodortatni magunkat, mert az élet árama így is továbbvisz a sorsunk útján. Ez adja a legkisebb ellenállást az életünk áramlásában, és csak így nem fáradunk bele az életünkbe, ám ha másfelé akarunk elevickélni, mert az pillanatnyilag vonzóbbnak tűnik, hát az bizony nagyobb ellenállást jelent és sokkal fárasztóbb út. Meg kéne végre tanulnunk a saját életünket élni, úszni, áramoltatni!...

"Drága ...! Már megint motiváltál, és ilyeneket hozol elő belőlem! Ezt kevesen teszik meg! Köszönöm!"