Igazából minden egyszerre van jelen, de csak a neked tetsző dolgokat szereted, ha a másik megjelenik, elnyomod, rá sem bírsz nézni. Mi lenne, ha megengednéd mindennek, hogy legyen. Ha befejeznéd a menekülést és szembe mernél nézni azzal, ami van anélkül, hogy megítélnéd. Minél több dolognak engeded meg, hogy legyen, annál szabadabb vagy. Miért? Mert már nem zavar. Hadd legyen. Visszaáll az egyensúly és már nem számít, hogy van vagy nincs.
Amit nem hiszel el, vagy nem fontos és mindig most vagy, az nem hagy nyomot benned. Ezért beszélni sem tudsz róla, vagy ha igen, az erőfeszítés. Ahhoz el kell mozdulnod onnan, ahol vagy. Ami jön magától, az oké. De ha már gondolkodni kell valamin, akkor KO. Nincs aggódás, tervezés, csak ami éppen van. Most.

Kiss Tímea - Élő igazságok - 23. oldal

Kedves Robert! A keresés azt jelenti, hogy még nem vagy Az, aki vagyok, ezért keresem Önmagam, hogy felismerjem az, aki Vagyok. Amikor azt mondom ne keress, akkor elég annyi, hogy tudatában vagy, már Az Vagyok, a többi nem a te dolgod. Minden egy önbeteljesítő "folyamat", ami a tanult személy nélkül is működik. A Teljességed megnyilvánulása mindent mozgásban tart pont úgy, ahogy az a Valóságban már most jelen van. Az önvizsgálat pont arról szól, hogy ezt felismerje az ember és felhagyjon a kereséssel és észrevegye, hogy mindig is Az volt és Az is marad, amit keres. Nem keresheted Önmagadat, mert Az Vagy. A fizikai világ és a nem fizikai egyszerre van jelen és ez megzavarja a személy gondolkodását és észlelését. Egyszerre érzékeled az időt és az időtlent, a formát és a formátlant, a fizikait és a nem fizikait. A világ pont olyan, amilyen, se nem rossz, se nem jó. Felesleges értelmezni és megítélni, hiszen ezek csak egy véges, viszonylagos értelmezésnek és nézőpontnak a következményei. Ha végre felismeritek a végtelent végtelennek és nem a véges tapasztalatok kiindulópontjából látjátok a világot, akkor minden felszabadul ennek az értelemzése alól és meglátjátok az igazi lehetőséget mindenben. Mindig a tapasztalat előtt legyél és akkor nem fogod a tapasztalatot valóságosnak látni, viszont felismered, mint egy lehetőséget arra, hogy tudd Ki Vagyok Én! Azt viszobnt, soha nem tudod megragadni és kijelenteni valamilyennek, ezért nem kínlódás az élet és a világ sem.

A múlt szombati videó: Minden vágy az Önvaló, még a "személyes" is. Ugyanakkor ez a vágy, nem a hiányból fakadó sóvárgás. Ez a vágy a vanságból ered, teremtő impulzus, ami fizikaiként készül megvalósulni. Eredeti, "isteni" "akarat".
Ez az eredeti vágy a kondicionáltság, hatására korlátozódhat, torzulhat, ám ettől még mindig Önvaló.
Így a nem ezt akartam, nem így akartam, nem ilyet akarok, a nem akarom tapasztalása is Önvaló, "isteni".
Csak épp tagadó formában :).
Azért tapasztaljuk az amúgy tiszta teremtődést nem akartként, mert valahol jelen van az Önvaló öntudatlanság ebben. Azaz nem látjuk, hol, melyik ponton, mit is akartunk, ami végül a nem akartamhoz vezetett. Ill. nem látjuk, hol van ebben a "személy vagyok" hite.
Ld. a megélhetés példáját erre.

Az öröm, a boldogság pillanatait a kondicionáltság nem bírja viselni :). Túl negatív ehhez :). Erős leegyszerűsítéssel élve:
Ha rezgés szempontból nézzük, akkor a kondicionáltságra épülő személy Én (aminek hisszük magunkat), egó, elképesztően korlátozott, alacsony rezgést képvisel. Azaz "távol van" az Önvaló "magas rezgésétől", azaz negatív érzetű tapasztalás.
A megvilágosodás folyamatában ehhez viszonyítva "fokozódik" az öröm, a boldogság, az élet tapasztalásának békés extázisa.

Ez akkora eltérést jelent a korábbi negativitáshoz képest, hogy felszínre hívja a tudatalatti mélységeiből az összes negatív benyomást, energiát, érzetet, ami addig öntudatlanul, elfojtva pihent valahol, és innen teremtgette a neki megfelelő negatív érzetű élethelyezeteket.

A gyakorlatban ezt a folyamatot így tapasztalod:
Öröm van, boldogság, minden úgy alakul, ahogy vágytam és bumm megjelenik valamiféle fájdalmas, szomorúságos, keserűséges, aggódós, szorongós benyomás, érzet, amiről azt sem tudni, hogy mi az és mit keres itt.

A múltból jövő kondicionáltság ezen rágódni hajlamos, azaz megragadja a fájdalom formákat és egyfajta önkínzásba vonul, arra emlékeztetve téged, hogy el ne feledd, milyen rossz is neked. :) S, hogy még rosszabb legyen, ugyanez a program azt mondja, hogy a helyzet miatt van, valaki más miatt van, valaki, valami az oka ennek, így hát ezt úgysem tudod megoldani, ne is reménykedj.

Ez az ÁLDOZAT program, ami a fájdalom formák energiájából teremti a neki megfelelő helyzeteket, újra és újra megismételve különféle formában a mintáját az életedben.

Folyton beleköp az élet öröm levesébe :). Ellopja tőled az élet extázisát.
Ráadásul addig nem is tud megoldódni, amíg a helyzettel állsz neki bíbelődni, azaz változtatni akarsz a helyzeten, az emberek viselkedésén, veled való viszonyukon, az életeden, stb....

Azért nem tud így megoldódni, mert az az áldozat-fájdalom energia, ami ezeket a helyzeteket teremtette, továbbra is ott marad, ha csak a helyzetet kezeled. Azaz a helyzet megoldódik, fellélegzel, majd visszajön egy másik formában... :)

HELYETTE AZ ÉRDEMI MEGOLDÁS:
TUDATOSAN LENNI, A VALÓDI ÉNEDKÉNT, ÖNVALÓKÉNT ÉS ONNAN MEGISMERKEDNI MAGÁVAL AZ ÁLDOZAT MINTÁVAL, AMIT CIPELSZ. Felhasználhatod az ismerkedéshez a helyzetet, amiben felismerted az önkínzást, a fájdalmat, a negativitást, stb.
Nemcsak pszichésen fontos értened a mintát, hanem annyira jelen kell legyél a számára Tudatosság-Jelenlétként, hogy az energiája vissza tudjon térni a Tudatosság ürességébe, a feltétel nélküli szeretetbe.
Máskülönben hiába érted már, ha az energiája még mindig ott van és emiatt folyton azonosulsz vele.

Ez egy olyan folyamat, ami által és közben a tudatosság (Te) felismeri öntudatlan részeit, azaz a Tudatosság "szintje" emelkedik, azaz a Jelenléted erősődik, azaz mélyülsz önmagadban, azaz ébredezel a kondicionáltság, a személy Én álmából, azaz felülemelkedés tapasztalódik az öntudatlanság fájdalom rétegein felülre.
Azaz a tapasztalás az öröm, a boldogság, a béke, a könnyebbség "fokozódása" és fájdalmas pillanatok ritkulása.

Azaz a boldogság, az öröm, stb. elviselhetővé válik :) :) :). függetlenül az eseményektől, körülményektől, azaz negatív helyzetekben is tudnak érvényesülni. :) :) S ezzel felgyorsul az öntudatosulás.

MINEK ADSZ HITET?

Minden általam megnyilvánult. Vissza fogja igazolni az élet az én hitrendszeremet? Igazam lesz, ha visszaigazolja? Boldog leszek az igazamtól, még ha rossz is, akkor is? Igen.

Ez maga az élet, amit játszik a személy. Ez okozza a fájdalmát, a bánatát vagy az örömét, a boldogságát. Hamis illúzió. Tényleg erről szól az élet? Nem.

Az élet ennél sokkal tisztább játék. Nem tudsz hibázni. Nincs jó és rossz. Csak felismerés van, csak tapasztalás, csak észlelés. Csak a figyelő, a tanú jelenléte van. De ennél többet ne akarj bizonyítékként az élettől, mert megkapod a bizonyítékot, hidd el. Mindet kivétel nélkül. 
És pontosan ezért, mert mindenre megkapod a bizonyítékot, attól függően, hogy most minek adsz hitet, teljes kavalkád van az életedben, és totál káosz, mert nem tudod, hogy merre van az előre. Az egyik nap boldog vagy, mert tettél két lépést a tökéletesség felé, a következő nap nem úgy érzed magad, mint a boldogság pillanatában, hozol egy ítéletet a boldogtalanságról és elszontyolodsz. És ezt játszod addig, amíg el nem fáradsz és fel nem adod. Mert elfáradtál, mert reménytelen, mert neked nem sikerül. Neked nem működik semmi. Mert egyik pillanatban így ítéled meg a helyzetet, a másik pillanatban úgy. 

(Horváth Mónika - 2020.08.11.)

A sakkozás egy eszköz. Rólam szól, aki kétség nélküli. Akinek a legkisebb kétsége van önmagával - nem a sakkal, az csak egy kivetülés - annak fel kell ismernie, hogy ő nyerni akart.

Aki nyer, higgyétek el, a legtöbb esetben nem akar nyerni. Meg se kérdőjelezi annak a pillanatnak a teljességét.

Aki nyerni akar, ő már gondolkodik a nyerésről. Azért akar nyerni, mert a veszteség lehetősége élő a számára.

Aki nyer, ő nem akar nyerni, mert nem születik meg a kudarc lehetősége. Ő csak megéli a pillanatot. Miért éli meg a pillanatot? A lét öröméért.

Engem választasz vagy a tapasztalást?

Tényleg ez a valóság, a diszharmónia? Soha meg se született!

Tudatban levő hitrendszer az ösztön... Az ösztön hatalmasabb lenne, mint Isten?

Én építettem be, én hittem el valamikor ... elfogadtam valóságként.

Lehetőséget kapok ránézni testközelből....félelem, hogy megteszi, kevésnek érzem magam, hogy ezt teszi, hogy erre van szüksége...

Ezáltal mosódik ki minden... de ha elfogadom, hogy ez a valóság, megerősödik megint.

Valóság, tiszta párkapcsolat: a férfinek eszébe se jut elfordulni más nő felé, mert annyira kielégítő vagy a számára, eszébe se jut képet nézni, mert ott vagy te, aki valóságos, húsvér. Ez az eredendő valóság.

Mindig önmagadat választani és tudni a valóságot. Isteni. Ennyit érzel, hogy tiszta kapcsolat. Egy tisztaságot érzel.

Miért annak adnál erőt? Mind belőlem jön....ő soha nem gondolja, mert Én nem gondolom...neki soha nincs szüksége rá, mert nekem nincs szükségem rá, hogy pornót vagy más nőt kelljen néznie.

Nem Isten érzi, gondolja ezeket, mert nem harmóniát vált ki. Ezek nem tiszta isteni gondolatok.

Az ANANDA, az ún. üdvösség-feltétel nélküli öröm-szeretet az extázis maga. Az extázis magyarul "önkívületi állapot".

Valójában egyszerűen csak az, amikor legalább egy röpke pillanatra nincs hamis kicsi Én-kép. Azaz a hamis Énkép nélküliség az önkívüliség, azaz ez maga az EGYSÉG, ahol nincs másik valaki, nincs semmi külön az Éntől, nincs elválasztottság. Ez az extázis-szerelem, ez a Lét, ez a VAGYOK az azonosulás előtt.

Ez az extázis manifesztálódik szerelmi-szexuális élményként :i (mármint, amikor az egy jó élmény :) :) :). Azaz nem a szexualitás a forrása az extázisnak, hanem az extázis a forrása a szexualitásnak, és magának a nemi vágynak:) :) Is.

A "tiszta", a "nyers" VAGYOK extázis bukkan fel világként (és az azt tapasztaló emberként) minden reggel, amikor felébredünk (legalábbis így látjuk) és tűnik el, minden elalváskor. A világ, az univerzum mindenestül ennek az extázisnak a FORMÁJA.

Ez az extázis váltakozik folyamatosan hol ilyen formára, hol olyanra. Ez az energia forrása, az energia energiája, az életenergia. Végtelen, feltétel nélküli, ok-indok nélküli, öröm, szeretet, ami minden más "előtt" van.
Az, hogy a VAGYOK nem extázisként tapasztalódik, az az Abszolút Tudat öntudatlanságából fakad, azaz abból, hogy valami mással azonosítjuk magunkat, az Abszolút Tudat helyett. Valósnak tekintve ezt a bizonyos mást és az ebből származó tapasztalásokat.

Ez a forrása a félelemnek, fájdalomnak, szenvedésnek, negativitásnak, stb.
A VAGYOK-extázis ÉLŐ TAPASZTALÁSA az, amiről kétségtelenül annyit bírunk mondani (ha meg tudunk egyáltalán szólalni :)), hogy ISTEN.

Hát ettől fél annyira a halál-félelem, ettől választ el a "nem vagyok elég jó" (értéktelenség hitrendszer), a hiány-szükség, a látszólagos negatív meg nem figyelése Tudatosságként Tudatból, a VAGYOk, a Lét figyelmenkívül hagyása, a téves értés, értelmezés, a fizikai tapasztalatokról való lemondás (az átlátásuk és megértésük helyett), és végül magának az Én-nek és a világnak az át nem látása, a látszatba vetett hit.

A mai videó: Te - a valódi - sosem tud valakiből valaki másikká változni, valamilyenből valamilyen másmilyenné lenni. :) Minden változik benned, neked, általad, ám Te változatlan Lét vagy.
Nem Te létezel, hanem Te vagy A Lét.
Annyira, hogy a betegségek is, bár benned tapasztalódnak, nem tesznek beteggé, s a hiányuk nem tesz egészségessé. Mert az a Tudat-Lét-Szeretet vagy, ami látja, érzékeli, érzi a betegséget, annak változását, s egészséggé válását, önmaga változatlanságában.
Az apátia, az élet értelmetlenségének érzete, a céltalanság, fásultság, stb. az életöröm figyelmenkívül hagyása (nem szándékos, öntudatlan). Az életöröm a teremtés, az élet maga, ez a valódi lelkesedés, motiváltság, élet-értelem, stb. Ennek hiánya a hamis Énképpel való azonosultságból fakad, eredménye pedig ezek az érzetek (hacsak nincs rá más testi-pszichés ok). Az öröm a jelenlét, a Lét maga, a nem elmében lét maga. Automatikusan van, mindig, állandóan, ok nélkül. Apátiában "takarásban van", és jelenléttel segíteni lehet rajta.

Mai videó: Nem a szituáción kell változtatni, ha változásra vágyunk, hanem a jelenlét mértékén. Ezt - tévesen - úgy is lehet érteni, hogy "én megvalósítom (csinálom) ezt a változást ezen az új módon".
A helyes értése ennek: Önvaló - Lét-Tudat-Szeretet vagyok és egyre kevésbé azonosulok a tapasztalással, amiként megjelentem önmagamnak.
A jelenlét (sem) az, aminek az elme gondolja. A jelenlét meditáció, Lét- Tudat-Szeretet, személy nélküli. A senki nincs itt, csak a minden van. Amit néz, az meditálódik, változik, harmonizálódik, "javul".
A betegség sem személyes....