Karma, mit kell tanulnom? – Ki az, akinek tanulnia kell? Ki az, aki ha valamit elhibázik, akkor annak lesz következménye? Ki az, akinek fejlődni kell? Kinek van problémája? Az isteninek, aki vagy, a tökéletesnek és személytelennek, vagy pedig a személynek? Te a személy vagy? Nem. Akkor semmi dolgod vele.

HA AZT MONDOD, HOGY EZZEL VAN DOLGOM, AKKOR EZ VAGYOK ÉS CSINÁLJUNK VALAMIT. HA VISZONT ELENGEDED, AKKOR AZ MAJD MAGÁTÓL, AHOGY KELL, KIBONTJA MAGÁT A FIZIKAI SÍKON, KIKOMMUNIKÁLÓDIK RAJTAD KERESZTÜL.

TE NEM A SZEMÉLY AKAROD JOBBÁ TENNI MÁR.

TÉGED – AKI VAGY – SOHA NEM ZAVAR SEMMI.

AZ Ő LÉNYEGI VALÓJA UGYANAZ, MINT AZ ENYÉM. HIÁBA LÁTOM A PANASZKODÁST.. AMIT AZ ÉRZÉKSZERV MUTAT, AMIT A GONDOLAT MEGÁLLAPÍT, AZT EGYSZERŰEN FIGYELMEN KÍVÜL HAGYOM. A SZÍVEMRE HALLGATOK, AMI AZT MONDJA: ÉN LÉNYEGEMBEN A TISZTASÁG VAGYOK, Ő SE LEHET MÁS. HIÁBA MUTATJA EZT A KÉP. MERT HA ÚJRA ÉS ÚJRA MEGERŐSÍTEM, HOGY EZ VAN, VAN, VAN, AKKOR ÉN TARTOM FENN. EMELD FEL A MÁSIKAT, ÉS TE IS FELEMELKEDSZ ÁLTALA. LÁSD MEG AZ ISTENIT BENNEM, LÁSS ANNAK! MAGADBA ÚJRA ÉS ÚJRA VISSZANÉZEL: MI VAGYOK ÉN LÉNYEGEMBEN? A DÜH ÉN VAGYOK? NEM. Ő SE EZ. OTT VAN MÖGÖTTE A LÉNYEG. És akkor kezd átalakulni – hogy mikor, azt nem tudod.

Dorka: ÚJRA ÉS ÚJRA NEM VOLTAM HAJLANDÓ ANNAK HINNI, AMIT MUTATOTT NEKEM AZ ÉRZÉKSZERV MEG AZ ÉRZÉKELÉS. Hogyan reagáltam? TÖBBNYIRE CSAK FOLYAMATOSAN MAGAMBAN VOLT A FIGYELEM, EGYSZERŰEN TUDTAM, HOGY NEM EZ. FIGYELTEM, FIGYELTEM, CSAK ÁLLTAM VELE SZEMBEN, ÉS GYAKORLATILAG HAGYTAM, HOGY LESODORJON. EGYIK POFON, MÁSIK POFON. RENDBEN VAN.

HA ELKEZDEK RÁ REAGÁLNI, AKKOR LÉTEZŐNEK HISZEM. VÉDEKEZNI SEM…. AZZAL, HA AZT MONDOM, HOGY OKÉ, RENDBEN, Ő ILYEN, AKKOR MEGINT ELISMEREM, HOGY EZ VAN.
GYAKORLATILAG OLYAN, MINTHA VAK LENNÉL AZ EGÉSZRE. ODÉBB SÉTÁLSZ. De egy ponton ki is tudod kommunikálni már úgy, hogy nem mozdul ki a figyelem arról, hogy ő teljes… PL. MUTATJA, HOGY BETEG - ÉS TISZTÁN LÁTOD, HOGY AZ ISTENI NEM HOZ LÉTRE BETEGSÉGET - „OKÉ, IGYÁL TEÁT!”. DE EBBEN NINCSEN AZ, HOGY Ő BETEG, AZ IGYÁL TEÁT KIKOMMUNIKÁLÓDIK ÜRESEN.

EGY FÁTYOL AZ Ő VALÓDI LÉNYE ELŐTT, AMIRE HA ELKEZDEK REAGÁLNI, ELKEZD MEGSZILÁRDULNI ÉS EGYRE ERŐSEBBEN FOGJA MUTATNI. DE NEM AZÉRT, MERT Ő ILYEN, HANEM ORDÍT A MÖGÖTTE LÉVŐ ISTENI, HOGY VEDD MÁR ÉSZRE, HOGY ITT VAGYOK! ÉS ÉN NEM EZ VAGYOK.

Azt mondhatod, hogy „Én nagyon szeretlek így is, mert tudom, hogy valójában tele vagy szeretettel. rendben van most ez is, hogy most így van, mert tudom, hogy te nem ez vagy.”

Fogd fel ennek: egy gyönyörű játék szeretni az „ellenséget”. Isten belebújik a bunkóság jelmezébe és röhög: Beveszed, hogy ez a bunkóság vagyok?

Dorka jött: Anya, segíts, szükségem van rád. Megnéztem, mi van?? Miért jön? Mert én azt gondolom, hogy szükség van rám. DE: NINCS RÁM SZÜKSÉG, MERT Ő TELJES ÉS TÖKÉLETES. Segítségre szorul, én többet tudok, én erősebb vagyok … nem… és jött és tükrözte. Ez a bajom, az a bajom. Mindjárt jött az egó: akkor az vagyok, akire nincs szükség? NEM! Az sem vagyok! Sem ez, sem ez. Mert azonnal elkezdi tükrözni.

Hajszálvékony dolgok, amit csak az élethelyzet tud megmutatni. Bármivel, bármivel való azonosulás…

Az égvilágon semmit nem jelent, ha sok csokit eszel (meghízás, cukorbetegség). De neked pontosan azt fogja jelenteni, amit hozzá csatol a gondolat. Ha te azt mondod, hogy igen, ez a valóság, a te világodban a csokitól cukorbeteg emberek lesznek, meg elhízott emberek. RÁ KELL LÁTNOD, HOGY NEM EZ A VALÓSÁG, ez valamilyen hitrendszer képe, és amikor ezt elengeded és azt mondod, hogy EZ A GYERMEK A LÉTÉ, NEM AZ ÉN GYERMEKEM, A LÉT PONTOSAN TUDJA, HOGY MIKOR HOZZA BENNE A VÁGYAT A CSOKIRA, ÉS AMIKOR HOZZA, AZ TELJESEN RENDBEN VAN.

A PÁROD UGYANÍGY: A TÖKÉLETESEN ISTENI VEZÉRLI, ÚGY NYILVÁNUL MEG A PILLANATBAN, AHOGY AZ TELJES ÉS TÖKÉLETES. AZ EGÉSZET ELENGEDED, NEM AKAROD MEGOLDANI. Rendben van, ha a volt férjeddel van és nem eszik, ha veled van, eszik csokit… PONT ÚGY VÁLTOZIK, AHOGY KELL FORDULNIA.

A betegség mind mind a hitrendszerek megmutatkozása. Fejből nem lehet elengedni. ISTENISÉGED TUDATÁBAN VAGY, AKKOR EZ AKKORA ERŐVEL KISÖPRI AZ ÖSSZES HITRENDSZERT. EZEK MAGUKTÓL FELISMERŐDNEK. Gyakorlatilag mindent meghalad! „A hideg egyenlő azzal, hogy megfázok” – NINCS ILYEN, nem egyenlő vele. A HIDEG AZ A HIDEG. KÉSZ. PONT. A HIDEG SEMMI FELÉ NEM TART. ÉS KIKOPIK. ÉS TERÁD NEM HAT. Terézanyának nem volt betegségtudata: leprások között egészséges.

FÉNYEVŐ: MEGHALADTA EZT A TUDATOT, HOGY SZÜKSÉGES ENNI. FIGYELI A TESTET, TUDJA, HOGY TÖKÉLETES ÉS INTELLIGENS. AKKOR ESZIK, AMIKOR A TEST JELEZ. Nem akkor, mikor azt mondják, hogy napi 3 litert meg kell inni.
Amíg hiszem azt, hogy a holdállás befolyásol, addig befolyásol. Mert elhiszem azt, és ezzel vagyok egy.

Ez a fűnyíró lehet pillecukor! És akkor wuhhh…. és egész nap füvet nyírtam. ELENGEDŐDÖTT AZ, HOGY EZ NEHÉZ. Felismerésként a lét rám zúdította kegyelemként (nem én csináltam), és belekerültem ebbe az állapotba.

BÁRMILYEN LEHET BÁRMI. BÁRMI LEHET BÁRMILYEN. A nehéz lehet könnyű.

Nem volt kicsi kor. Az bennem egy hitrendszer, hogy valaha születtem. Még ez se. Semmi.

Már hallod (tőlem), már ilyenkor adod magadnak át. Már megvan! Már le van tisztulva.

BŐSÉG VAN. DE HA TE AZT JELENTED KI, HOGY NINCS, VAGY KEVÉS… LÁM, LEGYEN MEG A TE AKARATOD.

Érzi a pénz teljességét, de nem tudja, mi az. Egyszerűen csak éli, hogy wow. Ezzel se kezdj semmit, hogy az öröm nagy, vagy kis mosoly.. ezek csak felismerődnek. A 10 forintban is a teljességet éli. A csekk jelenléte = pénz van. Meg akarja tapasztalni rajtam keresztül, hogy ez a csekk feladódik.

HA A PILLANATBAN VAGY, NINCS EMLÉKED ARRÓL, HOGY EZ AHHOZ KÉPEST… NINCS MIHEZ KÉPEST!

Nincs bizonyítékod a másik létezésére. CSAK AZT TUDOD, HOGY VAGYOK, ÉS MINDEN, AMI VAGYOK, AZ BENNEM JELENIK MEG, BELŐLEM VAN.

Benne van a létezésben, hogy bármennyit ehetsz, nem fújódsz fel. Ez nem az ő nem felfújódása, hanem a te szépséged és karcsúságod. A szuper autó látványa megmutatja, hogy ez a bőség a tiéd. Ha nem azt mondom, hogy az övé, akkor csak megjelenik - pl. a szomszéd elvisz egy körre.

Nem tudod, mire képes ez a test. BÁRMI LEHETSÉGES! Képes vagy. Amikor jelen van számodra ennek az ugrásnak a megtapasztalása, és akkor meg fogod tudni ugrani, és ez nem jelenti azt, hogy utána minden nap meg tudod ugrani. EZÉRT NEM RAGASZKODIK SEMMIHEZ. MEGÉLŐDIK VALAMI KÉPESSÉG, KIBOMLIK, LEHET, HOGY EGY NAPRA, EGY ÓRÁRA, EGY HÉTRE, EGY ÉLETRE… NEM TUDNI!

SAJÁT LÉTÖRÖME TELJES.

Mosolyog rám a létezés: kifejeződik önmaga számára.

Miért fekszik a test? Mert alvás van. Akkor én ezt nem vonom kétségbe a horkoló ember miatt. Nézzük meg, mit jelent a horkolás. A horkoló ember is az alvás… hát akkor miről beszélünk? Felismeri és már kukába is dobja. Az egész a kegyelem. Ennek kell átadni magad: bízni. Tudom, hogy azért fekszem, mert alvás van. Add az gészet oda… úgysem tudsz mást tenni. MIT TARTUNK A KEZÜNKBEN? AZ EGÉSZ ÖNMAGÁT MŰKÖDTETI.

AMIKOR VAN, AKKOR SEM TUDJUK, MILYEN. OLYAN, AMILYEN. AMIKOR NEM TUDSZ ALUDNI: OLYAN, AMILYEN.
A LÉTEZÉS NEM AZÉRT FEKTETI LE A TESTET, HOGY KISZÚRJON VELE. NE ÉN AKARJAM MAGAM ELALTATNI. RAJTAM KERESZTÜL A LÉTEZÉS TESZI A DOLGÁT.

CSAK LÉGY CSENDBEN ILYENKOR. ÚGYSEM TUDSZ MÁST CSINÁLNI. NE ÁLLAPÍTS MEG SEMMIT.

Az oktatás léte felismerődik az élvezet léte felismerődik, de üres, nem tudod mit jelent, ez teljesen tiszta felismerés, vagyis történet nélkül marad, nem csatolódik hozzá, hogy azért oktatok mert, vagy azért élvezem mert s ez majd ide, meg oda vezet stb.... .....semmi nincs valójában megfogalmazva mert nincs senki aki megfogalmazná, csak a tiszta felismerés van üresen : munkahely, oktatás, élvezet stb...történet nélkül.... a szeretnék belőle még , már történet, az már nem TE VAGY s ezt felismervén látod, hogy csak TE VAGY, nincs semmiféle személy, csak gondolatok ... Ölellek <3

Mindig jelen vagy.....s mindig tudatos vagy rá, hiszen beszéltük...amikor felmerül, hogy nem voltam jelen, máris a jelenlét tudatában vagy, s mivel nincs előtte, sosem van olyan, hogy önmagad jelenlétének tudomása ne lenne jelen... ami pedig az alvást illeti, reggel ébredéskor konstatálódik, hogy aludtam, de mivel nincs előtte, valójában csak az ébrenlét, vagyis éberség van. :) S mivel nincs csak ez a pillanat ugyan mi téveszthetne meg? Semmi. :)

Jah s azok a pillanatok amikről nincs tudomásod olyan nem létezik, hisz nem tudsz annak tudatában lenni ami nincs, ha meg már tudod, hogy mi nincs, akkor meg már van, vagyis létező

Semmi másra nem vágytam, csak a nyugalom. Mindent kidobálsz. Semmit nem akarsz már jobbá tenni. Nem akartam párkapcsolatot, pénzt, bármit. Csak ez a nyugalom legyen meg (ne a halálfélelem).

Fegyelmezni kellett az elmét: csak a mosogatás, a víz, az edény. Valami már nagyon akarta és nagyon elege volt. Nagyon intenzíven csináltam ezt. Abban a pillanatban, ahogy észrevettem, hogy elkalandozok a múltba vagy a jövőbe, hogy mi lesz, volt, abban a pillanatban így vissza.

Ha egyszer képes vagy ebben a mostban megélni a pánikot, soha többé nem lesz. A gyakorlástól mérhetetlen nyugalom öntött el. Hatot elbuktam, de már más volt a minősége, nem féltem tőle, hogy ne jöjjön, hanem „most majd talán meg tudom csinálni”.

Boltban elöntött: mi van most? Figyeltem a szívdobogást, gyorsul, félelem jele van, jelen van, hogy nincs levegő… és hagytam, és csak figyeltem. Valami pattant és elöntötte testemet a forróság, teljes nyugalom állt be. Akart valami sietni, de nem tudtam. Nem reagálós állapotba kerültem.

Összes szervem eltűnt belül, megjelent egy hatalmas tér. Azt éreztem, hogy nincs bennem semmi.

Mooji: semmi nem létezik, én se, gyerek se, mi van? Sírtam, káosz, para.

Már semmi menedék nem volt, egyedül az, hogy NE ÉRINTSEM A GONDOLATOT. Bármit elkezdtem gondolni, mindig rámjött a para. HAGYTAM MÁR, HOGY AZ EGÉSZ CSAK ÍGY LETISZTULJON MAGÁTÓL. Most mi van, most mi van… próbáltam erre.

ÉN VAGYOK A LEGFELSŐBB LÉTEZŐ. NE HIGGY AZ ELMÉNEK, HAZUDIK (Papaji). Nekem ez a két mondatom maradt.

Mónika: Már az vagy. Ha valamire rákérdezel, csak úgy tudsz, hogy már megvan a válasz, különben nem kérdezel rá. Ha nem fogadom el, amit mond, akkor miért ülök itt? Elkezdtem ezt elfogadni.

„Zogoktam, elhatároztam, hogy kiülök, és addig nem jövök be, amíg fel nem ismerem.” Aztán erre is rálátott valami, hogy de ez az elme. Az, ami vagyok, nem ezt csinálja. Hú, szétesett az egész. Szenvedni sem tudtam rendesen.

Teljes összeomlás, zokogás: NEM TUDOM MEGCSINÁLNI. Mooji: NEM AZ ÉRZŐ VAGY, ÉS NEM A GONDOLKODÓ. Amikor érzés van bennem, szomorú vagyok, tudtam, hogy nem én vagyok. Bele akartam menni egy gondolatba, amit már el is engedtem, mert tudtam, hogy nem a gondolkodó vagyok, akkor mit csináljak a gondolattal?

Végén belekerültem abba, hogy SAKK-MATT. AKÁRHOVA MOZDULT VOLNA BENNEM VALAMI, NEM VOLT HOVA. Kész. Valami így feladta. Az egész nem érdekelt, felgyújtom az összes könyvet, mindent, kész. Volt egy ilyen TELJES ELENGEDÉSE AZ EGÉSZNEK.

Megvolt a felismerés, hogy mi nem vagyok. Abszolút tisztán láttam az egészet. Egy pillanat volt az egész, bezúdult minden. A következő pillanatban már a szoba… Itt kezdődött még csak a móka.

Tudtam, hogy nem a beszélő vagyok, és kikommunikáltam, hogy nem a beszélő vagyok. Hát most akkor hogy? Megint teljes káosz. Mónika: de hát mégis valami folytán megnyilvánítja önmagát. A vagyokként kifejezi. A valódi felismerések utána jöttek. De ez lehet fordítva is, bárhogy.

Nem beszélek, egy szót nem szólok. Nem találtam magam a gondolatok között. Mi ez az egész? Mintha egy nagy gondolattenger venne körül, ebben soha nem vagyok itt.

Aztán a megértés kezdte áthatni a megnyilvánulást, a gondolkodást, az érzést, és akkor így …

Az egész, ami történt, mind magától történt. Semmit nem én csináltam. Semmire nem én jöttem rá. A RÁJÖVÉS MEGSZÜLETETT. Nem azért jelent meg bennem a felismerés, mert korábban órákig figyeltem a mostot. Az órákig figyelés is valami miatt megjelent bennem. SEMMIT NEM ÉN CSINÁLTAM. MOST SEM!

MINDEN EGYSZERŰEN TÖRTÉNIK. Minden egyes gondolat a kegyelem. Az, hogy felismered, hogy hú, ez nem hozzám tartozik, az a kegyelem. MINDEN A KEGYELEM.

Amik vagyunk, és ez letisztul, az a vagyok előtt van. De ha ez az egy van, akkor minden ez kell, hogy legyen.

Ezek a felismerések végtelenek lesznek, akkor hol a végtelen, hol a dimenziók… valami mindig megmutatódik, de MÁR SEMMI NEM RAGASZKODIK EGYETLEN TAPASZTALÁSHOZ SEM. Hogy épp most fagyievés tapasztalódik, vagy valamilyen sík, dimenizó, … egy pillanat az egész. A tágulás is benned egy felismerés, mint a végtelen, valami, bármi lehet, végtelen tapasztalás lehet. Csak egy ponton, amikor már megvan ez a tiszta megértés, MÁR SEMMI NEM RAGASZKODIK A TAPASZTALÁSHOZ SEM. SEMMILYEN ÁLLAPOTOT NEM KERES MÁR.

Az elme nézőpontjából nevezett hétköznapi teljesen ugyanolyan csoda, mint a rálátás az angyali síkra. MERT EZT MÁR MIND ÖNMAGADKÉNT TUDOD.

AZ EGYIK PILLANATBAN VAN EGY KATARZIS – WOW – A MÁSIK PILLANATBAN VALAMI LÁTJA, HOGY JA, EZ SEMMI. AZ EGÉSZ MEGY A KUKÁBA. A pillanatban feljön: rendben van, de felidézni nem tudom.

Személy? Ki? Egy ponton az egésznek nincs értelme… hogy valami személyhez tartozó vagy nem… mert NEM TUDSZ KÜLÖN VÁLASZTANI SEMMIT. AZ EGÓ IS A LÉNYÜNKBEN EGY ELKÉPZELÉS. EGY UGYANOLYAN GONDOLAT, MINT AZ ALMA. Az almához is van egy jelentésünk, meg a személyhez is van egy jelentésünk, de nem élőbb egyik sem a másiknál. Nincs jelentősége.

Nem csinál a személy semmit, mit csináljon? Milyen személy vagy hol?

Nincs kit felébreszteni, nincs, aki felébreszthetne bárkit is. A kép összes eleme pixelekből van, felébred a képernyő, utána kit fog felébreszteni? Az egész egy teljes paradoxon. Ezért nem tudok én sem mást mondani: ébren vagytok! Ha azt látom, hogy ti alszotok, akkor én aludtam el. A filmbeli figura futkos egy másik filmbeli figurához, hogy ráébredjen képernyő mivoltára, és a filmen kívül megmondja, hogy ő a képernyő.
Mary álmodja Jane-t London utcáin, és Jane szeretne felébredni, mert kapisgálja, hogy ez csak egy álom, valójában, hogy kapisgálja, ez csak egy álom. Azt nem kapisgálhatja ő, mert Mary álmodja, hogy Jane kapisgálja, hogy álom. Jane egyáltalán nem létezik olyan értelemben, hanem Mary álmodja őt. Felébred egy ember az álomban, akit szintén egy ember álmodik, és elkezdenek beszélgetni: tök mindegy, mi folyik az álomban, egyszer csak Mary felébred. Ettől függetlenül amikor az ébresztőóra szól, Jane odakaphatja a fejét, de NEM AZ ÁLOMBELI FIGURA ÉBRED FEL, HANEM ELTŰNIK, ÉS AZ ÁLMODÓ ÉBRED FEL.

„A Dórival akartam megtalálni magamat? Nem is én vagyok… mit akartam én a Dórin keresztül, amikor nincs is?” Utána fura volt egy darabig, hogy kérdezték, hogy vagy… MEG LETT SZÓLÍTVA SZEMÉLY, DE NEM TALÁLTAM MEG MAGAMBAN AZT, AKI ERRE VÁLASZOL. „Hogy érzed magad?” – A személyes kérdések a legnehezebbek számomra idézőjelben. AZTÁN EGY PONTON RENDBEN VAN. BÁRMINEK LÁTHAT A VILÁG. Letisztul, pontosan az a válasz születik, ami. Maximum benned valami mosolyog arra, hogy mennyi ökörség megjelenik, meg minden szavad hazugság gyakorlatilag. Mit lehet tenni?

Folyamatos ámulat az, ahogy így össze van rakva. A Lét játéka valami csodálatos.
A nem létező felébredés nem létező útján szét van darabolva: nem az érző, nem a gondolkodó, nem a forma, NE RAGADJ MEG SEMMIT, aztán amikor felismered, hogy CSAK EZ AZ EGY VAN, akkor az meg fogja érteni. Nem lehet más, maga a gondolat is belőle van: belőlem, a Forrás szubsztanciájából. Miből másból, mikor nincs más? De mondjuk, hogy az egó… de az is AZ. Minden az.

Minden isten. Nincs más. A megragadások… vagy megtörténik vagy nem. Amikor felismerődött, hogy sem ez, sem az vagyok… azóta a figyelmem folyton a megnyilvánulatlanságon van. Nem vette észre: azt mondta: ez vagyok. Aludtam, bezuhantam, kezdett minden megnyilvánulatlan lett. Se párkapcsolat, se munka… kezdett minden semmissé lenni. Nem éreztem semmit, se mozdulni…. Aztán Mónika kirángatott… hát, Mónika….

NEM-LÉT megmutatta magát: ember tömeg között saját nem létezésemet sirattam egy napig, körülöttem sem létezett senki, és jöttek. Teljes paradoxon. Mónika: „De hát ha tudod, hogy nem létezel, akkor létezned kell!”

MINDEN ADDIG MARAD, AMEDDIG. DE AZTÁN EGYSZER CSAK KILÖKI MAGÁT BELŐLE. Lét – nemlét… csak annyi történt, hogy a nemlétre fordult a figyelem. MEGÉRKEZETT EZEKNEK A TÖKÉLETES HARMÓNIÁJA, HOGY EGYÜTT VANNAK.

Pont az tapasztalódik, amin épp a figyelem van. („Ne tagadd meg az ént, mert ki tagad meg kit?”)

A LÉTEZÉS BESZÉL ÖNMAGÁNAK.

Az elején jobb, ha nem szólunk, keveset. Elvisz a beszéd, elvisz a gondolat. Egy ponton túl már bármi mondódhat, mert SEMMI NEM TAPAD HOZZÁ. Senki nem mondta senkinek.

A FELISMERÉS UTÁN MINTHA LENNE VALAMI, ELKEZDI (AKÁR A VÉGTELEN – HAH), MAJD MINDIG A VÉGÉN OTT VAN, HOGY SEMMID SINCS. ÉS CSODÁLATOS. ENNÉL GYÖNYÖRŰBB…?

SEMMID NINCS ÉS SEMMI VAGY.

Mivel itt ülünk, ez már megtörént, megvan. A MÁR MEGLÉVŐ KEZDI EL MOZGATNI MAGA FELÉ a babát. Ahogy megérkezel, már el is mentél. Az érkezésben benne van a távozás (érem). A MEGÉRTÉS EREJÉIG MEGMUTATJA MAGÁT, ÉS NEM RAGAD BENN VALAMI ABBAN, MERT AKKOR GYAKORLATILAG MAGA… EZ AZ IDŐTLENSÉG LÁT RÁ ERRE… ADDIG OTT AZ IDŐ KIKAPCSOL, VAGY NINCS RAJTA FIGYELEM. NEM AZ IDŐ SÍKJÁN ÉRTŐDNEK MEG EZEK.

A VALAMI TUDJA, HOGY IGAZÁBÓL EZ NEM EGY FOLYAMAT, HANEM A KEZDET MÁR A VÉG IS.

A halál is egy gondolat a tudatosságon belül. Semmit nem tudunk róla… mi a halál? Egy gondolat. Az élet is.

Nem tudok semmit mondani és NEM TUDOK SEMMIT.
BÁRMI, AMIT TUDNI VÉLEK, AZ A VÉGTELENBŐL EGY LEHETSÉGES KIRAGADOTT VALAMI. ÉS TÖK BÉKÉBEN VAGYOK EZZEL A NEM TUDÁSSAL.

Ha az azonosulás hirtelen megragadódik, hogy ez vagyok, feljöttek a dimenziók, és az angyali sík, és megértette, hogy minden egy, ez a szeretet sík éreztem, hogy mind én vagyok, az angyalok, az összes minden. Akkor nem vette valami észre, hogy AHOGYAN MEGRAGADÓDOTT AZ ANGYALI, MÁR A DÉMONI IS OTT VOLT. Csak egy pillanatnyi fordulás kérdése volt, hogy elkezdjem érezni azt, ahh… és akkor vette észre valami, hogy azonosítottam magam, hogy én ez vagyok, az angyali.

A személynek is vagy egy hátizsákja, meg az egyénnek is van egy hátizsákja. Az egyéné az összes dimenzió… még az egyén se… MÉGIS, ÉS MÉGSE.

MINDEN FORMÁN KERESZTÜL TELJESEN EGYÉNI MINDEN MEGÉLÉS, ÉS TELJESEN VALÓDI ADDIG A PILLANATIG, AMÍG MEGTAPASZTALÓDIK, AZTÁN EL KELL ENGEDNI.

Elengedődik, elengedődik, ha meg kell, hogy élődjön, és egy napig vagy hétig benne vagy, akkor benne vagy.

„A végtelen szeretet hőfok nélküli egykedvűsége.” Ez az az állapot, ami jelen van. Se örömöt, se extázist nem akar… néha az öröm felismerődik, de ott van mögötte ez a szeretet egykedvűsége.

A figyelem kimozdul, teljesen az örömnek adja át magát… az van, ha nagyon emberi, akkor emberi, ha magasztos isteni, akkor az. De semmihez se ragaszkodik. Valami miatt az tapasztalódik. Teljesen rendben van.

VALAMI BELÜL ELENGEDTE, HOGY ILYENNEK KELL LENNIE.
Pl. kell párkapcsolatban lenni, vagy pénz legyen, vagy egészség. Vagy hogy ez a forma itt legyen jó sokáig.

Az íteletek teljesen kikopnak. GONDOLAT MÉG FELISMERŐDIK, DE MÁR EGYÁLTALÁN NEM AZONOSÍTJA SEMMI, HOGY EZT ÉN GONDOLOM. Az, hogy én azt gondolom, hogy ez milyen szép, még ez se!

ÉN NEM TUDOM, HOGY MILYEN VAGYOK. FOGALMAM NINCS. Rólatok sem tudok valójában semmit. Lehet, hogy kikommunikálódik, hogy gyönyörű vagy, de nincs semmi azonosítás azzal, hogy ezt most én mondom neked. EGYSZERŰEN MEGTÖRTÉNIK.

MAGA VAGYOK A GYÖNYÖRŰSÉG, ÉS EGYSZERŰEN ÖNMAGAMAT ÉRZÉKELEM!!! Látszódnak a formák, jössz-mész a világban, de mégis ÖNMAGADBAN ÉLSZ. ÖNMAGADAT FOGOD FEL, ÖNMAGADAT ÉRZÉKELED.

Mondják, hogy elcsendesedik az úton az elme… de nem tudom, hogy elcsendesedett-e az elme. MOST NEM TUDNÉK SEMMIRŐL SEMMIT SEM MONDANI.

Ez minden, amit tudok: ÖNMAGAMKÉNT VAGYOK JELEN. De hogy az mi…?

TELJESEN MINDEGY, MILYENNEK LÁT A VILÁG… EGYIK SE JELENT SEMMIT… szép vagy… lényegében magáról beszél. Ezért lehet bárki bármilyen, bármi bármilyen. Bármi mondódhat. SEMMI NEM VÉDEKEZIK BENNED. Azt mondják, hú, totál, hülye, görény.. .hmm.. Hallgat, figyel, felismeri, NEM KEZD VELE SEMMIT, nem védekezik. HANEM CSAK SZERET. CSAK A SZERETET VAN JELEN MEG A JÓSÁG. ÉS AZT, HOGY RENDBEN VAN. RENDBEN VAN A MÁSIK, ÉS TUDOM, HOGY A MÁSIK NEM GONDOL ILYET, NEM MOND ILYET – EZ A KÁPRÁZAT. NEM LÁTOM OLYANNAK, AMILYENNEK A PILLANATBAN TŰNIK. HANEM A JÓSÁGÁT LÁTOM ÉS A SZERETETÉT. ÉS TUDOM, HOGY ÉN IS AZ VAGYOK, ÉS Ő SEM LEHET MÁS. Ezek így maguktól megszületnek.

A valódi szeretet ebből bomlik ki, TELJES ELFOGADÁSBAN VAN MINDENNEL. Ahogy Jézus: jó, feszíts keresztre, nem védekezek. Nem volt düh benne (nem tudják, mit cselekszenek). HA DÜH LETT VOLNA BENNE, AKKOR VALÓSNAK HITTE VOLNA AZ Ő GONOSZSÁGUKAT! Akkor a saját tudatosságában elfogadta volna, hogy ez létezik az isteniben.

Megjelenhet rajtam keresztül a düh, de nem jellemző. A forma is alakul. A Dóri bármilyen lehet, az nem határoz meg engem, az nem határoz meg engem.

EZ A VALÓDI MEGKÖNNYEBÜLÉS: NEM KELL MÁR VALAMILYENNEK LENNI. SEMMINEK NEM KELL SEMMILYENNEK LENNI.

Nem ők voltak haragosak, bennem volt ott a harag. Én feltételeztem, hogy ilyen van. Hogy lehetséges a békétlenkedés, kritika, szeretetlenség. MEGÉRTED A LÉNYEGET, ÉS EGYSZERŰEN TUDOD, HOGY EZ NEM LEHETSÉGES. Ezt csak hitted valamikor. És ha feltűnik a tudatosságodban egy formán keresztül, mintha még jelen lenne, itt van az, hogy Jézus elfordult a világtól… amit az érzékszervek követítenek, hogy ő rossz vagy dühös, ő ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyja. A SZÍVÉBE NÉZ ÉS AZT MONDJA: MI VAGYOK. Ő már nem akarja, hogy a forma változzon.

Dorka: „Anya, engem úgy idegesítesz. Utállak, irritálsz!”. Teljesen rendben van, szívem. „De én nem akarok ilyen lenni.” Jó, majd meg fog történni. Most ez van veled. Rendben van. Nem kell szeretned a pillanatban, ha ez jelenik meg. MERT VALAMI BENNED MÁR NEM SZORUL ARRA, HOGY A VILÁG ELFOGADJON, SZERESSEN. UGYANÚGY FOGADOD AZT, HOGY GYŰLÖLLEK, MINT AZT, HOGY SZERETLEK. EGYIK SE A TIÉD, EGYIK SE RÓLAD SZÓL. RENDBEN VAGY ÍGY, AHOGY VAGY.

Ahogy megtörténik ez a megértésből fakadó elfogadás, a Dorka-forma elkezd valami egészen mást tükörzni. Egyszer csak odajön és szelídül. Kijelenti, hogy jön a szatszangra velem. MERT NEM FELTÉTELEZEM, HOGY Ő BÁRHOL IS HÁTRÉBB LENNE, MINT ÉN. ÉN NEM VAGYOK FÖLÖTTE.

Az elme nagyon vékony szálakon vissza tud kúszni (alá-fölérendeltség). ISTEN VAGYOK. „Nem én vagyok isten, hanem AMI BENNEM MEGJELENIK, HOGY „ÉN VAGYOK”, EZ ISTEN!” Én vagyok, ott Isten kiabál, és egész eddig ő beszélt. Itt vagyok, itt vagyok. MÉG ISTEN IS BENNEM VAN JELEN. A lényemben.

RAJTATOK KERESZTÜL ISTEN NÉZ, ÉS PRÓBÁRA TESZ ENGEM. HOGY ÉN ELHISZEM-E RÓLA, HOGY Ő NEM TUDJA.

Egy pontig mankó, egy pont után teher. AZÉRT ÉRZED TEHERNEK, MERT AZONOSÍTANI AKAROD MAGADAT. ABBAN A PILLANATBAN, HOGY MEGHATÁROZOD, HOGY EZ VAGYOK – mindegy, hogy azt mondod, hogy a Végső vagyok, a Forrás vagyok – HA MÁR ÜRESEN VAN, BÁRMIT MONDHATSZ, DE AMÍG MÉG VAN SZÁMODRA ENNEK JELENTŐSÉGE, ADDIG MINDENT ENGEDJ EL!

EZ EGY CSODÁLATOS JELZŐ: ABBAN A PILLANATBAN JELZI, HOGY NE ÉRINTSD! MERT MÁR FESZÜL.
Az se igaz, hogy nem tudsz semmit, mert AZT TUDOD, HOGY NEM TUDSZ SEMMIT.

Meghatározás: valamihez képest tud ő valamilyen lenni. „TE NEM TUDSZ SEMMIT” = ÉN TUDOK. TE NEM TUDOD. MÁR BEKORLÁTOZTA MAGÁT. (Én a tudó vagyok, te a nem tudó.)

SZÉP ÉS CSÚF – egyszerűen csak hogy fel tudjon ismerődni – SZERELMESKÉNT EGYÜTT TÁNCOLNAK A LÉTBEN. (Ha elveszed a szépet, a csúnyát nem fogod felismerni.)

AMIKOR NEM RAGASZKODIK A NYUGALOMHOZ, S NEM AKARJA ELTASZÍTANI A NYUGTALANSÁGOT, AKKOR MEGSZÜLETIK EGY OLYAN NYUGALOM, AMIT ÚGYMOND KERES – DE EBBEN NINCS KETTŐSSÉG.

„Irritálsz…”  „Hm, csodálatos, rendben van.” NEM BÁNOM ÁLLAPOTA.

Megérzi, hogy nem lehet szétválasztani. ÉRZÉKELI A KETTŐSÉG EGYSÉGÉT. AZ ÖRÖM NEM TÖBB, MINT A BÁNAT. MÉGIS, AZ ELFOGADÁS HATÁSÁRA A BÁNAT ELTŰNIK… NEM LESZ ÉLŐ BENNED. TUDSZ RÓLA, DE ÉRZÉSKÉNT NEM ÉLŐDIK, NEM TUDSZ MÁR SZOMORKODNI. MI MIATT? MERT ANNYIRA TELJESSÉGKÉNT ÉLED MAGAD, HOGY SEMMI NEM HIÁNYZIK.

Nincs benned akarás, nincs benned vágyakozás… mégis áramlanak feléd a dolgok.

…

Ahogy húzódik le a figyelem, annak a feszültségét érezted. De a vágy húzza vissza. Minden feszültség ellenállás. ELLENKEZŐ IRÁNYBA TART A FIGYELEM, MINT AMI VAN. Nem a feszültséggel kell foglalkozni, hanem a figyelmet kell visszafókszálni oda, ami az eredendő.

A vagyok vágya önmagam megtapasztalása.

Ne akard tartani, NEM A TIED!

Csak meg akarja mutatni magát. Azért születtél, hogy tapasztalj. Nem azért születtél, hogy a tapasztalatokat szétválogasd.

Ne válaszd soha külön az érzéseket egymástól, mert csak együtt léteznek. Ők nem ellenségek, hanem EGYKÉNT LÉTEZNEK. Bármit érzel, gondolsz: ENGEDD MEG LÉTEZNI.

Engedd meg, hogy A TELJESSÉGEDKÉNT LÉGY JELEN mindig. Ne akard állandóan beazonosítani magad valakivel/valamivel, valamilyen formával.

A történeted valójában lényegtelen: NEM SZÁMÍT, NEM A TE DOLGOD, NEM TARTOZIK HOZZÁD! A saját problémád sem létezik.

HA ELENGEDEM A FEJTETŐT ÉS A TARKÓT, A TÖRTÉNET MAGÁTÓL LEVÁLIK. Magától megszűnik a gondolkodó, mert a gondolkodás hatására feszül a fej.

AZ ELENGEDÉS NEM FEJBEN TÖRTÉNIK. A TEST SEGÍT! A lélegzésen keresztül nem tud megfeszülni a hara. A LÉGZÉSEN KERESZTÜL ELENGEDŐDIK AZ ÉRZÉS.

A MEGÉRTÉSHEZ SE RAGASZKODJ. Ha ragaszkodom: állandósítom, és a változást nem engedem meg az életemben. Azt hiszem, hogy az az örök igazság.

MINDENT, AMIRŐL AZT GONDOLOD, HOGY EL AKAROD ENGEDNI, AZT LÉTEZŐVÉ TESZED.

Csípd nyakon azt a történetet, és MERJ LEMONDANI RÓLA!!! NE AKARD BIZONYÍTANI a történet hitelességét az érzéssel, mert az nem az az érzés, ami a valóság. Az egy illúzió.

A „hogyan” kérdése már tagadja, hogy AZ VAGY! Kérdés akkor van, ha azonosulás van.

NINCSENEK MÁSOK!!! A MÁSOK IS TE VAGY. A mások történetei is a te történeted! Mert te vagy az, aki azt a történetet magáévá teszi, hitelessé teszi önmaga számára. De a másik nem azért van, hogy rá figyelj, hanem hogy A MÁSIKON KERESZTÜL ÖNMAGAD IGAZSÁGÁT FELISMERD!

Eszköz. MINDEN ESZKÖZ AZ ÉLETEDBEN. De ha nem eszközként használod, hanem azonosulsz vele, akkor szenvedni fogsz.

A SZENVEDÉS AKKOR SZŰNIK MEG, AMIKOR SEMMID NEM MARAD. (A semmit, az ürességet nem hiányként kell megélni.)

Ha nem ertelmezed, akkor is lehullik a fáról a levél? Igen. Mi a célja az értelmezésnek? Ok nélküli a működése a természetnek, az univerzumnak.

A válaszokat akarom alolad kiloni... Nincsenek. Hagyd békén.

Valós illúzió a vansag, vagyok, és van minden más az illúzió illúziója.

A tudat is vagy, de az következmény. A vagyok sem vagyok, az is következmény.

Ha egy valamid van..minden mást kizartal.

Hagyd meg a formát formatlankent és akkor rendben.

A végtelen lehetőség a te csodad.

"Kakaós csiga nem lesz"...de van csiga! A végtelen polc közül azt látom meg, ahol van csiga.

Kint a figyelem..felismerodik..rálátással máris itt vagyok jelen. Csak ez a pillanat van, amiben ez felismerodik. Nincs előző pillanat vagy pár perc, amíg nem voltam jelen. Mert a múlt nincs. Csak ez az egyetlen pillanat van, amiben felsimerem, hogy most itt vagyok. Az "eddig mi volt" az nincs!

Hiába hiszem elmével, h nem vettem majonezt...ha a vendég megkérdezi, hogy van-e majonéz, akkor kijelentodik és van majonéz! Benezek akár az egyik fiókba, és ott van.

Elvesziti a gyerek a pénztárcáját... Viki ezt hiszi...gyerek mondja h elhagyta a buszon... A gyerek mutatja, hogy ő nem hiszi, hogy nincs meg. Viki hiszi, hogy nincs meg....egy hét múlva megtalalja a gyerek táskájában...végig ott volt...de mivel nem hitte...nem is láthatta addig meg. Ahogy tudja, hogy megvan a pénztárca, abban a pillanatban láthatóvá válik neki is.

Látom, hogy nyűgös a másik. Nem kell kijelentenem, hogy frissesség van, hanem eleg felismerni, hogy a nyugosseg nem én vagyok (a buborék már pattan is szét, mikor meg akarnám ragadni). Ez a felismerés magában hordozza azt a tényt, hogy akkor a frissesség vagyok...de ezt nem kell figyelni. Azonnal kioltodik a felismerés által a nyugosseg...és már engedni is tovább...a végtelen lehetőség újbóli pillanatban nyilvanul meg.

A hamissagot, pletykát akarod igazza tenni? Ami nincs? A szeretetet, önmagad teljességét ismerheted csak fel. Rendben vannak a munkatársak.

Az is pletyka amikor másról sztorit mesélek...a mhelyen nincs most itt...a háta mögött róla beszélek. Pedig nincs itt! Amikor visszamegyek, csoda h úgy viselkedik ahogy kijelento módban beszéltem rola h pl. bunkó vagy pletykás? Pont olyan lesz...

Bármilyen formát vesz fel a pillanat, az is tökéletesen rendben van. Ha az egy érzés vagy testi érzet...vagy bármi...rendben van. Tudsz bárhová figyelni és bármit felismerni? Igen.

Én isten vagyok. A párkapcsolat vansaga van. Beteljesül. Miért teremtenem meg a hiányát, mikor én vagyok a vansaga már?
Minek is vennem el magamtól azt, ami már vagyok es van, ami kijelentodik, h van párkapcsolat. Más is én vagyok, bennem van, bennem történik minden.

Kijelento modban beszélj a jelen szépségéről, a másik szemparjaban látható teljességrol. Merd a jelenben kijelenteni, h mi van éppen, hogyan fejezi ki magát a jelen pillanat.

Teszt, h újra tudd, h mindig tudod, ki vagy.

Atforditod..de a világ még mindig mutatja h nem tanul a gyerek...más is ezt mondja...de te tudd még ekkor is, h a szeretet vagy.

Nem ez vagyok..nem ez vagyok...nem.ez vagyok. Az vagyok! Az vagyok! Mantra.

Se azzal ne foglalkozz, h mi van a gyerekkel..nem tanul..se azzal h rajottel, h te nem hitted el, h tudnál még tanulni. Csak arra figyelj, h az vagyok!

Minden csak felismeres! Nincs súlya! Csak én vagyok.

A felismerés azt jelenti, h nincs több tennivaló.

VEDD LE A CIMKET H NEM KONNYU. VEDD LE A CIMKET H EZ EGY GONDOLAT...AKKOR NEM MARAD SEMMI. RENDBEN VAN.

Tedd fel a kérdést. Maradj csendben. Maradj az ismeretlenben. A válasz megmutataja magát.
Mi az a gondolat..?
Mi a teljesség?

Nem Dori választja a mosogatast, hanem a mosogatás szeretne dorizni. A kettő egymás felé húz.

A külvilág nem azért van, h kibillentsen, hanem h folyamatosan magadra vigye a figyelmedet.

Minden szolgál.

A megengedes nem a személyé...hanem érintetlenül engedodik tovább menni. Nincs címke, h pl ez képzelges....felbukkant...majd halad tovább.

"A nő csinos és kacér. Elvesz... elítélem...magamat ítélem el, mert elveszek mástól. Ha a nőnek nincs elég, elvesz. Félek h nincs elég ezért elveszek a másiktól pénz hozzájárulást, könyvet....mert azt hiszem jár nekem...mert egyébként nem kapom meg.. vagy nem annyit és ugy, ahogy azt az elme kepzeli... és erőszakkal veszem el...mert nem hiszem el, h elég van és az jár nekem.

A feltetel nélküli szeretet önmagának ad önmagából. Megosztja önmagát önmagával. Laci dinnyet és csokit oszt szét. A saját jégkrémet odaadja.

Ha megtagadod önmagad teljessegenek létét, akkor a külvilág hiányt fog visszatükrözni. Add fel át az irányítást..bizalom a teljesség jelenlétében, és akkor nincs személy és nincs a személy felelőssége.

Megítéled-e önmagadat? Másik nő..
Elveszek-e onmagamtol a másik non keresztul? Miért vennék el magamtól, ha én vagyok a teljesség?

Minden menekulo útvonal valójában pont onmagadhoz vezet! Az a gondolat h elvesznek tőled, az pont, hogy adnak neked. A teljességet adja meg az is, amikor azt hiszed, h hiány van. Nem tudsz onmagadtol távolodni, mert az közelít.

Merj hatradolni. Merd az ismeretlent választani. A nagy körben kicsiket korozol mint személy, még rohangalsz a körön belül le fel. Csak nem nyitod ki a szemed es látod meg h végig a nagy körben, a teljessegben vagy.


Békén van hagyva.
Duhos o...az a vegtelenbol.egy kiragadas...ezért érződik elkulonultsegnek..ami feszültség... Oké...békén hagyom és visszaterek a teljesseghez. Az vagyok. Ebből a feltétel nelkulisegbol születik még a duhos ember felé való kommunikáció.

Lépj vissza az ismeretlenbe..ne tudd h ez mi. Pl. Fejfájás...ne tudd h mi az...

Lásd őt olyannak h átment az infó és ő befogadta. Ő az. Én az vagyok. Még ha a szemem és a fülem mást is érzékel...azaz ő tagadja és a félelemre figyel. (Barátnő fel h megcsaljak)

Azert érzed tehernek mert azonositod magad vmivel. Ha már üres vagy, nem érinted, akkor már nem feszul. ne tudd.

Rajtam kivul mással is tárgyalnak...mit jelent? Hogy a más is én vagyok. Nem mas felé, hanem felém irányul a figyelem. Velem kötik meg a szerződést.

A mester...még mindig így hívod... Azt mutatta még h adj oda mindent..mert csak akkor tudok veled dolgozni.

Lásd őt istenikent mert amit hozzá kotaz h rossz energiákat küld a párra...az nem.o, azt nem lehet hozzá kötni. Ha hozzá kötőd h gonosz..Akkor magadat is kötőd h gonosz vagy. Nem. Last őt tiszta mivoltaban...ahogy magadat is. És ebből.a térből nézd meg h hova mozdultok.

Nem hittem el h Dorka az utálat és a hiszti...és idővel atformálódott...

NEM TUDOD, MI A KÖVETKEZŐ PILLANATOD, EZÉRT FELESLEGES VELE FOGLALKOZNOD. De nem fogsz lemaradni annak a felismeréséről. Semmiről nem maradsz le. De ha azt gondolod, hogy lemaradsz, emiatt a gondolkodás miatt maradsz le a pillanatról. MINDEN AKARÁS EGY VESZTESÉG A SZÁMODRA!!!

Mit akar a személy kezdeni az életével? Miért akar bármit is kezdeni az életével? Mert nincs bizalma az életében. De ha nem bízik, akkor mit akar kezdeni vele, miben reménykedik? Ellentmondásban van a személy önmagával.

NEM TUDSZ AZ ÉLETEDDEL SEMMIT KEZDENI AZON KÍVÜL, HOGY JELEN VAGY BENNE.
MIT AKARUNK KEZDENI A PILLANATTAL? JÓL AKARJUK MEGÉLNI. DE NEM KELL TÖKÉLETESEN MEGÉLNI, MERT NINCS MÁS, MINT A PILLANAT TELJESSÉGE. Ez az alaptermészeted. HA bármit akarsz ezzel kezdeni, akkor te saját magad léptél ki a tökéletességből (azt gondolod). Majd mindent megteszel, hogy újra visszakerülj a teljességbe.

A légzés történik magától, de ha figyelni akarod a légzésedet, abban a pillanatban megzavarodik. Ha tudni akarod a légzésed hogyanját, akkor kapkodod a levegőt. Mert irányítani akarsz, mert tudni akarsz.
HAGYD BÉKÉN, ÉS MINDEN VISSZAÁLL A HELYÉRE.

MI A MEGOLDÁS? AMIT ELKÉPZELSZ, VAGY AMI MEGJELENIK A PILLANATBAN ÚGY, AHOGY AZ A LEGNAGYOBB SZOLGÁLATOT TESZI NEKED? De ha elképzeled előre, már van egy irányod. Ne legyen kényszeres a válaszadás a kérdésre, hanem maradj csendben.

A terv soha nem hordoz magában állandóságot. De A SZEMÉLY A TERVET TÉNYKÉNT AKARJA LÁTNI. Nem hagyjuk meg önmagaként tervnek: most ezt gondolom, de ha változik a következő pillanatban, akkor a terv módosul. Mi a cél? Hol van a természetben cél? Ha nincs biztos, akkor hol a cél?

Építkezés gondolata felismerődik: az már jelen van, ez indítja el a cselekvésre való folyamatot. A meglévőséget hordozza magában, különben nem születne meg a cselekvés.
FÉLREÉRTÉS: AZ ELME ÉRTELMEZI, HOGY MÉG NINCS KÉSZ A HÁZ, ÉS MÉG SOK MINDENT KELL TENNEM AZÉRT, HOGY KÉSZEN LEGYEN.  két tenyér összeolvadva: idő nélküli, tér nélküli. Nincs semmi más, csak a kezdet és a vég. Nem különbözik, minden egyszerre jelenlévő. Majd megjelenik az idő és a távolság – a fizikális világnak ez a természete – és a személy illúziója az idő miatt, hogy mintha lenne kezdete és vége. AZ IDŐ MIATT MEG KELL TENNI AZ UTAT – MINTHA MÉG NEM LENNE MEG A BETELJESEDÉS… EZÉRT CÉLKÉNT TEKINTESZ RÁ. DE EZ NEM CÉL, EZ MAGA A FELISMERÉSE A FOLYAMATNAK, AMI MÁR MEGLÉVŐ. VALÓJÁBAN EZ A BETELJESEDETTSÉG, AMI MÁR JELEN VAN, FOGJA AZ EGÉSZ FOLYAMATOT ÖNMAGA IRÁNYÁBA HÚZNI.

MINDEN PILLANATBAN, AMIKOR AZ ÚTON MÉSZ, A KEZDET ÉS VÉG EGYSÉGE (összetett tenyér) VAN JELEN. Automatikusan teszed a dolgod (veszed a téglát, építed a falakat, veszel bútort). ANNAK MINDEGY EGYES PILLANATA MÁR A BETELJESEDÉS. Mert ha bármelyik pillanat hiányzik belőle, és bármelyik folyamat, akkor nincs ház.

HA NEM ÉPÜL FEL A HÁZ, AKKOR AZ A FOLYAMAT, AMIKOR ELKEZDŐDÖTT A HÁZ ÉPÍTÉSE, AZ NEM EGY BETELJESEDETT FOLYAMAT VOLT, HANEM AZ ELMÉNEK EGY AKARATA. Ha nem teljesedik be, akkor annyi történt. És itt jön a lényege a jelenlétnek: A JELENLÉT NEM JÓ, ÉS NEM ROSSZ. VAN. AKKÉNT, AHOGYAN AZ MEGJELENIK.

HA NEM ÉPÜL FEL A HÁZ, ÉS TE JELENLÉTBEN VAGY, BENNED FEL SEM MERÜL PROBLÉMAKÉNT ÉS NEHÉZSÉGKÉNT. AZONNAL MÉSZ TOVÁBB, mert a jelenlét nem áll meg. A jelenlét felismerése történik. Teljesen rendben van – de még ez sem állapítódik meg!

Hamis spiri mondás: „Hát jó, ennek így kell lennie.” Ilyenkor a személy nem a teljességet fogadja el, hanem először minősíti a helyzetet ilyennek (rossznak), „hát, ez van, bele kell törődjek, mert ezt dobta a gép”. DE ITT MÁR TE AZ ÍTÉLETET FOGADOD EL! És nem azt fogadod el ítélkezés nélkül, hogy ez teljes és tökéletes pillanat.

HA A LEGKISEBB MEGÁLLAPÍTÁST TESZI A SZEMÉLY A PILLANATRÓL, ÖNMAGA ELLEN MEGY. HA A LEGKISEBB DOLGOT IS AKAROD, AZ NEM A JELENLÉT. EZÉRT NINCS CÉL, MERT A JELENBEN NEM AKARSZ SEHOVÁ SE JUTNI. NEM AKARSZ DOLGOKAT LÉTREHOZNI, MEGVALÓSÍTANI. Segíteni sem akarsz senkinek sem, mert fel sem merül, hogy a másiknak problémája van.

Nem az a segítség, hogy odamegyek és helyette megcsinálom, mert azzal csak támogatom a szerencsétlenségét. Hanem az, amikor önmagadként vagy jelen, és ez a jelenlét teszi meg helyetted a lépéseket.

MELYIK A KITARTÓBB? A LÉT! EZÉRT ÁLLANDÓ HARCBAN LESZEL VELE – SZEMÉLYKÉNT – ÉS ELFÁRADSZ. RENGETEG KUDARC ÉR, ÉS BIZONYÍTVA LÁTOD AZ ÁLDOZATOT ÖNMAGADBAN. DE NEM A LÉT OKOZTA EZT AZ ÁLDOZATOT, HANEM TE VAGY AZ, AKI FOLYAMATOSAN AZÉRT DOLGOZIK, HOGY BEBIZONYÍTSA MAGÁNAK, HOGY ÁLDOZATA VAGY AZ ÉLETEDNEK.
A Lét terel önmaga irányába: hagyj békén mindent, amit elképzeltél. Bízd rám magad. Ne akarj tudni, ne akarj ismerni. Ne akarj elképzelni semmit sem. De annyi bizodalma a Létben nincs a személynek, hogy ezt megtegye.

AZ ÖRÖK BIZONYTALANSÁGON KERESZTÜL MINDIG VALAMILYEN IRÁNYBA AKARSZ HALADNI, AMIBEN A BIZTONSÁGODAT TUDOD. DE A BIZTONSÁG A LEGNAGYOBB BIZONYTALANSÁG.
Az ismeretlenség átadása a legnagyobb bizonyosság, mert nem születik meg az elvárás.

Mi a bizonyíték, hogy holnap reggel felkelsz? Mégis átadod magad az alvásnak.
Ha tudni akarjuk, mire bízzuk magunkat, már nem bízunk (a csecsemő sem tudja, mire is bízza magát… ).

Feltétel nélküliség: ÚGY ADOM ÁT MAGAM, HOGY NE TUDJAM, HOGY MINEK ADOM ÁT MAGAM.

Akarattal akarunk az életünkben létezni. De ezt a kétség táplálja.

A gondolatnak nincs igazsága. A GONDOLATNAK CSAK JELENLÉTE VAN. HA ÉN SZEMÉLYKÉNT HISZEM, HOGY ANNAK A GONDOLATNAK JELENTŐSÉGE VAN, MÁR JELENTŐSÉGE VAN.

DE MINEK VAN JELENTŐSÉGE EBBEN A FIZIKÁLIS LÉTBEN, HA SOHA SEMMI NEM MARAD UGYANAZ EGY PILLANATNÁL, A FELISMERÉSNÉL TOVÁBB? Mit kezdünk akkor azzal a gondolatta, amiről azt hittük, hogy fontos a számunkra? De a következő pillanatban már nincs ott? De AMIKOR ARRÓL BESZÉLÜNK, HOGY OTT VAN, A SZEMÉLY TESZI OTTLÉTTÉ A GONDOLATOT. ÚJRA ÉS ÚJRA ÉS ÚJRA MEGISMÉTLI AZT, ELHITETVE MAGÁVAL, HOGY AZ A GONDOLAT, AZ AZ ÉLETHELYZET, AZ A PILLANAT MÉG MINDIG LÉTEZŐ. TEHÁT SZEMÉLYKÉNT AKAROD, HOGY AZ A GONDOLAT LEGYEN. MERT RAGASZKODSZ EGY TAPASZTALÁSHOZ. ÉS A HITED SZERINT AZ A TAPASZTALAT MÉG LÉTEZŐ EBBEN A PILLANATBAN IS.

DE MI TÖRTÉNIK, HA ELVESZED A HITEDET ARRÓL A GONDOLATRÓL? MI MARAD? MI TÖRTÉNIK, HA ELTŰNIK A SZEMÉLY, AKI AZT GONDOLJA, HOGY ÖVÉ A GONDOLAT, ÖVÉ AZ ÉLET, ÖVÉ A TAPASZTALÁS?

Semmi nem marad, amivel bármit be lehetne azonosítani. Az élet nem törekszik semmi felé, nem akar célokat elérni. Létezésének szándéka a szeretet felimerése bármilyen formában. Önmagát felismerje létezőként. A létezés nem hordoz kétséget, félelmet, ellenállást. Ez az emberi elme kitalált gondolata.

HA HITED VAN ABBAN, HOGY LÉTEZIK, AKKOR LÉTEZŐVÉ VÁLT A SZÁMODRA. Csak az akar hinni, aki kételkedik. Aki fél, aki azt gondolja, hogy valami hiányzik.

A TERMÉSZETBEN SENKI ÉS SEMMI NEM HISZ, hanem természetességében felismeri a pillanatot, bármi legyen az. AZ ÉLET EGYETLEN MOZGATÓRUGÓJ A SZERETET, BÁRHOGYAN NYILVÁNULJON EZ MEG.

Létezik = egyedül a szeretet rezgése működteti a lét jogán.

A GONDOLATOKAT, ÉLETHELYZETEKET NEM TE TEREMTED. AZOK FELISMERŐDNEK AZ IDŐTLENSÉGEN KERESZTÜL. Ne tévesszen meg az idő jelenléte: AZ CSAK ILLÚZIÓ, HOGY A VILÁG FOLYAMATKÉNT LÉTEZIK. HA ENNEK RABJA VAGY, FOLYTON VALAHONNAN VALAHOVÁ FOGSZ TARTANI. Aki vagy, azt nem ismerheted fel ebben a folyamatban. Mert ÁLLANDÓAN AZT GONDOLOD, HOGY MÉG NEM AZ VAGYOK. Még tennem kell valamit azért, hogy azzá váljak. EZ A HIT TART TÁVOL A FELISMERÉSTŐL, HOGY MÁR AZ VAGY. NINCS MÁS, CSAK AZ A PILLANAT, AMI SZÁMODRA MEGJELENT. TE TETTED ODA? NEM. TE CSAK FELISMERED AZT.

NE AKARD JÓL CSINÁLNI, mert azt a gondolatot táplálod, hogy nem jó.
A fizikális világ létező a saját illúziójában, és ezt el kell fogadni, nem megtagadni.

„Ez az ember nem szimpi, rosszak az energiái…” - AZ A HITED, HOGY NEKI ROSSZ ENERGIÁI VANNAK. MEGTAGADOD AZT, HOGY Ő A LÉT ÁLTAL ÉL ÉS VAN JELEN A PILLANATODBAN. MEGTAGADOD, HOGY TÉGED OTT A LÉTEZÉSBEN SZOLGÁL! „Nem kéne, hogy itt legyen, kellemetlenül érzem magam” – teljes a pillanat, de HA TE A ROSSZ ENERGIÁIRA FIGYELSZ, AKKOR KI AZ, AKI LÉTREHOZZA ÉS TARTJA A ROSSZ ENERGIA LÉTÉT? AKI A HITE ÁLTAL EZT LÉTEZŐNEK TARTJA. De te felismerheted, hogy ez a pillanat is teljes és tökéletes, és ő is ezért van, hogy felismerjem önmagamat.

KÉTSÉGBE VONOM A GYEREK TUDÁSÁT A SAJÁT LÉTÉRŐL, AMIT Ő MEG AKAR TAPASZTALNI. A BIZALMAM MÁRIS MEGSZŰNT. A BIZALOMRA IS AZÉRT VAN SZÜKSÉG, MERT KÉTELKEDEM ÉS AKAROK BÍZNI. A lét viszont nem kérdőjelez meg, elfogadja azt, ami van.

BUSZBALESET: A TEST MEG FOGJA ÉLNI A FÁJDALMAT, MERT EZ AZ ÉRZÉS JELEN VAN, DE NE GONDOLKODJ, NE HOZZ ÍTÉLETET, ÍGY EKKOR AZ ÉRZÉS FELISMERÉSE CSAK EGY PILLANATTÁ VÁLIK, NEM LESZNEK HÓNAPOK, ÉVEK.

Nincs teremtés, NINCS SEMMI, AMI IGAZÁBÓL MARADANDÓ LENNE. CSAK HA A FIGYELMEDEN KERESZTÜL TE AZZÁ TESZED. ÉS EGYRE TÖBB HÍRT FOGSZ KAPNI A KÖRNYEZETEDBEN. DE HA MEGKAPOD A HÍRT ÉS MÉSZ TOVÁBB, MERT TUDOD, HOGY EZ A TERMÉSZET RENDJE, EZÁLTAL NEM KÉTELKEDSZ A LÉT TELJESSÉGÉBEN, ENNÉL TÖBB KATASZTRÓFAHÍRT NEM FOGSZ KAPNI, CSAK ANNYI, HOGY MEGJELENT. De ha figyelsz rá, egyre több információt fogsz kapni, a környezetedben egyre több emberrel történik tragédia.

MERT EZ A HITED, HOGY ILYEN A VILÁG. DE A VILÁG NEM ILYEN, CSAK TE RAGASZKODSZ AHHOZ, HOGY ENNEK LÁSD. A szeretet minden pillanatban ad, és AZÉRT VAN, HOGY FELISMERD: ÉN NEM EZ AZ ÉLETHELYZET VAGYOK!!! Baleset hallatán: mindenki az élni akarást akarta, az élettel foglalkozott. A történeten keresztül az elmúlás igazságtalanságával foglalkozott. AZ ÉLET FOLYTON ÖNMAGÁRA IRÁNYÍTJA A FIGYELMET: ÉLJ! A gyerekek, akik megtapasztalták a halált, ezt adták ajándékba a környezetnek.

MINDEN PILLANATOT HASZNÁLJATOK KI, HOGY MEGNYILVÁNÍTSÁTOK A SZERETETET!!!!!!!
Ne azzal foglalkozzatok, hogy milyen problémák vannak a világban, hanem azzal, hogy minden pillanat egy kincs a számotokra.

„Elveszítettem a gyermekemet” – A GYERMEK EGY KIFEJLETT TUDATOSSÁG. FELVETT EGY FORMÁT, AMIN KERESZTÜL MEGÍTÉLED ÉS HIÁNYT TÁPLÁLSZ FELÉ. De az a tudatosság, átölel téged és azt mondja: szeretlek annyira, hogy ennek a formának az elvesztése által odaadom neked az öröklétet, ha FELISMERED MOST, HOGY EBBEN A PILLANATBAN TE IS ERRE VÁGYSZ: AZ ÉLETRE. Azért siratsz engem?

És ELPAZAROLJÁK AZ EMBEREK EZEKET A LEHETŐSÉGEKET, HOGY FELISMERJÉK A SZERETETET. MERT AZ EMBEREK NEM SZERETNEK, HANEM BIRTOKOLNAK, KISAJÁTÍTANAK, TULAJDONT KÉPEZNEK ÉS RAGASZKODNAK, MAJD EGÉSZ ÉLETÜKBEN AZT SIRATJÁK, HOGY ELVESZÍTETTEK VALAMIT. De ha ez igaz lenne, akkor meg se kéne születnünk, mert az egész élet szenvedés lenne.

Minden, ami a kettősség része, az a te motivációd az életre, a létezésedre, hogy KITELJESÍTSD MAGAD ebben a formában. AZ ÉLET A KITELJESEDÉS, A FELISMERÉSE ÉS ELFOGADÁSA MINDENNEK, AMI VAN, ÚGY, AHOGYAN MEGMUTATJA MAGÁT, BÁRMIKOR, BÁRHOL ÉS BÁRMIKÉNT.

AZÉRT TETTED FEL A KÉRDÉST, HOGY MEGHALLD A SAJÁT VÁLASZODAT. MÁR TUDOD (FELISMERTED), HOGY EZ AZ, AHOGYAN ÉLNI KELL. HA ERRŐL NEM GONDOLKOZOL TOVÁBB, AKKOR MÁR AZ VAGY. AZ A GONDOLAT, HOGY VALAMIT KELL TEGYEK AZÉRT, HOGY ÍGY ÉLJEK, HITETI EL VELED, HOGY ÉN NEM ÍGY ÉLEK. És amikor ezt elhiszed, akkor teszel azért, hogy így élj. Miközben már így élsz.

A kereső meg akarja fogni, ki is ő. Amit tapasztalsz, csak önmagadon keresztül tudod megtapasztalni.

Minden, amit gondoltok magatokról, másokról, a külvilágról, az mindig rólatok szól. Nincs két egyforma, nincs ismétlődés: CSAK TE LÉTEZEL. Tapasztalsz érzékszerveken keresztül formákat, gondolatokat, érzéseket, de ezek is csak te vagy, a te felismeréseid. Csak rajtad keresztül tud megtörténni. MARADJ MINDIG ÖNMAGADKÉNT.

TE VAGY A VILÁG. Nem rajtad kívül létezik. Minden a te felismerésed által válik valósággá, létezővé.
Te vagy az egyetlen létező. MINDEN MÁS számodra ESZKÖZ ÖNMAGAD FELISMERÉSÉHEZ.

Ha megkülönbözteted önmagadat másoktól, máris megtagadtad önmagadat. Ha elkezdesz a másikkal foglalkozni, és hogy az változzon, akkor nem veszed észre, hogy saját magad általi értelmezésként létezik minden. Függetlenül attól, hogy mit és hogyan tapasztalsz meg. MINDEN TAPASZTALÁS SZÁMODRA SEMLEGES, EGÉSZEN ADDIG, AMÍG BIRTOKBA NEM VESZED: ez az én tapasztalásom. Nem. Az a tapasztalat te vagy, általad létezik, általad felismerendő, de nem a tied. Aki te vagy, felismeri azt és el is engedi, és lehetőséget ad a következő felismerésre, és a következőre, és a következőre.

Semmihez nem ragadszkodsz, semmi nem a tied, de MINDENRE MEGENGEDŐ VAGY, MINDENRE BEFOGADÓ VAGY. MERT NEM HOZOL ÍTÉLETET. Ha ítéletet alkotsz bármiről, személy azonosulásban vagy.

Véleményed lehet, de az nem ítélet. Én kéknek mondom, te sárgának a falat. Két vélemény, de nem mondom, hogy buta vagy, nem ítéllek jónak vagy rossznak. Lehetünk különböző véleményen, lehet más a tapasztalatunk. Meleg van, kellelmes az idő… más felismerés a pillanatról.

Alázat önmagad felé. Semmilyen arrogancia nem léphet be – amit az egó nagyon szeret. Az arroganciában nincs elfogadás, hanem az az elutasítás.

Önmagát ismeri fel minden megnyilvánultban. Minden önmagaként van jelen, ezért soha nem különböztetődik meg semmi önmagától.

NEM AZÉRT KÉRDŐJELEZ MEG A MÁSIK, HOGY TE KÉTSÉGBE VOND AZT, AKI VAGY, HANEM AZÉRT, HOGY ÁLTALA FELISMERD A KIMOZDÍTHATATLANSÁGODAT. Mert megmutatja neked, hogy ki nem vagy, hogy ezáltal még stabilabban FELISMERD AZT, AKI VAGY. (Ez maga az élet!) De ne ítéld meg őt sem, akkor sem, ha ő nem ismeri fel igaz önmagát.

Az élet zajlódik, te a tanú vagy, aki tudatában van mindennek. Ebben a testben formálódik meg és ismeri fel önmagát.

A szeretet csak akkor van jelen, amikor a feltétel nélküliség jelen van. Ha az alázat jelen van.

A személy a saját maga rendszeréhez viszonyít mindent és mindenkit. Alkoholista a férjem: az nem jelenti azt, hogy én is az vagyok, vagy erőszakos, és én is erőszakos vagyok. Nem ez a tükör. Hanem hogy FELISMERD, HOGY Ő IS A TISZTA TUDATOSSÁG FÉNYÉN KERESZTÜL LÉTEZŐ. Általa ismerd fel, hogy te a feltétel nélküliség vagy, és lásd meg benne is ezt. Ez nem azt jelenti, hogy abba fogja hagyni az ivást, de nem fogod személyként megítélni, és kiáltod ki rossz embernek. És nem fog megjelenni a félelmed, hogy vele maradjak vagy sem. Tudod, hogy nem téged bánt. Ő fél önmagától, mert személynek, testnek gondolja magát. De nem veled van baja. Mert az, aki vagy, teljes mértékben elfogadod őt és meglátod benne önmagad igazi „arcát”.

Az igaz természeted mindig felismeri a változást. HA VÉGTELENKÉNT ÉS IDŐTLENKÉNT LÁTOD MAGAD, AKKOR ABBA SOHA NEM KELL SEMMINEK ISMÉTLŐDNIE. NEM KELL KÉTSZER UGYANANNAK MEGJELENNIE, MERT SEMMIHEZ SEM RAGASZKODSZ. MINDEN TERMÉSZETESSÉGKÉNT ISMERŐDIK FEL, EZÉRT NEM JELENIK MEG SEM VESZTESÉG, SEM HIÁNY, SEM ELVÁRÁS, SEM TÖREKVÉS. SEM A CÉLOK. Mert minden, ami megtörténik, az természetes.

Ha valamit azért nem vállalok el, mert félek, hogy nem fizetnek ki, akkor te nem a jelenben vagy. Az élet ad neked egy élethelyzetet, és csinálsz valamit belőle személyként. NEM ÖNMAGAD TISZTASÁGAKÉNT ISMERED FEL, HANEM FELTÉTELEZED, HOGY AZ EDDIGI TAPASZTALATOD ALAPJÁN CSAK ROSSZUL JÁRHATSZ. DE EZ NEM AZ IGAZI TÜKRÖZŐDÉSED, HANEM EGY RENDSZER, AMIT ELHISZEL.

AZ IGAZI LÉNYEDBEN NEM JELENIK MEG KÉTSÉG. ÉS HA NINCS KÉTSÉG, NEM KELL ÉRTELMEZNED A HELYZETET. Ha a múltban becsaptak, most inkább nem megyek bele… fekete ÉS fehér egyszerre van, nem pedig vagy-vagy. Nem tudom, megtörténik-e vagy sem. De ha nem nézem meg, mit kapok, akkor van lehetőségem? Akkor nincs. Elvállalom, és nem fizetnek ki. Mennyivel vagy hátrébb, mintha nem vállalod el? Igen, az elme mondhatja, hogy de dolgoztam, és ennyivel vagyok hátrébb. De HA IGAZ TERMÉSZETEDKÉNT NÉZEL RÁ MINDERRE, AKKOR NEM AZT LÁTOD, HOGY ROSSZABBUL JÁRTÁL, MERT NEM VISZONYÍTASZ ÉS NEM ÉRTELMEZEL, hanem mész tovább.

Az állat vadászik, ma nem sikerül. Másnap nem mondja, hogy nem megyek, mert éhes, és újra megpróbálja. De az ember ki akarja védeni a dolgokat és inkább el se megy. De magával szúr ki.

Még az ítéletre is tudatos vagy, sőt arra is tudatos vagy, hogy „nem vagyok tudatos”.
Nem tudsz soha kikerülni önmagadból. Azt hiszed, kikerülsz és vissza akarsz menni – de ilyen nincs.

A KERESŐ RAJTA KÍVÜLI DOLGOT KERES, AMIT EL KELL, HOGY ÉRJEN. Ekkor távolságot hoz létre önmaga és önmaga között, azt hiszi, hogy megkülönbözteti önmagát önmagától. Az illúzióban van. De az igazságban ez nem tud megtörténni.

Amikor megjelenik a külvilágban az arrogancia, akkor az nem azt jelenti, hogy az te vagy és azonosulnod kell, és az arroganciával kell foglalkoznod. Hanem te ki vagy? Mi az igaz természeted? Amikor megjelenik a külvilágban az arrogancia és te önmagadként látod magad, megérint az arrogancia? Felismered, hogy ez az arrogancia, igen. De ez kétségbe vonja-e azt, aki te vagy?

Nem neked kell az arroganciát nem létezővé tenni, hanem A MEGENGEDÉS PILLANATÁBAN AZ ARROGANCIA BELESIMUL, ÖNMAGÁTÓL BELEOLVAD A TELJESSÉGBE, és már nincs is jelen. Mert illúzió. És nem a természeted. De az, aki vagy, a teljesség, megmarad.

MINDEN CSAK A SAJÁT TERMÉSZETEKÉNT TUD JELEN LENNI. AMI NEM A TERMÉSZETED, AZ BELEOLVAD A TERMÉSZETEDBE, HA MEGENGEDED.

A sötétség, amihez nem ragaszkodom, magától válik fénnyé.

NINCS IDŐ. Nem vagy kötve.

A pillanat jelenléte: FELISMERŐDIK, MAJD AZONNAL MEGY VISSZA AZ ÜRESSÉGBE. MAJD FELISMERŐDIK, MAJD VISSZAMEGY. MAJD FELISMERŐDIK, MAJD VISSZAMEGY. ÉS EZ NAGYON GYORSAN. ÉS EZÉRT ÚGY TŰNIK, MINTHA FOLYAMAT LENNE. Minden pillanat egy új élet, egy új felismerése önmagadnak. De HA RAGASZKODSZ AZ ELŐZŐ PILLANAT TAPASZTALATÁHOZ, MERT MEGTAPASZTALTAD, AKKOR MEGAKADÁLYOZOD A JELENED FELISMERÉSÉT MÁSKÉNT. MÁSHOGY. EZ A VÁLTOZÁS.

AZÉRT KERESEM A MUNKÁT, MERT A MUNKA MÁR JELENLÉVŐ. De ha azt gondolom, hogy akkor lesz jelenlévő, amikor megtalálom, már megkülönböztettem magam a pillanattól, és létrehoztam a távolságot az időben. Nem. Az a pillanat, amikor megírod az önéletrajzodat, az már az. „De mi lesz, ha nem kapom meg?” Pedig amikor már írod, a cselekvésben már történik. Beadom valahová az önéletrajzomat, ha tudom, hogy nem kapok munkát? Nem. De az előfordulhat, hogy azt mondják, hogy itt nem. De az nem azt jelenti, hogy nem kapok munkát, csak azt jelentette, hogy nem ez. Mert AZ ÉLET RÁMUTATOTT, HOGY MENJ TOVÁBB.

A Lét nem értelmezi a visszautasítást visszautasításként. A NEM-ET NEM ÉRTELMEZI TAGADÁSNAK. Csak a pillanat felismeréseként. De megírtam az önéletrajzomat és ott volt a válasz. Kezdet és vég egyben. Tenyér összeér. De az úton történnek események, lehet kapok 3 nemet (két tenyér távolodik: megjelenik az út és az idő). Az úton folyamatosan gondolkozol. Amivel elindultál és amiért mész (két tenyér), elfelejted ilyenkor. A NEM-ET SE KÉRDŐJELEZD MEG, ÉS NE ÁLLÍTSD BE MAGAD ELLEN KÉTSÉGKÉNT. MENJ TOVÁBB.

KEZDET ÉS VÉG IDŐ NÉLKÜL EGYSZERRE JELENLÉVŐ.

Ne a tapasztalásra figyelj, hanem hagyd az érzést, és a megfoghatatlanra figyelj, aki vagy.

Betegség sincsen. Aki te vagy, az nem beteg. De a test megbetegszik, és ezt tudomásul kell venni. Hogy ez korrigálható, vagy nem, nem tudjuk. Ezt a jelenlétedként fogod megtapasztalni. ENGEDD MEG A BETEGSÉG JELENLÉTÉT: NE ÁLLJ ELLEN, NE GONDOLKOZZ RÓLA, NE AKARD KIJAVÍTANI, MERT AKKOR A TIED. És te akarsz kezdeni vele valamit.

Ugyanígy a párkapcsolattal is. NEM A TE FELADATOD A PÁRKAPCSOLAT INTÉZÉSE, HANEM EGYSZERŰEN ENGEDD MEG A PÁRKAPCSOLAT JELENLÉTÉT, ÉS AZT IS, HOGY MOST NINCS! Mert nem fogsz gondolkodni róla, hogy akarom vagy nem akarom. És bármi, ami jön – ugyanúgy, ahogy a munkahellyel is – rátekintesz. De nem egy elképzeléssel, hogy ilyet vagy olyat akarok, hanem engedd meg a jelenlétét, nézd meg.

A betegséget is: a testtel egyértelműen velejár. HA ÖNMAGADKÉNT TEKINTESZ A BETEGSÉGRE, ÉS AZ NEM ODATARTOZÓ, EL FOG MENNI. Ha odatartozó, akkor ott marad. Akkor szedsz gyógyszert, de az a testet szolgálja, mert aki te vagy, az nem beteg.

MINDENT MEGTEHETSZ. HA BÁRMIKOR AZT MONDOD, HOGY EZT NEM TEHETEM MEG, AZ A SZEMÉLY. Pl. „Így nem viselkedhetek, mert megvilágosodott vagyok…” – személy! „Így kell étkezzek, mert ez a helyes…” – személy! Ezek hozzásegítő eszközök (sport, ételek…), de nem elvárás.

A szabadság korlátlan: bármit megtehetsz. Nem teszel olyat, ami bárki ellen irányul,mert együttérzővé válsz. Önmagadként tekintesz mindenkire, nem fogsz ártani senkinek sem, mert tudod, hogy azáltal önmagadnak ártasz. De HA FELISMERED, HOGY ÁRTOTTÁL, AZT SEM TILTOD MEG, ARRÓL SEM ALKOTSZ ÍTÉLETET. ABBAN A PILLANATBAN, HOGY FELISMERŐDÖTT ÉS MEGENGEDŐDÖTT, MÁR NINCS ÁRTÁS.

Ne akard tartani, nem a tied.

Ha nem érinted, az érzés sem fog érinteni téged. ÉRINTETLEN

TELJESEN MINDEGY, HOGY MIKOR TÖRTÉNIK. NINCS JELENTŐSÉGE.

A figyelmed folyamatosan az elutasításon van. Ahogyan létezel, azt nem akarod, és elégedetlen vagy. Változtatni akarsz. De addig, amíg az elégedetlenség hite megérint téged, addig újra és újra meg fogod tapasztalni ezt az állapotot. De NEM AZÉRT TAPASZTALOD MEG ÚJRA MEG ÚJRA, HOGY ELHIDD, HANEM HOGY ILLÚZIÓNAK TEKINTSD! Az illúzió felismerésének hatására ELFOGADOD ÉS MEGENGEDED ANNAK A LÉTEZÉSÉT.

Saját természetedként NEM TESZEL KÜLÖNBSÉGET SEMMI KÖZÖTT (jó érzés kell, rossz érzés nem kell). Egyszerűen csak felismered, de illúzióként fogod felismeri, nem pedig valóságként.

Amikor egy érzelmi állapotot valóságként ismerünk fel, és elhisszük, hogy az az igazság, akkor szenvedést fog okozni nekünk, és elkezdünk félni a félelemtől. Ezzel teszed létezővé ennek a jelenlétét.

De ha A LEGNAGYOBB FÉLELMEDET IS MEGENGEDED, és azt mondod, gyere, s veszel egy mély levegőt, s ELENGEDED A TESTEDET, és nem harcolsz ellene, akkor semmi nem fog maradni, NEM AKAR MARADNI. CSAK MEG AKARJA MUTATNI MAGÁT. Azért születtél, hogy tapasztalj. Nem azért születtél, hogy a tapasztalatokat szétválogasd.

Az érzés odaadja magát a pillanatban, hogy ÉSZLELD. Személyként megtagadod vagy nem akarod elengedni – azt hiszed, ha elmegy, soha többé nem lesz részed örömben, boldogságban, békében. De felismered-e az örömöt, ha nincs bánat?

NE VÁLASZD SOHA KÜLÖN AZ ÉRZÉSEKET EGYMÁSTÓL. Ne különböztesd meg őket, mert CSAK EGYÜTT LÉTEZNEK. Ők nem ellenségek, hanem egyként léteznek. Bármit érzel, gondolsz: ENGEDD MEG LÉTEZNI!

A szíved természetes állapotában mindig nyitva van. Ha azonosulsz valamivel vagy birtokba veszel bármit: bezárod. A kétséget, elutasítást is engedd be, de NE TUDD, HOGY MIT JELENT, NE ÉRTELMEZD. Ismerd fel, hogy odaadja önmagát.

AZ ÉRTELMEZÉST, amiről azt gondolod, hogy az igazságod, ELENGEDED.

Engedjétek meg, hogy A TELJESSÉGETEKKÉNT LEGYETEK JELEN MINDIG. Ne akarjátok állandóan beazonosítani magatokat valakivel, valamivel, vagy valamilyen formával. A TÖRTÉNETED tényleg valóságos? Valójában LÉNYEGTELEN, NEM SZÁMÍT. MERT NEM A TE DOLGOD, NEM TARTOZIK HOZZÁD. A saját problémád se, mert NEM LÉTEZIK. Csak egy gondolat, amit elhiszel abban a pillanatban, és azt mondod, hogy ez a probléma. Ha megengeded a probléma jelenlétét ellenállás nélkül, mi lesz belőle? Semmi.

A „ne legyen”-t is engedd meg!

Nem a történettől menekülünk, hanem az érzést tapasztaljuk. A történet csak egy utólagos dolog az érzésről, egy gondolkodás, egy azonosulás következménye. Mindig ÉRZÉSEK VANNAK JELEN, az érzést ítéljük meg, soha nem a történetet.

HA ELENGEDEM A FEJTETŐT ÉS A TARKÓT, A TÖRTÉNET MAGÁTÓL LEVÁLIK. Magától megszűnik a gondolkodó, mert a gondolkodás hatására feszül a fej. Ez csak egy egyszerű MEGFIGYELÉS, egy EGYSZERŰ TESTREAKCIÓ. Egy segítség, ha beleragadunk egy történetbe.

MINDIG FESZÍTÜNK, MERT IRÁNYÍTANI AKARUNK. Ne akarjuk irányítani, ne akarjuk, hogy ne legyen. Mitől félünk? Attól a gondolattól, amit a félelem és a történet mögé teszünk, hogy biztos azt találjuk ott. De a történet nélkül a kellemetlen érzés megengedődik.

Az elengedés nem fejben történik. A TEST SEGÍT! A LÉGZÉSEN KERESZTÜL ELENGEDŐDIK AZ ÉRZÉS, nem tud megfeszülni a hara. Ha elkezdek megint gondolkodni, akkor megint feszültség lesz bennem. De nincs senkinek története – kié a TÖRTÉNET? NEM TARTOZIK SENKIHEZ. NEM KELL VELE FOGLALKOZNI! Ha az érzést nem ítélem kellemetlennek, mi marad az érzésből? A történet senkié!

Engedődjön el az, hogy állandóan tudni akarod, hogy mi lesz holnap.

A megértéshez se ragaszkodj. HA RAGASZKODOM  ÁLLANDÓSÍTOM. És a VÁLTOZÁST NEM ENGEDEM MEG az életemben. Azt hiszem, hogy az az örök igazság.

NE FÉLJ ATTÓL, HOGY NEM TUDOD MEGMONDANI, HOGY MIT KEZDJÉL MAGADDAL.

Ne keresd, NE AKARD A BIZONYOSSÁGOT!

Mindazt, amiről azt gondolod, hogy el akarod engedni, azt létezővé teszed.

Csípd nyakon azt a történetet. MERJ LEMONDANI A TÖRTÉNETEDRŐL. NE AKARD BIZONYÍTANI AZ ÉRZÉSSEL A TÖRTÉNET HITELESSÉGÉT, mert az nem az az érzés, ami a valóság. Az egy illúzió.

NINCSENEK MÁSOK! A MÁSOK IS TE VAGY! A MÁSOK TÖRTÉNETEI IS A TE TÖRTÉNETED. Mert te vagy az, aki azt a történetet magáévá teszi, elhiszi, hitelessé teszi önmaga számára. Abban a pillanatban az a te történeteddé válik, a te életed lesz.

DE A MÁSIK NEM AZÉRT VAN, HOGY RÁ FIGYELJ, HANEM HOGY A MÁSIKON KERESZTÜL ÖNMAGAD IGAZSÁGÁT FELISMERD.

Eszköz. MINDEN ESZKÖZ AZ ÉLETEDBEN. De ha nem eszközként használod, hanem azonosulsz vele, akkor szenvedni fogsz. A SZENVEDÉS AKKOR SZŰNIK MEG, HA SEMMID NEM MARAD. A semmit, ürességet nem hiányként kell megélni.

A „hogyan” kérdése már tagadja, hogy AZ VAGY. Mert nem hiszed el. NINCS HOGYAN! A rózsa nem kérdezi, hogy hogyan élje meg a természetét.

Légy éber a kétségekre. Légy ellenállásmentes, és akkor nem jelenik meg a „hogyan” és semmilyen más kérdés. Kérdés akkor van, ha azonosulás van.