Amíg azt jelented ki, hogy vannak félelmeim, addig van félelem. Nem kell többet mondani, hogy van olyan dolog, amitől félek. SOHA NEM LÉTEZETT FÉLELEM. Szenvedés volt, vagy lehetőség a változásra? Minek titulálod? „Sok szenvedés volt benne.”  VAN szenvedés… jövőben is lesz szenvedés. DE SE A MÚLT, SE A JÖVŐ NINCS, A MOSTBAN MEG NINCS SZENVEDÉS, MERT NINCS IDEJE MEGJELENNIE A TÖRTÉNETNEK.

Változás: megtagadom önmagam teljességét.
A felismerés pillanatában már minden megváltozott. De ha ott ragad a figyelmem, hogy ilyen voltam, ilyen vagyok, akkor a szarrágóságom létezése tovább fogja működtetni magát. A figyelem megtanulta, hogy az vagyok.. de nem ez vagyok! A bőség vagyok (nem a szarrágóság).

FELISMERŐDIK, AMI NEM VAGYOK, DE KIJELENTŐDIK AZ, AMI VAGYOK.

Ha nem értelmezed az érzéseket, akkor annak tisztasága és mélysége észlelődik. Ha az érzés ott van, de az téged hidegen hagy, az elmejáték. Amikor a tisztasága megjelenik, akkor nincs ott a kétsége.

Kijelented: Az ölelés vagyok. Az érzés megnyilvánítása vagyok. A szeretet vagyok … de ne értelmezd. Mert az igaz természeted jelenik meg.

BÁRMI, AMI KIJELENTŐDIK, AZZÁ VÁLIK MINDEN. MERT TE VAGY A MINDEN. ÉS MINDEN AZT FOGJA TÜKRÖZNI, AMI SZÁMODRA AZ ADOTT PILLANATBAN ÖNMAGADRÓL VALÓ KIJELENTÉS. AZ VAGYOK, AMIT KIJELENTEK. AZZÁ VÁLOK, AMIT KIJELENTEK. A TISZTASÁG ÉS A TELJESSÉG VAGYOK. A FELTÉTEL NÉLKÜLI, A FORMÁTLAN, AZ IDŐTLEN ÉS A VÉGTELEN VAGYOK.

(A csend, a semmi, az üresség… csapda, amibe bele lehet esni.)

Ha elveszed belőle az „egyedüliség” érzését, akkor csak érzés van. Tudatosítódik önmagaként, hogy nincs olyan, hogy egyedüliség érzése… akkor MARAD AZ ÉRZÉS, BÉKÉN HAGYOD ÉS KIBONTJA MAGÁT.

Amikor felismered valaminek a létét, a személynek el kell ezt fogadnia, semmilyen elvárással nem szólhat bele ebbe. Ha mégis, akkor azonnal vágy lesz belőle és elérhetetlen lesz számára – vagy komoly erőfeszítésébe kerül azt elérni.

TISZTA TUDATOSSÁG VÁGYA: A SZEMÉLYT HASZNÁLJA ESZKÖZÜL, AMIKOR VALAMIT MEG AKAR TAPASZTALNI A FIZIKAI VILÁGBAN. A SZEMÉLY FELÉ GONDOLAT/ÉRZÉS LEKÖZVETÍTŐDIK. A SZEMÉLY ÉRTELMEZÉS NÉLKÜL EZT MEGENGEDI. A JELENBEN TÖRTÉNIK, JELENLÉTKÉNT, MÁR MEGLÉVŐKÉNT.

AMIKOR A SZEMÉLY BELEHELYEZI EZT SZEMÉLYISÉGKÉPÉNEK RENDSZERÉBE – HOGYAN, MIKOR – MÚLT TAPASZTALATÁVAL, JÖVŐ ELVÁRÁSÁVAL, MÁRIS ELUTASÍTOTTA ANNAK JELENLEVŐ LÉTEZÉST. EZÉRT VÁGY LESZ BELŐLE. ELUTASÍTÁSBAN VAGY: KÉTSÉGBE VONOD ANNAK MEGLÉVŐSÉGÉT.

PEDIG A LÉTEZÉS MINDIG GONDOSKODIK ÖNMAGÁRÓL (NEM KELL AKARNI TUDNI A MIKORT ÉS A HOGYANT, MERT AZ MÁR ERŐFESZÍTÉS). HA GONDOSKODOTT ARRÓL, HOGY A SZEMÉLY FELISMERJE A LÉTEZÉS SAJÁT MAGA JELENLÉTÉT, AMIT MEG AKAR TAPASZTALNI A SZEMÉLYEN KERESZTÜL, AKKOR ARRÓL IS FOG GONDOSKODNI, HOGY EZ MIKOR ÉS HOGYAN TÖRTÉNJEN MEG A FIZIKÁLIS TÉRBEN!

De a személy, mivel irányító szerepet akar játszani, és azt mondja, én vagyok az, akinek valamit tennie kell azért, hogy valamit megkapjak, tehát nekem kell teremtenem és gondoskodnom saját magamról, ezért innentől kezdve a személy felelőssége, hogy ezt az egészet megvalósítsa. És erre sokkal kisebb az esély, mintha TERMÉSZETESSÉGÉBEN ELFOGADNÁNK A LÉTEZÉS ÜZENETÉT ÉRZÉSKÉNT, FELISMERNÉNK ANNAK A JELENLÉTÉT, ÉS ÁTENGEDNÉNK MINDEN MEGVALÓSULÁSI FOLYAMATOT AHHOZ, HOGY EZ A TAPASZTALATBAN JELENLÉVŐ LEGYEN.

A létezés csak egyetlen dolgot tud érzékelni: a pénz létét. Pénz létezése van. Ha 10 forintra mondjuk hogy kevés, azaz a hiányra koncentrálunk, akkor a létezés ezt fogja visszatükrözni. Ha 100.000 forintom van és ez jó sok, akkor ez egy elvárás lesz ennek fenntartására ill. folyamatos bővülésére. De ha elvárás, akkor újra a hiány fogja motiválni. Akár a kevésre, akár a sokra figyelünk, a hiány fogja motiválni. CSAK ARRA FIGYELJÜNK, HOGY VAN PÉNZEM.

Ha sárga csekket kapok, az első, amit észlel: a pénz létezését (nem pedig azt, hogy nem tudom kifizetni). A csekk egyenesen magával vonza a pénz létezését. Ha tapasztalatból megállapítjuk, hogy ez nincsen, akkor vágyakozni fogunk.
Nem tudjuk mikor tapasztaljuk meg. Azt a létezés tudja. A személynek ne legyen elvárása erről. Ha nem érett rá, HA NINCS KÉSZ ARRA A MUNKAHELYRE, ARRA A PÁRKAPCSOLATRA, MERT TÖBB A FÉLELME, MINT AZ ELFOGADÁSA, AKKOR CSALÓDÁSKÉNT FOGJA MEGÉLNI AZ ÁHÍTOTT DOLGOT. DE A LÉTEZÉS TUDJA, MIKOR ÜRÜL KI A SZEMÉLY FÉLELME. ÉS OTT AKKOR, AMIKOR KINYÍLIK AZ AJTÓ, AKKOR MEG TUDJA MUTATNI MAGÁT AZ, AMIT A LÉTEZÉS A SZEMÉLYEN KERESZTÜL MEG SZERETNE TAPASZTALNI.

TISZTELETTEL, ALÁZATTAL MEGENGEDNI.. AKKOR SEMMILYEN CSALÓDÁS NEM ÉRI A SZEMÉLYT, MERT NEM AZ Ő FELELŐSSÉGE BÁRMINEK A LÉTEZÉSE, HANEM A LÉTÉ. ÉS HA EZT ÁTADJUK NEKI, AKKOR BIZTOSAK LEHETÜNK ABBAN, HOGY EZ VALÓRA VÁLIK. HA VISZONT A SZEMÉLY RAGASZKODIK AZ „ÉN IRÁNYÍTOK” GONDOLATHOZ, ÉS ÉN MAJD GONDOSKODOM ÖNMAGAMRÓL, MAJD ÉN MEGTEREMTEM A DOLGOKAT MAGAM KÖRÜL, AKKOR A SZEMÉLY FELELŐSSÉGE LESZ EZEKNEK A FOLYAMATOKNAK A MEGTEREMTÉSE. Ami általában igen nehézkes szokott lenni, és legtöbbször csalódással végződik.

A LÉTEZÉS NEM TUDJA ÉRTELMEZNI A MENNYISÉGET! HA INNEN A SZEMÉLY FIGYELME KIMOZDUL BÁRMELYIK IRÁNYBA (nekem kevés van, de abból is adok… nekem jobb, mert nekem több van), AZ MINDIG HIÁNYT VAGY ELVÁRÁST FOG TÜKRÖZNI.

NEM KELL ERŐLKÖDNI, HISZEN EZ A TERMÉSZETED. HA NINCS BENNE ERŐLKÖDÉS ÉS AKARÁS, AKKOR A JELENLÉTBEN VAGY. HA VAN BENNE ERŐLKÖDÉS ÉS AKARÁS, AKKOR EGY ELUTASÍTOTTSÁGBAN VAGY, HISZEN VALAMILYEN KÉTSÉGET TETTÉL BELE, ÉS VALAMILYEN HIÁNY ÉRZÉSE FOG MOTIVÁLNI TÉGED ARRA, HOGY AZT A VALAMIT, AMIT BELÜLRŐL ÉRZEL, HOGY SZERETNÉL MEGTAPASZTALNI, LÉTREJÖJJÖN AZ ÉLETEDBEN. ÉS GONDOLKODNI FOGSZ, HOGY HOGYAN ÉS MIT KELL TENNED AZÉRT, HOGY EZ A TAPASZTALAT VALÓSÁGGÁ VÁLJON. DE HOGYAN TUDOD KITALÁLNI, HA NEM A JELENBEN VAGY, HANEM A JÖVŐBEN? AMIRŐL NEM TUDSZ SEMMIT SEM, MÉG CSAK MEGÉRINTENI SEM TUDOD A JÖVŐDET.

A JELEN PILLANAT MINDIG CSAK ANNYIT FOG MEGMUTATNI A SZÁMODRA, A SZEMÉLY SZÁMÁRA, AMIT FEL KELL ISMERNIE AHHOZ, HOGY A LÉT MEGTAPASZTALJA AZT A FORMÁT, AZT AZ ÉLETHELYZETET, AMIT Ő LÉTRE AKAR HOZNI ÖNMAGA TÜKRÖZŐDÉSEKÉPPEN.

AMIT BIZTOSNAK GONDOLSZ, AZ ELVÁRÁS. HISZEN A BIZTOS AZ NEM FELTÉTELEZI A JELEN PILLANAT LÉTÉT. A JELEN PILLANATBAN NINCS OLYAN, HOGY BIZTOS DOLOG, MERT AZ AZ ÖRÖK VÁLTOZÁST JELENTI.

SEMMI DOLGOD NINCSEN, CSAK LAZULJ BELE A PILLANATBA. ÉS ISMERD FEL AZT AZ ÉRZÉST, AMI OTT VAN BENNED, AMI MINDIG MEGMUTATJA A JELEN PILLANAT KÖVETKEZŐ LÉPÉSÉT, HOGY MIRE FIGYELJ.

HA NEM ÉRTELMEZŐDNEK A DOLGOK, AKKOR A LÉTEZÉS MEG FOGJA MUTATNI A MEGOLDÁST. HISZEN ABBAN A PILLANATBAN, AMIKOR FELISMERŐDIK A PROBLÉMA, MÁRIS AZ ÚJJÁSZÜLETÉSE, A MEGOLDÁSA JÖN LÉTRE.

Miért fáj? – Tudod, hogy mit jelent, hova vezet, és miért fáj? – Nem. Akkor hagyd. A fájdalom vansága van, de nem tudod, hogy mi az a fájdalom. Érzel valamit, de nem tudod, miért van, hova vezet. Semmit nem tudsz. Akkor hagyd.

Ha mondod, hogy a fájdalom van, van, van, akkor már a történetben vagy benne a fájdalomról. És a fájdalom története élővé teszi azt, amit te vanságként abban a pillanatban tudatosítani akarsz. Te annak a fájdalomnak a tudatában vagy, amit a saját történeteden keresztül valósnak hozol létre. Legyen meg az akaratod, nincsen semmi probléma, egészen addig, amíg rá nem unsz annak a történetnek, fájdalomnak a vanságára. Majd elmész orvoshoz, beveszel fájdalomcsillapítót, és meg akarod szüntetni azt a fájdalmat, amit kemény munkával, időt nem kímélve belefektettél.

3 napig kántálod a fájdalom történetét (utánaolvastál, miért van, mit jelent), majd beveszed a fájdalomcsillapítót, mert a FÁJDALOM MÁR NINCS OTT. Ha a fájdalom ott lenne továbbra is, akkor nem vennél be fájdalomcsillapítót (nem megyek le kenyeret venni, ha tudom, hogy nem kapok). De a gyógyszert azért vesszük be, mert a fájdalom még ott van, tehát más lesz a hatása, mert az elme ellene dolgozik. A fájdalomcsillapító csak emlékeztet téged arra, hogy minden rendben. Minden a teljesség maga.

„Látom, hallom, mások is azt mondják.” – Dehogy! Mások azt mondják, amit te hiszel. Ha azt hallod, amit te eddig hittél, rájössz arra, hogy ez neked nem jó, mert nem az vagyok. Kommunikálódik, hogy azt látom, hogy ez torzulás, de közben tudom, hogy nincs torzulás. Ez a kettősség egyszerre van mindig jelen. TORZULÁS ILLIÚZIÓ, NEM FOGLALKOZUNK VELE, MOSOLYGUNK RAJTA, ÉS ESZKÖZNEK HASZNÁLVA ÚJRA ÉS ÚJRA MEGENGEDJÜK ANNAK A LÉTÉT, HADD JÁTSSZON.

NINCSEN SEMMILYEN SÉMÁJA ENNEK AZ EGÉSZNEK. SZABADON JÁTSZIK ÖNMAGÁVAL BÁRHOGYAN. Az értelmezés szintjén mindenbe bele tud kötni, hogy nem az. Nem tud arra pillanatra emlékezni, ami volt, mert nincs.

Újra vetíti magának ugyanazt a formát. De mégsem tudja ugyanazt a formát vetíteni, bár más eseményen, emberen keresztül ismétli ugyanazt a kudarcot, ki-nem-teljesedettet. Ő azt gondolja, hogy meg nem történt, de AZ ELKÉPZELÉSEI MIATT FOLYAMATOSAN MÁST AKAR ÉSZLELNI, MINT AMI JELEN VAN. VALÓJÁBAN BETELJESEDIK ÉS KITELJESEDIK MINDEN, csak az észlelése és értelmezése nem történik meg annak, ami ott kiteljesedett. A pár imádja egymást, de veszekednek, mások, holott a teljességében nincsen a másik: önmagamat látom önmagamként. Önmagammal harcolok, mert nem tudom véghez vinni a saját magam akaratát, mert valójában nem is hiszek abban, amiben benne vagyok. Mert úgy vagyok benne, hogy „nem működik ez a párkapcsolat”, és hiába működik, mert együtt vagyunk és nem tudunk szétválni, mert a működése akkor is jelen van, továbbra is ragaszkodom a nem-működéséhez. Annak az elképzelését vetítem bele, hogy hogyan működhetne, miközben anélkül is működik, mert jelen vagyunk. Folyamatos ellentmondásba teszi bele magát a személy. Ha viszont a teljességként észlelődik e párkapcsolat, teljesen tisztán, függetlenül attól, hogy van vitás helyzet, vagy különbözőek vagyunk, függetlenül attól, hogy hogyan éljük meg a pillanatokat, MINDEN ÉSZLELÉST TELJESSÉGKÉNT, TÖKÉLETESSÉGKÉNT ÉLÜNK MEG. Ezzel magának A PÁRKAPCSOLATNAK A VANSÁGÁT, a létezését ISMERJÜK FEL minden nap valamilyen másmilyen formában, élethelyzetben, mint előző nap, de az nem jobb, nem rosszabb, hanem PONT AZ, AMI.

EZ ADJA MEG A TELJES MÉLYSÉGÉT, EZ MÉLYÍTI EL ÖNMAGAD SZERETETÉT ÖNMAGADON KERESZTÜL, MERT A MÁSIKBAN ÖNMAGAD SZÉPSÉGÉT ÉS TELJESSÉGÉT FOGOD FELFEDEZNI, EZÁLTAL TUDOD EZT MEGOSZTANI AZZAL, AMIT ÉSZLELSZ, VAGY AZT, AKIT ÉSZLELSZ, ÉS AMIN KERESZTÜL EZT TAPASZTALOD, ÉS EZ VÉGTELEN FORMÁBAN TUD ZAJLÓDNI.

Még a személy szintjén való gondolat felismerése sem ad kevesebb boldogságot, mint a kéz mozdulatának felismerése, mert ugyanazt a felismerés és önmagára való mutatás jelenik meg. A teljesség létezése és érzése nem szűnik meg – ha megszűnne, megint feltételhez lenne kötve – független a személy lététől. Nem megszűnik, hanem az észlelése történik másképpen.

Az vagyok, az vagyok, most is, most is – a legnagyobb kínok között is.

A kéket már fényesebbnek látom… nem! Nem változik, hanem kifinomodik minden, ugyanaz a szín a teljességként észlelődik. A szem érzékelése nem változik, hanem az érzékelés felismerése változik.

Mindegyiket befogadom, mert MINDEGYIK ÉN VAGYOK, AZ VAGYOK. DE NEM ÍTÉLEM MEG KEVESEBBNEK, TÖBBNEK, JOBBNAK ÉS ROSSZABBNAK (a másik embert), HANEM CSAK ÖNMAGAM ESZKÖZEKÉNT ÖNMAGAM MÉLYSÉGÉBEN, ÖNMAGAM TERMÉSZETEKÉNT ÉSZLELEM. Még akkor is, ha veszekszem vele, nem baj, nem számít. Csak létezés. AZ ELME NEM MEHET TOVÁBB AZ ÉRTELMEZÉSBE, HOGY Ő KICSODA, ÉS MILYEN! TELJESEN RENDBEN VAN. … Ha így teszel, teljességként fog megmutatkozni, és azt érzed: huh, kellemesen csalódtam ebben az emberben.

Mindenki a lélekpárom, bármilyen kapcsolatban vagy bárkivel. Önmagadat tükrözi, önmagadat látod. Közelebbi vagy távolabbi (mit tartasz erőteljesebbnek, vagy mitől félsz erősebben). A duálpáros gondolat a sprituális egó játéka, hogy fenntartson egy képet önmaga teljességéről, azért, mert saját maga teljességét önmagaként nem ismeri fel. Ezért továbbra is fenn kell tartania egy másik személyt, aki majd az én teljességemet visszatükrözi nekem.

Ha mozdul a tükör, majd elégedett leszek. Nem, először te mozdulsz, és akkor mozdul a tükörkép (külvilág). A tükör csak azt tudja tükrözni, ahogyan te vagy jelen abban a pillanatban.

Feltétel nélküliség: semmit nem tudsz megragadni.

Bárkivel kapcsolatban vagy, az a legnagyobb teljességedet tudja tükrözni. Amíg azt gondoljuk, hogy van személy, …

Dobd ki azt, hogy „nem biztos, hogy jól mondom”.
Soha nem nézhetsz a másikra másikként, csakis önmagadként.

Még a vitában is én vagyok: a vita felismerése adja meg a teljesség feismerését: ez a vita nem az, ami én vagyok. Az a személy nem vagyok, aki vitatkozik. A teljesség vagyok. A TELJESSÉG FELISMERÉSÉBEN ÚJRA MEGLÁTOD A TELJESSÉGET. AKKOR MINEK HAGYNÁD EL A PÁRODAT? Csak a hála tud megjelenni. Nincs konfliktus helyzet, csak az önmagad felismeréséhez szükséges eszköz megnyilvánulása.

Akkor már megint feltételhez kötjük, amikor azt mondod, hogy jobb a szatszangos emberek társaságában lenni.

Nincs választás, csak annak illúziója. Ha kijelented azt, hogy megvan az illúzióm arról, hogy van választásom… akkor most már nincsen meg. Rájöttél arra, hogy illúzió. Tudod, hogy nincs ilyen, nem létezik. Tehát nincs választásod, és nem is volt.

Bármit, amit magad köré építesz, idővel össze fog omlani.

Ahogy a nem létező újra és újra visszatükrözi önmagát, hogy már nincs itt. A megjelenése természetes, de NINCS. És hagytam játszani… nem akartam, hogy ne legyen.. egyre több jött belőle… de már nevettek egymáson  Állj… gyönyörűek vagytok… és önmagától elcsendesedett. Mert ez én vagyok, én látom magam. Én vagyok ennek felismerője. És SEMMIT NEM AKAROK KEZDENI VELE. EGYSZERŰEN CSAK HAGYOM LÉTEZNI. MÁR AZ VAGY. Amíg azt hiszed, hogy nem vagy az… de hogy? Ilyen nincs. Csak az vagy. Innentől kezdve nincs játszma, történet, igazság, ezért teszed, azért teszed… MINDENT KIHÚZUNK MAGUNK ALÓL. Csak hagyjuk játszani.

A szeretet nem akarja kijavítani, nem akarja megérteni.

VÉGTELEN ALÁZAT KELL: IGEN, TÉNYLEG EZ ÉN VAGYOK. AZ VAGYOK, AMIVEL AZONOSÍTOTTAM MAGAM. NEM TUDOM, MI VAN A TÜKÖRKÉPBEN, DE TUDOM AZT, HOGY ÉN MIT LÁTOK – MIT AKAROK LÁTNI – A TÜKÖRKÉPBEN. TUDOM, HOGY AZ A TÜKÖRKÉP MIT AKAR NEKEM MUTATNI. EZ AZ EGYETLEN, AMI MARAD. NINCS KÖZÖM A MÁSIKHOZ. NINCS MÁSIK, AZAZ ÉN TÜKÖRKÉPEM. ÖNMAGUNKKÉNT ÉLJÜK MINDENKINEK AZ ÉLETÉT, MERT A MINDENKI ÉLETE AZ ÉN EGYEDÜLI LÉTEZÉSEM JÁTÉKA! MINDENKI ELŐTT FEJET HAJTOK, ÉS MEGKÖSZÖNÖM MÉG AKKOR IS, HA BORZASZTÓ NAGY HARC DÚL BENNEM. TE TUDOM, AKKOR IS A SZOLGÁLAT VAN, EZ IS A TELJESSÉG.
MEGMUTATJA MAGÁT, ÉS KISIMÍTJA MAGÁT A TELJESSÉGKÉNT.

Fájdalmat érzel, mert személyként azt gondolod, hogy ellenség. De a legnagyobb lehetőséged a legnagyobb feltétel nélküli szeretettel mutatta meg neked azt, amitől rettegsz egész életedben, és megmutatta, hogy nézd, már itt vagyok, már nem félsz tőle, élsz tovább, létezel tovább, megy minden tovább. Már nem kell abban a gondolatban élned, hogy „én ettől félek”, már nem félsz, mert ott vagy benne. Soha többet nem jelentheted ki, hogy félsz, mert már megtörtént.
A fájdalom az már a helyrehozatal. Megúlulás. A személy történetével viszont újra és újraéli ugyanazt a fájdalmas pillanatot, de ez már mentális fájdalom.

Mindig önmagán van a figyelem, önmaga tisztasága jelenik meg. Ebben a tisztaságban észlelődik a torzulás. De mivel a torzulás nem a valósága, ezért a TORZULÁS, AMI FELSIMERŐDIK, MÁR NINCS OTT, csak önmaga tisztasága újra. Azt nem kell csinálni, egyszerűen magától megtörténik a felismerés arról, hogy sosem volt másképp.

Már az önmaga vansága is egy torzulás, hiszen ha megnyilvánult, és kijelenti, hogy vagyok, akkor már nem megnyilvánulatlan. De mégis ezt nevezzük valóságnak, mert ez a legközvetlenebb felismerése önmagáról. Ezen keresztül felismerődik formaként, nem fogja meg a formát. Csak a felismerés pillanat van, nincs tovább. Majd visszafordul önmaga megnyilvánulatlanságába. És a forma üres marad azonosulás nélkül.
Amikor személy jön, felismerődik a forma, és kijelenti: az az enyém, az vagyok, elkezd róla beszélni, kommunikálni, tehát már nincs meg a természetességének a tisztasága. Mert már a tapasztalat feltételhez kötődött, időbe belehelyeződött, forma azonosulása megtörént, és ragaszkodom a formához. Kizáródott a végtelen: csak azt az egyet akarja érzékelni.
Bárhogyan lásson rá önmagára, mindig AZ.

A személy elképzelése, hogy figyelni kell arra, hogy mire figyeljen. De soha nem tud arra figyelni, amire nem akarsz figyelni. Minden, ami te vagy önmagában, abban örömét leli, ahogy felismeri. Ami nem vagy, az nincs. Nem tudsz arra figyelni, amire nem tudsz figyelni. Mert nincs, nem is volt soha. Csak egy gondolat arról, hogy létezik ilyen. Ha elhiszed ezt (arra figyelek, amit nem akarok és küzdök ezzel), abban a pillanatban válik a te illúziód létezőjévé az, hogy ilyen történhet, és azzal hozol létre valamit, ami NINCS IS OTT, és borzasztó ERŐFESZÍTÉSBE KERÜL, HOGY AMI NINCS OTT, AZT OTTLEVŐKÉNT ÉLJED MEG, majd kijelented, hogy nem megy. Persze, hogy nem megy: ha nincs ott valami, akkor hogyan tudnád felismerni valamiként?

Ismerjétek fel azt, ami. Nem kell átélni semmit. CSAK A FELISMERÉS PILLANATA VAN. MIT AKARSZ ÁTÉLNI? Átélődik minden, felismerődik minden. De mi az, ami felismerődik a pillanatban? Nem is tudod megmondani, mert mire megmondod, már értelmezése a pillanatnak. HA CSENDBEN MARADSZ ÉS ÜRESEN HAGYSZ MINDENT, AKKOR MINDEN AZ, AMI. De ha megnevezed, hogy mit éltél át, akkor már nem az, ami, mert csak az arról való gondolat.
Az örök felismerés létezésében legyél. Semmi nem akadályozza meg a test mozdulását (jól teszem? erre kell menjek? vagy arra…? ), mert nem érinted meg. AHOGY FELISMERŐDIK, MÁRIS MOZDUL A TEST. Borzasztó energia kell ahhoz, hogy megakadályozd a tiszta mozdulását, és elhidd, hogy neked gondolkodnod kell, döntéseket kell hoznod. A DÖNTÉS FELISMERÉSE TÖRTÉNIK A PILLANATBAN. Mindig. De nem fogadod el a döntést, mert felülbírálod a hited, elképzeléseid, félelmeid alapján. Mert nem hiszed el, hogy A SZERETET AZ MINDIG AD. Bármi, ami felismerődik, az már beteljesedett. Eleve elrendelt a pillanatában. Hogyan lehetne másként?
Nem ülünk némán, csendben, hanem AZ ÖRÖK MOZGÁS FELISMERÉSÉBEN és TAPASZTALÁSÁBAN VAGY MINDEN PILLANATBAN TISZTÁN, ÜRESEN HAGYVA MINDENT ÖNMAGA TELJESSÉGÉBEN ÉS CSENDJÉBEN. MERT A FELTÉTEL NÉLKÜLISÉG MINDIG MEGADJA NEKED AZT, AMI VAGY AZ ADOTT PILLANATBAN ÉS AMI FELISMERŐDIK ÁLTALAD. Csak hagyd, hogy minden cselekvődjön. Hogy minden történjen önmagától. NE AKARD FELÜLBÍRÁLNI személyként, a múlt tapasztalataként, az elképzelésedként, az ítéleteidként, mert az már nem az. Ha felismerődik akként, ami nem az, akkor újra szabad marad, és önmagától felismerődik az, ami amúgy is működik.

A feltétel nélküliség nem köt semmit semmihez.

BÁRMILYEN KIJELENTÉST TESZEL, AZONNAL AZ VAGY. És megragadod azt, mert kijelented, hogy az vagy.

Egyszerre vagy jelen önmagad tisztaságaként és a visszatükröződő formaként, ahogyan felismerődik önmagad tisztasága.

Nem kell rögtön reagálni mindenre, ahol kapcsolódik a figyelem.
Az egyik gondolat nem tudja elhinni a másikat, mert ő egy gondolat, amelynek nincsen önálló akarata. Hanem a figyelem az, ami hozzátapad egy gondolathoz. És keltődik az az illúzió, mintha abban hiszek és az a valóság.

Kinek kürtölnéd szét … önmagadnak? Hogy szép vagyok? Csak minden pillanatban felismered a csodát, a szeretetet, a vanságot.

Most vagy, nincs gyermekkorod. Felejtsd el azt a gondolatod, hogy mert a gyerekkoromban… Ebben a pillanatban mi a bizonyítékod a gyermekkorod létezéséről? Amikor ebben a pillanatban tisztán ismerődik fel minden gondolatod most, akkor ez a most gondolatának felismerése a gyermekkorról. Most történik, most éled meg, hogy van gyermekkorod. Hogy van családod, szüleid. Ennél több bizonyítékod nincs (e pillanat gondolatának felismerése). MINDEN PILLANATBAN EGY ÚJ ÉLETED VAN! ÉS AKKÉNT ISMERED FEL, AHOGYAN AKAROD. Ragaszkodunk egy gondolathoz, hogy ilyen volt a gyerekkorunk, ABBAN A PILLANATBAN HOZOD LÉTRE AZT A GYEREKKORT, AMIT TE GONDOLSZ ARRÓL A GYEREKKORRÓL. (De hát megvannak a tapasztalataim, ott vannak az emlékeim… ) NEM! Most ismered fel, mintha egy emlék lenne. Ha a szeretet mindig ad, ez a gondolat is teljes, szolgál, hogy felismerjem, hogy MÁR MOST TELJES VAGYOK, HAGYJAM HÁTRA AZT A GYEREKKORI GONDOLATOT, MERT AKKOR MEGSZÜLETNE AZ ÁLDOZAT GONDOLATA, ÉS MEGINT LÉTEZNEK MÁSOK, AKIK ÁLTAL AZ ÉLETEM BEFOLYÁSOLVA VOLT… Ki tehet arról, hogy megkérdőjelezed annak tisztaságát? Mindenkinek megadta Isten, csak nekem nem – hibát követett el… de ha felismerem, hogy most is teljes vagyok, akkor bármit gondolok most arról, hogy mi volt a múltamban… SZERESD MAGAD TELJESSÉGEDBEN ANNYIRA, SOHA NE VOND KÉTSÉGBE ENNEK A PILLANATNAK A TELJESSÉGÉT.

Lemész-e a közértbe, ha tudod, hogy nem kapsz kenyeret? Leülsz-e tanulni, ha tudod, hogy azt nem tudod megtanulni? Kapsz-e olyan tanulnivalót, amire nem vagy képes? Szeretet természete lenne, hogy kudarcot vallj? Vagy A SZERETET PONT ANNYIT AD, AMENNYI AZ ADOTT PILLANATBAN TE VAGY? AMENNYIT TUDSZ, AZ A TELJESSÉGED. NE FOGLALKOZZ AZZAL, HOGY MENNYIT KÉNE TUDNOD! MINDIG A TELJESSÉG VAGY, ANNYIT TUDSZ, AMENNYIT TUDSZ, DE AZ TELJES! MAJD AHHOZ IGAZODNAK A DOLGOK, A TELJESSÉGHEZ. DE HA AZT MONDOM, HOGY NEM TUDOK ELEGET, AKKOR AHHOZ IGAZODIK MINDEN. MERT MINDEN TE VAGY. Nem létezik a hiány, ezért te pont annyit tudsz, amennyit tudsz.

NEM KAPOD MEG AZT, AMI EGYÉBKÉNT OTT VAN, MIÉRT? MERT EL AKAROD HINNI, HOGY NINCS OTT AZ, AMI OTT VAN MÁR!

A „MI LESZ, HA NEM SIKERÜL?” GONDOLAT AZ IS MAGA A SIKER GONDOLATA! Különben sosem jelentenéd ki, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Ez nem kérdés. A LÉTEZÉS mindig kijelentés. És ha feltétel nélküliség van, akkor CSAK A BETELJESEDÉST JELENTHETI KI. Majd a személy értelmezi ezt a kérdést, hiszen ha ez nem lenne igaz, nem történne meg a test cselekvése, hogy elmegy a vizsgára. Nem menne el, ha tényleg hinne abban, hogy nem sikerül!!! De elmegy és felvállalja a beteljesedést. Nem történhet meg annak a kijelentése, hogy ez sikertelen. Nem vonhatja kétségbe senki. Majd a személy értelmezi ezt a pillanatot, megvan a beteljesedés érzése, és a személy azt mondja: Mi van, ha ez mégsem történik meg?? – De ez is azt jelenti: Tudom, hogy sikerül! Isten mondja: az én akaratom a te akaratod, a te akaratod az én akaratom. A kettő nem térhet el. „A vizsga beteljesedése vagyok.”

Borzasztó küzdelemmel jár, ha irányt akarunk szabni (az életünknek).

A figyelem kimozdulásának illuziója és ennek felismerése arra mutat rá, hogy sosem volt kimozdulás. Van egy viszonyításod: kimozdult.. mihez képest? Van olyan, amikor nem mozdult ki. De ha felismered, hogy milyen az, amikor nem mozdult ki, akkor a kimozdultság kijelentése már a mozdulatlanságot mutatja. Mi van, ha a kimozdultság gondolata nem létező, és lekerül róla a figyelem?

Csak a személynek van szándéka.

A kétséget, a félelmet is engedd be, de NE TUDD, HOGY MIT JELENT. NE ÉRTELMEZD. Ismerd fel, hogy odaadja önmagát. Teljességében kiterjeszti.

Miért ítélsz meg bármit is jónak vagy rossznak? Mi alapján döntöd el, hogy valami jó vagy rossz? Egy viselkedés megfelelő vagy helytelen? Az energia negatív vagy pozitív? MI TÖRTÉNIK, HA NEM DÖNTÖD EL, HOGY AZ MILYEN? Akkor mivé válik? CSAK A FELISMERÉS PILLANATA.

NE TUDD, HOGY MI AZ, AMIT TUDSZ. Egyszerűen szabadulj meg mindentől, amiről azt gondolod, hogy tudod. Ebben a pillanatban engedd meg magadnak, hogy ne akarj tudni, csak egyszerűen engedd meg. Az ÉRTELMEZÉST, amiről azt gondolod, hogy az igazságod, ELENGEDED. A történet jelen pillanatban megszűnik. HA CSINÁLNI AKAROD, AKKOR MÉG MINDIG VAN VALAKI, AKINEK EZT MEG KELL TEGYE. És nem a saját természetedként ismered fel az ürességet. Engedd el az összes emléket arról, ahogy régen felismerted a spiritualitást, ne tudd, hogy milyen volt az a tapasztalat.

Érezd a zuhanás érzését és azt, hogy nem tudod megmenteni. Engedd meg ezt az érzést (a szívben, harában), az érzés jelenlétét, ne a történetét. Engedd meg a legnagyobb bánatod jelenlétét. Mi marad? Ne állj ellen neki, ne tudd, hogy mi lesz a következménye. ENGEDD JELEN LENNI AZ ÉRZÉST ANÉLKÜL, HOGY TUDNÁD, MIT JELENT.

AMI NEM VAGY, AZ RÁMUTAT ARRA, AMI VAGY.
A másik ember és az az élethelyzet a te szolgálatodban áll arra, hogy felismerhesd általa, hogy önmagad tisztaságaként vagy jelen, vagy egy személy torzulásaként. Erre fog mindig rámutatni, bárki legyen az.

Amikor kijelented, hogy most szeretetlen vagyok, az illúzió fenntartására egy borzasztó nagy feszültséget fogsz érezni a testen keresztül: az a gondolat, amit támogatsz személyként, hogy szeretetlen vagyok, az ILLÚZIÓ, NE HIDD EL!

Az egyetlen, ami létező, a szeretet.

A test lereagálja: nem én sírok, hanem a test érzékeli a fájdalmat.

A TEST A TELJESSÉGET TÜKRÖZI, HA A TELJESSÉGET ISMERED FEL. A test eszköz, így érzékel. De az nem én vagyok.

Ha azt mondom, hogy nem vagy teljes, ez a rossz dolog történik velem, nem szeretnek, nem kaptam meg, amit akarok: mindig az fogja szogálni azt a tükröt, amiben ez a hitrendszerem. Felismerhetem a személy minősítését, hogy nem vagyok elég jó, és újra felismerődik, hogy nem vagyok elég jó vagy az élethelyzet nem elég jó, addig, amíg rá nem jövök, hogy ez nem az, ami vagyok.

TE MINDIG TELJES VAGY, FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY MIT LÁTSZ A TÜKÖRBEN. Előbb utóbb a tükörben is a teljességet fogod észlelni, bárhogy is nézzen ki az a tükörkép. És a test azt fogja lekövetni.

Egyetlen felismerés legyen, ha a személy tudatban van: VAGYOK. Ebben a pillanatban lényegtelen a betegség. Ne azt jelentsük ki, hogy beteg vagyok, hanem azt, hogy LÉTEZEM, ÉLEK, TELJES VAGYOK, TISZTA VAGYOK.

A betegséget nem ismeri a létezés, mert nem betegségnek éli meg. Amíg élek, addig ez csak az élet egyik formája, az a pillanat. Egy más formája annak, ami eddig volt. De ha betegségnek hívjuk, amihez KAPCSOLÓDIK EGY NEGATÍV ELUTASÍTÁS, VAGYIS AZ ÉLET ELUTASÍTÁSA ÉS MEGKÉRDŐJELEZÉSE, ami egyébként jelen van, a test azonnal berándul, megfeszül, mert nem tud mit kezdeni ezzel a gondolatsorral, mert nem az, ami van. Mert élet van, teljesség van, és a testnek egy másfajta megnyilvánulása van. De az nem a betegség.

A betegséget hisszük a létezés formájának, tehát megteremtjük az illúziót. Majd ha az illúziót, nem-létezést fenn akarjuk tartani erőszakkal, ez bazi nagy erőfeszítés, ami még jobban emészti a test energetikáját.

A teljesség bármiképp megnyilvánulhat bármikor: ne várjuk, hogy mikor és hogyan gyógyul a test.

PONT AZÉRT JELENIK MEG, HOGY FELISMERŐDJÖN, HOGY NINCS OTT! (Pl. az a kérdés, hogy „nem csapom be magamat?”)

Amikor rájössz arra, hogy ez nem kétség, és szabadon engeded az illúziót, és nem akarod, hogy ne legyen, és HAGYOD A LÉTÉT, MEGSZÜNTETNI SAJÁT MAGÁT, és soha nem merül fel a kérdés.

Nincs semmi, ami beszól! EGY ILLÚZIÓ ISMERŐDIK FEL. Az illúzió természete mi? A létező mindent megenged létezőként? Igen. Nem mondja, hogy jajj, te most illúzió vagy, te nem lehetsz. NEM MOND SEMMIRE NEMET. MINDENRE IGENT MOND. De te személyként nem mondasz mindenre igent: mert a kétség ne legyen. Megállapítod, hogy ez egy kétség, és azt akarod, hogy ne legyen ott. ENGEDD MEG A LÉTEZÉSÉT!
NEM ÁLLAPÍTOD MEG, HOGY A KÉTSÉGNEK NEM KÉNE OTT LENNIE, HANEM AZT MONDOD: KÉTSÉG? HM…. TERMÉSZETES. TELJESEN RENDBEN VAN.

Amikor MEGENGEDED AZ ILLÚZIÓ (kétség) LÉTÉT ÉS TELJESSÉGNEK LÁTOD, bármiként jelent meg: ÖNMAGA TERMÉSZETEKÉNT FOGVA MEGSZŰNIK, soha többé nem jelenik meg, mivel A TELJESSÉGÉBEN CSAK TELJESSÉGKÉNT JELENHET MEG, ÉS EZÉRT CSAK TELJESSÉGKÉNT TÜKRÖZŐDHET, ÉS SOHA NEM FOGOD FELISMERNI MÁR KÉTSÉGKÉNT. Eszközként fogod látni, csak szolgálat lesz. Hagyod az illúziót illúzióként.

„Értem.” Megmutatja magát az érzés is, mert nem zárja el semmi? Időhöz kötött: azt gondolod, hogy már most kéne érezni. Holott az már most jelen van, csak AZZAL, HOGY KIJELENTED, HOGY NINCS JELEN, ELISMERED AZT, MINTHA NEM LENNE JELEN. De pontosan A NEM-JELENLÉTE MÉG INTENZÍVEBBEN ARRA MUTAT RÁ, HOGY DE JELEN VAN! Teljesen rendben van ez a pillanat is. Hagyd békén, és az érzés meg tudja mutatni magát.

Feszülés van: azért, mert ellenállsz, és azt gondolod, hogy valami hiányzik. Erre feszül a test. Ne a hiányra figyelj (engedd, hogy legyen a hiány), hanem a minden rendbenre, ami az egyetlen, ami jelen van. NEM KELL TUDNOD, HOGY MILYEN AZ A „RENDBEN”.

Abból van feszülés, hogy kijelented, hogy a feszülés léte van. AZ ÉRZÉS MINDIG A KIJELENTÉS KÖVETKEZMÉNYE.
A feltétel nélküli igaz természeted tartalmazhat-e feszültséget? Nem. De akkor mi a feszültség? Ami feltételhez kötött. Egy elképzelés. A személy ragaszkodik hozzá. Valamilyen elképzeléshez, hogy kell lennie egy érzésnek. Ha nincs itt az érzés, akkor nincs itt az, amit én akarok, hogy itt legyen. Hiány, elutasítás, kétség… Ha ezt mantrázod, de nincs itt az érzés, értem, de itt a feszültség.

A teljességnek nincs iránya. Ha nincs irány a, el tudod-e utasítani? Mit tudunk elutasítani? Amiről tudjuk, hogy milyen. De ha nem tudom, hogy mi az, akkor nem tudom elutasítani. CSAK ENGEDD AZ ISMERETLENBE MAGAD. Ne akard tudni az irányt. Hagyom megtörténni – nem tudom.

KIJELENTŐ MÓD, JELEN IDŐ: teremtés. A VAN hozza mozgásba… Ha elutasításban jelentesz ki valamit, akkor az elutasítás valósága van.

„Keresek valamit” – mindig keresek.
„Az vagyok” – az elme keresi, hogy mi az az „Az vagyok”.

Ítélet: ez itt nem isteni (pl. hullafáradt vagyok), de minden pillanat teljes és isteni, csak MÁS. Nem kell megijedni, hogy más mindig. Nem fogod mindig azt a harmóniát érezni! De NE ÁLLAPÍTSD MEG, HOGY MOST „KIESTEM” A HARMÓNIÁBÓL.

Te, AKI FELISMERED a pillanatot, AZ ELÉG, AZ ÁLLANDÓ. A pillanat formája mindig lehet más.

„Nem akarom, hogy az előadás véget érjen, mert jól érzem magam.” E KIJELENTÉSSEL ELÍTÉLED MAGAD, MERT AHOGY VÉGE, TÉGED VESZTESÉG ÉR. Istenként érhet veszteség? TELJESEN RENDBEN VAN ez az előadás, akár folyik, akár vége van.

Az érzést a kapcsolattal kötöd össze, ami véget ér. Veszteségként éled meg, de LESZ MÁS! AZT ADJA, AMI A LEGTÖKÉLETESEBB! De ne hasonlítsd össze! „Nem tudja odaadni, nem olyan jó…” – te jelented ki. Nem engeded, hogy a pillanat változzon: „ez nem az, ami volt”. EZ VAN, EZ IS TELJES. MEGENGEDED, HOGY ODAADJA A TELJESSÉGEDET?

Nem érint. Nem teszel hozzá semmilyen értelmezést. Nem keresed az okát. Nem várod el, hogy időben eltartson valameddig. Mert teljesen rendben van a pillanat. Nem gondolkozol a jövőben, és nem érdekel, hogy eddig mi volt. Mert rendben van az, ami van. Függetlenül attól, hogy tudjam, hogy mi van.

A LEBESZÉLÉS ERŐFESZÍTÉS, amit a személy tesz, és az isteni létedet tagadod le.

Amikor azt osztod meg, hogy miért van háború, hogy mindenkit meg kéne ölni, aki a háborút kitalálta, ugyanolyan gyilkos vagy, és ugyanúgy készen vagy bármilyen háborúra, mert abban a pillaantban már háborúban állsz a világgal, és minden résztvevőjével, aki a háborúra rámutatott.

A test arra feszül be azonnal, ami nem isteni. A test az isteni természet megnyilvánulása. Minden sejted isteni.

Amikor testi tüneted van, mondd: az isteni jelenlét van, és ez a pillanat a teljesség, és ez a test a tökéletes harmónia most is, és megengeded, hogy tényleg az isteniként lásd, az teljes és tökéletes, akkor nem akarod a betegséget elmulasztani. Békén hagyod a betegséget. Csak a tiszta, isteni teljesség tudatosságán keresztül érzékeled azt a pillanatot. Ha a pillanat azt hordozza magában, hogy a test harmonikus, akkor azzá válik.

Felmerül ítélkező gondolat. SENKI NEM MARASZTALJA!
Ha folyton elutasításban vagy, és a személy megjelenik: a test azt mondja, hogy nem megyek veled. És jelez, megálljt parancsol. Majd megállapítjuk, hogy jajj, de rossz érzésem van, miért van ilyen rossz érzésem? És elkezdesz gondolkodni arról a rossz érzésről, AMI PONT AZT MUTATJA, HOGY NE GONDOLKODJ. MINÉL JOBBAN GONDOLKODSZ, ANNÁL JOBBAN FESZÍT A TEST. Mutatja: állj! Engedd el a gondolkodót.

A test nem a személyé, mert nincs személy. A testet nem a személy irányítja. A test a személytelen eszköze.
NEM KELL SEMMIVEL SE KEZDENI SEMMIT SEM. EZÉRT NEM TUDOD ELRONTANI. Az egész létezés önmagától automatikusan működik. A nem tudás lényege, hogy HAGYJ MINDEN ISMERETLENÜL, ÉRINTETLENÜL. DOLGOZIK HELYETTED AZ EGÉSZ ÉLET. Mindent odaad magából, amit csak meg tud mutatni az adott pillanatban. NE AKARJ TUDNI SEMMIT, MERT AZ MIND ELKÉPZELÉS.

Csak borsóleves, de nem tudom, milyen. Most borsólevels, 1 óra múlva más, de borsóleves. Nem kell ítéletet alkotnom, hogy milyen.

Ha nem tudom, hogy mi az a rossz, tud nekem ártani? Nem!
HAGYD BÉKÉN A PILLANATOT!

Kisgyerek: azt az autót akarom, az vagyok! AZ VAGYOK! EZ A TERMÉSZETEM. KINYILATKOZTATOM.

Neki van, nekem nincs – elutasítottság érzés jön, de azért jelenik meg, hogy mutassa: VAN. ENGEDD MEG, HOGY VAN!
Tagadok valamit, feszült leszek. A tagadás illúzió. Amit nem akarok, az sincs, az is illúzió. HA IGENT MONDOK A NEM LÉTEZŐ ILLÚZIÓRA, ÖNMAGA TERMÉSZETÉNÉL FOGVA MEGSZŰNIK.

***

Amikor a személy megpróbálja felülbírálni azt, ami van, a valódi természetedet, akkor megjelenik egy nagyon kellemetlen érzés, egy rosszkedv, egy ellenállás, akkor tudod, hogy ja, hát az egó most harcol azért, hogy életben maradjon. Összeszűkül a test, csüggedt, szenvedő kedved lesz. Amikor ez felismerődik, tudjad azt, hogy ja, ez megint az egó volt.

Miért vagy ideges attól, hogy én lehordtalak? Miért jelenik meg benned egy feszültség? MERT AZ IGAZI TERMÉSZETED ELLEN GONDOLTAD MAGAD. MERT AZ IGAZI TERMÉSZETED AZT MONDJA, HOGY ÉRTÉK VAGY, TELJES VAGY, TÖKÉLETES VAGY. Én azt mondom, hogy értéktelen vagy, hülye vagy, szerencsétlen vagy. És amikor ezt elhiszed, akkor A TEST ÖSSZERÁNDUL, mert VISSZATÜKRÖZI, HOGY NEM EGYEZŐ A LÉTEDDEL ÉS AZ IGAZI TERMÉSZETEDDEL AZ, AMIT ABBAN A PILLANATBAN ELHITTÉL ÉS GONDOLTÁL MAGADRÓL, ami a világodban megjelent, és megingatott téged az igazi léted természetének a megtapasztalásában.

***

Azzal, hogy azt gondolod, hogy nekem ezért küzdenem kell, mert nem TERMÉSZETES, HOGY EZT ÉN MEGKAPOM… már…

Azért nem fog megfájdulni a torkom, mert neked fáj a fejed. Max. akkor, ha azt gondolom, hogy én sokkal betegebb vagyok mint te.

Nincs miért. A miért az, hogy TÜKRÖZŐDJÖN.

Önbeteljesítő folyamat: MINEK MARADJON ITT AZ, AMI MÁR NINCS OTT (amely visszatükröződést már felismertél)?

A felismerés hordoz-e magában további lépéseket? Nem. Ehhez a személy szintjén még figyelned kell magadat. Majd amikor észleled, hogy CSAK A FELISMERÉS VAN, akkor már NINCS SENKI, AKIT FIGYELJÉL. Akkor már nem születik meg a reakció, akkor már csak a beszólás felismerése történik. Ami csak felismerődik, de mivel már megint nem nyer tartalmat, nem kötődik semmihez.. és jó. És esetleg ettől a másik még idegesebb lesz, de ez már nem te vagy, hanem ő.
Ha meg is jelenik valami benned a felismerődés után, az is csak felismerődik és aztán kisimul.

A felismerés nem tart meg semmit, csak amíg az létezni akar. De hogy az meddig akar létezni..azt én nem tudom. Mert akkor rögtön feltölteném tartalommal: hű, ez a betegség ennyi ideig szokott tartani. Ki mondta? De hát eddig így volt. Mi az, hogy eddig? Mivel csak most van... a pillanat.

Amikor a felmerülő dologba nincs ki belekössön, akkor a konfliktus mint gondolat egy idő után fel sem fog ismerődni. A hallás megtörténik, de a jelentésének az értelme már nincs ott. Hallja, de nem létező a számára...mint a probléma Istennek.

Ha most nincs email, akkor nem keressük azt a pillanatot, amikor volt email. Nincs olyan, hogy fájt a fejem! Ha a fájni fog-ra figyelsz, akkor számodra létezik a fejfájás ténye. Ezért kérem, hogy bizonyítsd be, hogy fájt a fejed.
Az, hogy tudom és éreztem, az számomra egy üres mondat. Tudod, mi az a fej és mi az a fájás. Majd összerakod, hogy fáj a fejed. De mi az, ami ténylegesen felismerődik? .. valahol a testben érzékelődik egy fájdalom. Nem tudom, hogy mi az a fájdalom...de akkor az nincs.

Amikor hasi lélegzel..tudsz-e gondolkodni? Kiürül a fej. Ha gondolkozol, akkor a fejen van a figyelem. Akkor meg feszül a nyak, a fej. A frontra fogás is csak egy gondolkozás az időjárásról.

Az élethelyzet, testérzet pillanatnyi megtapasztalása történik és nem állapítom meg, hogy fáj a valamim. CSAK ÜRESEN FELISMERŐDIK. Nem állapitidik meg, hogy az mi és mit jelent..hanem tovabb megy.

Egy másodperccel kesőbb sem érdekel már senkit, hogy fájt a fejem.

Ott tartod a személy, áldozat érzését, ha sokat mantrázod, hogy de nekem fáj a fejem. Egy élethelyzetnek, egy körülménynek az áldozata vagyok. Ha feltétel nélküliként nézel a fejfájásra, ha elveszem a feltételeket..van-e célja..van-e oka..ha elveszel mindent a fejfájástól..ha időtlen, kell-e időhöz kötni, maradnia kell? Azonnal el kell múlnia? Ha formátlan, ragaszkodom a fejfájás formájához? És ha végtelen, akkor végtelen lehetőség van arra, hogy a pillanat végtelen formában megváltozzon?

Ha újra jön, már csak nevetni fogsz: már megint itt volt... és máris megváltozik az értelme, ha murisan nézel rá. ..ha már ragaszkodunk az értelméhez.