Próbáld meg, hogy leveszed a címkét az egész eddigi életedről.

Magát a címke nélküli létedet figyeld meg

Ekkor próbáld meg figyelni, hogy a hátad könnyebb-e vagy nem.

Az életedben hozzáfűzött összes tapasztalatot el kell venni.

Címke: apu. Tudom, hogy az apu apu, de nem tudom, mit jelent az apu.

Leveszed mindenről az értelmezést. Leveszed az értelmezést az életedről, arról hogy jó volt, rossz volt.

Ha leveszed a címkét, minden visszaáll az eredendő állapotába.

Nem maga az oltás a félelem/ellenállás.
Az oltást akarni ugyanúgy jelentheti azt, hogy mögötte félelem/ellenállás van, mint azt, hogy nincs.
Az oltást nem akarni ugyanúgy jelentheti azt, hogy mögötte félelem/ellenállás van, mint azt, hogy nincs.

Vagyis nem az oltás a lényeg, inkább annak megfigyelése, hogy mi mozgatja az egyik vagy épp az ellenkező cselekedetet?
Van-e olyan érzetünk az oltással kapcsolatban, ami összehúzó, feszült (akár testileg is), rossz érzés, félelem, ellenállás érzés? (függetlenül attól, hogy igennel vagy nemmel szavazunk az oltásra).
Vagy teljesen természetes és rendben levő a választásunk?
Ha nem utóbbi választ kapjuk (őszinte, igazságot vágyó, Szerető-Megengedő-Tudatként való megfigyelésünk eredményeként), akkor érdemes tovább figyelni az oltás mögötti energiákat. Egészen addig, míg a belső konfliktus (pl. mikor elrejtjük magunk elől, hogy valamelyik esetben félünk valamitől) teljesen békévé, tiszta térré nem simul.

Nem érdemes "otthagyni" az ilyen és hasonló helyzetek mögötti diszharmónikus energiákat, mert ezek miatt nem tudjuk érezve-tapasztalni a lényegünket.
Így hát nem az oltás a lényeg, hanem az, amire rámutat bennünk. :)
Mire mutat rá? Egy félelemre? Egy ellenállásra? Vagy a feltétel nélküli szeretetre? Békére?

Törődni nem személyes dolog. A törődés nem azt jelenti, hogy X.Y törődik, gondoskodik. Azt jelenti, hogy a Szeretet-Tudat-Lét törődik és ez testesül meg fizikailag, amikor X.Y ezt-meg-ezt teszi törődésképpen.

S, hogy miért fontos ez a látszólag jelentéktelen különbség? Mert felszabadít.

Felszabadít attól, hogy azt higgyük, nekünk X.Y nevű embernek kell gondoskodnunk erről-meg-arról, nekünk kell vele törődni. Így hát majd bele rokkanunk, hogy mindennel tudjuk törődni, mert hát azt X.Y-nak kell.
NEM.

Te, Létezés törődsz a dolgokkal, ezért mikor X.Y pihen, akkor Z.X. törődik. És nem X.Y helyett, hanem annak kifejeződéseként, hogy ő ugyanúgy a Létezés, mint X.Y. Másként: mindegy, hogy Te X.Y-ként vagy Z.X-ként törődsz a dolgokkal :) :) :).
Így hát nem fordulhat elő, hogy valamivel nincs törődve :). Vagy ne lehetne pihenni... :)

Figyeld csak meg magadban... Milyen érzés ezt megérteni? Milyen érzés ezt érezve érteni?
Jó érzés? Vagy inkább valami összehúzódás... Ajjaj, valami nem lesz jó, ha nem Én, mint X.Y törődöm, hanem "helyettem", majd Z.X?...
Mekkora csapás ez az "Egó"-nak :) :) :).

Az "Egó": Jaj olyan jó lenne már boldognak lenni, jó lenne a szeretet, egy kis nyugalom, hogy ne kéne szenvedni, ne lenne ennyi baj, stb. Jaj mit tegyek még? Mikor lesz már így?
Önvaló: Gyere, gyere, itt vagyok, most vagyok. Nézd itt van minden, amit keresel. Csak gyere, pihenj meg itt, ez az otthonod.
Egó: Nem találom az itt-et..., nem értem mi az a most? Nem érzem... Nem tudok oda eljutni, na ne unszolj, ne követelőzz, hagyjál már békén, most mit kínzol itt, hogy menjek már, már belefáradtam, legyen már vége,
na ez unalmas, bocs, most nem érek rá, mert ezzel a fájdalommal kell foglalkoznom, meg ezekkel a félelmekkel, meg ezekkel a problémákkal, bajokkal, stb., ne zavarjál meg ebben, hagyjál velük foglalkozni. Különbenis, most pihennem kell, meg mosogatni, meg dolgozni, meg intézni, meg a barátaim, meg a társam, meg a gyerekek...
Önvaló: Csak gyere, nem vagyok messze, itt vagyok, most. Te vagyok. Csak nézz meg, csak vedd észre, nem nehéz, az a nehéz, hogy folyton ki akarsz térni előlem.
Egó: Nem hiszem, én akarlak téged, csak nem talállak. Biztos vagyok benne, hogy ehhez több idő kell, több tudás, több tapasztalat, ez csak másnak megy, nekem nem. Én nem vagyok ehhez elég okos, elég jó. Látod? Nem tudok figyelni sem... Ne mondd már, hogy olyan egyszerű, mikor látod már mennyit küzdöttem, és tessék mégsem sikerül...
Önvaló: Én Te vagyok, nem kell keresned, már ez vagy.
Egó: Biztos, hogy nem, mert Én az egó vagyok. Tessék, látod, figyelem, de hát mit csináljak, ha nem érzem? Látod, nem vagyok boldog, nem érzem a szeretetet és nyugtom sincs... Látod milyen beteg vagyok, mennyi bajom van... Akkor hogy mondhatod, hogy nem kell keresnem, meg, hogy már EZ vagyok? Ha ez igaz lenne, akkor boldog lennék, meg szeretet, meg egészség, meg béke... Na ugye, hogy igazam van? Most is csak hallgatsz...
Önvaló: Igen, mert itt vagyok, most, ez a hallgató csönd, ez a néző áttetszőség, a szerető szeretet, az élőség, amiben ez az egész tapasztalat tapasztalódik, s ez az egyetlen Én, ami vagyok....
Egó: nem értem.... miért nem ezt tapasztalom? Én miért nem vagyok az Önvaló?
Önvaló: nézd meg magadat... Mi vagy Te?
Egó: nézem, nézem, de nem látom...
Önvaló: ha tényleg tőlem különvaló lennél, akkor látnád magadat nem?
Egó: de, igen, de akkor sem értem... , most már hagyjál békén, úgysem fogom megérteni, ááá, kár volt ebbe kezdeni, mennyivel jobb volt, míg nem kezdtem el ezzel foglalkozni... úgysem leszek sosem Önvaló, akkor meg minek?
Önvaló: nem érted, vagy nem akarod érteni? ? ? ? :) :) :) :). Azt mondod, nem látom...., nem látom.... , azaz nincs, nincs, nincs.... nincs Egó, nincs Egó, nincs Egó, nincs, nincs... Csak ÉN-Önvaló VAGYOK

A bűntudat és az elfojtások (akár a bűntudaté is) rengeteg élet energiát zárnak el. És ez független attól, hogy a bűntudatot kiének tartjuk, pl. az emberiségé, a vallásoké vagy a magyarságé.

Ilyenkor hiába nyugtatjuk magunkat olyan gondolatokkal, hogy "ez nem az enyém", mert ezzel csak elfojtásba kerül. Majd pedig innen elfojtásból automata pilóta üzemmódban szépen meghatározza az érzéseinket, a tetteinket a szeretet helyett - ha nem figyelünk tudatosan erre. Mint egy hullámtörő gát, nem hagyja végbemenni a szeretet teremtő hullámát.

Pedig a bűntudat valóban nem a miénk.
Nem a miénk személyként sem.
Nem a miénk Önvalóként nézve sem.
Nincs Én, akihez tartozhatna.

Mégis rá kell nézzünk, merthogy jelen tud lenni. S míg semmibe van véve - mivel nem a miénk - addig marad és garázdálkodik. Mikor felismerésünk által tudatosul, feloldódik.
Mikor feloldódik hatalmas életerő, életenergia marad utána. Az, ami eddig is itt volt, csak ez a kollektív bűntudat elfedte.
Ez a hatalmas életenergia az, ami úgy látszik, mintha megittunk volna 3 pálinkát :). Tegnap bemutattam ugye? :) :) :)
És csak azért látszik így, mert elkülönült Énként nem vagyunk hozzászokva ennyi energiához.

És igen, - bár nem iszom alkoholt :), így nem tapasztaltam "magamon" - azt látom, hogy amikor valaki leissza magát tulajdonképp ezek az energia gátak oldódnak fel benne (amíg tart az alkohol). Tulajdonképp ilyenkor nyeri vissza a valódi, a normális energia szintjét, az elfojtott helyett.

Mikor meg nem isszuk le magunkat, csak tapasztaljuk ezt a hatalmas energia különbséget, akkor megérkezik a szokott emberi gondolkodás kommentje: "Megőrültem", "Teljesen hülye vagyok" :) :). S, ha ezt elhisszük, akkor máris elindul vissza a fókusz a szokott, energia-csökkent tartományba.

Az élet energia is, a szeretet energia is és energia forrás. Nem őrültség :). Az őrültség az, ahogy elfojtjuk, ahogy elítéljük negatívan. Ahelyett, hogy a lényegünkként tisztelnénk. :)
Hát nem elképesztő, hogy ez a bizonyos "semmi" , ez végtelen élet energia és életet adó energia? S közben meg semmi? Nem kőolaj, nem napenergia, nem szélenegia, nem vízenergia.... Semmi, semmi.... Mégis energia... :)

Látjátok mennyire nem ismerjük ezt a "semmi"-t? Hogy mennyire nem semmi ez a semmi?

Nem létezik "rossz" ember, hiszen a szeretet fejeződik ki emberként. Ha "belefeledkezik" az emberi létbe, akkor úgy tűnik, mintha lenne külön ember és külön szeretet-lét-tudat. Eként a különálló emberként pedig létrejöhet akár egy olyan megítélés is, hogy "én rossz vagyok".
S, ha így történik és így rögzül az elmében, akkor - mivel ez lett a lét igazsága - ez tapasztalódik meg. A többi ember visszatükrözi a rossz emberséget. :)
Így hát megerősödik a téves következtetés, hogy tényleg "rossz vagyok".
Csakhogy valójában előbb vagyok a VAGYOK, minthogy rossz lehetnék. :) A rossz csupán egy felvett kabát, hiába tűnik igaznak.

Ez a kabát szertefoszlik, ha a VAGYOK-ot figyeled. Hogy lehetnék itt-most VAGYOK-ként, tudatként, szeretetként rossz?
Sehogy.

Így már csak az kérdés, hogy maradok-e eként a VAGYOK tapasztalásaként, vagy "kimozdulok" és elhiszem, hogy ez nekem nem elég... S inkább valami mást hiszek magamról :)

Nincs agresszor, ha nincs áldozat és fordítva.
Nincs nő, ha nincs férfi és fordítva.
Nincs bíráló, ha nincs hibás és fordítva.
Nincs politikus, ha nincs ellenzék és fordítva :).
Nincs erkölcsös, ha nincs erkölcstelen és fordítva.
Nincs igaz, ha nincs hamis és fordítva.
Nincs vesztes, ha nincs nyertes és fordítva.
Nincs fény, ha nincs sötét és fordítva.
stb.

Így, hát mindkettőre szükség van, ahhoz, hogy legyen élet. Ez a dualitás lényege.
Ez a RELATíV IGAZSÁG.

Az abszolút igazság pedig egyszerűen csak az az "üresség", ami mindezek nélküli, mégis mindezekként felbukkanó és eltűnő. A dualitás és a non-dualitás egyként léte, szétválaszthatatlansága.

Nem nő és nem férfi, nincs neme, mégis megjelenik nőként és férfiként. Ráadásul különösen, mert minden nőként egyben férfi is, és minden férfiként egyben nő is, mégis közben nő, mégis közben férfi, külön-külön.
Ennek a megélése, tudatossága, értése, megtapasztalva hagyása, észrevételezése szabadság. Szabadság attól, hogy erőltetni, javítgatni, fejlesztgetni kelljen valamelyik szerepet, energiát.

Ez a felfedezés semmiképp sem jelenti a nő-ség, vagy a férfi-ség elvesztését :), vagy a mássá válást. Csak ennek a szerepnek a felszabadulását, letisztulását és a szeretet szabad áramlását eként a szerepként.
Hiszen az, amit nő-nek, férfi-nak látunk, maga az Önvaló látványa ebben a formában, az Önvaló isteni akaratából, a lét örömének kifejeződéseként.

Ebben az értelemben, így, minden nő és férfi, isteni nő és férfi.
Nincs mit megszüntetni, sem megváltoztatni. Csak tudatosul, ami és ahogy van, az pedig felszabadító.

Mikor az igazságot hallod, szeretet tükröződik a testedben (is).
Kivéve, ha az igazság beleütközik a kondicionált hitrendszerekbe, melyek (akár) tudatalatti szinten "fogságban" tartanak. Azaz nem vagy róluk tudatos.
Ilyenkor az igazság olyan, mint egy arcul csapás, egy röpke fájdalom érzet, vagy akár egy pillanatnyi félelem érzet, egy ijedtség, egy "bántottság", egy "sértettség", vagy valami hasonló.

Ilyenkor ez a hatás rámutat az elkülönültségre magára, amivel el vagyunk választva önmagunktól. Ettől rossz ez a tapasztalat.

Ha netán nem az igazságot hallanánk és tudatában vagyunk a tiszta igazságnak, felismerve a nem igazat hallok-ot....
akkor abban semmilyen rossz érzés nem keletkezik. Abszolút semmilyen. Annyira semmilyen, hogy mély öröm, szeretet jár át mindent ennek felismerésében is. Ez a felismerés is önfelismerés. Ebben és ezáltal is önmagunkat látjuk meg. Mert az igazság szeretet, az igazság a Lét-Tudat-Szeretet, Te magad vagy.

Így hát sosem az a rossz érzés, hogy valami nem igaz, nem az igazság. Hanem az, ha valami nem tudatos, ha valamiről nincs felismerve, hogy az nem igaz, vagy az, ahogy nincs felismerve hogy hogyan keveredik az igaz a nem igazzal. Ennek a "tudásnak", felismerésnek a hiánya érzékelődik rossz érzésként.

S ez a rossz érzés az, ami meghívja a figyelmet az odafigyelésre, hogy ilyen módon tudatosulhasson az, ami eddig hamisan tűnt igaznak. Ez a rossz érzés szolgál. A szeretetet szolgálja, hogy ráébredhessen önmagára a szeretetlen részekben is.

“A rossz érzésünk nem attól van, hogy nőként nem tudunk nőiesek lenni, férfiként pedig férfiasak, hanem ezáltal, hogy nőként nőiesek akarunk lenni, férfiként pedig férfiasak akarunk lenni, elnyomjuk magunkban azt az eredendő, kibontakozni készülő energiát, ami meg akar jelenni, azaz az elménk elnyomja a szívünket, amelyből ki akar bontakozni egy tett, viselkedés, érzelem, energia, bármi, amit az elménk megítél, hogy férfias vagy nőies, s ha nem egyezik meg a kategóriáival, mert mondjuk nőként férfias, férfiként nőies, akkor letiltja, ez nem mehet tovább, mert a szerepnek nem megfelelő, s ez okozza a szenvedésünket, s közben pont az ellenkezőjét hisszük, hogy a nemi identitásunknak nem megfelelő a viselkedésünk.

A szenvedésünk abból jön, ha nem hagyjuk, hogy a pillanatban megjelenjen bármilyen energia, ami meg akar jelenni, az emberen keresztül, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő, mert ebben a pillanatban megtagadjuk önmagunkat. Nem hagyja az elmélet a szív gyakorlatát végig menni, hullámtörő gátat képez, megakadályozza, hogy szabadon kifejeződjön az Önvaló abban a pillanatban, torzult kifejeződés valósul meg. Amúgy ezzel sincs semmi baj, de amikor a pillanat eltorzul, ugyan Önvaló szempontjából semmi baj nincs vele, de emberként, kifejeződésként, rosszul érezzük magunkat, ez jelzi vissza, hogy valami nem jól ment végbe, nem teljes a kifejeződés, marad vissza egy rossz érzés utána, csak azért mert beleütköztünk egy szabályrendszerbe a nemi identitás kapcsán. A valóság nem követ szabályrendszert, kategóriákat, csak kifejeződik valamilyen energiaként, anélkül, hogy minősítené azt, ez a hullámtörő gát. Téves reakció, hogy elkezdünk azon dolgozni, hogy a nő nőiesebben viselkedjen, a férfi meg…feleljen meg az elvárásoknak, ez az elmekontroll, hogy kategóriáknak feleljünk meg.

Lekontrolálja, hogy mi legyen a végeredmény. Természeténél fogva kudarcra van ítélve, mert a Valóság nem tartja tiszteletben, az elméleti kategóriáit, hanem a pillanatot tartja tiszteletben, mi az igénye, milyen energiájú. Teljes tévút megtanulni mitől nő a nő és a férfi… semmi köze a valósághoz.

A pillanat megerőszakolása, amikor a nő mindenáron nő akar lenni, a férfi pedig ferfi, megtagadja önmagát, rosszul érzi magát. Isteni nő-férfi nincsen, nincs neme az önvalónak!!!!!! Az elme értelmézése mi férfias- nőies.

A hindu nézet szerint, a befogadás, elfogadás férfi- Shiva, míg a nyugati filozófia szerint a nőiség jele.
Az üresség, mozdulatlanság a hindu filozófiában férfi minőség, a mozgás, aktivitás női minőség, miközben a mi kultúránk szerint a férfi aki cselekszik, a nő passzív befogadó. Ennyire elméleti, hogy mi számít minek, nem gyakorlati. Attól függ milyen elméletet akarunk alkotni.
A kérdés csak az, hogy elméletek mentén akarjuk élni az életünket, s a megnyilvánulasi formákat felül írni, vagy békén hagyjuk mi számít férfiasnak, nőiesnek.
A hitrendszereink átlátása (amit az elme nem igazán kedvel) adja meg azt a szabadságot, hogy ne rángassanak többé dróton bennünket. De ezzel sincs semmi baj. A tapasztalások által ébredünk”

Traumának nevezi Dr. Gabor Mate nemcsak a szokott értelemben vett traumát.
Trauma szerinte az, amikor nem az adott helyzetre reagálunk (ami egyébként "negatív"), hanem a helyzet által kiváltott értelmezés-érzésre (energiára). Pl. a kisbaba, aki amúgy szerető családba született nem alhat a szüleivel, amikor láthatóan erre vágyik, akkor nem kifejezetten ez a helyzet traumatizálja, hanem az ebből eredő érzés (a szerettei elutasítása), amivel pillanatnyi kicsiny tudatossága még nem tud megbirkózni. Dr. Mate úgy fogalmaz, hogy ilyenkor a szülő tudatossága segítené át a kicsit a felmerülő reakción, csak hát ebben a helyzetben ez nem tud megtörténni.
Felnőttként sok-sok ilyen traumát hordozunk a tudatalatti szintjén. Dr. Mate szerint a félresiklott életek mögött ilyen traumákat találunk. Ez maga fájdalom. Érzelmi fájdalom. Nem tudatosult fájdalom. Ez a fájdalom az, ami viszi az életenergiánkat, mert az életünket azzal töltjük, hogy ezt elfedjük, ne lássuk, ne kelljen éreznünk, ne kelljen elismernünk, ne kelljen szembenéznünk vele.

Azonosítjuk magunkat a traumával, és mégcsak nem is tudatosul ez bennünk.
Dr. Mate filmjében börtönlakókat is láthatunk, akik mindegyike (segítséggel) be tudta azonosítani, hogy gyermekkorában valamiféle traumát szenvedett el. De mutat rákos embert, hajléktalanokat, stb., akikkel ugyanez a helyzet.

Dr. Mate-nak köszönhetően nyilvánvalóvá válik, hogy a hajléktalanok, a bűnözők valódi megsegítése nem a megbűntetésük, elkülönítésük, hanem a traumájuk felismerése és a feldolgozás támogatása.
Pl. mutatják a filmben, ahogy ha egy hajléktalannak lakást adnak (állandóra, ingyen), akkor amint nem kell életbenmaradásra fordítania az energiáit, azonnal felszínre kerül a hajléktalan lét által elrejtett, elfojtott, eltakart mély fájdalom-trauma. S, mivel ezt látva azonosnak hiszik magukat vele (ebből származtatják, hogy kik ők), nem tudnak vele mit kezdeni, sőt hibáztatják magukat a traumáért.

Ezért nem elég segítség a helyzetüket megoldani.

A traumák feloldódásához, szembenézünk a traumával, ezt megismerve fel kell fedeznünk, hogy ez a trauma nem valami, ami miatt vagyunk ez meg az, ilyen-olyan (ekkor a trauma lenne a forrásunk), hogy nem mi csináltunk valami rosszat (tehát rossz vagyok, hibás vagyok, érdemtelen vagyok). Hanem csak történt valami, s az erre adott érzelmi válasszal azonosultunk, s azóta is feldolgozatlanul irányítja az élet mintázatot.

Úgy irányítja az életet, hogy NEM TUDUNK A JELENRE A JELENBŐL VÁLASZOLNI, HANEM HELYETTE A MÚLTBÓL VÁLASZOLUNK, AZAZ A TRAUMA VÁLASZOL A JELEN HELYETT.

Ez "lehúzó", lenyomó, visszahúzó erő. Az érzelmi fájdalommal való szembenézés visszaadja a jelenlétet, s az addig "elzárt" életenergiát, ami arra folyt el, hogy ne kelljen érezni ezt a fájdalmat. A trauma energiája átalakul életenergiává.

Tudjátok, hogy oldódik fel a filmen egyéni keretében a trauma? :)
Hát úgy, hogy jelen marad a kliens a félelemmel, stb. és figyeli, és Dr. Mate megmutatja neki, hogy ott a tér ebben a figyelésben :).

A film nézés jogosultsághoz kötött, és angolul van. De, ha valaki szeretné, akkor itt megtalálja:
https://wisdomoftrauma.com/