"Mikor látsz egy hajléktalant, ismerd el." - Dr. Gabor Mate.
Elismerni itt azt jelenti, hogy felismerjük, elismerjük, tudatosítjuk, hogy LÉTEZIK.
Ez egyfajta "kiütés" a bennük futó anti-szeretet programnak, mely szerint ők nem léteznek, nem lehetnek elismertek, nem lehetnek láthatóak.
Ez a kiütés az a bizonyos "könyörtelen" szeretet, ami nem hajt fejet egy hajléktalan-egós program előtt.
Azaz nem hagyja annyiban, azaz nem engedelmeskedik annak, hogy visszatükrözze a hajléktalan "láthatatlan vagyok" programját, azzal, hogy figyelmen kívül hagyja a jelenlétét.

AZAZ EZ A KÖNYÖRTELEN SZERETET AKKOR IS SZERET, AMIKOR A SZERETET ELUTASÍTÁSBAN IGYEKSZIK LENNI (mikor pl. a hajléktalan hálátlanul viselkedik). :)

Mikor úgy teszünk, mintha a hajléktalan nem is lenne ott, akkor "partnerként" viselkedünk az ő programjában, azaz félre-támogatjuk.
A hajléktalanokkal foglalkozó hölgy a filmből (Dr. Gabor Mate: Wisdom of Trauma), úgy foglalkozik velük, hogy megkérdi hogy vannak, mi újság, meghallgatja őket (nemcsak enni ad nekik). Nem kötelességből, hanem valódi szeretet-együttérzésből. Dolgozik önmagán, hogy többet, jobbat, igazibbat, hatásosabbat nyújthasson a hajléktalanoknak. Emberszámba veszi őket.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mindekinek így kell tennie. :). A jelenlétük elismerése nem feltétlen szóba elegyedés, vagy munka.

Elég csak a szívedre hallgani megengedő nyitottságban az adott pillanatban. S akkor tudni fogod, hogyan add meg nekik az elismerést.

Mikor megadod valakinek a LÉTÉNEK az elismerését (nem a teljesítményének, a tettének, a kinézetének, a tudásának, a támogatásának, a viselkedésének), az feltétel nélküli szeretet.

A koldus is a te részed, a lét része. Elfordulni tőlük, nem figyelembe venni őket, nem hiba, s amit írtam az nem hibáztatás. Természetes reakció, ahogy menekülni próbálunk attól, amitől félünk... :).
Mikor koldust látunk, arra emlékeztet, hogy félünk nehogy ilyen sorsra jussunk. Arra emlékeztet milyen tehetetlenek vagyunk ezzel kapcsolatban, mennyire bizonytalan lábakon áll, amikor úgy teszünk, mintha sikeresen biztosítani tudnánk a megélhetésünket.

Arra emlékeztet, hogy különálló személyekből állónak látjuk a világot, mert magunkat is ennek tartjuk. S e különállóként fenyegető a kolduslét (Egyként nem az, mert nem bizonytalan a megélhetés).

Ugyanakkor a koldus létének elismerése akkor tud igazi lenni, amikkor tudatosan megtapasztaljuk, hogy ő is a tudatosság-terében van, bennünk tapasztalódik. A saját részünk. Egy velünk. Ő is mi vagyunk.

Így hát ez az elismerés nem pusztán a hajléktalan megsegítésének jótette. Ez az elismerés az elkülönültség oldódása, az egység felismerése.

Igen, én is megtapasztaltam, ahogy elkerülöm őket (és tudnék mesélni a családi éhezés mintákról is :)). Nem azért írtam e sorokat, hogy kioktassalak :) mi a helyes. Hanem azért, mert a magam tapasztalatában láttam, milyen önméreg mindez.
Akkor ébredtem rá erre, mikor egyszer a kegyelem létrehozta azt az elképesztő pillanatot, mikor Kata és egy koldus egymás szemébe néztek (úgymond "véletlen"), és csak az EGY maradt ott kettejük helyett.
Egy "koldusnak" köszönhető az első emberin túli feltétel nélküli szeretet élményem (ez még élmény volt akkor) :)
Nem tudom mi lett a koldussal, de azt igen, hogy ennek az élménynek ő is tökéletesen tudatában volt... :).

A felirat a képen: "Egyszer olyan voltam, mint te."

Ki érezni, érzékelni fél, védőfallal bír,
mi életre kél. Érzékelését elfedi, elhomályosítja ez a védőfal, és e védő-gondolat-halmaz meg csak felfal...
Felfal mindent, ami friss, üde, könnyű, ártatlan, leheletfinomnál is finomabb, a szeretetnél is szeretőbb, csendesebb a csendnél, a nélkülök misztériuma.
Ez a falánk kártevő rád nehezedik és kicsivé nyom.

De csak akkor, ha megengeded, hogy tudattalanul az igazságod legyen.
A falánk kártevő a tudattalanban uralkodik. Uralja a hitet, a figyelmet, a fókuszt és sűrű gondolat hálót sző, hogy ne lehessen átlátni ezen az igaznak tűnő védőfalon.
Uralva a hitet, elhiteti, hogy nincs más, hogy az az igazság, amit a gondolatok áramában találni, és hogy ez mind csupán a védelmet szolgálja. Megvéd attól, hogy megengedj, megvéd attól, hogy érezz, érzékelj, valóban, azaz a gondolat-árama nélkül.
Valójában felfalja az élet ízét. Ízetlenné, illattalanná, hamisan hangzóvá, szürkén unalmassá, vagy épp sötéten bántóvá teszi. Mert a színeket, az ízeket, az illatot, az összhangot, a dallamot falja fel.

Szembenézve vele, az maga a tudatosulás megengedése. A megengedés megengedése. :)

Így derül fény ennek a sötétjére.
Így látszik meg ennek igazságában a hamisság. És így hullik le a hamisság homály fala. A gondolat-áram, - amiből a fal van - visszatér abba, amit elhomályosított. Nem véd tovább....

Az érzékelés e homály nélkül védtelenség, mert nincs is kit, és miért védeni, mert nincs is mitől félni. Nincs még védtelen(ség) sem.
Csak AZ van, ami maga az élet íze, íz adója, és maga az érzékelése is egyben.
Mered-e megengedni az érzékelés teljességét?

Az illúziók felismerésének nem az a lényege, hogy elvessük őket, haragudjunk rájuk, hogy miért csapnak be, szüntessük meg, vagy tegyük őket lényegtelenné, említésre sem méltóvá, vagy próbáljuk meg kizárni az életünkből. Miért?

Maga az élet illúzó... :). A tudat fantázia játéka az öntudatlanságról.
Ettől nem kell megijedni... Semmi sem vész el ennek felismerésével...

Ez most is így van... Így hát ez nem változik meg. A világ nem tűnik el, az ember nem tűnik el...

Helyette rájövünk, hogy EZ az illúzió SZENT. SZENT-LÉNYEG. KÜLÖNLEGES, SZÉP, CSODÁLATOS.

Rájövünk, hogy egész más, mint az aminek az illúzió fogalmát tekintjük. :) Naná, hogy ez sem az, amit hiszünk róla :).

Amikor élvezzük a fantáziánk világát, akkor egy kicsit visszatükröződik ez a szent lényeg.

Ugyanakkor, ha a valóság és az illúzió összekeveredik, és így hamis Énnel azonosul a tudat, akkor szenvedés tapasztalódik. A tudat hiányzik a tudatnak, mert öntudatlanság van jelen ebben keveredésben.

Így, hát ennek tisztázódnia kell. Ez a tisztázódás a megvilágosodás. Ez a lényege az illúziók felismerésének, a valóság megismerésének. Ez a valódi önismeret. :)

Ezt szuper fontos érteni:
Mikor megy a fantáziálás, történik a gondolkodás, érződnek az érzések...
Nem arról van szó, hogy hibát követtél el, hogy rosszul csináltad, hogy baj van veled, hogy fantáziáltál, vagy gondolkodtál, netán érezni merészeltél :).
Nem is arról van szó, hogy tanuld meg, hogy ne tedd ezt többet...
Mikor ezekről beszélünk, a nyelvi korlátok miatt lehetséges így érteni, amit beszélünk. Ám, nem erről van szó.
Arról van szó, hogy:
NEM LÉTEZIK EGY FANTÁZIÁLÓ, GONDOLKODÓ, ÉRZŐ ember, aki az Én.
LÉTEZIK A TUDAT, AMINEK AZ ÁRAMLÁSA FANTÁZIA, GONDOLAT, ÉRZÉS, ÉLET, TAPASZTALÁS. EZ AZ ÁRAMLÁS az ember KÉPÉBEN és a világ KÉPEKÉNT látható.
Az ember nem az, amit hiszünk :). S ezt is úgy hangzik, mintha lenne valaki, aki hisz, s nem kéne neki hinnie. :)
A hívő valaki sem létezik :), a hit viszont a TUDAT áramlása, az élethez tartozik.
Az ember a tudat "képe", a teljes világ a tudat "képe". S a tudat a világot az ember nézőpontjából látja világnak.

ÍGY A LÉNYEG NEM AZ, HOGY MEGAKADÁLYOZZUK A GONDOLKODÁST, AZ ÉRZÉST, A FANTÁZIÁLÁST, A TÖRTÉNÉSEKET, AZ ÉLET BÁRMELY ALAKULÁSÁT, mondván, hogy eddig rosszul csináltam, másképp kéne...
A LÉNYEG AZ, HOGY TE TUDAT MEGLÁSD A FELISMERÉST A VALÓSÁGODRÓL ÉS ANNAK JELENLEG ÖNTUDATLAN RÉSZEIRŐL.
Semmiképp sem az, hogy módosítsd, megakadályozd, hibáztass, megszüntesd, kívül helyezd magadon. HANEM FELISMERD.
EZ MAGA A VÁLTOZÁS. Többé már nem úgy van, ahogy a felismerés előtt volt.

"Engedd meg magadnak, hogy bármilyen lehess." avagy " Fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy."
Tudjátok hogyan hallatszik ez az igazság az értéktelenség energián átszűrve? :)
"Csúnya vagyok, oké, akkor nem vágyhatok arra, hogy szép legyek, el kell fogadnom, hogy csúnya vagyok és az is maradok"
"Buta / tanulatlan / ügyetlen / alkalmatlan / rossz képességű / rossz kinézetű / szerethetetlen / megfelelni képtelen / sikertelen / rosszul kommunikáló / kapcsolódni képtelen, stb. vagyok, és el kell fogadnom, hogy ilyen vagyok és kész. Nekem nem szabad másra vágynom..., mert akkor nem fogadnám el magamat bármilyennek.
"S akkor az nem lenne elfogadás, megengedés. Hiszen, ha szeretem magamat, akkor bármilyennek szeretnem kéne magamat..."

Hol a bibi ezzel? :)

BÁRMILYENNEK SZERETNEM KÉNE MAGAMAT.
BÁRMILYENKÉNT EL KÉNE FOGADNOM MAGAMAT.
BÁRMILYENNEK MEG KÉNE ENGEDNEM, HOGY LEGYEK...

BÁRMILYEN, BÁRMILYEN, BÁRMILYEN.

Nem pedig csak a "negatív oldal" :).

A bármilyen azt jelenti, hogy MOST AZONNAL LEHETEK, PL.:
szép, okos, tanult, jó kinézetű, alkalmas, jó képességű, jól kommunikáló, jól kapcsolódó, sikeres, szerethető, ügyes, stb.
Talán nem ezt súgja folyton valami belül? Csak úgy némán, csendesen... Nem ez akar véletlenül kifejezésre jutni az elnyomásból? Talán csak nem szívből jövő vágy ez?
Talán nem ennek az elnyomása az, ami fáj?
Vajon milyen érzés teljesen megengedni mindennek a pozitív oldalát IS? MOST!!!!
"Na, de mi van, ha.... De, szerintem..."
Mondom TELJESEN.... TELJESEN MEGENGEDNI A POZITíV OLDALT IS. AZAZ MINDEN "DE" nélkül :) :)
Milyen érzés?
Milyen megengedni, hogy ez teljesen kiteljesedjen? És így maradni örökké?

A!!! csapdád....Amiben akár egy egész létidőt is elvergődhetsz....

Kettős lény vagy. Van egy fizikai, megfogható, testben megnyilvánult, és egy nem fizikai, forrás részed.

Mindkettő a REZGÉSEK NYELVÉT használja az egymás közötti kommunikációban. Más néven az ÉRZÉSEKET és a GONDOLATOKAT.

A testben megnyilvánult részed tapasztal, s így állandóan ötletel a forrás részednek, hogy mi hogyan lehetne még jobb, még szebb, még nagyobb, még gazdagabb, még boldogabb, még.....

A forrás részed kommentár nélkül AZONNAL!!!! azzá válik, amit szeretnél.

És itt jön a csapda: mivel nem tudod, hogy a forrás részeddel AZONOS!!!! vagy, ezért azt sem tudod, hogy a kívánságod azonnal teljesült, és neked csak annyi teendőd van már, hogy élvezettel figyeld a kívánságod megnyilvánulását.

Ez valahogy így néz ki:

Rozi: hahó Forrás, kéne egy zsák pénz.
Forrás: Rozi, van egy zsák pénzünk.

Elindult a pénz Rozi számlájára, de Rozi még nem látja, nyugtalan, türelmetlen, ezért:

Rozi: hahó, van ott valaki, hallja valaki, hogy üres a bankszámlám?
Forrás: Rozi, üres a bankszámlánk? Hát legyen. Ahogy gondolod...

Rozi: na ugye, megmondtam, tudtam, hogy nem működik.
Forrás: Rozi, úgy tudjuk, hogy nem működik, pedig működik, csak most úgy tudjuk, hogy nem működik.....

Forrás: na nem baj, talán legközelebb Rozi....

Kedves Varró Brigitta! Bármi, ami az életben történik és felismerődik, sohasem a személybő ered. ezért a teremtünk sem a személyre vonatkozik és a test formára, hanem a teremtés a formán keresztül felismerődik, de a teremtés TE magad Vagy! Ezért mondtam több szatszangon is, hogy a Te gondolatod (a tudatban - ami a formában fókuszálódik - megjelenő gondolat) az Ő gondolata (az Önvalóban megszületett gondolat), és az Ő gondolata a Te gondolatod. Így ha ebben a mondatban egy kicsit elmélyültök, akkor azonnal felismerhetővé válik, hogy nincs a személynek semmilyen gondolata, így teremtése sem. Az viszont, hogy minden csak a személytelen lényeden keresztül tükröződik a világba és a formába koncentrálódott tudaton keresztül válik felismerhetővé (amit te kisajátítasz személyként, énként és birtokviszonyba teszed, enyém a gondolat és a teremtés) arra mutat rá, hogy semmi dolgod semmivel sem azon kívül, hogy felismered a személytelen megnyilvánulását és hagyod, hogy kibontsa magát, úgy, hogy közben nem várod az eredményt és nem az eredménytől teszed függővé a ítéletedet a teremtésről. Múűködik vagy nem. Tehát a tereméts egy önbeteljsítő folyamat, hiszen nincs senki, aki (személy) megkérdőjelezné annak létét, ami felismerődik a tudaton keresztül. Ha viszont mégis megjelenik egy személyazonoosult gondolat és a vele járó kétség, akkor akarunk teremti. Pont azért mert előtte megkérdőjeleztük annak a létét, amit felismertünk már létezőként, de a tanult hitrendszerünk nem hiszi annak a létét, vanságát. Majd miután megkérdőjeleztük és meggyőztük énünket, hogy ez nem történhet me a logikus emberi életedben, titokban vágyni kezdesz rá és szeretnéd, ha mégis megtörténne. Létrejön - felismered - megkérdőjelezed - vágysz rá - teremteni akarod. Valóságban Létrejön - felismered - engeded a megnyilvánulást elvárás nélkül. Hangsúlyozom ELVÁRÁS NÉLKÜL!!! Ez azt jelenti, hogy semmilyen értelmezés és ítélet nem jelenik meg a PILLANATNYI EREDMÉNNYEL kapcsolatban, mert senki nem tudja, hogy milyen út vezet a beteljesedésig és az mikor teljesedik be, ezért nem születik meg a beteljeséddel kapcsolatos elvárás sem.

A Ki Vagyok kérdéssel máris Önmagadon van a figyelem, ha nem keresed és azonosítod valakivel magadat. Ha a légzésen és a szívverésen van a figyelem, akkor is már magad Valóságaként észleled azt, hiszen csak figyelőként , tanuként észleled, illetve mivel önmagától történik úgy hogy itt elfogadod, hogy nem tudsz beleszólni, ezért nem jelenik meg a csináló én és a tudni akaró én sem. Máris jelen vagy Önmagadként és itt már lekerült a figyelem a külső zajról és a fejedben lévő zajról is.

Kedves Eszter! Csak egyszerűen lásd meg hogy arról írsz, hogy miért nem tudsz aludni, ami a tapasztalati korlátokat erősíti. Mindig elmondom, hogy a belső csendedben mindig megjelenik az igazi és eredeti kijelentés a helyzetről, de ha ezt a tapasztalat felülírja, akkor a valóságodként fogod megélni azt. Mivel feltetted a kérdést, hogy lesz ebből alvás? máris a éberségedként felismerődik az alvásra való figyelem lényege, ami az eredetileg megjelenő első gondolati felismerésed. Majd a tapasztalat hatására megállapította a személy, hogy ez az, ami nincs és hogyan lesz? Úgy lesz, hogy nem tagadod meg azt, amire rákérdeztél, hanem hagyod azt kijelentéstként (ahogy eredetileg is felismerődik minden) jelen lenni, anélkül, hogy az elvárt eredményre fókuszálnál és azt visszaigazolásnak használnád. Szoktam azt is mondani, hogy a tapasztalatod nem lehet kiinduló pontod az igazadra és a valóságra. Ez most is érvényes. Hagyd a tapasztalati hitrendszert és lépd át az elme tapasztalati korlátját, nézz túl rajta és ismerd fel, hogy az eredeti (mindig minden azért történik, amiért mozgásba jön) megnilvánulása az Énednek, a nyugodt mély és pihentető alvás létének kifejezése, majd megjelent a kérdés a tapasztalat hatására, mikor lesz ebből alvás? A kérdés mindig akkor jelenik meg, mikor az elme már teljesen beleragadt a tapasztalatba és a kérdéssel ráláthatsz a válaszra, mert pont a meglévő alvásod hozta mozgásba a kérdést, hogy megmutassa az eredeti megnyilvánulást, ami független a pillanatnyi élethelyzettől és tapasztalattól. Röviden: Megjelenik a zaj, mejd ennek hatására megjelenik benned a válasz, aludni akarok (ez a személyé még) - a tudatosságként: az alvást választom, az alvőás Vagyok - majd ismét kifigyel az elme a zajra és megállapítja, hogy ez az alvás nincs jelen és továbbra is a zaj hatására azon morfondírozik, hogyan lehet megszüntetni a zajt. Egyszeűen annyi, hogy az alvás van és ha ezen vanafigyelem, akkor a külső zaj egyre inkább tompul, mert Önmagadra figyelve setleg a szívverésre vagy a légzésre, máris elcsendesedik minden. Viszont nálad már bekondícionálodótt, hogy csak a külső csend az egyetlen pihenési forrás, pedig igazából a belső csend az egyetlen pihenési és nyugalmi forrás.

Drága Máté! Tudjuk, az élet addig ismételi önmagát, míg másképp nem döntünk! Kb. 23 évvel ezelőtt ez volt az első mondat, amit én a belső Önmagamtól, Mesteremtől kaptam minden magyarázat nélkül. Sokszor hittem azt, hogy már másképp döntöttem és megváltoztattam a figyelmemet, de újra és újra visszaköszöntek a nem kívánatos élethelyzetek, egészen addig, amíg rájöttem arra, hogy soha nem a fizikális világban és a másik emberben kell bízni, és a velük való kapcsolatot megváltoztatni, hanem magamban kell bízni és nem megkérdőjelezni semmit sem, vagyis abban az örök ismeretlenben, aki mindig jelen van Önmagamként. Ha Te is elkezdesz önmagadként, önmagadra figyelni, akkor már nem a külső emberekben kell bíznod, akik mindig megmutatják a belső önmagaddal való tényleges kapcsolatodat, hanem a Valós önmagadban, aki létrehozott mindent, azért, hogy saját játékát játssza rajtad keresztül, (aki szintén Ő) ezért biztos lehetsz benne, hogy soha nem fog átverni és mindig megteremti azt az életet a számodra, amit te az álmaidban sem gondolnál. De mivel gondolni akarod, hogy az milyen legyen, ezért nem a végtelen lehetőség fog rajta keresztül megvilágítódni, hanem az a tudás, amit eddig tapasztaltál és tanultál a világról, az életről és másokról. Ez a belső Valóságod, a testi formád és az azon keresztül tapasztaló tudatod is, mind ugyanannak a Végtelen Ismeretlennek a Lényege és pont ezért soha nem játszik maga ellen. A tükör nagyon tiszta, még a legapróbb porszem is meglátszik rajta, hiába mondja a személy, hogy mindent megtettem és hiába. Pontosan azért érzed magad szomorúnak, mert tagadva van a feltétel nélküli szeretet és figyelem, mert úgy akarod érezni magadat a külvilág visszajelzésének hatására (tükör előtt állva), hogy a tükör nem tükrözi vissza azt, amit vissza kellene tükröznie és tagadásban vagy. Pedig a tükör tökéletes torzítás nélkül tükrözi vissza azt, amit gondolsz magadról és a világról, viszont mégsem látod meg benne a tiszta feltételnélküli Önmagadat. Te csak ezt az 1 projectet nézed és nem veszed észre, hogy ez az egész lényed tagadásáról és szerethetőségéről szól. Az is fontos, hogy mikor megjelenik a tükör, hogy ráláss arra, mit gondoltál eddig a Valós Énedről, hogy létezik a tiszta valóságban olyan ember, aki bánthatna téged (becsap, átvág, hazudik… stb.) abban a pillanatban már torzulva látod a tiszta létezés lehetőségét és elhiszed azt Valóságodként és egészen addig igazad is lesz, amíg a feketét nem arra használod, hogy tudd a fehér Vagy. Így a fekete nem fájdalom és szomorúság, és nem kívánatos ember, hanem útjelző tábla abba az irányba, amerre haladni szeretnél, csak az eddigi hitrendszered nem engedte, hogy elindulj egy másik irányba, mert azt hitted, hogy csak a fekete létezik. Igazából pedig pont azért jelent meg az az illető, hogy megmutassa neked, egészen addig, míg a fizikális világ múlt (eddig tapasztalt világod) tapasztalata a bizonyosságod és az igazságod a Valóságról, addig újra és újra fogod ugyanazt a kört futni. Ha viszont rálátsz arra, hogy a benned élő Valóság az egyetlen, ami független a pillanatnyi élethelyzettől és a tapasztalattól és bármi is legyen az, amit az az illető tett vagy nem tett veled, te mégis mozdulatlan maradsz a saját belső projected mellett és tudod, hogy minden, ami benned élő lehetőség, az ugyanúgy visszatükröződik a világban, mint az, amit a világról eddig tanultál és tapasztaltál, mint lehetőséged. Először is tudd, hogy bárki bármit tett, csak érted volt és adott nekedazzal. (Soha ne a személy cselekvését lásd igaznak, hanem azt az Énjét, aki isteni mivoltjában soha nem tenne rosszat mással.) Ha benne elkezded látni a Valóságát, akkor már magadban is látod Azt. Ha benne a személyt és a rosszakaratot látod, akkor te is személyként és a tanult félelmeidként nézel magadra még mindig. Ez az, amikor túl kell lépni a tapasztaláson és nem kívülről figyelni a világot, hanem belülről Önmagadból látni azt, amit tényleg a Szeretet tenne ebben az esetben. Sokszor hallom, hogy ilyenkor azt mondják, Mónika ez már egy kicsit sok, ilyenkor ne beszélj nekem a szeretetről. Ez a mondat mindig egy elvárt szeretetet tanult világból jön és nem a feltételnélküli szeretetből, hiszen a feltételnélküli nem válogat az eszközökben, mert mindent használ azért, hogy Önmagadként láss önmagadra és másokat is e szerint észlelj függetlenül attól, hogy a fizikális világban mi történik. Itt nincs elvárás a visszaigazolásra, hanem itt már független a szeretet, a fizikai játéktól. Viszont az élet addig ismétli önmagát, amíg tényleg másképp nem döntesz, vagyis elfogadod az igazi természetedet és ezt nem kérdőjelezed meg a világ és annak tapasztalati hatására sem. Másodszor, ha így kezdesz el látni mindent, akkor a rezgést leköveti a tapasztalat, hiszen az eltorzult világban is mindig ez a folyamat zajlódik. Figyelem, amit követ az energia és visszatükrözi tapasztalat.olott a tükör pont azt tükrözi, hogy te tagadod meg a szerethetőségedet. Addig, amíg azon van a figyelmed és kijelentő, jelen időben meg is erősíted, hogy vannak, akikban nem bíztahatsz meg, azzal kijelented, hogy a világodban létezik ilyen tapasztalat és újra és újra létezik is. Ha viszont kijelented, hogy hálás vagyok azért, hogy figyelemre méltó a lényem és a projectem és minden támogatja annak létezését és működését, akkor erre kapsz visszatükröződést, függetlenül attól,, hogy eddig mi volt. A múltat soha ne tedd be a jelenedbe és ne is legyen bizonyítékod az Igazadra, mert akkor bizonyítékod lesz és Igazad is, de nem ez, ami a tiszta lényed játéka. A jelen független a múlttól viszont a jövőd visszatükrözi a jelen figyelmedet.