A személynek nincs létjogosultsága, mert nem az isteni alkotta, hiszen nem alkotott önmagától elklönült formát és tudatot sem., ezért ilyen gondolatot sem. Ez csak paradoxonként lehet felismerni, mert az amit létezőnek gondolsz az soha nem született meg. Mégis, ha a figyelem lekerül (ami megint nem tud megtörténni) a valóságról, akkor az az illúzió születik meg, hogy létezik az, ami nem létezett soha. A kérdésedre sajnos nem lehet egyszerűbb választ adni. mert a nem létezőre kérdeztél rá (negatív tagadó, félelmi gondolatok) és csak a létezőn keresztül tudom megválaszolni azt, hogy a nem létező, nem létezik. Vagyis sem a személy, mint elkülönültség sem annak gondolata nem tud létezni, hiszen, ha az isteni mindenben jelenlévő, azért mert minden az isteniben jelenlévő és az istenin keresztül létezik, akkor minden csak erre tud rámutatni és az elkülönültség is csak az isteni teljességen keresztül felismerhető, mint nem létező, mert nem jelenik meg semmilyen formában. ezért lehet tudni, hogy illúzió, és a valóság nem reagál arra, ami meg sem született. Vagyis áthatja a valóság az egész teret és időt és csak az marad feszültség érzése nélkül áramlásként, ami eredendő gondolat és felismerés. Viszont a személyiség, ami egy tanult hitrendszer mindig tagadja a valósat vagy akarja létrehozni a valósat, ami kétsége annak, hogy csak a valóság van. De mivel nem tudja kétségbe vonni a valóságot, mert minden azáltal létező, ezért feszültséget érzel azért, mert létezővé akarod tenni azt, ami soha nem létezett. Ez igaz a kétséges gondolatokra is. Minden, ami önmagában létező az a Valóság és minden, ami önmagában nem létező az illúzió. A kétség, tagadás, hiány, félelem... stb. gondolatok önmagukban nem létezők, mert előtte mindig kell lenni valaminek (létezőnek, vanságnak), amit tagadsz, kétségbe vonsz, hiányolsz, ...stb. és ennek összességét nevezed félelemnek. Viszont, ha már van és létezik, akkor soha nem tudod felismerni annak nem létét, hiába tagadod, bármilyen gondolattal. Vagyis a személyiség soha nem létezett, csak az isteni Vagyok, ami maga a Létező és annak megnyilvánulása, mindennek létezése, maga az igen a létezésre, a vanság felismerésére. Ebből csináljon bárki is tagadást, vagy hiányt. Bármikor is megpróbálkozik vele bárki, csak szenvedni fog tőle, mert iszonyúan fogja magát érezni, hiszen lehetetlenre létére vállakozik. Az egyetlen lehetetlen viszont az isteni paradoxonban, hogy nem tudta létrehozni a lehetetlent, ezért a lehetetlen is csak a lehetségesre mutat rá.

Az isteni Önvaló nem hozott létre Önmaga kétségére vonatkozó gondolatokat, viszont mivel minden ez a tiszta intelligencia, ezért ezekben a gondolatokban is jelenlévő. (Ez itt egy paradoxon, mivel nem tud jelen lenni ez a gondolat, hiszen meg sem tud születni) Innentől kezdve viszont, mivel a saját természete jelenik meg ezeken a gondolatokon keresztül, azonnal felismerhetőek ezek által, azok a gondolatok, amik valósak és amik tényleg eredendően jelen vannak életünkben. Ezek viszont csak a tiszta isteni gondolatok, amik soha nem kérdőjeleznek meg semmit sem. Mivel az egész létezés feltétel nélküli, ezért bármi megjelenhet az isteni létben, de azonnal át is hatja Önmaga természete és ezzel máris láthatóvá válik a formán keresztül az egyetlen kifejeződés, ami a tiszta intelligencia tükröződése. Ezt mondjuk úgy, hogy ami nem vagyok, az rámutat arra, ami vagyok. Tehát, ahogy megjelenik egy kétséges gondolat, ami nem eredendő és valós, (de mivel az eredendő isteni térben és létben jelent meg, úgy hogy meg sem tud születni), azonnal visszamutat önmagára, az istenire, hiszen áthatja azt és csak akként tud tovább létezni. Akárhányszor megjelenik a kétség, annyiszor hatja át az isteni azt és válik láthatatlanná. Így viszont igen kemény munkát kell a tanult személyiségnek végeznie, hogy minden pillanatban újra teremtse a hamisat, amit valójában nem is tud létrehozni, hogy folyamatosan tartósnak érzékelje azt, hiszen még meg sem jelent, de már istenivé vált. Pl. Valaki arra gondol, hogy félek, nem tudom befizetni a csekket, még mielőtt ez a gondolat megjelenhetne, máris a bőség létének gondolata van csak életben. A személy viszont annak elutasítása révén, hogy nincs bőség az életemben, máris csak azt tudja ismét érzékelni, hogy bőségben élek. Majd azt is elutasítja és létrehozza a tanult gondolkodása alapján a problémát, hogy nem tudja megoldani ezt és máris csak azt tudja felismerni, hogy minden rendben van. Ezért lesz egyre dühösebb, mert újra és újra el kell utasítania a tiszta lét gondolatait és idegesíti annak jelenléte, mikor Ő azt akarja látni és érzékelni, hogy a létező a hamis, vagyis a kétsége és a félelme valós. Vagyis folyamatosan kérdőre vonja a tiszta jelenlétet és meg akarja győzni magát arról, hogy az, ami van az nincs. Ebbe fárad bele mindenki, ha az illúziót valósabbnak tartja annál a személy, mint ami Van és Létező. Amikor mégis sikerül megtapasztalnia valamit, amit nem szeretne, az azért látható a számára, mert a Tejesség elutasításának a hatására olyan élethelyzet válik láthatóvá a számára, ahol nem tudja érzékelni a teljesség létét, pedig az akkor is jelenlévő és tapasztalható is, ha a figyelem Önmaga valóságán marad. Pont azért, mert a teljesség szintén az isteni Önvaló természete, így az örökké jelen van mindenben és mindenkiben, soha nem szűnik meg és mindig érzékelhető. Majd az írás és annak olvasása hatására (elutasításként és kétségként) megjelenik a személyben a gondolat, hogy, de mégsem tapasztalatom, vagy ez olyan nehéz… stb és máris csak az a tiszta gondolat van jelen a valóságban, hogy ez természetességében működik és felismerhető minden. És ezt az elme játékot a végtelenségig írhatnám…. hogyan reagál a személy és tényleg mi a valós gondolat és érzés. A lényeg soha nem tud megjelenni a kétség, mert az az isteni Önvaló fényeként még mielőtt megjelenhetett volna máris eltűnve pont a valós gondolatra mutat rá, mert csak az létezik.

Hogy zárod-e az ajtót vagy nem, azt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy az adott pillanat felismerése - bármi is legyen az - szolgálat a számodra és a Teljességre mutat rá. Bármit is cselekedj az ajtóval és bármi is történjék tudd, hogy az életed nem ilyen és nem olyan, hanem Van, a körülményektől független. Ha a feltétel nélküliség még mindig a legkisebb feltételt hordozza magában (jelen esetben, ha nem zárom az ajtót ne jöjjön be illetéktelen, vagy ha zárom az ajtót akkor lehet hogy nem bízom?), az elvárás és a csalódás elkerülhetetlen, hiszen máris van az elmének egy elképzelése a hogyanról és annak következményéről, illetve megszületik az ítélet is magamról így tete, nem így tettem...stb. Ha a Léted mindenképpen rá szeretne mutatni valamire, attól hogy bezárod az ajtót nem fogod elkerülni azt a tapasztalást, ami a felismeréséhez segít hozzá, hogy Önmagad teljességére láss rá. Ha nem zárod be az ajtót, mert "te bizol" feltétel nélkül (hangsúlyos a feltétel nélkül, ami bármi lehet) , akkor viszont készen vagy arra, hogy annak minden következményét szeretettel és ítélet nélkül ismerd fel bármi is legyen az. Teljesen mindegy, hogy mi a pillanat mindig ismerd fel, hogy az Teljes és tökéletes és ne szülessen meg az elvárás, ítélet, illetve a hogyan. Akár bezárod, akár nem, egyik sem jó és rossz döntés, csak a pilalantban felmerülő döntés, bármi is legyen az. És ez is bármikor változhat, mert semmi és senki nem ragaszkodik a döntések véglegességéhez. Ha elcsendesedik az elme az információktól, tapasztalatoktól és mindenféle behatástól, akkor tudni fogod, mi az amit tenned kell, hiszen erre csak magadtól kaphatod meg a választ. Minden élethelyzet és lehetőség az életben ugyanarra mutat rá, ez lehet ajtózárás, vásárlás, ügyintézés, munka, párkapcsolat... stb. a Teljességre és a Szeretetre, ami feltétel nélküli, úgy hogy marad minden az örök ismeretlenként jelen, ami mindig csak a pillanatban ismerődik fel.

Mindig mindenkinek másképp alakul az élete, hiszen az, hogy kinek mi a múltbéli kondiciója az csak a jelen életéből derül ki. Nem a körülményeiből, hanem abból, hogy hogyan beszél az életéről, lehetőségeiről, hogyan éli meg önmagát, "másokat" hogyan lát és miképp reagál rájuk...stb. Ha anyukád azt látja, hogy mások hasonló tudással és munkakörben könnyebben jutnak hozzá autóhoz, akkor még mindig magát egy áldozati szerepbe téve szegény énként látja magát, amivel egy elutasító gondolkodásban van. Az amiről a szatszangokon beszélek, arra mutat rá, hogy a személyből való látás és gondolkodás csak egy zárt elképzelés és a múlt tapasztalatai alapján működik. Ez viszont nem a Valósága az embernek, hiszen a forma (test) csak egy eszköz arra, hogy ezen keresztül szülessen meg a tapsztalás, de az aki a tapasztaló nem a forma és nem a személy. Így a korlátozott nézőpont addig lesz anyukádnál fent, amíg onnan látja a világot, a munkáját, a keresetét és másokat. Az új autó, amit meg akar venni, azt is személyként teszi, ami a körülményektől függ, pedig a körülmények mindig ahhoz igazodnak, aki te Vagy a Valóságodban. Az autó vásárlásának gondolata is (ha Isten mindenben jelenlévő és itt Isten nem valaki, hanem a Valósága anyukádnak, ami nem különálló tőle) Akkor viszont fontos látni, hogy nem Ő van a világban, hanem a világ van benne és általa létezik, ezért az autó sem és semmi sem különálló tőle. Még az autóvásárlás gondolata sem az övé, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy az ego vágya ez. Mivel az ego nem is létezik csak egy gondolat, ami a személy hite által működtetett, ami szintén nem létezik, így minden, amit a személy működtet vagyis az ego által létrehozott öszes gondolat hamis, nem-létező, ezért csak az maradhat, ami már eleve Van. Anyukád által felismert gondolat az új autóról eleve létezővé teszi a meglétét, még akkor is, ha a személye kételkedik a körülmények lehetségeiben, hiszen a gondolat az autóról csak akkor tud megjelenni a számára, ha az autó létezik. Az élet nem tesz felesleges lépéseket és nem ismeri a hiányt sem. Nem az autó gondolata az, ami az egótól van, hanem az, ami kétségbe von bármit is. A tiszta kijelentések rendben vannak, viszont azok a gondolatok és hitrendszerek, amik a hiányt, tagadást, és kétségeket működtetik, azok illúziók, hiszen senki nem tud semmit sem, csak mindig a pillanatban ismerődik fel minden és utána azonnal megy is tovább, mert csak megmutatta magát a lehetőség és máris változik annak hatására minden. Viszont akkor ha tagadjuk a felismert gondolatot (autó léte), akkor is változik minden csak úgy, hogy a meglévő Vanság, aminek a hatására a gondolat felismerődik marad továbbra is, hiszen az már Van (ezért továbbra is Vágyik az autóra), vagyis az autó tovább létezik viszont előtérbe kerül a tagadás hatására az idő, ami elhomályosítja (távolság növekedésének illúziója az idő miatt) a tapasztalást. Vagyis az út illúziója, amin keresztül láthatóvá válik a tapasztalat (autó) hosszabb lesz, így kevésbé érzékeli anyukád a lehetőséget. Ezért kell ébernek lenni a kétségekre, mert az illúzió homályossá tesz mindent,, hiszen eltakarja, azt, ami már Van. Ebben az esetben az áldozat gondolata az, ami mindent elfed és ezért érzi nehézkesnek az életét, pedig mindene megvan, amit csak szeretne, (mert nem elkülönült Önmagától és Egyként szeretné megtapasztalni az autót Önmagával), ha megengedné, hogy legyen az, ami már Van. Ha viszont elkülönültnek gondolja magát, akkor nem egyirányba táncol Önmagával (ami nem lehetséges, csak illúzió), ezért érezhet feszültséget és szomorúságot, amikor az autó létére gondol. Így a feszültség és a szomorúság pont arra mutat rá, hogy a figyelme kerüljön vissza oda, ami az eredeti felismerése és gondolata az autóról. (ez is illúzió hogy kerüljön oda a figyelme, mert soha nem tud elmozdulni az eredetiségéről)

Az őszinteséget először magunkkal kell kezdenünk, mert addig senkivel nem tudunk őszinték lenni. A legtöbb kapcsolatban ezért csak egy érzelmi felületes színjáték megy fenntartva mind a két félnél aztaz illúziót, hogy én őszinte vagyok a másikkal, mert elmondok neki mindent. De itt az a lényeg, hogy ne neki mondjam el, azt amit a személyiségem jegyében hiszek és gondolok a kapcsolatról, hanem magammal legyek őszinte és lássam meg, hogy miért azt gondolom és élem meg,, amit megélek. Hiszen ha Isten mindenben és mindenkiben jelenlévő, akkor mindenki ugyanaz a Forrás és Lényeg még akkor is, ha azt nem így értelmezi a személy. Ha viszont mindenki eredendően a bűntelen tisztaság, akkor máris csak szolgálhat mindenki és minden a viselkedésével, mert soha nem az számít, hogy a felszínen hogyan látom Őt, hanem az, hogy a Valós természetét és Lényét fel tudom-e imserni a személyes játszmája mötött? És egészen addig hagyod magad bántani a saját értelmezéseddel, amíg fel nem ismered, hogy a másiknak addig kell a tükörként azt mutatnia, ami a hitrendszered, amíg felisemred a tiszta természetedet. Vagyis a másik bántása a szerethetőséged felé mutató útjelzőtábla. A másik kételkedése benned a kétség nélküliséged felé mutató nyíl. A másik felsőbbrendűsége megmutatja, hogy mindig azt gondoltad, nem vagy elég jó és útjelzőtábla a teljességed irányába. A másik figyelmetlensége nem odafigyelése útjelző tábla a fontosságod és észlelhetőséged irányába, hogy elfogadd magad. A másik szeretetlensége irányodba a szerethetőséged megkérdőjelezhetetlenségére mutat rá. ...stb. Vagyis nincs másik, hiszen mindig te állsz a tükör előtt és mindig te jelensz meg abban a tükörben, még a tükör is te vagy. Sajnos ezért soha nem tudod a tükröt összetörni, mert azonnal lesz egy másik, letakarni sem, mert mindig látható lesz benne minden továbbra is. Ne a másikkal foglalkozz, hanem használd az általa megjelenő üzeneteket arra, hogy tudd Ki Vagy Valójában.

Igazi mély beszélgetések csak akkor tudnak létrejönni, ha nem az ego beszélget az egoval, mert ott csak a hitrendszerek beszélgetnek egymással és az azok által vélt és értelmezett hamis tudások és tapasztalások, hanem amikor már önmagad valóságaként vagy jelen egy beszélgetésben és teljesen szabadon áramlik rajtad keresztül az a kommunikáció, ami tényleg meg akar nyilvánulni és formába akarja önteni magát, úgy hogy ezzel szolgálja az Univerzumot, az Életet, a világot, az embert, a természetet és mindent, ami Létező. Az ego szeret csacsogni a semmiről, úgy, hogy komoly valamit tud belőle csinálni és el is hiszi hogy van értelme, mert ezzel megváltoztat valamit, vagy valakit. De addig, amíg ez a cél, addig csak fecsegés van mögötte, hiszen a megváltoztatás szándéka magában hordozza azt, hogy valami nem olyan, mint aminek lennie kell. Ha viszont már minden a Teljességeden keresztül történik, akkor viszont már csak olyan kommunikációt folytatsz, ami mindent szeretetként és tiszta lehetőségként lát, feltételezett kétség, bántás, hiány, félelem... nélkül. Ehhez viszont először Önmagunk tényleges felismerése szükséges. Minden beszélgetés fontos, mert az élet nem tesz felesleges lépéseket, de tudjuk a valóságát a beszélgetésnek, hogy ki beszélgetett kivel. Az ego az egoval vagy már a tényleges Lét Önmagával. Ha így van, akkor mindig mély a beszélgetés, ha viszont bármilyen sérelem, szomoróság, kétség, vádlás, meggyőzés, vita, elvárás, bizonyítgatás... van jelen, akkor még mindig csak az egok csatája ér érvelése folyik a hitrendszerek mellett.

Ez így van. Viszont, ha mélyebbre megy a figyelem, akkor az is felismerődik, hogy az ami nem ő, az soha nem létezett, vagyis ezért illúzió, így a személy által kikommunkált gondolatok is illúziók vagyis soha nem léteztek eredendőként. Ezért mindennek helye van, ami felismerődik, de mivel áthatja a Valóság az egészet, ezért, ami meg sem született az eltűnik, ami pedig eleve létező az kibontja magát. Így a személynek is el kell tűnnie, hiszen soha nem létezett és az általa életben tartott gondolatoknak is.Így csak a tiszta Valóság marad és az általa kinyilatkoztatott gondolatok, érzések, élethelyzetek, formák és tapasztalatok, ami viszont magától működik, és az emberi formán és tudaton keresztül ismerődik fel. Ebbe az irányba mutat most is minden, függetlenül a külső élethelyzetek és tapasztalatok értelmezésétől és elvárásától. Ezért nem érdemes ellene menni dolgoknak, helyzeteknek, embereknek, mert ami hamis, úgyis eltűnik, ami a létezés teljessége, az meg kibontja magát, mint önbeteljesítő folyamat. A személynek fenn kell tartani a dolgokat, míg a Valóságnak csak át kell engedni mindent. A személynek kell a visszaigazolás, a Valóságnak nem, mert nem születik meg a kétség. A személy tudni akarja a dolgok kimenetelét, míg a Valóság felismeri azokat a pillanatként. A személynek kell az irányítás és a kontroll, a Valóságnak nem kell, mert minden Ő maga. Ezért illúzió az egész személy és az arra épült összes gondolat és tanult hitrendszer.. Így egyértelmű, hogy nem létezik az elkülönült én csak a tiszta Vagyok, a Teljesség ÉNje, ami mindig önmagára mutat rá és mégsem határozza meg magát valamiként vagy valakiként, ezért a végtelensége és a feltétel nélkülisége, a formátlanság és az időtlensége az egyetlen felismerhetősége.

Benned senkinek nem kell bíznia és neked sem kell senkiben bíznod. Te vagy az egyetlen, akiben a bizalom teljességgel jelen van Önmagaddal és ha ez felismerődik, akkor máris minden visszatükrözi ezt a figyelmet. Ha viszont Nem az Önmagaddal való bizalom a számodra az egyetlen, ami létezik, akkor hiába próbálsz kifelé figyelve bizalmat adni bárkinek, mivel az alapmotívációd a bizalmatlanság Önmagaddal, ezért mindig ezt fogod tapasztalni a világodban is. Ha nem figyelünk magunkra (személytelenre és nem a személyre), és a világ fontossabb mindennél a számunkra, akkor a világ fog ránk figyelni, de pont úgy, ahogy én a viágot megtanultam látni, észlelni, hinni és élni. Az össze kondíció, félelem, elvárás, bizonytalanság, kétség.... stb amiben hiszek, hogy létezik, kedvesen és türelmesen újra és újra megmutatja magát egészen addig, amíg fontosak a számomra. Mikor már nem a világ akarok lenni és nem onnan szedem az Igazságot és a Valóságot, akkor minden elkezd önmagára visszamutatni és a teljességként fogom látni a Létemet. A testvéreded engedd el, de azt a testvéredet, akiről bármikor is bármit gondoltál és tapasztaltál, mert ő is egy eszköz a számodra. A világodban minden kapcsolat arra mutat rá, hogy valójában milyen a kapcsolatod Önmagaddal. Ha a tiszta teljességként látod magadat, aki soha nem kérdőjelezi meg a tisztaságot és feltétel nélküli szeretetet a világban, akkor a világ sem kérdőjelez meg téged. Ha viszont a tanult és hitt világod hatására megkérdőjelezed az élet teljességét, akkor a világ is megkérdőjelez téged. Az érzelmileg legközelebb állók azok, akik a legkeményebb módon a legfinomabb elrejtett hitrendszereinket piszkálják meg. Hiszen az idegeneket könnyen el tudjuk engedni, nem foglalkozva tovább a tükörrel, de akiknél érzelmileg megérintődünk, ott nagyobb a lehetőség, hogy keresi a személy az okot és motíváltabb arra, felismerje a válaszait a történésekre. A világ rajtad keresztül él és mozog. Te mozgatod a szálakat még akkor is, ha eddig azt tanultad, hogy a világ és te két külön dolog. Mindig vissza kell találni Önmagadhoz, hiszen minden Önmagadból ered és Önmagadhoz tér vissza, vagyis nem mozdul a Teljességéből. Ez a feltétel nélküliség, hogy nem válogat az eszközökben, hiszen soha nem akar magának ártani a Létezés, egyszerűen csak megtapasztalni Önmagát a végtelen Szeretetén keresztül, mert te vagy a Szeretet is. Az nem azt jelenti, hogy nem léphetsz tovább és engedhetsz el embereket, de akkor tedd ezt meg, mikor már tiszta szívvel és szeretettel tudod ezt megteni. Ha nem, mert a tapasztalatok még bizonyítékok a száodra és még kísértenek, akkor úgyis jön más, akin keresztül ugyanúgy fel kell ismerned Önmagad teljességét, amin keresztül felismerheted a világ teljességét.

Kedves DrSzabó Gréta!

Kérdésedet itt is leírom, így egyszerűbb a rálátása mindenkinek a válaszra: A kérdésem az lenne hogy a fenti érzet és gondolat mellett miért nem tudott megjelenni a fizikain a cél, a megyek, segítek, tegyük együtt? Vagy csak eltolódott időben és még bekövetkezhet, mert csak az időzítés nem volt megfelelő? Vagy tán a korábbi program még mindig fut az egyénben és kihat a jelenre, azt akadályozva? Hol lehet vajon Mónika a hiba, a változtatni való, hogy valóban megtapasztalódjon, és abba maradjon a körforgás? Hisz a máshogy való hozzállás őszintén megtörtént de valami még nem teljesen ok az eredményt tekintve. Persze tudom h ha teljesen nem az lenne ami, de megis....körforgás vagy mégsem? Vagy csak egyszerű türelem még a pont akkor amikor bekövezkezik?

Válasz: Abban a pillanatban, ahogy megjelenik az a mondat, hogy nem teljes, nem tudott megjelenni a fizikai a cél, vagy nem működik, vagy mégsem kapok visszajelzést, esetleg nem úgy jött vissza, ahogy gondoltam, vagy amiért tettem… stb már ki is kiáltottad a világegyetembe, hogy ezek mind léteznek a számodra és az elkövetkezendő élethelyzeteid valamelyikében biztos, hogy az érzést újra fel fogod ismerni. Ezeket a mondatokat nem mondja ki semmi, csak akkor, ha az elvárás még mindig működött és a célt valaki el akarta érni (ami energetikailag az jelenti, hogy a cél nincs elérve most, vagyis a Vanság tagadva van.) A segítéssel kapcsolatban egy másik fontos dolog. Addig, míg valakinek segítségre van szüksége, (amit csak a személy gondolhat) máris létrejönnek azok az élethelyzetek folyamatosan, amikben a segítségre szükség van. Az a legjobb, ha nem segíteni akarok mindenáron, hanem úgy látom az illetőt vagy az élethelyzetet, ahogy az a tiszta természetéből kifolyólag tényleg létezik. Teljesnek és tökéletesnek, még akkor is, ha az a tapasztalatban mást tükröz. Hiszen pont azért tükröz mást, hogy másképp dönthess, vagyis ismerd fel, hogy a Valóságodban soha nem jelenik meg a kétség, ezért a hiány sem, így mindig minden teljes, csak a megtanult gondolkodásunk tudja azt az illúziót kelteni, mintha létezne a probléma. Mivel megtanultuk, hogy létezik, ezért létezik is, azok számára, akik hisznek annak létezésében, mert a világ ez mutatja, a figyelem ezen van, az energia leköveti ezt a figyelmet és tapasztalattá válik, ami visszaigazolja, az igazam van gondolatot és utána kezdődik minden az elejétől, mert továbbra is marad a figyelem a problémán, hiszen tapasztalat van róla, hogy ez a Valóságod. Nem elég tudni, hogy valami teljes, mert ezt személyből és az információs tudás alapján megteszed, hanem az élethelyzetben is élni kell a teljességet, ami csak akkor fog megtörténni, ha nem a személy tapasztalati világa (vagyis a múlt) alapján létezel, hanem teljesen függetleníteni tudod magad a múlttól és a tapasztalattól, és átlépve ezeket a korlátokat az örök ismeretlenség feltételnélküli „bizalmaként” továbbra is marad a figyelem azon a valós érzésen, aminek a hatására megszületett a cselekvés, vagy az érzés és a gondolat valamire. A visszajelzés csak arra szolgál, hogy megláthasd a kapcsolatot az eredeti érzéssel és gondolattal, ami önmagadként tükröződött le a forma világába, vagyis teljes. Egészen addig, míg bármilyen szinten is megjelenik a „hogyan kell történnie valaminek” elvárás, soha nem fogod megtapasztalni azt, amiért az eredeti lehetőséged megjelent. Segíteni pedig csak azzal tudok bárkinek is teljes tiszta feltételnélküliséggel, ha teljesnek látom őt is és az élethelyzetet is. Az időzítéssel kapcsolatban, az mindig pont olyan, amilyen a figyelem iránya. Mindig minden úgy van időzítve, hogy a visszajelzésben azt láthasd meg, hogy ha kétséged volt a teljességgel kapcsolatban, akkor az időzítés úgy történik, hogy a kétséged igazzá váljon, ha viszont feltétel nélküli vagy, akkor pont olyan az időzítés, hogy bármilyen is legyen a visszahatás te maradsz feltétel nélküli, vagyis kétség nélküli, abba az irányba, amiért történik minden és ez válik a tapasztalatoddá. Ha hiszel abban, hogy van egy korábbi program, ami még mindig fut, akkor a múltaddal azonosulva van egy korábbi program a jelenedben is és ez visszatükröződik a jövődbe. Ha viszont a tapasztalat hatására azonnal felismerődik, hogy csak az az egy lehetőség van, amiért elindult az élethelyzet, cselekvés, gondolat és az egész tapasztalás, akkor máris az marad a jelened és újra és újra az jelenik meg önmagadként, mint felismerés, független a külső tapasztalástól. A hol lehet a hiba kérdésre egyszerű a válasz, soha nem létezik hiba csak egy nagyon tiszta visszajelzés, ami mindig arra fog kényszeríteni, hogy meglásd a legapróbb porszemnyi elvárás is és az megmutatja, hogy még mindig nem feltétel nélküliként akarod látni a feltétel nélküliségedet. De ha ez is ebben a pillanatban felismerődött, hogy te mindig csak feltétel nélkülinek érzékelhetsz mindent, máris felismerted annak a tisztaságát, ami mindig is csak így tudott létezni és soha nem volt másképp. Innentől fogva már semmit nem kell tenni és csinálni annak érdekében, hogy megláthasd azt, ami kimozdíthatatlan a létezésből és az Te Vagy! Így azonnal megszűnik az a körforgás, ami soha nem is volt jelen, mert valójában mindig ennek a tiszta látásnak az észlelését szolgálta, még a körforgás is, ami így egy teljesen tiszta egyenes út Önmgadként.

Abban a pillanatban, ahogy megjelenik az a mondat, hogy nem teljes, nem tudott megjelenni a fizikai a cél, vagy nem működik, vagy mégsem kapok visszajelzést, esetleg nem úgy jött vissza, ahogy gondoltam, vagy amiért tettem… stb már ki is kiáltottad a világegyetembe, hogy ezek mind léteznek a számodra és az elkövetkezendő élethelyzeteid valamelyikében biztos, hogy az érzést újra fel fogod ismerni. Ezeket a mondatokat nem mondja ki semmi, csak akkor, ha az elvárás még mindig működött és a célt valaki el akarta érni (ami energetikailag az jelenti, hogy a cél nincs elérve most, vagyis a Vanság tagadva van.)

A segítéssel kapcsolatban egy másik fontos dolog. Addig, míg valakinek segítségre van szüksége, (amit csak a személy gondolhat) máris létrejönnek azok az élethelyzetek folyamatosan, amikben a segítségre szükség van. Az a legjobb, ha nem segíteni akarok mindenáron, hanem úgy látom az illetőt vagy az élethelyzetet, ahogy az a tiszta természetéből kifolyólag tényleg létezik. Teljesnek és tökéletesnek, még akkor is, ha az a tapasztalatban mást tükröz. Hiszen pont azért tükröz mást, hogy másképp dönthess, vagyis ismerd fel, hogy a Valóságodban soha nem jelenik meg a kétség, ezért a hiány sem, így mindig minden teljes, csak a megtanult gondolkodásunk tudja azt az illúziót kelteni, mintha létezne a probléma. Mivel megtanultuk, hogy létezik, ezért létezik is, azok számára, akik hisznek annak létezésében, mert a világ ez mutatja, a figyelem ezen van, az energia leköveti ezt a figyelmet és tapasztalattá válik, ami visszaigazolja, az igazam van gondolatot és utána kezdődik minden az elejétől, mert továbbra is marad a figyelem a problémán, hiszen tapasztalat van róla, hogy ez a Valóságod.

Nem elég tudni, hogy valami teljes, mert ezt személyből és az információs tudás alapján megteszed, hanem az élethelyzetben is élni kell a teljességet, ami csak akkor fog megtörténni, ha nem a személy tapasztalati világa (vagyis a múlt) alapján létezel, hanem teljesen függetleníteni tudod magad a múlttól és a tapasztalattól, és átlépve ezeket a korlátokat az örök ismeretlenség feltételnélküli „bizalmaként” továbbra is marad a figyelem azon a valós érzésen, aminek a hatására megszületett a cselekvés, vagy az érzés és a gondolat valamire. A visszajelzés csak arra szolgál, hogy megláthasd a kapcsolatot az eredeti érzéssel és gondolattal, ami önmagadként tükröződött le a forma világába, vagyis teljes. Egészen addig, míg bármilyen szinten is megjelenik a „hogyan kell történnie valaminek” elvárás, soha nem fogod megtapasztalni azt, amiért az eredeti lehetőséged megjelent. Segíteni pedig csak azzal tudok bárkinek is teljes tiszta feltételnélküliséggel, ha teljesnek látom őt is és az élethelyzetet is.

Az időzítéssel kapcsolatban, az mindig pont olyan, amilyen a figyelem iránya. Mindig minden úgy van időzítve, hogy a visszajelzésben azt láthasd meg, hogy ha kétséged volt a teljességgel kapcsolatban, akkor az időzítés úgy történik, hogy a kétséged igazzá váljon, ha viszont feltétel nélküli vagy, akkor pont olyan az időzítés, hogy bármilyen is legyen a visszahatás te maradsz feltétel nélküli, vagyis kétség nélküli, abba az irányba, amiért történik minden és ez válik a tapasztalatoddá.

Ha hiszel abban, hogy van egy korábbi program, ami még mindig fut, akkor a múltaddal azonosulva van egy korábbi program a jelenedben is és ez visszatükröződik a jövődbe. Ha viszont a tapasztalat hatására azonnal felismerődik, hogy csak az az egy lehetőség van, amiért elindult az élethelyzet, cselekvés, gondolat és az egész tapasztalás, akkor máris az marad a jelened és újra és újra az jelenik meg önmagadként, mint felismerés, független a külső tapasztalástól. A hol lehet a hiba kérdésre egyszerű a válasz, soha nem létezik hiba csak egy nagyon tiszta visszajelzés, ami mindig arra fog kényszeríteni, hogy meglásd a legapróbb porszemnyi elvárás is és az megmutatja, hogy még mindig nem feltétel nélküliként akarod látni a feltétel nélküliségedet.

De ha ez is ebben a pillanatban felismerődött, hogy te mindig csak feltétel nélkülinek érzékelhetsz mindent, máris felismerted annak a tisztaságát, ami mindig is csak így tudott létezni és soha nem volt másképp. Innentől fogva már semmit nem kell tenni és csinálni annak érdekében, hogy megláthasd azt, ami kimozdíthatatlan a létezésből és az Te Vagy! Így azonnal megszűnik az a körforgás, ami soha nem is volt jelen, mert valójában mindig ennek a tiszta látásnak az észlelését szolgálta, még a körforgás is, ami így egy teljesen tiszta egyenes út Önmgadként.