Kedves Erika! Mivel a gyógyító spontán felismerésként jelent meg a számodra, többször is, mint lehetőség, ezért nyugodtan felkeresheted, viszont fontos dolog, hogy az eddigi tapasztalat ne befolyásoljon, mert a múltad nem lehet bizonyíték a számodra, hogy érdemes vagy nem elmenni. Ne tudd előre, hogy mi az, amit adhat neked a helyzet, mert akkor biztos, hogy nem azt veszed észre, amit valójában ad. Az elképzelésed máris egy elvárást fog kivetíteni, ami utána csalódással végződhet. Ha az élet többször mutatta a lehetőséget érdemes megnézni mit akar ezzel számodra adni. Biztos lehetsz benne, hogy útjelzőtábla a test egészsége és teljessége irányába, de az, hogy milyen eszközön és úton keresztül fog terelni téged, azt senki nem tudja, csak ott az adott pillanatban válik nyilvánvalóvá a számodra is, ha az elméd üres és érintetlen marad a gondolatoktól és elképzelésektől, mikor odamész. A személy mindig jól akarja csinálni a dolgokat, de hidd el soha nem tudod rosszul, mert az élet nem tesz felesleges lépéseket. Akár elmész, akár nem tudd, hogy mindig újra és újra kapsz egy lehetőséget arra, hogy meglásd azokat a pontokat az életedben, amiknek a következtében vagy ott, ahol most vagy. És arra is rámutat minden, hogy hogyan tudod észlelni azt a tiszta Valóságodat, ahol tényleg ebben a pillanatban is önmagadként vagy jelen.

Egyetlen dolgot tehetsz, hogy nem a pillanatnyi állapotuk értelmezésére figyelsz, mert akkor az a létező a számodra, és újra és újra viszont fogsz látni hasonlókat, hanem tudod, hogy bármi történik, mindig az Ő választásukat szolgálja minden, (ami visszatükrözi a tiédet) még akkor is, ha azt az elme nem tudja értelmezi. A pillanat elfogadása ezt jelenti és azt, hogy tudod, a szeretet soha nem megy Önmaga ellen. A szeretet nem az értelmezett szeretet, hanem a tiszta Valóságodként működő, ami viszont nem értelmezhető csak lineáris észlelésként. Higgyétek el, ha ez az élethelyzet nem szolgálná a tiszta Valóságot, akkor más lenne és nem ez. Erre igyekezz figyelni! ❤️❤️

Kedves Györgyi!
Köszönöm kérdésedet, nagyon aktuális, mert most mindenkit ez a téma foglalkoztat, mert érdekesebbnek látszik a világ zaja, mint a Valóság észlelése. A személy figyelmét nagyon könnyű elterelni a lényegről, mert úgy érzi, lehet mivel foglalkozni és aktív lehet. Olyan érzés, mintha csinálna valamit, ami fontosabb mindennél. Többször mutatok rá beszélgetéseimben, hogy a figyelmet követi az energia és a tapasztalat. Ez mindenre vonatkozik KIVÉTEL NÉLKÜL!!! Az emberek folyamatosan a víruson és a maszkon tartva figyelmüket életben tartják ezt a körülményt és után folyamatosan hadakoznak az ellen, amit mozgatnak és újra és újra létrehozznak. Ha viszont a figyelem a teljességen, a szabadságon a lehetőségen a VÁGY (meglévőség, VANSÁG) irányán lenne, akkor máris az egész Univerzum alakítja a körülményt abba az irányba amerre a figyelem Van. Persze ilyenkor elhangzik az, hogy már ezt csinálom egy ideje és mégsem változott semmi. Aki tényleg a VAN-ságon keresztül észleli a világot, soha nem mondja ki és gondolja ezt a mondatot, mert nem születik meg semmilyen kétség és ítélet a helyzetről. Amikor az emberek egy rendelet következtében folyamatosan hajtogatják milyen hülyeség és mennyire ésszerűtlen, máris megalkotják a következő ésszerűtlen rendeletet és mikor ezzel szembesülnek tovább mérgelődnek ezen, amivel egy folyamatosan ismétlődő verklibe teszik a figyelmüket. Mindenki az igazát hajtogatja, miközben azzal újrateremti az igazát. Ez a világ rezgés alapú és nem értelmezendő világ, ezt meg kell érteni. A vírus is egy rezgés, mint ahogy minden más. Ha békén hagynánk a pillanat állandó ítéletét, értelmezését, bizonyítását a valóságról, akkor semmi nem tükrözné tovább azt, amit addig a Valóságnak hittünk. Semmi sem az, aminek látszik! Mindig a dolgok mögé (elé) kell nézni. Mindig meg kell látni az igazi motivációt, ami tényleg mozgásba hozta azt, amiről azt gondoljuk, hogy rossz és meg kell változtatni. A Létezés soha nem tesz felesleges lépést. A vírus sem árt, ha nem abba az irányba terelem, hogy ártson és nem fog meghalni senki sem a vírustól, ha egyébként sem kell meghalnia. Viszont, ha valaki hiszi a halált és a vírust nagyobb hatalomnak véli, mint azt a tiszta energiát és szándékot, ami létrehozta a vírust és mindent formába öntött és feltételezi, hogy a tiszta szent Akarat felett is uralkodik a vírus, a törvények, kormányok, politikusok, gazdaság… stb. akkor számára ez a világ az, ami még mindig mozgatja a személy és ezáltal a kiszolgáltatottság létét és tapasztalását. A vírusnak nincs önálló élete és nincs több vírus, mint bármikor, csak más, mint eddig. Ez viszont amióta a világ, világ, mindig is így volt. Jött egy új és ment a régi vagy mutálódott a régi. Ezt hívják evolúciós változásnak. Minden ismeretlen félelmet kelt az elmében főleg, ha az emberek ezt hinni is akarják és támogatják a figyelmükkel. A szeretet nem mutálódik és nem is változik, a feltételnélküliség és a végtelen lehetőség is mindig a rendelkezésünkre áll állt és állni is fog, mégis a vírus és a körülmény meg a világ érdekesebb, mert többet foglalkozik vele az emberiség, mint azzal, ami által létezik, él és VAN. Ezt mégis nagyon kevesen akarják használni, élvezni, pedig sokkal többet ad magából, mint egy vírus jelenlétének az értelmezése és megszüntetni akarása. Senki és semmi nem tud hozzáférni ahhoz, aki Vagyok Rajtam kívül, hiszen Én Vagyok az Egész, ami létezik a számomra. Ez nem csak a spirituális tanításon belül él, hanem mindenre vonatkozik kivétel nélkül. Még erre az élethelyzetre is!!!! A világ és annak formái nem jók és nem rosszak. Egyszerűen csak Vannak annak függvényében, hogy ÉN, aki Vagyok, hogyan látom általuk azt, Aki Vagyok. Személyként nézek magamra és a világra, vagy már képes vagyok azon túl is észlelni azt, Aki Vagyok, mert akkor soha nem alakul ki függőség és áldozati szerep a világtól. Én is felveszem a maszkot és betartom az előírásokat, de nem mantrázom, a miért kell, mekkora hülyeség, tönkre teszik az országot, beteg leszek… stb.. Élem a mindennapjaimat és tudatában vagyok annak, hogy a Szabadságom és a Teljességem, (amit nem kívül találsz) a tiszta élet lehetőségeit mozgatják és ebben a pillanatban is minden erre mutat rá, csak nem abban a formában, amit az elme megtanult, és ahogyan azt kialakította hitrendszerként, hanem egy olyan formában, ami még nem volt a világában. Attól viszont, mert még nem találkoztatok ilyen helyzettel, még nem jelenti azt, hogy ez nem ugyanarra mutat rá. Mindig minden Ömagadra és a Teljességre mutat rá a tiszta Lényegi Valóságodra, ami most is jelen van és mozgatja a világodat abba az irányba és olyan eszközökkel, élethelyzetekkel, vírusokkal, ami visszairányítja a figyelmedet Önmagadra és felismered általa azt a Valóságot, ami mindig is Vagy, és amit a világod is ebben a pillanat tükröz. Ha személyként látod a világod, szabadulni akarsz a helyzettől és a körülményektől, vírusoktól, ha Önmagad Valóságaként vagy jelen, akkor tudod, hogy minden mozdul tovább és változik pillanatról pillanatra, függetlenül a pillanatnyi élethelyzettől és körülménytől és nem aggódsz azon, hogy mi lesz, mert tudod, hogy mindent az mozgat, ami már VAN. Szabadság, Teljesség, Létezés, Élet, SZERETET! Még a vírus léte is erre kell, hogy rámutasson és nem a problémára.
A kérdés és a válasz is azért jelent meg a világban, hogy rámutasson arra, amiért megjelent. Nem arra akar rámutatni, ami nincs, hanem arra ami van. A megoldás léte és nem a hiánya. Ebben a pillanatban ez a válasz a kérdéssel együtt már a megoldás léte miatt jelent meg, hogy a figyelem arra irányuljon, hogy már megtörtént a megoldás, hiszen az hozta mozgásba a kérdést is és a választ is. Viszont azt nem kell kitalálni, hogy mi az, mert ha figyelem észleli a meglévőséget, akkor kibontja magát minden pillanatban, mert mindig megjelenik egy olyan helyzet, ami szintén azért jött létre mert a megoldás mozgatja. Ha viszont azt állapítja meg a személy, hogy még nem látja a megoldást vagyis a megoldás hiánya az észlelése, folyamatos időt és távolságot rak a megoldás és az észellése közé és ezért az észlelése úgy tűnik, mintha nem érzékelné azt, ami már létezik.

Addig, míg a figyelem azon van, hogy a múlt tapasztalata alapján bizonyítja a személy hitrendszere, hogy valami nem megy, addig az úgy is történik, tehát igazad van. Ha viszont a jelenlétként igent mondasz a változásra, ami már a most megnyilvanulása, akkor a formátlan új formát öltve a végtelen leheteségből megalkotva önmagát feltételnélküliségként (nem függ a múlt tapasztalatától) az időtlenségében (akár azonnal, de lehet egy kis idő elteltével) máris megnyilvánul úgy, ahogy az még csak MOST ismerődik fel így. A MOST nem volt még és nem lesz, hanem VAN. Soha nem tudjuk, csak akkor, mikor a pillanatban kimondódik, meghallódik, látódik, érződik, gondolódik, összefoglalva észlelődik bármilyen formában, akkor már a fizikális szinteden megnyilvánult és formát öltött. Ha ezek után mégis azt hiszed, hogy nem működik, máris a figyelem lekerült a már történő változásról és visszaállt arra, hogy nem észlelődik a változás, mert elvárásod volt, hogyan kezdődjön a változás tapasztalása. És mivel nem úgy történt, ahogy gondoltad, elhitted, hogy nem működik, pedig már elindult, csak nem vetted észre AZT.

Kedves Erika! A párod érzései és vágyai soha nem tartoztak rád, hiszen te mindig csak önmagadként látsz mindent és a párodként soha sem tudod látni a világot. Hidd el, hogy, ami a te igazi Vágyad az a tiszta létezésben soha nem fog ellene menni semminek sem és mindig minden a Teljességre mutat rá, ahol a hiba, ártás kétség, fájdalom, szenvedés...stb. és még további hitrendszerek nem léteznek. Ezért érdemes egy kicsit leülni és elcsendesedni, hogy ténylegesen ráláss a tiszta Vágyra, ami a teljes békesség és létöröm valóságát tükrözheti csak függetlenül a személy elképzelésétől. Ha ez tényleg tiszta érzésként ismerődik fel, akkor biztos lehetsz benne, hogy minden abba az irányba mozdul, ahol mindenki a saját maga létezésének lehetőségeit szenvedés és korlátok nélkül tapasztalhatja meg. Ti a pároddal nem az elkülönültségben vagytok jelen, hanem még most is a Teljesség részeként és összhangjaként játszátok a játékot függetlenül attól, hogy tudatosak vagytok rá vagy sem. A személy nem lehet nagyobb hatalom, mint az, ami létrehozta az egész Univerzumot és rajta keresztül lendül mozgásba minden, te és a párod is. Ha nem lenne az az elképzelés, hogy van rossz és dönthetsz rosszul, akkor meg sem születne az a gondolat, hogy okozhatsz rosszat vkinek, mert a rossz gondolat nélkül már személytelenként látnál mindent és így nem kérdőjeleződne meg az, hogy bárhol is vagy és bármilyen helyzetben is élsz, az isteni Jelenlét mindig csak önmaga Valóságának és tisztaságának a játékát játsza. Vagyis nincs kettősség csak egy irány, ami mindig mindenben jelen van ebben a pillanatban is és teszi a dolgát rajtad s a párodon keresztül is. Biztos lehetsz abban, hogyha nem akarod jól csinálni, akkor teljességében csak úgy tudsz cselekedni és dönteni (ami nema te döntésed, hanem felismerődik a döntés), ahogy azt a Létezés teszi rajtad keresztül.

A figyelem fenntartása egyenlő azzal, hogy teret adok a felbukkanó érzésnek... és a Létezés tudja, hogy hányszor kell feljönnie..... és újra és újra teret adok neki.

A figyelem iránya bármikor megváltoztatható. A hit csak a figyelem. Ha a bögrére figyelek, azt hiszem el, ami a bögrével kapcsolatos. Azt érzekeled valósnak. De csak addig. Figyelhetsz másra, az irányt semmi nem határozza meg.

Azzal, hogy felismerődött egy hitrendszer máris megváltozott minden. Semmit nem kell tenni, hiszen ha tudod, hogy az egy hitrendszer, akkor már felismerődött az is, hogy mi nem az. Nem kell túlbonyolítani semmit. Az elme értelmezni akar és elhiteti, hogy csinálni kell valamit azért, hogy elérjünk valamit. Pont fordítva. Ne tegyél semmit sem, csak légy jelen, és ha megtörténik a felismerés, akkor már minden kisimult, hiszen különben nem látnál rá arra, hogy mi nem vagy.

Az eredeti léted a természetesség és a teljesség. Ez most sem változik és mindig jelen van. A hitrendszer illúziója az, ami eltakarja. Ha viszont felismerődött a hitrendszer, már nincs mi eltakarja, mert lehullott a lepel és azonnal felismerődik Teljesség.

Ha nem tudnál róla, akkor most nem is írnál.️ Pont azért írsz, mert felismerődött, csak utána ne hozz megállapítást és ítéletet arról, hogy észrevettem, mit teszek és nem tudok róla, ezért kell csinálnom vmit, hogy megváltozzon. Ne csinálj semmit, csak egyszerűen fogadd el, hogy megtörtént a felismerés és máris rendben van minden. Ez a régi pozitív gondolkodás tanításainak egy mellékterméke, hogy ha rálátsz a negatívra, akkor ki kell javítani. Ezzel máris fenntartod a "negatív" hitrendszert. Aki te vagy, annak nincs ítélete, ezért ahogy észlelődik bármi, úgy mozdul is tovább minden. A személy jelenléte hozza még azt az érzést, mintha létezne olyan, hogy nem a szív (tiszta érzés) működik, hanem az elme. Semmi nem tudja felülírni a Teljesség jelenlétét, csak egy gondolat fátyolozza el azt, mégpedig az, hogy "el van fátyolozva és nem arra hallgatok, amit a szívemmel érzek".

Minden kijelentésed, ahogy igaznak hiszed és azonosulsz vele, hogy az a valóságod, abban a pillanatban válik élővé és tükrözi vissza minden, azért, hogy felismerődjön az illóziósága.

Amikor ellopják, akkor veszem észre, hogy mim van. Illetve mim volt, mert már nincs. De valójában nem volt, hanem akkor kerülök a tudatába az igazi létezésének. És akkor kéne a létezését továbbra is megengedni.

De mit mond az elme értelmezése? Elveszett. Nincs. Elvesztettem. Már nem az enyém. De. Pedig pont akkor kerülök a tudatába az igazi értéknek, az igazi lényegnek, az igazi bőségnek.

A testi feszültség útjelző tábla: megmutatja az irányt, hogy merre akarsz menni, de az valójában azt az illúziót kelti, mint hogyha ki akarnál lépni önmagadból, és egy másik irányt akarnál felvenni: ne menj arra! A feszültséggel nem csinálunk semmit, mert az útjelző táblát sem akarjuk eltüntetni, ha nem arra mutat, mint amerre mi akartunk volna az elképzelésünk alapján menni. Hanem figyelembe vesszük, és annak útmutatása szerint megyünk tovább.

Mehetünk másfelé is, de akkor nagy valószínűséggel eltévedünk, vagy futunk egy kört. Nem véletlen útjelző: rámutat, VISSZAMUTAT ÖNMAGAD IGAZI LÉNYEGÉRE, hogy LÉGY JELEN ÖNMAGADKÉNT.

Soha semmit ne akarj megkérdőjelezni, kétségbe vonni. Ha mégis megteszed, és megjelenik az iránymutatás, akkor csak alázattal kövesd. Nem kell az útjelző táblával semmit sem csinálni. CSAK HAGYD BÉKÉN ÉS MENJ TOVÁBB ABBA AZ IRÁNYBA, AHOL ÖNMAGADKÉNT VAGY JELEN EBBEN A PILLANATBAN IS.

Nem tudsz más irányba menni, mint az önmagad teljességeként való jelenléted!

Illúzió az, hogy kibillenek, hogy eltévedek, hogy rosszul csinálok valamit... ez nem tud megtörténni. Nem tudok másfelé lépni, csak arra, amerre önmagamként is egyébként is lépnék. Minden más csak egy értelmezés.

A kettősség is visszamutat a nem-kettősségre. Ezért a kettősség is teljesen rendben van. Használd, élvezd a jelenlétet. Ennyi a dolgod.

Nem tud ellenem mozdulni semmi sem, ezért nem tudok félni a világtól, mert önmagamból születik, önmagamként működik, önmagamat tükrözi vissza.

Nem születik meg az akarás arra, hogy valamit csinálnom kell, valamit el kell érnem. Mert mindig minden jelen van. Nincs személy, aki akarna valamit. A felismerés önmagában hordozza mindennek a létét ott, az adott pillanatban.

Feszültség: bármeddig mozdulhatsz, de mivel végtelen a lét, hol lenne az a pont, amikor ki tudnál mozdulni önmagadból?

A TISZTA JELENLÉT MINDIG CSAK ÉSZLEL, SOHA NEM ÉRTELMEZ.

A személy üzemmód ott ismerhető fel, amikor megkérdőjelezed a tiszta intelligenciának a létezését, és kétségbe vonsz bármit is, amikor kezedbe akarod venni az irányítást, a megoldást.
Semmiről nem kell, hogy tudjál. Mert amiről tudnod kell, azt tudod. Mindig csak az adott pillanatban fogod tudni, amiről tudnod kell.

Nincs célja a létezésnek: minden csak van. A természet is csak létezik, nincs célja. Ha célokat akarsz elérni - abban a pillanatban létrehozza az elme a hiányt. Önmagad ellen dolgozol, feszülés van, akarást hoztál létre.
Már minden van. A figyelem mindent mozgásba hoz, ami önmagad léteként a te tapasztalásodba bele kell, hogy kerüljön. Mindent. Önbeteljesítő folyamatban vagy jelen, és nem tudsz meghatározni semmit magadról. Tiszta éber jelenlét, ami vagyok, az nem mozdul soha. De mégis mindenre rámutat, ami felé mozdulnom kell.

Létöröm: a te létezésed természete, a Vanság természete. Nem a külvilágtól függ. Minden létének a tiszta felismerése. Mindennek tudsz örülni, mert nincs elképzelésed róla, csak felismerődik: érzés, gondolat, fizikális tapasztalás, élethelyzet.

Önmagadként való létezésben..... akkor nem születik meg a probléma léte sem. A teljességben csak annyi észlelődik, hogy működik (hogyan, mikor, miértet ne tedd hozzá). Felismerődött, működik - ez a valóság. Az összes többi a személy értelmezése. Nem kell hozzátenni semmit, ha működik, működik. Ha elkezded hasonlítgatni, hogy 1 másodperc... az időtlenségben nincsenek másodpercek, ott csak működés van, felismerés van. A teljessége a pillanatnak.

Te érzékeled azt, hogy hullik a hajad, ... amikor hullik a hajamot látod, az egész test feszül, nem esik jól...
A bizonyítékot amikor már látod, akkor te már megrendezted a filmet, és a szereplők eljátszották a szerepet. A FIZIKÁLIS VILÁG AZ EGY LEVETÍTETT FILM.  Azon nem tudsz változtatni. (Magyarázod a mozivásznon a szereplőnek, hogy ezt nem így kellett volna eljátszani.) A szereplő észre se veszi, hogy ott vagy. Nem reagálja le már semmi sem.
Visszalépek: még mielőtt megrendezném a filmet, előtte vagyok, előtte, előtte... tehát nem azzal foglalkozunk, ami már megvan... haj van a kádban, ott van kész, pont. Nem tudok mit kezdeni vele. Hanem: felismered a teljességét: NEM AZ VAN RENDBEN, HOGY HULLIK A HAJAM, HANEM A PILLANAT VAN RENDBEN, AZT FOGADOM EL.
Azt sem mondom, hogy levegőt veszek, levegőt veszek, NEM KELL TUDATOSÍTANI A TELJESSÉGET... amikor megvan az az egy másodperc (önmagam tudata), akkor ez nem fogalmazódik meg, hogy "ez a teljesség", de tudod, hogy az úgy tökéletes, ahogy van. Nem mozdul ki semmilyen irányba. Semmi megfogható, értelmezhető nem jelenik meg benne. A probléma hogy hullik a hajam sem fogalmazódik meg.

A feszültség érzéssel, rossz érzéssel nem csinálunk semmit. Annyit mutat: BEKAPCSOLT EGY ELUTASÍTOTTSÁG, BEKAPCSOLT EGY ÍTÉLET (hogy úristen, hullik a hajam, ez egy rossz dolog). De ahogy kijelentődik a "hullik a hajam létezése van", és te ebben hiszel, mert MEGRAGADOD AZT A KÖRÜLMÉNYT, AMIT EGYÉBKÉNT TE RENDEZTÉL MEG ELŐTTE, és azzal foglalkozol, hogy mit rendeztél, újra rendezed, ugyanazt!
HAGYD BÉKÉN! Nem azzal foglalkozok. Ahogy felismerődött, hogy a kádban haj van, ATTÓL A PILLANATTÓL FOGVA MI FOGLALKOZIK MÉG VELE? Onnantól már semmi nem foglalkozik vele. FELISMERŐDÖTT, ÉS MÁR MINDEN MOZDULT EGY MÁSIK IRÁNYBA!!!

Amikor felismerted, hogy ítélkezel, szerinted az ítélet? Fel tudnád-e ismerni az ítéletet, ha a vanság tiszta jelenléte nem hatná át? Már nem az ítéletből látod magadat, hanem az ítélet előtt vagy. Az ítéletből nem látod az ítéletet. Ha rálátsz az ítélkezésre, akkor már önmagadként vagy jelen és nem kell megítélned, hogy ítélkeztél.

Amikor már felismerted, hogy mit teszel, ezek már nincsenek ott! De te visszanyúlsz, és de hát nekem ez a problémám... pedig már minden kisimult. Ha visszamondom, hogy tegnap hogy csináltam, akkor most ismétlem meg, hogy hullik a hajam... pedig már minden elmozdult onnan, hogy neked hullik a hajad.

"Ez nehéz..."... Mondod? - ez csak egy szokás! Mi a biztosítékod most itt, hogy ha megmosod a hajad, kihullik - Semmi.
De ha visszanyúlsz, hogy nekem van tapasztalatom, akkor neked a tapasztalat, a múlt a bizonyíték?? A múltat behozod a jelenbe, hogy igazad legyen?? ... és akkor igazatok lesz! Mert a lét leköveti a kijelentésedet, mert VAN, mert mozgatod, mert fogod, mert ragaszkodsz hozzá és azt akarod, hogy igazad legyen.
NE AKARD, HOGY IGAZAD LEGYEN!!!
HAGYD BÉKÉN!!!!
MÁR MINDEN ELMOZDULT ONNAN! MÁR SEMMI NEM TUDJA, HOGY MI AZ ( a hajhullás).
De ha te előkaparod az infót a múltból, és van bizonyítékom, azt mondod, igazad lesz, mert visszatükröződik a kijelentésed, mert rezgés alapú a világ. Mozgásba hozod. Hitrendszereddé vált, hogy a múltad a valóságod, a tapasztalatod...
De most semmi éli meg annak a létét, hogy hullik a hajam... (szatszangon).

Tükörben: VAN HAJAD? Van... mennyit mantrázod inkább ezt, ami tény?
Több hajad van, mint amennyi kihullik...? A hullik a hajam mantrától válik természetessé, hogy hullik a hajad.

NE hidd el! A természetes az, hogy van hajam. Pillanatnyi volt a hullás - NEM AKAR MARADNI A TERMÉSZETÉBEN! Ő MENNE - ha nem ragadnád meg. Csak arra kell figyelni, hogy van hajam. Ne akarj csinálni valamit azért, hogy legyen újra hajam!!!!!!
ARRA FIGYELEK, AMI A TERMÉSZETEM. NEM AKAROK SEMMIT KEZDENI AZZAL, AMI NEM A TERMÉSZETEM!!! Ha kezdenék, akkor elhiszem, hogy van... olyat nyomsz le a torkodon, ami nem létezik, mert nem a természeted!!!! És nem a természetes állapot. Ezért BÉKÉN HAGYJUK! Viszont gyönyörködsz a hajadban, szép, hullámos, van... és ezzel foglalkozol!

Egyszerűen csak arra kell figyelni, hogy van hajam. Nem kell másra figyelned.
NE FIGYELJ ARRA, HOGY MIT CSINÁLJAK AZÉRT, HOGY NE LEGYEN HAJHULLÁSOM! HAGYD BÉKÉN! NEM A TERMÉSZETED!
VAN HAJAM! EZ A TERMÉSZETED.

ARRA FIGYELEK, AMI A TERMÉSZETEM. ÉS NEM ARRA, AMI NEM.

---

Mondják, hogy nehezen járnak, fáj a lábuk. Nem az a természetes, hogy fáj a lábam, hanem AZ A TERMÉSZETES, HOGY JÁROK. Nincs más dolgod, mint arra figyelni, hogy amikor felállsz, akkor mész, jársz. NE FOGLALKOZZ AZZAL, HOGY HOGYAN. Mert nem az a természetes, hogy nem járok, hanem az a természetes, hogy járok. AZ EGÉSZ LÉTEZÉST NEM ÉRDEKLI, HOGY HOGYAN JÁROK. JÁROK.
Nem érdekli az egész létezést, hogy milyen a hajad. VAN HAJAD. Még akkor is, ha bot van a kezembe, azt mondom: járok, mozgok, lépek, haladok.

MINDIG A TISZTA VALÓSÁGOT ÉSZLELJÜK. KIJELENTŐ MÓD JELEN IDŐBEN.
NEM KOMMUNIKÁL FELESLEGESEN. MINDIG A TÉNYEKET MUTATJA A LÉTEZÉS. A járás létezése van. A közlekedés létezése van. A haj létezése van.
Ennyit kell csinálni. Ebben nincs személy. Ebben csak a tiszta jelenlét felismerése van. Ha ennél többet teszünk, akkor már megszületik az értelmezés. Ott esünk bele abba a hibába, hogy elkezdjük azt mondani, hogy akkor hogyan tudom kivédeni azt, hogy ez a hiba vagy ez a dolog megtörténjen. NEM KELL SEMMIT KIVÉDENI. MINDIG MINDEN RÁMUTAT MINDENRE. Mindig csak mindennek a tiszta valóságát lássuk.

A valóságában nem kell hozzátenni, hogy "van hajam", miután felismerem a kihullott hajat. De ha neked még szükséges, hogy a figyelmedet a megfelelő helyre irányítsd, akkor igen, tedd meg, hogy tudatosítsd, hogy van hajam.
VEDD ÉSZRE ANNAK A LÉTEZÉSÉT, AMI TÉNYLEG VAN! És ne azzal foglalkozzak, ami valójában nem a természetem. Egy idő után már nem lesz szükséges, hogy tudatosítsd magadban.

Magától tágul, ne csinálj semmit. Te nem arra figyelsz, hogy visszakapcsolok a személybe, hanem arra figyelsz, hogy felismertem a személytelen létét. Akkor az MAGÁTÓL MÁR MUTATJA MAGÁT... a maga ütemében, a maga lépésében, nem tudjuk, hogyan.
Mindig az mutatja meg magát, amire a figyelem irányul.

Miért arra figyel az elme, hogy megjelent a személy, és miért nem arra, hogy FELISMERŐDÖTT A VALÓSÁG? Holott te arra vágysz, hogy a valóságosság legyen jelen, mégis a személy felismerésének létével foglalkozol.

"Ezt is az elmém csinálja..." Nincs! Ne menj ebbe bele. NEM CSINÁLJA SEMMI SEM! EGYSZERŰEN AZ CSAK MEGJELENIK. Megjelenik a kettősségben a lehetőség, hogy van személy, és megjelenik, hogy már nincsen személy. De te nem a dualitás vagy: amikor megjelenik a személy, akkor is tudod, hogy te a személytelen vagy (mert arra vágysz), amikor pedig felismerődik a személytelenség, akkor pedig teljesen természetesnek fogadod el, hogy ez az, ami vagyok. Mindegyik irány ugyanoda vezet. Ha a személyben vagy, akkor is a személytelenség foglalkoztat, amikor meg a személytelenben vagy, akkor rendben van.

Amikor megjelenik a személy, és megjelenik a rossz érzés, akkor A "ROSSZ" ÉRZÉS RÁMUTAT ARRA, HOGY NE AZZAL FOGLALKOZZÁL, HOGY MEGJELENT A SZEMÉLY! HAGYD ABBA AZT AZ IRÁNYT.  A tiszta jelenlét útjelző táblája, hogy nem tudsz kimozdulni belőle, tehát feszül, mert el akarod hinni, hogy visszajött a személy.
Holott valójában nem tud visszajönni a személy, ne foglalkozz vele.

A rossz érzés arra mutat rá: arra figyelj, hogy felismerődött a személytelen. Ne akard visszahozni azt az érzést... LÉGY ÉBER ARRA, HOGY FELISMERŐDÖTT A SZEMÉLYTELEN. Hogy ez mit takar, meddig van jelen, mit csinál - ne is foglalkozz vele, lényegtelen. CSAK TUDD, HOGY FELISMERŐDÖTT. Nem állapítjuk meg, hogy egy másodpercre. Te ezt az egyet tudod, az összes többivel nem foglalkozol. És ez tudja kibontani magát.

A hajad, a járás teljessége van jelen. Mindig jelen van a teljesség önmaga valamilyen formájában.
De mivel a kettősség világában megszoktuk, hogy van egy ellen oldal, azt tanultuk, hogy a problémával foglalkozunk, ezért elsősorban arra figyelünk, amitől rosszul is érezzük magunkat, mert elszoktunk attól, hogy az igazi állapotod az mindig a teljessége mindennek és a rendben vansága.

Valójában nincs dualitás, mert minden dualitás magában hordozza, hogy ez az egy létező van, hogy Van. Önmaga természeteként.

A megbocsátást nem csináljuk. A megbocsátás vagy megszületik, vagy nem. Felismerődik, és nem a személy csinálja. A hála is felismerődik. Nem tudod létrehozni. Soha nem tud engem senki megbántani, hacsak én nem bántom magamat egy értelmezéssel. Ahol személy személlyel vitázik, ott nem születik meg a megbocsátás. Ott a teljes párkapcsolat sem születik meg.

Ha két tudatosság van jelen, akkor is megszülethetnek reakciók, de nem születnek meg ítéletek. Nincs kinek és nincs mit megbocsátani, inkább a hála születik meg: újra felismerhettem valamit. Másikon keresztül önmagamként. A tiszta jelenlétben nem születik meg a megbocsátás, ott csak a hála van jelen az adott pillanatért.

Ha én tudatos vagyok, és ő sértésnek vesz valamit, akkor nem tud alám tenni a másik. Már nem így élem meg. TELJESSÉGÉBEN KELL LÁTNI AZ ILLETŐT. Tudod, hogy nem követett el ellened hibát, mert nem tudott ellened hibát elkövetni. De ha látod, hogy ő megéli az ő szenvedését, fájdalmát, és van rá lehetőségem, akkor odamegyek és megkérdezem, mit érez, mit gondol erről az egészről.
Bármit tesz, nem tud ellened tenni, csak érted, mert visszatükröz. (Nem kirúgás, hanem lehetőség a változásra.) NEM TUD FÁJDALMAT OKOZNI, HANEM AZ ÉLETHELYZET CSAK SZOLGÁLNI TUD ENGEM. Elfogadásban vagyok. Nem arra figyelek, hogy ő gonosz és mit csinált, hanem arra figyelek, hogy rendben van és szolgál. Visszatükröz engem a valóságomként. Nem hiánynak éled meg, hanem lehetőségnek.

Az elme a végtelenben biztos, hogy valamit meg tud ragadni (magyarázatként), de minek? Semmi nem foglalkozik vele.

A csend nem jó érzés, nem rossz érzés, hanem a természeted. Ez van. Ne szülessen meg az ítélet az érzésről, az csak van. A szituációban nem tudod rosszul érezni magad, hanem ATTÓL ÉRZED ROSSZUL MAGAD, HOGY MEGSZÜLETIK A GONDOLAT: "EZ A SZITUÁCIÓ NEM JÓ".
"Hogy tudom ezt a gondolatot tudatosan elengedni? Mert nem mindig sikerül." - Azért, mert el akarod engedni.

ADDIG, AMÍG EL AKAROD ENGEDNI, ADDIG AZT GONDOLOD, HOGY VAN.

Nem akarunk elengedni semmit. Nem akarunk csinálni semmit sem. EGYSZERŰEN CSAK FELISMERJÜK, HOGY EZ A GONDOLAT, ÉS KÉSZ. ÉS TERET ADUNK NEKI. RENDBEN VAN.

NE AKARJUNK KEZDENI SEMMIT SEMMIVEL, MERT AZT EGY SZEMÉLY TESZI, EGY ÉN GONDOLAT, EGY HITRENDSZER TESZI. HAGYJUK BÉKÉN, NINCSEN DOLGUNK.

Felismertem az élethelyzetet, felismertem a gondolatot. Onnantól kezdve, hogy felismertem, nem azzal foglalkozom, hogy mit kezdjek ezzel a gondolattal, mert azzal fogom. Hanem csak annyit tudsz: EZ IS RENDBEN VAN.
Ahogy elfogadod annak a pillanatnak a létét azzal az érzéssel, hogy az megjelent, MAGA AZ ELFOGADÁS MÁR NEM TUD BENNED ELLENÁLLÁST LÉTREHOZNI, tehát nem tud megjelenni benned feszültség.

"Hatodszorra már nem működik (az elfogadás)..." - DE TE ARRA FIGYELSZ, HOGY MŰKÖDIK. Mert megtetted. És nem arra figyelsz, ami nem működik. Meg akarjátok magatokat győzni, hogy nem működik, miközben meg működik. És itt a választási lehetőséged: működött? Működött. Előfordult, hogy úgy hitted, hogy kibillentél? Igen. Mégsem azzal foglalkozol, hogy működött, hanem azzal, hogy nem működött. Ha azzal foglalkozol, hogy nem működik, na attól feszülsz. A feszültség mutat rá, hogy ez az irány nem a valóságod. Nem tudsz kilépni abból, hogy valami működik.. megítélni tudod. Honnan tudod, hogy nem az az útja annak, hogy egyszer csak a figyelem végleg mozdulatlan marad?  

"Oké, a folyamatnak ez a része, ezt fogadjam el.. de türelmetlen vagyok..." - Miért vagy türelmetlen? Mert két síkon mozogsz. Személytelen + személy.
Nem tudnál rákérdezni, hogy mikor lesz itt, ha nem nem lenne itt! VAN! Ebből nem mozdulsz ki - csak el akarod hitetni magaddal, hogy még nincs... de már működik. Nem a végeredmény a cél, hanem MINDEN PILLANATOD MAGA A CÉL! Ez is már arra mutat rá, hogy van, ez is már arra mutat rá... ez is, ez is... akkor nem leszel türelmetlen. Ha azt mondod, ez sem az, ez sem az... tagadod a Vanságot. Az, az, az, az, az ...

Ha kiragadsz (egy pontot, ami a cél), akkor minden mást közben megtagadsz, és csak arra az egyre vágysz. De azt az egyet nem ismered fel, ha közben mindig megtagadsz mindent
Miközben EZT (végpont) akarod elérni, közben azt mondogatod (a folyamatban), hogy nem kaphatom meg, nem kaphatom meg... és idő előtt kiszállsz.

Minden azért történik, hogy az én "sorra kerülésem" létezése felismerődjön. Haladás van.
Te nem attól vagy feszült, hogy nem kerülsz sorra, hanem attól, amilyen gondolatok járnak a fejedben. A gondolatom nem egyezik a történéssel, cselekvéssel. Arra mutat rá, hogy nem a valóságban vagyok jelen, hanem a történetben vagyok a fejemben. A TÖRTÉNETEMTŐL, AZ ÉRTELMEZÉSTŐL LESZEK FESZÜLT. Ami valójában van,  élethelyzet, az mindig semleges. Az mindig csak történik, az mindig csak van.
A feszültség arra mutat rá, hogy az értelmezésből gyere vissza a valóságba, nézd meg, ténylegesen mi az, ami az adott pillanatban történik.

Azt gondolod, hogy a tiszta valóságnak gondot okoz egy-két ember hergelt állapota? Ha te jelenlétben vagy és teljességében felismered a valóságodat, és nem foglalkozol a személy gondolatával, hanem te MÖGÉ NÉZEL, ÉS LÁTOD BENNE A TELJESSÉGÉT, HIÁBA MOROG, AKKOR IS TUDOD, HOGY Ő IS RENDBEN VAN. Ő IS A TELJESSÉGBEN VAN JELEN. Lehet, hogy személyként kommunikál, de ettől szenved. És ő is a szeretetre vágyik, mint mindenki, mert ő is a szeretet teljessége. Te is így gondolsz rá, így vagy jelen, hogy önmagadként is vagy jelen... aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy jön egy harmadik személy, és azt mondja "maradjanak már csendben, nézzék, milyen gyorsan dolgozik a kasszás..." A jelenlét megoldja: nem a te dolgod.

Ha én azt mondom: "Haladjon már, itt állok 10 perce...", abban a pillanatban ez a forma (önmagamra mutat) és ez a tér veszi fel ennek a rezgését. Én válok azzá, amit mondtam, és az fog visszatükröződni. Ha azt mondom, hogy ő is a teljesség tiszta jelenléte, mert nem lehet más, akkor ez a forma és ez a tér felveszi ennek a rezgését. MINDIG ÚGY BESZÉLEK A MÁSIKRÓL, AHOGY ÖNMAGAMKÉNT BESZÉLEK ÖNMAGAMRÓL a tiszta valóságomban. Azáltal, hogy őt megítélem, magamat ítélem meg. Mert én veszem fel ennek a rezgését, rám hat ez a rezgés. Ő nincs, őróla nem tudok semmit. Nem őrá fog hatni, hanem rám fog hatni. Nem mondom, hogy "Nem baj, majd vissza adja neki az élet, a karma törvénye majd elintézi...", Nem! Ebbe a pillanatban már ÉN vagyok a megítélt, ahogy én ezt mondom. SEMMI MÁS DOLGOM NINCS, MINT ŐT TELJESSÉGÉBEN LÁTNI. Pont azért, mert magamat nem akarom megítélni. Ő is a szolgálat, én is a szolgálat vagyok, együtt táncoljuk a táncunkat ebben a világban. Együtt mozdulunk: minden mindennel.

Megáldom a létét. (Nem azért, hogy cserébe ő is áldjon már meg engem!) Én magam vagyok az áldás, ennél többet nem adhatok senkinek, minthogy önmagam áldásaként lássam a másikat. Ennyi, amit tehetek azokért az emberekért, akik ott elégedetlenül állnak sorban.
Hálát érzek, hogy felismerhetem ezt a személyiség játékot, és minden felveszi a hála rezgését, és ez tükröződik vissza.

AZ UNIVERZUM NEM TUDJA, HOGY MÁS MIATT REZEGTETED EZT A REZGÉST (ÍTÉLET), ÍGY KONKRÉTAN TE HOZOD LÉTRE MAGADNAK.

Mónika: A tiszta jelenlétben minden egyes pillanatban amit kijelentesz - és ez bármi legyen - azonnal abban a pillanatban létezővé válik. Én elmesélem azt, hogy "jaj, de jól éreztem magam tegnap". A másik elmeséli, hogy "de nekem egy szomorú napom volt". Ebben a pillanatban vagy szomorú. Mert minden azzá válik, amit te ott kijelentesz. A Létezés nem tudja, hogy te a múltról beszélsz, mert az energiádban és a figyelmedben most vagy ott, most éled meg azt a szomorúságot. Erről beszélgettek, hogy mit teremtetek ebben a pillanatban. Mi az, amit valóra váltotok önmagatok hitrendszerében ebben a pillanatban. De ez nem a valóság.

Kérdező: Mi van akkor, ha egy jó érzéssel kapcsolatos történetet mesélünk?

Mónika: Abban a pillanatban az érzés valósul meg. Hogy az jó vagy rossz... Az érzés ott, abban a pillanatban. De az is csak egy történetnek a mesélése. Mert az, hogy mi van most, ebben a pillanatban, csak az számít. A tény. Mi a tény? A kijelentés a tény. A szabadság a tény. A jelenlét a tény. A Vagyok a tény. A létezésem a tény. Az életem a tény. Mindennek a működése a tény. Ez igen. Minden más csak erről való elmélkedés.