Semmi nem marad ugyanaz a változásban. Senkit nem tudsz elveszíteni, csak minden formálódik és átalakul körülötted. Ahogy egyre inkább felismered önmagad igazságát, annál inkább formálódnak át a tükrök és más tükröződik vissza általa. Teljesen normális folyamat. A másik ajtó mindig nyitva áll előtted, csak még meg kell szoknod, hogy előre mész és nem nézel soha vissza. Ha nem zavar a változás, akkor mást sem fog zavarni a te változásod. Soha ne legyen a figyelmed a külvilágon, mert akkor zavar keletkezhet. Mindig csak önmagadon maradjon a figyelem értelmezés, hangsúlyozom, értelmezés nélkül és akkor minden magától elrendeződik. Feltétel nélkül add át magad a Létnek és akkor nem érint meg a család, rokon, barát, minden változása. A tiszta tükörben csak a tisztaság látszik. A tisztátalanban a tisztátalan. Engedd meg végre, hogy ez őszinte legyen, végre és ne félj attól, hogy bármi és bárkit is elveszíthetsz, hiszen soha nem volt a birtokodban, mert csak eszköz volt mindenkinek és mindennek a léte az életedben. Szolgál addig, míg a teljesség felismerésének a hasznára van. Utána elengedődik, mert már nem szolgálja a teljességet abban a formában, ahogy azt addig tette.

Ha nem születik meg az az ítéleted, hogy ez rossz, és ettől meg kell szabadulni, hanem BÉKÉN HAGYOD, ÉRINTETLENÜL, önmagától elmúlik.

Amint megtörténik a megállapítás, hogy ez nem jó – abban a pillanatban megszületik valaki, aki csinálni akar vele valamit.

Abban a pillanatban, hogy megszületik az a valaki, hogy csinálni akarok valamit, hogy az ne legyen, azzal tartod fent azt az elképzelést, hogy még van.

MINDENT HAGYJÁL BÉKÉN. TELJESEN RENDBEN VAN, AMI MEGJELENIK. S ha felépült a világod, ne állapítsd meg, hogy az jó vagy rossz, csak hagyd békén, és NE AKARJÁL TUDNI SEMMIT RÓLA és NE AKARJÁL KEZDENI VELE SEMMIT.

A pillanat önmagát teljes mértékben egyensúlyba rakja, anélkül, hogy te tudnád, hogy mi az az egyensúly.

LÉGY ELLENÁLLÁSMENTES MINDEN ÉSZLELÉSEDDEL, MINDEN TAPASZTALATODDAL. És akkor soha nem kell csinálni semmit (ami nem a cselekvés kizárása). A test reagálni fog, de nem akar valami megszüntetni és valamit létrehozni.

HA VALAMIT MEG AKAROK SZÜNTETNI VAGY LÉTRE AKAROK HOZNI, MEGSZÜLETIK AZ ÍTÉLET ARRÓL, HOGY A PILLANAT NEM TELJES ÉS TÖKÉLETES. Ki kell javítsam, és van valaki, aki kijavítja, és van valaki, aki ítéletet hoz. De mi alapján javítod ki a világot? Honnan tudod, hogy az, ami megjelent a te életedben, ami felismerődik, az nem azt a pillanatot szolgálja? És hogy hogyan szolgálja… nem tudhatod, csak fogadd el és hagyd békén.

Ha már felismerted, hogy felépítettél egy világot, akkor ne akard eltüntetni. A FELISMERÉS RENDBEN VAN, S MÁRIS HAGYD BÉKÉN.

Azt hiszed, hogy van valami, amit el akarsz tüntetni, és ezzel a gondolattal és hitrendszerrel tartod fenn azt, ami valójában már nincs ott.

Minden önmagáért mozdul és önmagaként van jelen. Semmit nem tudsz róla, mivel minden pillanat végtelenben van jelen. Azt sem, hogy miért született meg, azt sem, hogy hová tart, azt sem, hogy hogyan bontja ki magát és azt sem, hogy mikor megy el. De még azt sem, hogy miért jött és mikor jött.

Kinek van hitrendszere? Húzd ki a gyökerét, és akkor eltűnik a hitrendszer. Mi az ítélkezés? Csak egy gondolat. Mi az, hogy hit? Kinek van szüksége hitre? Hát annak, aki nem hisz. Ki az, aki kételkedik? Mi az a kételkedés? Lehet, hogy az is csak egy gondolat? Abszurd. Semmilyen valóságalapja nincs. Nem igaz. Ennyit a hitről, az ítéletről, a félelmekről. Meg se tudod érinteni. Sosem léteztek. JÓL ELHITETTE VELED EZ A GONDOLAT, HOGY LÉTEZIK. ELHITTE AZ ÉN-GONDOLAT A MÁSIK GONDOLATOT. KI TARTJA ÉLETBEN EZEKET A GONDOLATOKAT? EGY MÁSIK GONDOLAT! J

Elég sok erőfeszítés kell ahhoz, hogy életben tartsuk azt, ami sosem volt jelen. De ki az, aki küzd ezért, hiszen nem találtunk senkit sem. Akkor nem is vagyok jelen, a létezésem is megszűnt, az is csak egy gondolat. De akkor mi van?

Ha amnéziás vagy, és minden emléked, tudásod megszűnik, attól még életben vagy? Igen. Akkor ennyi, a puszta létezés. De hogy mit jelent…nem mindegy? Attól az élet továbbra is működik.

Minden információt, ami a létezésedben jelen van, bármely pillanatban elveszítheted. Ne ragaszkodjuk e külső dolgokhoz, ne ebbe fektessük a figyelmünket, mert felesleges. Nem baj, ha megvan az információ, de ne ettől tegyük függővé az életet. Nem ez az élet. Az élet nem információ, nem egy megragadható valami, amit csinálunk. Az élet nem a gondolat. A gondolatotok az élet? És mégis ettől függtök? Ettől függ minden pillanat? A pillanatot érdekli, hogy te vagy te milyen gondolattal vagy éppen elfoglalva? És egyezik a gondolatotok? Akkor most melyikőtöké az élet? NEM. Ne ragaszkodj ezekhez, a történetekhez és az elképzelésekhez sem. Az élet e nélkül is megy.

HA A RÉSZEKRE KONCENTRÁLSZ, NEM VESZED ÉSZRE AZT A TELJESSÉGET, HOGY AZ TÉNYLEG JELEN VAN AZ ADOTT PILLANATBAN.

Mit kezdenék a többel vagy a kevesebbel, ha ebben a pillanatban teljességedként vagy jelen? Nem fogom tudni soha, hogy te hogyan bontod ki önmagadat, nem is kell, hogy tudjam. Tudom, hogy bárhogy is bontod ki, az adott pillanatban pont az a szolgálat. Teljes vagy. Elég, ha ennyit ismersz fel. Nem tudod, hová tart ez a forma, én sem tudom.

Hogy bánthatnál másokat, mikor az adott pillanatban pont azt teszed, amit tenned kell?

Elfogadod a szenvedésük felismerését, nem értelmezed, rendben van. Ki mondja azt, hogy ez nem helyes? Ezek csak gondolatok. Tudod, miért kellett abba az irányba lépned? Nem tudod. Mégis ott vagy. HAGYJUK BÉKÉN AZ ÉLETET, HADD TEGYE A DOLGÁT RAJTAD KERESZTÜL. Ezen a formán keresztül. Ez a forma tökéletes, a megnyilvánulás rajta keresztül is tökéletes. Ha lehetne más, más lenne.

A világegyetem tökéletes harmóniában van: nem tudsz rossz döntést hozni. Még az ítéleted is, amikor felismerődik, helyénvaló, csak ne ítéld meg az ítéletet: rendben van, már megy is tovább. Több figyelmet ne is szentelj annak a pillanatban.

Az „engedd meg”, „ne ragaszkodj” sem irányítható (a kommunikáció is két síkon történik, az is illúzió). Semmid nem maradhat! MINDEN ÖNMAGAKÉNT MŰKÖDIK, TE CSAK EGY ÉSZLELŐJE VAGY ENNEK AZ EGÉSZNEK, DE SEMMI MÁS. DE ÖNMAGAD TISZTASÁGAKÉNT NEM KÜLÖNBÖZÖL SEMMITŐL SEM, MERT AZ EGYETLEN LÉTEZŐ CSAK ÖNMAGADKÉNT LEHET JELEN. SEMMIRE NINCSEN BEFOLYÁSOD. Pont ezért kell ellenállásmentesen csak hagyni, hagyni…

Nem tudod. Ezért kell maradni az örök ismeretlenségben (még csak az sem, hogy „hallgatlak és közben tisztulok”). Innentől kezdve lényegtelen bármi. Ezért kell békén hagyni mindent, DE MÉG A BÉKÉN HAGYÁSRA SINCSEN BEFOLYÁSOD. „A békén hagyás a szabadság. A hátra dőlés adja a boldogságot..”.. Igen, de még erre sincs befolyásod.

Egy elképzelés miatt tudsz aggódni, de az ismeretlenben nem tud megszületni az aggodalom. Nem tudsz semmiről semmit. Az aggodalom csak egy történet lehet. Nem vagy összekötve senkivel. A történeteddel vagy összekötve. Nézd meg, ha azt a történetet kiveszed a képletből, marad-e aggodalom? „Marad ő.” Nem tudsz róla semmit, mert hogy ismeretlen. Marad-e ott aggodalom? Azt csak képzeled, hogy sok mindent tudsz róla. Csak az elképzelésedet, a történetedet tudod. De ebben a pillanatban mit tudsz a testvéredről (hogy itt most mi beszélgetünk)? „Hogy van.” Ezen kívül tudsz mást róla? „Nem.” Az, hogy van, okoz aggodalmat? … Még a vanságát sem tudod itt és most nekem bebizonyítani.

Van egy hitrendszered, és abban egy tapasztalathoz ragaszkodsz, hogy van egy testvéred. Tegyük fel, hogy ragaszkodsz ehhez a vansághoz. SEMMIT NEM TUDSZ EBBEN A PILLANATBAN RÓLA. Akkor miért aggódnál? Nézd meg. Nem tudsz róla semmit. „Nem tudom az érzést… „ Csak annyit tegyél meg, hogy ne legyen ellenállásod a legkeményebb érzéssel szemben se! Engedd meg. Mi történik az érzéssel? „Van.” Engedd meg a létezését (sírás)... tudsz ennél többet tenni a pillanatban? Nem. Az összes többi a képzeleted! Hagyd békén a képzeleted. Nem tudsz senkiért se tenni semmit. EGYETLEN EGY DOLGOT TUDSZ TENNI, HOGY EBBEN A PILLANATBAN ELFOGADOD AZT, HOGY NEM TUDSZ SEMMIT. LEGYEN ISMERETLEN A SZÁMODRA.

Mit tudsz róla? AZ ÉRZÉS NEM JELENT SEMMIT SEM A TÖRTÉNET NÉLKÜL! AZ ÉRZÉS NEM MARAD ÉLETBEN EGY MÖGÖTTES TÖRTÉNET NÉLKÜL. Neked van egy elképzelésed: milyen a testvérem. Ezt a történetet békén hagyod, mi történik a testvéreddel? „Idegen lesz.” Engedd meg egy pillanatra, ne ijedjél meg ettől. CSAK NÉZZ RÁ A TISZTA VALÓSÁGÁBAN. Mit tudsz róla? Fogadd el, engedd meg ezt. „Nem tudok semmit.” És ha semmit nem tudsz róla, akkor VISSZAADOD A SAJÁT LÉTEZÉSÉNEK. Ismeretlenül. Mert tudod, hogy mi az útja? Nem. „Valójában tudni akarom az útját, és ezért aggódom?” Valójában te akarod meghatározni az útját. Te akarod tudni, hogy milyen legyen az útja, és azt akarod, hogy arra menjen. Mert ha nem arra megy, akkor baj van. Ez a történet. Hagyd békén. Nem te alkottad meg őt, nem tudsz róla semmit. Egyet tudsz: engedd meg a létezés tisztaságát. feltétel nélküli bizalom (fals, hisz a bizalom már feltételhez kötött). Se megvédeni nem tudod, se megakadályozni, mert nem tudod, mi az ő létezésének a célja.

„Miért ő a testvérem?” Tudjuk? Nem. Akkor fogadd el. AZ ISMERETLENT ENGEDD: NE AKARD TUDNI! Mindig azzal dolgozunk, amit az élet ad. Hogy miért adja, nem tudom, de elfogadom azt, amit ad, és amit elém tesz, az a pillanat van. Se több, se kevesebb, és ennyi pont elég. Mégis mi sokkal többet akarunk. De nem tudod elviselni, mert nincs szükséged rá. NINCS SZÜKSÉGED EGY OLYAN BATYUT HORDANI, AMI TEHER. TEDD LE AZT A TERHET. Senki nem adta oda neked azt a batyut, senki nem mondta, hogy vedd fel és cipeld. NE FOGD MEG AZT A BATYUT. HAGYD BÉKÉN. NEM NEKED KELL CIPELNED. A létezés tudja, hogy mit akar. Pont azért tudja, mert nem akarja tudni. Nem foglalkozik vele, nincs célja.

Gyerekkorunktól azt tanítják: céljainknak kell lenni. TUDJÁTOK, MI AZ EGYETLEN CÉL? HOGY NE LEGYEN SEMMI CÉLOD. HAGYJ BÉKÉN MINDENT A SAJÁT TERMÉSZETEKÉNT. ÚGYSEM TUDTOK MÁSFELÉ MENNI, MINT AMERRE KELL. Még ha az is az illúziód, hogy tudnál (segíteni), mindig bele fog törni a bicskád.

AZ ÉLETED MINDIG TELJES ÉS TÖKÉLETES AZ ADOTT PILLANATBAN.

AZ MAR, HOGY FELTÉTELEZED AZT A TÉNYT, HOGY ELŐFORDULHAT, HOGY VALAMIBEN HIBÁZOL. EZ A GONDOLAT MAR. ÉS AZÉRT MAR, MERT NEM VALÓS EZ A GONDOLAT. S HA VALÓSNAK AKAROD ELHINNI, NA AZ FOG MEGMARNI! AZÉRT MAR MEG, HOGY HAGYJÁL BÉKÉN!! Én mérgező vagyok, ne érj hozzám. Maga a marás a lehetőség arra, hogy rá gyere arra, hogy NEM ÉRINTHETEM MEG! Mindenben támogat az élet, mindenben megmutatja.

„Tart, ameddig tart…” NEM. Semeddig nem tart. Már minden marás megszűnt. HA NEM MAR, NEM OKOZ PROBLÉMÁT. Akkor már nem foglalkozol vele. Mész tovább a saját utadon. Ne másokkal foglalkozzunk, hanem csak azzal: adjuk át magunkat a saját létezésünknek. Nincs több dolgunk. Nem kell mások életéről bármit is tudnunk.

Ahogyan a pillanat odaadja magát, az tökéletes. De ne tudd, hogy miért és hogyan tökéletes. Bárhogyan. De ha belemész, még az is tökéletes, az is rendben van. Mert nincs ráhatásod a pillanatra se: se a formájára, se a létezésére. Egyszerűen légy jelen és tedd fel a kezed: rendben van.

DÓRI

Alapból nem állsz ellen semminek, különben meg sem tudna jelenni tapasztalásként. Eleve megengedő mindennel. De mikor ott vannak az érzetek, meg akarunk tőlük szabadulni. Valójában ez tűnik el, hogy meg akarsz szabadulni, vagy meg akarod érteni, vagy túlzottan ki akarod bogozni. Se az élethelyzettől nem akarsz megszabadulni – nem így kéne történnie. Hanem nem akarsz elmenekülni a pillanatból – attól változtathatsz, bevehetsz egy gyógyszert – de nem akarsz máshol lenni. Ez tűnik el.

A-ból B-be való haladás eltűnik. MINDIG A-BAN VAGY. NEM TARTASZ SEHOVÁ. Jönnek feléd az impulzusok, élethelyzetek, te csak a tanúja vagy. Már nem is a megengedője…

Légzés: felfutsz, lihegsz, tudsz a légzésedről. Egy pillanatra tudatába kerülsz a légzésednek, de attól a légzés magától történik. Senki nem csinálja a légzést. Az életet sem csinálja senki. AZ ELENGEDÉST SEM KELL CSINÁLNOD. Az elengedés eleve jelen van, minden magától működik. A tudatosság mindig van, mint a légzés. Akkor is jelen van, ha épp nem kerülsz tudatába – nem futsz fel a lépcsőn. Nem kell érte tenni semmit.

Nem kell egész nap tudatosítanom, hogy lélegzem, lélegzem. Természetes, hogy légzés van. Természetes a jelenléted.

Intenzív: tudatába kerülsz, ennyi. Hú, ez a légzés… De ha azt mondod, hogy intenzív, ezzel a gondolattal tartod fent.

A tudatosság, ami felismer, 100%. Ami tudatos arra, amit lát, egy fát, egy fagyit. Amikor látsz egy kutyát, hány százalékos a tudatosságod, hogy azt észreveszed? 100%-ban tudatában vagy annak, hogy vagy. Amit felismersz, az 100%-os a megjelenésében. Soha nincs olyan, hogy kevés az energiám, vagy hogy 80%-on vagy. Mindig 100%-on vagyok, csak mindig különféle formában mutatja meg magát. Az elme viszonyít… ő összehasonlít múlttal. De attól a pillanatban a felismerés nem viszonyítási pont kérdése! A pillanat 100%-os. Ha címkéz, hogy intenzív, de légy tudatában, hogy a valóságod az, hogy itt és most ez a pillanatod van. Nincs előtte, nincs utána. Nincs viszonyítási pont. De ha meg is jelenik, hogy a tegnapihoz képest ez milyen – az is MOST jelenik meg.

Természetessé válik számodra az az észlelés, ami éppen ott van. Semmi nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy ez még fokozódjon, vagy ne fokozódjon, legyen kevesebb.

Az ítéleteket engedd el. Megjelenhet, de ne tulajdoníts neki túl nagy jelentőséget. Ha belekapaszkodsz abba, hogy ez intenzív és túl sok, akkor a test elkezd arra reagálni.

Semmiből a valami – ezt az elme nem tudja elképzelni. Azonnal csinál A-t a B ponton, megkeresi az A-t és kivetíti a C-t. Azonnal az időbe teszi bele. De a lényed A-t, B-t és C-t ott a pillanatban egyben észleli. Semmi bizonyítékod nincs a tegnapra. Most ismerődik fel. Ha nem tulajdonítasz ennek túl nagy jelentőséget, akkor ezek így együtt vannak.

Minden pillanatban beleteszed a 100%-ot (félelem, hogy a koncerten gyenge leszek, fájni fog). Az időt iktasd ki. Holnap 5-kor koncertem van, oké. Ennyit foglalkozol vele. Ha tovább megyek és elindul a történet, ott belekerülsz az időbe. Az idő maga a személy. Az idő maga a kondicionáltság. Idő, elme, ugyanaz. A tudatosságod MOST tud egy koncertről, de hogy ez meg fog-e történni…? Nem készül rá… nem stratégiázik. Ne tarts az időbeli gondolatokkal.

Amikor mosogatsz, mosogass. Akkor nem tudhatsz a koncertről. Az elme folyamatosan el akar szökni a jelen pillanatból. Az elme számára a jelen pillanatban semmi érdekes nincsen.

Ő mindig a B-e tart. Soha nincs az A-ban. Reggel már az ebéden gondolkodik, ebédkor a vacsorán. Attól fárad el a test.

A melegről van egy elképzelésem, hogy az velem valamit csinál. Elkülönítem: van a meleg, és van, aki tapasztalja. Pedig az egy. A meleg nem tud benned kárt tenni, mert te magad vagy a meleg is. Azért lassulsz le, mert a melegről van egy elképzelésed, hogy a meleget nem bírom. HA ÉLŐ EZ A HITRENDSZER, AKKOR A TEST LEREAGÁLJA.

Amikor az én üres és tiszta, amikor nem valaki vagyok, akivel valami történik (hanem a tanú, megfigyelő), akkor a meleg ugyanaz a minőség, mint ez az én. Ha észlelődik a meleg, akkor nem az a jelentése, hogy a melegben rosszul leszek. Kiürül a jelentése mindennek. A test érzi, de a kislábujjad panaszkodik, mondja a szemgolyód, hogy kibírhatatlan? A test teszi a dolgát. Nem a test van rosszul, hanem belül van egy én, a kondicionált én, aki rosszul van a melegtől. De őt meg végképp nem érinti a meleg, mert el sem jut hozzá.

Fantom én a fantom világával. Amikor megadod magad a melegnek, ezzel az énnel nem azonosulsz. Ez az én a büdös életbe nem fogja megadni magát a melegnek! Mert neki megvan az elképzelése. Csak TE tudod magad megadni a melegnek, nem is a melegnek adod meg magad, hanem amit a melegről gondoltál eddig, az az elképzelés hullik darabokra. Az az énkép hullik darabokra, akinek van egy története a melegről. Időbe teszi. A melegnek akkor vagy tudatában, amikor épp tudatában vagy. Lehet, egész nap 30 fokban, és egyszer sem jön fel a gondolat, hogy meleg van. Valójában ekkor te nem éled a meleget. Akkor kezded el élni a meleget, amikor megjelenik egy gondolat és azt mondja, meleg van. Oké, ez a meleg. De ha belemegy ebbe a történetbe, hogy kibírhatatlan, el lehet ájulni… minél több bizonyosság van, a test elkezdi lereagálni, mert ő nem tesz különbséget a tényleges vészhelyzet között és aközött, hogy most én elkezdem hinni, hogy ez történik.

Füvet nyírtam a melegben. Ha csinálom, nyilván oké, mert különben nem csinálnám.

Fontos vagyok neki. Odafigyel rám. Tiszteletben tartja a létezésemet. Boldog párkapcsolat van. Megsimogat, átölel.

A külvilág minket másol. 

Nem őt képzeled magad mellé, hanem a boldogságodat. Ha nem vele szeretnéd leélni az életedet, akkor nem mész oda hozzá csókolózni. "A testem mozdul, látom az érzéseimet, mire vágyom." De akkor hogy mondom, hogy nem vele?
Ellentmondás.

Már előre elhatároztad, hogy egyedül vagy. Az egyedüllétedet teremted, mert jobb vele, mint egyedül. Önvizsgálat: mi a motivációja, hogy vele vagy?Amit kijelentesz magadról, az van. Ami felé cselekszel, az van! Heti kétszer! Mi a tiszta motiváció? Ha ez megvan, akkor tudunk beszélni, hogy merre figyelj.

Kötöd magad az egyedülléthez. Hozzá. Félelemhez, hogy a családját választja, nem téged. "Sose vagyok első...."Hallgass a szívedre: mit szeretnék? Első lenni. Akkor az van.

A hegyeket te mozgatod meg. Ő nem tud, csak te tudsz hegyet építeni.

Ha valami tudja benned, hogy őt akarom, akkor NE DOLGOZZ ELLENE. ÉRTE SOSEM TE TESZEL! AZ A LÉTEZÉS FELADATA. Ha a létezés vele akar téged együtt látni, akkor csak annyi a dolgod, hogy ne tegyél ellene. 

"Vele szabadon megélem az együttlétet" - hozzá kötőd, így mással nem fogod. Meg tudom élni bárkivel szabadon az együttlétet!!Rámutatott arra, hogy én KÉPES VAGYOK A FÉRFIVAL SZABADON MEGÉLNI AZ EGYÜTTLÉTET. Ez szabaddá tesz.

A boldogság bevonzza önmaga tárgyat és eszközét.

A kötéseket szabadítsd fel! Akkor tudod meglátni, hogy vele vagy nélküle. Ha nincs vágy, hogy vele élj, akkor engedd el a kötéseket.

Én vagyok az aki az ő segítségével felismertem, hogy szabad vagyok. Ne neki tulajdonítsd. Mert akkor másban nem fogod meglátni és megélni.

Átírni önmagam szabadsága felé. Ez teremti meg azt a férfit, aki mellett meg tudod élni a boldogságodat.

Az érzés teremti a formát.

Olyan nyitott leszel, hogy potyognak a férfiak. De ha kizárod.... A létezés azt adja, amit te megteremtesz. Ha kizársz mindenki mást, akivel boldog lehetnél, akkor nem jön senki.

Csókolhatod, de nincs egyedülléted. Nem vagy rászorulva az ő visszaigazolására, hogy legalább 2 napig nem vagyok egyedül. Kuka!!

Megölelheted, de az ölelés azért, mert szabad vagyok és bárkit megölelhetek ezzel az érzéssel. Tudom, hogy a férfit, akit nekem rendelt az élet, ugyanilyen boldog érzés megölelni és csókolni.

Ellenállás az, hogy inkább vele, mintsem egyedül. Pedig már megteremtetted a férfit, csak be kell engedni. Ha nem állsz ellen.

Nem egy gyerek fogja megoldani a problémádat.

Beteljesedett érzés.Tudomás. 

Nem kell megtenned, de rábeszéled magad..az elme. Ha le kell beszélni, de meg kell tenned ... á neeem...az is elme. 

A létezés nem alkuszik! (A nő feladta magát a terhesség miatt és leköltözött)

Ha ennyire kontrollálod a vele való együttlétet...de mindent nem tudsz elnyomni. A létezés nagyobb erő. Van, amit nem lehet elnyomni. Vele jó lenned...ez rendben van. De ez nem elég húzóerő. De egy csomó dolognak ott kell lennie. Ha eleve elrendelt valami, egy két olyan húzóerő van, ami KÉTSÉGTELEN. De ha már gondolkozol, hogy igy vagy úgy...

Móni együtt is látta magát Gyurival. Meg se fordul a fejemben, hogy teher lenne. Nem érződik a súlya, hogy vele menjek. Elköltözni. Nincs kérdés a miértre! Csak megtörténik, hogy Pestlakóból kertszerető lettem.

Csak energia. De hogy milyen energia...csak ha rámondod, hogy pl. fájdalmas.Akkor válik fájdalmassá. De az energia csak mozgásban van. Jónak vagy rossznak nevezed és emiatt leszel frusztrált! 

Az energia nem tud bezárt lenni. Sosem vagy bezárva: rengeteg impulzus ér csak akkor is, ha ülök egy szobában. 

Nem az elme vágyáról kell lemondani, mert az sosem létezett.
Mondj le az irányításról, a tenni akarásról, mert NEM A TIÉD!

Add vissza! Én adtam neked a gondolatot, az én dolgom beteljesíteni azt. Felismerem: innentől nem tehetek érte semmit.

HAGYOM A TERMÉSZETESSÉGÉBEN JELEN LENNI.

Az elmének szükséges az út, de valójában nincs út.

Nincs senki, aki lenyugszik. Nincs senki, aki átveszi a rezgést.A rezgés is csak egy forma, egy tapasztalat az illúzióban. De valójában tényleg tapasztalható a rezgés? Ki tapasztalja? Tényleg létezik?

MINDENT MEGENGEDSZ ÖNMAGAKÉNT LENNI - ez a szabadság.

Mindent beengedsz, és nem hozol róla ítéletet, hogy jó vagy nem jó.Megbízol önmagad igaz természetében, bármit, amit megtapasztalsz, az Te vagy.

Itt vagy, és ott megállsz. Nem mondod azt, hogy a határán vagyok. Itt vagyok! Az vagyok! Amikor felismerődik, hogy az jelentődik ki, hogy a "határán vagyok", azt nem követed. Itt vagyok. Ha nem követed, automatikusan az Az vagyok van. Nincs más. Azt egyedül a maya fedheti el: maya = "itt a  határán vagyok". Minden mást ki kell dobni.

Nem azzal kell foglalkozni, hogy feszül a test (az ellenállást mutatja), hanem egyetlen maradhat: AZ VAGYOK. Önmagad isteni kijelentése.

Ne bizonyítsd, hogy ez az egó. Addig, amíg bizonyítod, hogy ez az egó, még mindig azt hiszed, hogy van. Személy nincs és nem is volt soha.

Felejtsd el a tegnapot, a ragyogást. Már nincs. Nem számít. Az van, ami most van. Ez a forma teljesen tökéletes, csoda. Ha csodaként éled meg a "rosszkedv" hangulatát, akkor már n ics milyen hangulat, csak a csoda van.

Semmit nem kell tegyél, csak azt hiszed.

Ne bizonyítsd, hogy "csapdák vannak". Nincsenek csapdák!

Mindig olyan történik, ami még nem volt. A PILLANAT TELJESSÉGE. MINDEN MAGÁTÓL TÖRTÉNIK. Csak felismerődés van, nem kell kezdeni vele semmit. Ne akarj valahová tartani, az nem a személyé. Attól nem érzed jól magad, mert azzal azonosulsz, amit a tükörben látsz. Attól szenvedsz, hogy elhiszed azt a gondolatot, hogy nem vagy teljes és tökéletes.

***

"Amit te gondolsz magadról, az NEM te vagy. Az csak egy illúzió, a Te Valóságod árnyéka. Ami Én vagyok, a Halhatatlan Isteni Önmagad.

Ha ki tudod űzni elmédből az emberi tévedéseket, ötleteket, véleményeket, és az elmédet meg tudod tisztítani és teljesen ki tudod üríteni, akkor az Én Tudatosságomnak lehetősége nyílik arra, hogy szabadon kifejezze magát. Akkor meg fogsz ismerni Engem, és tudni fogod, hogy nem jelentesz semmit - csak egy fókuszpontja vagy az Én Tudatosságomnak, egy út, egy eszköz, mely által az Én Szándékomat anyagként kifejezhetem." (Személytelen én)

Nem kell lebontani a hegyet, csak észrevenni, hogy a sima úton vagy.

"Úristen, hogy fogok ebből kijönni?"...puff...a létezés már létre is hozta a hegyet. "Úristen..ez lehetetlen.." A létezés ellenállásmentes, és elindítja a lavinát.

De én a tökéletesen egyenes úton megyek. Minden teljességében ragyog. Minden teszi a dolgát.

Ha várod a holnaptól, hogy rendben legyél (meggyógyulj), az is gödör. Nem vetted észre, de most megállapítottad, hogy most nem vagy rendben. A létezés ellenállásmentes, és megismétli a "nem vagy rendben"-t.

Nem fáradt a test. Nem lázas a test. A test tökéletesen abban az állapotban van, amilyen állapotban lennie kell.

Mindig úgy kommunikálj, ami semlegesíti az ítéletedet, és a teljességre mutat rá.

A létezés a hiányt teljességnek éli meg...ezért fogadja el feltétel nélkül. Nem érzékeli, hogy ott bukkanó van. Ő a saját ellenállásmentességét érzékeli. Flow-ban van. Az ellenállással is ellenállásmentes. 

Minden, ami kommunikálódik létezőként, az azonnal megnyilvánul. A feszültséget azért érzed, mert a nem létezőt létezővé akarod tenni. De mivel a létező ellenállásmentes, ezért mindennek a létezése a számára szabad. Mert valami tudja, hogy ha valami nem létezik, az el fog tűnni, ami létezik, az ki fog bontakozni.

"...mi az, ami ha problémám van, visszahúz a tiszta útra?" ... Na ezt a kérdést nem teszed fel! Mert ezzel működésbe is hoztad a probléma létét. A tiszta létben fel sem merül a probléma lehetősége. Nem tudsz problémaként rágondolni.

Ez a kocsi jó. De most nézzük meg, milyen a bőrüléses kocsi. Majd megvan és ez jó. Majd milyen lenne egy fabetétes kocsi....és ez is jó. (Nem azért váltok új kocsira, mert szar a mostani...)

Az ellenállásmentesség maga a teremtés. Minden szavad azonnal megteremtődik, mert ellenállásmentes. 

Mennyit gyalogolok, pedig fáj a lábam. Ezt mondogattam....De hát akkor a lábfájást jelentettem ki. De mivel nem szállhattam fel a buszra (tömve volt) ...ez jelezte, hogy dehogy fáj a lábad! Én tökéletesen tudok gyalogolni és teljesen rendben vagyok. Onnantól nem fájt a lábam.

A személy nem mondja, hogy kész vagyok a babára....mert a személy az a hiány. A személyből való akarás a hiányból fakad. Ha a hiányt nem szünteted meg, és meg azt gondolod, hogy valami hiányzik a babához, akkor a mantrázásnak nincs értelme. 

A személy nem létezik, akkor csak olyan kommunikációja létezhet, ami nem létezik. A hiány nem létezik, soha semmi nem érzékeli a hiány jelenlétét a valóságban.

Kijelented (a hiányt) és azonnal visszavezetődsz. Rögtön kitisztul. Csak ne állapítsd meg, hogy úristen...hanem rendben van. A másik ember szava ugyanúgy én vagyok. A létezés.Nem számít, hogy én mondom vagy ő... Hogy ki mit mond, vagy valaki hibázik v sem. Rendben van. Nincs különbség. 

Csak dobáltam ki egész életemben azt, ami nem vagyok (egy mester). Folyamatosan íródik át tükör simává. 

Ahogy kimondod, érzed a történet valótlanságát. Érintetlen maradsz. Nem visz el az érzés vagy a tapasztalat, hanem csak a szavak hangzanak el. 

Ez is rendben van. Csak most van egy megállapításod arról...Nem kell megijedni (a rossz érzéstől), és nem kell kétségbeesni, mert ez tartja fenn, mintha valami probléma lenne. Te is gyere, te is gyere, ha jönni akarsz. Minden megy! Semmi nem marad!Pont annyi ideig van, amíg van. (Nem mondjuk, hogy hosszú.) Kikopik. 

A pillanat teljessége van. Úgyse tudod kitalálni, hogy miért volt, miért alakult ki. A tünetről ne legyen ítélet. Van pillanatnyi rámutatása, de azt úgysem értheted meg.

Ne figyelj az érzésre, mert azzal létezővé teszed. Nem vizsgáljuk a testérzést, hanem békén hagyjuk! Önmagadra figyelj.
Csak egyetlen egy családod lehet: ÖNMAGADKÉNT LEGYÉL.Ami jön-megy, az veszíthető a fizikálisban. 

A tudatosság kijelent. Nem érvel. Elveszlek feleségül - őáltala jelentődik ki, tudd, hogy férjhez mész.Nem arra kéne figyelni, hogy Tóni nem akar jönni a koncertre, hanem arra, hogy AZ ÉLET IGENT MONDOTT a koncertre - egy egész csapat meg veled.NEM ARRA FIGYELÜNK, HOGY MIT AKARUNK, HANEM ARRA FIGYELÜNK, HOGY BOLDOGOK LEGYÜNK. És akkor a lét örömét viszont látjuk azzal a személlyel és minden mással. A boldogság megteremtett a Tónival való együtt bulizásodat: Tónit odatette az élet a koncertre. NE LEGYEN ELKÉPZELÉSED, MIT JELENT AZ EGYÜTT BULIZÁS.

Nem azért teszi oda az élet, hogy te nemet mondjál rá és ne merjél ránézni. AZÉRT TETTE ODA AZ ÉLET, HOGY LÁSD MEG: ÉSZREVESZED, HOGY IDEHOZTAM NEKED? FELTÉTEL NÉLKÜL HIDD EL, HOGY SZERETHETŐ VAGY!Hagyd békén a Tónit, élvezd az életet.

AMIT KIKOMMUNIKÁLSZ, AMI TE VAGY A TISZTASÁGODBAN, CSAK AZ AZ EGY LESZ, AMIT VISZONT LÁTSZ. Imádom az életet! Imádom a boldogságot! Mert én vagyok maga az élet, mert én vagyok maga a boldogság. A feltétlen teremtődés, ami megteremti önmaga boldogságát, és minden fizikális élethelyzetet bevonz önmaga létörömének megtapasztalására. 

Annyira érezni ezt a szeretetet, ezt az áramlást, a Létezésnek ezt a tökéletes csodáját, hogy FEJET HAJT ÖNMAGA ELŐTT és felhasználva ezt a testet kinyilatkoztatja saját magának a boldogságát, és utána ezt formába önti, hogy rálásson saját maga teremtésére. 

A BOLDOGSÁG A TERMÉSZETED.

A gondolattal a természetedet tagadod meg (gondolat: hiány). 

Fájdalom a fejben: nem a fejem fáj, hanem az a gondolat, amit elhiszek, hogy fájdalom és feszültség létezik. AZ ÍTÉLET FÁJ, MISZERINT A FÁJDALOM ROSSZ ÉS ELLENEM VAN.

"Kunó" nem tudja és nem érti, hogy mi miért van, csak egyet tud: ELJÁTSZANI A SZEREPET.Nem számít = eszedbe se jut.

A közömbösség nem elfogadás. A létezésben nincs közömbösség. Önmagad tiszta jelenlétének formája ítéletmentes, de nem közömbös. Mert a forma világában minden pillanatban jelen van a létezés. A létezés nem tud közömbös lenni. Vanni tud. A közömbösség egy elmejáték, egy elutasítottság következményéből adódik. A Vanság nem tud érdektelen lenni, mert ha az lenne, akkor nem lenne a Vanság, nem alkotná meg saját magát önmaga felismerésére. Tehát nem érdektelen. De érdeke sem fűződik. Csak Van. A tiszta elfogadás maga a pillanat felismerése, amihez semmilyen értelmezés, ítélet nem tartozik. Amikor a legkisebb ítélet vagy értelmezés megszületik, akkor már ragaszkodsz egy elképzeléshez. Ott már megalkotódott a személy azonosság, ott már nincs meg a tiszta elfogadás. Az elfogadás csak a pillanat felismerése. Semmi más nem tud lenni. Annyira tiszta, annyira érintetlen az elfogadás, hogy semmilyen azonosulás nem tartozik bele. Semmilyen ragaszkodás, semmilyen hovatartozás.

Nem tudsz nem-elfogadásban lenni még ebben a pillanatban sem, amikor úgy tűnik, mintha ítélkeznél. Mert ha az ítélkezés felismerése megtörténik, de NEM ÍTÉLEM MEG AZ ÍTÉLKEZÉSEM FELISMERÉSÉT, az is már egy elfogadás.
Ha felismerődik, hogy ítélkeztem a pillanatban, de már tudom, hogy ez is a teljesség pillanata és RENDBEN VAN, és már semmit nem érint meg, semmilyen ragaszkodás nem születik meg, hogy az ilyen, olyan, ezért, azért, jó, nem jó. Már az ítélkezés is maga az elfogadás jelenléte. Nem tudsz nem elfogadó állapotban lenni, mert NEM TUDOD A TERMÉSZETEDET MEGTAGADNI, ezért mindig az atyai IGEN VAN JELEN. MINDENRE IGENT MOND, MÉG A TAGADÁSRA IS, AZ ELLENÁLLÁSRA IS IGENT MOND. Innentől kezdve MINDEN MEGMUTATJA MAGÁT. Annak hatására, hogy igent mondott és megmutatta magát, ismered fel a tiszta valóságodat, mert az igazi természetedként jelenlévő tiszta forrás gondolata mindig áramló testhelyzetet tud csak mutatni.

HA BEFESZÜLSZ, TUDD, HOGY MAGÁRA ARRA A GONDOLATRA FESZÜLTÉL BE, AMI TAGADJA ANNAK A VANSÁGÁNAK A LÉTÉT. Függetlenül attól, hogy befeszültél, de annak az elfogadása megtörténik azért, hogy a vanság felismerése szintén megtörténjen, akkor AZ ELFOGADÁS FELISMERÉSE IS AZ ELFOGADÁS JELENLÉTE.  

Soha nem tudsz kikerülni a tiszta létezés természetének teljességéből: mindig önmagára mutat vissza, bármilyen irányból is közelíted meg. Maga a tagadás is a tiszta isteni igenlés egyik formája, eszköze, hogy visszamutasson önmaga tisztaságára és létére. Csak elfogadó tudsz lenni. Azt nem kell felismerni, hanem egyszerűen tudatában lenni annak, hogy ez a valóság, és egyszerűen újra visszahelyeződni a figyelemnek - ami sosem mozdult ki, csak azt az illúziót kelti, mintha kimozdult volna - visszahelyeződni arra, hogy mindig is csak igent mondtál mindenre, és az örök elfogadás állapotában tudsz csak létezni.

Ha már felmerül az elmében az a gondolat, hogy MIT KELL TEGYEK AZ ELFOGADÁS FELISMERÉSÉÉRT, AKKOR MÁR TAGADJA VALAMI AZT, HOGY AZ AZ AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN JELENLÉVŐ ÖRÖKKÉVALÓ. És amikor ez felismerődött, akkor nincsen semmi dolgod. NEM KELL CSINÁLNI SEMMIT, CSAK FELISMERNI A TISZTA LÉTEZÉS IGAZI TERMÉSZETÉT, HOGY MINDIG ÖNMAGÁRA MUTAT RÁ, ÉS SEMMI NEM TUD KIKERÜLNI. Amikor megszoktuk azt a fajta gondolkodást... de amikor ezt kijelentem, már nem igaz, mert ha igaz lenne ez a kijelentés, akkor már tagadnám azt a tiszta létezést, ami van, és elhinném, hogy ezt kijelentettem, de formába öntöm és kikommunikálom, miközben tudom, hogy ez nem a valóság.

Minden kijelentésed az örökkévalóságban mindig a teljességedre való rámutatást szolgálja, MINDEGY, HOGY EZ MILYEN FORMÁBAN JELENIK MEG.
Amikor a kondíció által felismerődik az, hogy én MEGSZOKTAM, hogy én állandóan megkérdőjelezzek valamit, hogy állandóan hibáztatok valakit, hogy vannak mások az életemben rajtam kívül, stb. és a világra tekintek, mintha lenne világ és lenne kifelé, mert ezt megtanították és én elfogadtam, elhittem gyerekként, mert nagyon kemény erővel lebeszéltek a felnőttek arról a jelenlétről, amit én tisztán magamban hordoztam, EZ MIND PONT AZT AZ ILLÚZIÓT SZOLGÁLJA, HOGY FELISMERJEM, HOGY EZ SOSEM TÖRTÉNT MEG. Nem is létezett ilyen világ, nem is létezett ilyen kondíció, nincsenek ellenállások, nincsenek kétségek a világban, nincsenek ellentmondások, nincs pusztulás, nincs negativizmus, félelem, háború. De azért tapasztalom meg a háborút, mert amikor én háborúzom az igazi lényemmel, azzal, aki vagyok, mert elhiszem, hogy én az elme vagyok és a világ vagyok, és háborúba szállok önmagammal, akkor a világban megtapasztalom a háborút, hogy lássam, milyen pusztítást végez az, amit én abban a pillanatban magammal teszek. Rá lehet fogni, hogy ez az ország, az az ország... Felosztom a saját terepemet, felosztom a saját elmevilágomat. Azt mondom, hogy ez az ország ezzel háborúzik. Miközben én éppen a férjemmel háborúzok, vagy a főnökömmel háborúzok, vagy a főnök a beosztottjával. Ezek is világrészek, országhatárok, városok, teljesen mindegy. De tudjam azt, hogy ez az én háborúm, ha engem megérint. Ha nem érint meg a háború, mert tudom, hogy illúzió... van a tv-ben egy kép, semmi nem az igazsága. AKKOR LESZ IGAZSÁGA, HA ÉN MÖGÉ TESZEM A HITEMET. HA ÉN AZT VALÓSNAK GONDOLOM, ABBAN A PILLANATBAN VÁLIK ÉLŐVÉ. De mi a bizonyítékom, hogy ez tényleg létezik? Ott vagyok, látom? Nem. De amikor ott vagyok, és látom, tapasztalom a háborút, akkor is tudjam, hogy VAN VÁLASZTÁSOM: AZONOSULOK ANNAK AZ IGAZSÁGÁVAL ÉS VALÓSÁGÁVAL, VAGY ANNAK HATÁSÁRA ISMEREM FEL, HOGY ÉN A BELSŐ TISZTA BÉKE VAGYOK. Ami szintén elindul, és visszatükröződik. Amikor mindig önmagad teljességeként vagy jelen a világban, és minden arról szól, hogy ez stabil és kimozdíthatatlan maradjon.
Minden arról fog szólni.
53:00

Ma nem az a dolgom, hogy azzal foglalkozzak, hogy mások vannak, hanem hogy elfogadjam a pillanatot, ahogyan az megmutatja magát. Azért, hogy én lássam önmagam tisztaságát ebben a pillanatban, és felismerjem azt, aki vagyok.  Ha nem fogadom el, akkor bennem dúl a háború az igazságtalanságról, a haragról, a gyűlöletről, a meg kell változtatni a világot-ról, mindenről, az állatkínzásról, a drogokról, a kínlódásról, sorolhatnék bármi. De ezek mind a bennem lévő ítéletek, amik életre kelnek. Életre hoztam ezt a filmet, megnézem a saját filmemet, rálátok a filmemre, és ahelyett, hogy rájönnék arra, hogy azon a filmen már nem tudok változtatni, így ne is ítélkezzek. De tudjam annak a filmnek a hatását, hogy bennem egy másik film van készülőben. Ennek higgyek, mert ettől érzem jól magam. De ha ezt kizárom, és azt mondom, hogy az a film az igaz, és elkezdek magyarázni a színésznek a filmvásznon, hogy miért úgy cselekszik, ahogy cselekszik, hát hogy lehet ennyire hülye, hát nem erre kéne menned, hanem arra, attól nem fog megváltozni a film.

Figyeljek befelé, és nézzem meg a változást, amely ennek hatására bennem megjelenik. Az, ami ennek hatására tudja, hogy mitől érzi jól magát. Az a tiszta jelenlét, ami soha nem kérdőjelezi meg a lét teljességét és tökéletességét, az vagyok én.

Csak az az egy változás van, hogy elfogadod a világot olyannak, amilyen. MERT HA ELFOGADOD, AKKOR CSAK TELJESNEK TUDOD ELFOGADNI. Csak akkor tudod elfogadni, ha teljes, nem kérdőjelezed meg annak a tisztaságát, ahogyan van. És ha a teljességeként fogadod el, akkor innentől kezdve mindent csak teljességként tudsz észlelni. Mert nem lesz kétség. A TELJESSÉG FOGJA VISSZATÜKRÖZNI MAGÁT, BÁRMILYEN ÉLETHELYZETKÉNT ÉS FORMAKÉNT. Tehát bármilyenként. De A TELJESSÉGE NEM KÉRDŐJELEZŐDIK MEG.

HA AZT, AMIT LÁTSZ ÉS TAPASZTALSZ, TELJESSÉGKÉNT FOGADOD EL, A KÖVETKEZŐ PILLANATBAN MÁR AZONNAL MOZDUL AFELÉ A TELJESSÉG FELÉ, AMIT ÉRZÉSBEN A TELJESSÉGNEK ÉRZEL. De amikor a világra ránézek és elégedetlen vagyok, hiányt élek meg. A hiány hatására bennem elégedetlenség jelenik meg. Miért? Mert valami - és halljátok meg - nem egyezik a hiánnyal. ELÉGEDETLEN A HIÁNY GONDOLATÁVAL. Tehát azt mondja: nem fogadom el a hiányt. Mert én nem a hiány vagyok. És ezért mondasz igent az elégedetlenségre is, mert tudod, hogy az elégedetlenség valójában az elégedettségednek a jelzőkészüléke. Mert azt mondja, hogy elégedetlen vagyok a hiánnyal, vagyis ezzel mutat rá a teljesség elégedettségére. Nem bontjuk külön a kettőt. Az jelenti a zűrzavart, hogy a spirituális tanításokban azt akarja értelmezni a személy,  hogy az elégedetlenséget zárjam ki az életemből. A tiszta isteni tudatosság semmit nem tagad meg, mert minden ő maga. Az isten mindenben jelenlévő, tehát semmiből nem zárhatod ki. A hiánnyal való elégedetlensége valójában isteni áldás, hogy rámutasson arra, hogy A HIÁNYT SEMMI NEM FOGADJA EL. Én az elégedettség vagyok a teljességben. Mindig kikommunikáljuk a saját magunknak a figyelmünk irányát. Meg kell hallani az isteni tisztaságot benne, és az isteni kommunikációt.

"Nem hiszem el, hogy már megint ez történt velem!" Halld meg! Ne hidd el! De te azt mondod a nem hiszem el-re, hogy pont azt akarod elhinni. Miközben kimondod - valami ott benned ordít: ne hidd el, hogy ez a valóságod, amit látsz, amilyen élethelyzetben benne vagy most. Ne hidd el, hogy ez a valóság. FOGADD EL, HOGY RENDBEN VAN ÉS TELJES AZ, AMIT ITT LÁTSZ. AZ A VALÓSÁGOD! És azonnal minden mozdul annak a tükröződése felé.

"De mérges vagyok, hogy már megint ebben a szituációban találom magamat." Nem a szituációra vagyok mérges, hanem ARRA VAGYOK MÉRGES, HOGY MEGINT MEGÍTÉLTEM EZT A SZITUÁCIÓT VALAMILYENNEK. Valami bennem azt mondja, hogy ERRE A GONDOLATRA VAGYOK MÉRGES, HOGY MÉG MINDIG AZT HISZEM, HOGY EZ A GONDOLAT A VALÓSÁG. EZ A MÉRGESSÉG VALÓJÁBAN A TELJESSÉGRE VALÓ RÁMUTATÁS. Hogy ne az ítéleted hidd el, hiszen azért vagy mérges, hogy valami megint ragaszkodik ehhez az ítélethez. Hanem ez az érzés mutat rá arra, hogy valami belül nem akarja elfogadni ennek az élethelyzetnek ezt a fajta ítéletét, hogy ez ilyen kellemetlen, vagy ilyen borzalmas. Valami arra akar ezáltal rámutatni, hogy figyelj ennek a pillanatnak és élethelyzetnek a teljességére, tudd, hogy ez a szolgálata a te igazi vágyad beteljesülésének.

A vágy nem egy elérendő dolog, hanem a vanság kifejeződése, és rámutat arra, hogy mi az, ami felé mozdulsz. A vágy valójában a vagy, a van, a vagyok. Nem a személy vágya, az minket nem érdekel. A hiány állapot - nincs meg, azért vágyom rá, mert nincs meg - ilyen nincs. Azért vágyok valamire, mert VAN. A van mutatja meg magát, hogy Engem akarsz? - ezért a tudat odafordul, felismeri és azt mondja: Téged akarlak! Tehát megadom a fizikális idő-tér valóságnak, hogy folyamatában kibontsa ennek a lényegiségét, hogy felismerje. Ehhez kell az idő.
De mivel te egyben a tökéletes tér-idő dimenzió nélküliség vagy, tudatában vagy az örökkévalóság vanságának akként, amint a tér-idő dimenzióban folyamatként fog megtapasztalni. Amikor végigmész az úgymond úton, ami a valóságodban nincs, tehát csak vanságod van, ezért minden egyes utadon levő pillanatnyi megállónak azt mondod, hogy azért történt ez, mert ez már annak a vanságát szolgálja. Ez már annak a létét szolgálja.
De hogyan szolgálhatná a párkapcsolatom teljességének a létét, amikor most szakítottam életem nagy szerelmével? Dehogy szakítottál! Ez az élethelyzet azért történt, mert ha benned valami tudja, hogy ő életed nagy szerelme és a beteljesedés, akkor ez a pillanat szolgálta most azt, hogy azt a vanságot pont annak a fényében éld és tapasztald meg, amiért ez az egész megszületett. Amikor megismerted és tudtad, hogy ez a csoda.

De még mindig volt benned valami, ami ezt a csodát megkérdőjelezte, ezért a kétségeket kihúzzuk alóla. És amikor kihúzom ezt a párkapcsolatot, még erősebben tudod, hogy ez AZ a párkapcsolat. De ne mondj le róla, még akkor sem, amikor most nem tudod megfogni. Valami tudja, hogy most még jobban érzem, hogy Ő Az. Akkor erről ne vedd le a figyelmedet.

Kijelentő mód jelen időként engedd be az életedbe.
Ha ezt bármilyen más értelmezésbe teszed bele, már kizártad annak a létezését, amit felismertél. Innentől kezdve hiába teszel meg mindent azért, hogy ott legyél, megkapd, elérd, folyamatosan ellene mész annak, ami önmaga felé mozgat minden élethelyzetet és körülményt azért, hogy megtapasztalhatóvá váljon és felismerhető a fizikai térben.

Engedd hogy minden dolgozzon rajtad keresztül a formán keresztül, a világon keresztül. Mert a világ nem kívül van, bár az érzékszervek azt az illúziót keltik, mintha kívül lenne, de sosem volt kívül.

A tiszta csodája a pillanatnak, amikor FELISMERŐDIK A MINDENBEN LEVŐSÉGED, az isteni mivoltod, a teljességed. Amikor hallom: energetizáljuk a vizet, úgy igyuk, tegyünk alá mantrákat, mandalákat, tisztítsuk meg. Ezzel mind azt kommunikálod ki, hogy ebben a pillanatban nem az isteni tisztaság vizét iszom, hanem valamit csinálnom kell, hogy azzá váljon, mert most nem az. De akkor megtagadtam isten jelenlétét ebben a pillanatban ebben a vízben. Megint csinálni akarok valamit. Megint valaki jobban tudja, hogy hogy lesz tiszta, minthogy csak egyszerűen ANNAK A TUDATÁBAN VAGY, HOGY EZ IS ISTEN JELENLÉTE. S NEM KELL TÖBBET TEGYÉL, CSAK FELISMERNI AZT A VALÓSÁGOT, AMI BENNED ÁLTALAD MEGJELENIK. Ez nem a víz, ez nem én vagyok. Isten isten. A LÉTEZÉS TISZTASÁGAKÉNT VAN JELEN. Hogyan tagadhatnám meg önmagam formáját azért, mert ez az érzékszerv másként éli meg és ismeri fel, más formaként alkotja meg  létezés érzését?

"Gyere el hozzám, majd én meggyógyítalak, mert beteg vagy." NEM VAGY BETEG. AZ ISTENI TELJESSÉG SEJTJEKÉNT MINDEN PILLANATBAN MINDEN EGYES SEJTED TÖKÉLETES ISTENI TUDATOSSÁGBAN VAN JELEN. Az elme rávetíti a vetítővászonra azt a képet, minthogyha lenne egy betegség. Ha te elhiszed, abban a pillanatban alkotod meg azt a képet, minthogyha ez a test meg tudná tagadni az isteni tisztaságát és beteg lehetne. "De hát érzem a fájdalmat." Nem. TE AZ ELLENÁLLÁST ÉRZED AZ ISTENI JELENLÉTTEL SZEMBEN. ÉS A FÁJDALOM ARRA MUTAT RÁ, HOGY TEDD VISSZA A FIGYELMEDET ARRA, HOGY EBBEN A PILLANATBAN IS MINDEN SEJTED TÖKÉLETES TISZTASÁGBAN VAN JELEN. Mert ha ez nem így lenne, nagyobb hatalom lennél, mint az isteni tudatosság jelenléte. Te mint egy hitrendszerbeli személy kép, ami szintén csak az isteni tudatosságon belül tud jelen lenni. Az isteni tudatosságként van jelen, tehát nem tagadhatja meg eredendő forrását és létét. De mégis azt teszi, mert azt mondja, hogy beteg tud lenni. Hogyan tudna ez megtörténni?

A krisztusi tudat sem azt mondta, hogy "Ó, te béna vagy, gyere, majd én meggyógyítalak, helyreraklak." Hanem azt mondta: "Kelj fel és járj!", mert ez a dolga ennek a testnek és ennek a formának. MEG SE KÉRDŐJELEZTE, HOGY EZ ÍGY VAN, HANEM KIJELENTETTE AZT, AMI A FELADATA A TESTNEK. A vaknak ugyanezt mondta: "Láss". Miért? Mert a szemnek ez a feladata. Nem azt mondta: "Ó, vak vagy, majd meggyógyítalak, elmondok egy hókuszpókusz igét." És olyan MÉLY, TISZTA TUDATOSSÁGKÉNT VAN EZ JELEN, hogy SEMMI MEG NEM TUDJA KÉRDŐJELEZNI, EZÉRT AZONNAL VISSZATÜKRÖZI A FORMA A KRISZTUSI TUDAT KIJELENTÉSÉT. Azonnal mozdul abba az irányba. Önmaga tisztaságaként van jelen. Ne fordítsuk ezt át. Ne várjunk mindenféle hókuszpókuszra, meg csodára, meg egy emberre, aki csodákat tesz. Nem. Ez a tiszta tudat jelenléte.

Te is az vagy ebben a pillanatban. Te is a krisztusi tudat vagy, a tiszta jelenlét, a tiszta isteni lét. Nevezd Fiúnak. "Hajolj arra, amerre Atyád szólít." De megteszitek ezt? Minden egyes élethelyzetben? Ítéleteket alkotunk: nincs is isten, mert ha lenne, nem ilyen lenne a világ. Isten azt mondja: BÁRMIT, AMIT AKARSZ, ÉN FEJET HAJTOK AZ AKARATOD ELŐTT, AHOGY TE IS FEJET HAJTASZ AZ ÉN AKARATOM ELŐTT. AZ ÉN AKARATOM AZ, HOGY SEMMIT NEM TAGADOK MEG, ÉS MINDENRE IGENT MONDOK. És ha ezalatt a te akaratod az, hogy mindenre nemet mondasz, akkor az én akaratom szerint, ami szerint én fejet hajtok, létrejön a te akaratod. Tehát itt sem tudsz kilépni az isteni akarat elől, mert automatikusan isten akarata szerint cselekszel. És végig fogod vinni azt az akaratot, hogy ő igent mondott rá. Aztán hibáztathatsz bárkit. Megkaptad, amit akartál. De pont azért kaptad meg azt a fájdalmat, félelmet, hogy utána rágyere, hogy nem is ezt akartad. És utána arra mondjál igent, amit tényleg akarsz. Mert a tiszta tudatosságként jelenlévő ISTENI CSODA MINDIG IGENT MOND. Nem ismeri a tagadást, hiszen mit tagadna? Saját magát? Nem tudja. A vanságot? Nem tudja. De mivel minden van, és minden tökéletes teljességében van jelen, el se jut semmi a tagadásig. Mit kérdőjelezne meg?

Az emberi elme szerint nem tudom megkapni ezen az úton. "Pedig akartam, és mégsem kaptam meg." Nem, te megkaptad, gyermekem, de az, amit kaptál a jelen pillanatban, az szolgálja a leginkább a kibontakozását annak, amit szeretnél. Csak ne kérdőjelezd meg, hogy ez az az út! Hajts fejet az akaratod előtt, ami az én akaratom, és kövesd az utat kétség nélkül. És NE KÉRDŐJELEZD MEG, HOGY AHOL MOST VAGY, AZ PONT ANNAK A SZOLGÁLATA, AMI FELÉ HALADSZ. MÉG AKKOR IS, AMIKOR NEM EGYEZIK AZ ELKÉPZELÉSEDDEL. Ne kérdőjelezd meg az én akaratom tisztaságát. Mert én nem ártok senkinek. És én igent mondtam a te kérésednek, mert amit te kértél, az az én kérésem volt, amit feléd közvetítettem azért, hogy tudatában legyél az én kérésemnek. És aztán mindent elrendeztem, hogy az én kérésem tökéletes teljességében, tisztán szolgálja a te utadat.

De közben, ha te kételkedsz, én azt a kételkedést is letisztítom, hogy megmutatom neked a félelmedet, a kétségedet, és meglátod benne a szenvedésedet, a gyötrődésedet, mert én nem azt adtam neked. DE HA TE EZT VÁLASZTOD, AKKOR EZT FOGOD MEGTAPASZTALNI. Azért, hogy rágyere, hogy SEJTED, PORCIKÁD SEM KÍVÁNJA EZT AZ UTAT. És VISSZAADOD A FIGYELMEDET NEKEM, MERT EGY IDŐ UTÁN NEM LESZ MIBE KAPASZKODNOD. ÉS CSAK ÉN MARADOK NEKED: AZ ISTENI TUDAT.

ÉS ÚJRA FELÉM FORDULSZ, FEJET HAJTVA AZ AKARATOM ELŐTT, ÉS KINYÍLIK A SZÍVED, AMI MEGMUTATJA A FÉNYEN KERESZTÜL, HOGY MERRE KELL MENNED - KÉTSÉG NÉLKÜL. Mert megjártad a saját poklodat, az ellenállásod, a félelmed, a kétséged poklát. De én végig ott voltam a jó szándékommal, és észre sem vetted, hogy ezzel a jó szándékkal köveztem ki az utat, hogy visszatalálj hozzám. Tehát a pokol is az az eszköz, amely megmutatja neked, hogy sosem volt pokol. Csak a fény, a tiszta jelenlét. Sosem sérültél meg, és sosem bántott téged senki. Mert a pofon az én atyai simogatásom volt ahhoz, hogy felismerd, merre szeretnél menni. De ANNYIRA RAGASZKODTÁL AZ ÁLTALAD ELKÉPZELT ÚTHOZ, hogy ÉN MEGENGEDTEM NEKED, HOGY KIPRÓBÁLD.
Úgy tűnt, mintha ezzel megpofoználak, de valójában engedékeny voltam a gyermekem felé, és hagytam, hogy járja a saját útját, AMÍG VISSZA NEM KANYARODIK HOZZÁM. Ez a lényege az egész teremtésnek. Nem kérdőjelezhetitek meg saját létezésetek tisztaságát, bárhogyan is történjen az. Lehet másokat hibáztatni, bármit mondani, de BÁRMILYEN ÚTON JÁRJÁL, BÁRMIT IS TAPASZTALJÁL, biztos lehetsz benne, hogy A PILLANATBAN AZ A LEGTISZTÁBB ÚT, AZ A LEGTISZTÁBB LÉPÉS, AMIT MEGTEHETSZ ÖNMAGAD ÉLETÉNEK A BETELJESÍTÉSÉRE.

Semmi és senki ne kérdőjelezze meg azt, ami történik veled minden pillanatban. Bárhol vagy, bárhogyan alakul az életed és bármilyen a világ.

A tiszta tudatosság által megjelenő bármilyen gondolat felismerése az univerzum automatikus mozgását jelenti. Minden abban a pillanatban arra fordul arccal. Nincs egyetlen olyan pillanat, ami ne annak a kibontakozását és létezését szolgálná. Még akkor is, ha nem egyezik az elképzeléssel. Ilyenkor NE AZ UTAT, A PILLANATOT KÉRDŐJELEZZÜK MEG, HANEM A SAJÁT ELKÉPZELÉSÜNKET! Azt a ragaszkodást engedjük el, ahogyan elképzeltük, hogy hogyan kell történnie. Csak tudd: az adott pillanatban az úgy tökéletes, ahogy van. De ne ítéld meg, hogy hogyan van. NE AKARD ÉRTELMEZNI, NE AKARD VELE IGAZOLNI A MÚLTADAT, A JELENEDET ÉS A JÖVŐDET, HANEM EGYSZERŰEN FOGADD EL AKKÉNT, AHOGYAN AZ MEGJELENIK. TELJESSÉGKÉNT. Hiszen nem tud másként megalkotódni a pillanat. Nem tud felismerődni a pillanat, csak a teljességként. Mert ha nem lenne teljes, nem ismerődne fel, mert akkor még nincs kész semmi, ami megmutassa magát, főleg nem ebben a fizikális világban. De ha már megmutatta magát, akkor viszont már Van. Ha van, akkor semmi ne kérdőjelezze meg annak a létét. Hogyan fog kibontakozódni, mit fog mutatni... az majd meglátom, amikor felismerem a kibontakozódását. De tudom, hogy kibontakozódik... - ezeket sem szabad darabokra szedni. A már meglévő mozgatja a világot önmaga irányába, hogy felismerhetővé váljon.

Érzitek ennek az önmegadásnak a tisztaságát? Ennek a tiszta beteljesedését? Hogy NEM KELL CSINÁLNI SEMMIT, CSAK HAGYNI A CSELEKVÉS TISZTA TÖRTÉNÉSÉT ÉS MEGALKOTÓDÁSÁT? A JELEN PILLANATON KERESZTÜL. A cselekvés megtörténik. NEM KELL CSINÁLNOD SEMMIT AZÉRT, HOGY JOBB LEGYEN, HOGY BIZTOS MEGKAPD. Amikor az elme azt mondja: "ez nem fog sikerülni, túl nagyot kérsz, ez másnak sem sikerült, ez nem szokott összejönni, de ha összejön kivételesen, akkor vigyázz, nehogy bajod legyen belőle..." HAGYD BÉKÉN. NEM TE AKARTAD AZT A TISZTA TUDATOSSÁGBAN MEGJELENŐ GONDOLATOT, HANEM HAGYD, HOGY ÖNMAGAD TISZTA LÉTEZÉSE FORMÁBA ÖNTSE ÖNMAGA VALÓSÁGÁT ÚGY, AHOGYAN MEGALKOTTA ÖNMAGA JELENLÉTÉT EZEN A FORMÁN KERESZTÜL EBBEN A VILÁGBAN. CSAK HAGYD JELEN LENNI. És ez így van rendjén. Gyönyörű, semmit nem kell tegyél.

Soha nem tudjátok, miért jöttök ide, mégis itt vagytok. És pont azért vagytok itt, amiért itt vagytok. KELL ENNÉL TÖBBET TUDNOTOK? A többi meg kibontja magát. Nem kell elemezni. "Jaj, most akkor lemaradtam, mit mondott..." Dobd ki a kukába. GONDOSKODIK A LÉTEZÉS ARRÓL, HOGY FELISMERD A KIBONTAKOZÓDÁST. CSAK EGYET KELL TUDNOD: PONT AZÉRT VAGYOK ITT, MERT MINDENT MEGKAPOK, AMIÉRT ITT KELL LEGYEK. ÉS EBBEN NEM KÉTELKEDIK SEMMI SEM. PONT MINDENT TUDOK ARRÓL, AMIT ITT TUDNOM KELL. A részletekbe ne menjünk bele.

Mikor ebben a pillanatban, ebben a tökéletes tisztaságban egy pillanatra megjelenik egy gondolat - holnap el kell intéznem azt a valamit - teljesen helye volt. "Jaj, nem gondolhatok ilyen gondolatot a szatszangon, mert itt szatszang gondolatot kell gondolni..." Nem, pont ez volt a szatszang gondolat, majd haladj tovább abban a pillanatban. Ne kezdj el azzal foglalkozni, hogy nehogy elfelejtsem. Hidd el, pont azért jutott az eszedbe, mert az olyan mélységében a pillanatban beletalált, hogy holnap is tudni fogod. De ha mégis elfelejted, holnap megint gondoskodni fog valami arról, hogy eszedbe jusson.

Miért vagytok itt? Hogy továbbra is jelen legyetek a  pillanatotokban. És hogy az mi éppen, azt megtudjátok. Én is megtudom az enyémet. Mit kell éreznem? Nem tudom. Nektek mit kell éreznetek? Nem tudom. De az helyénvaló, amit éreztek. Mert SEMMIRE NEM TUDOK RÁMUTATNI, AKI AKARJA EZT AZ ÉRZÉST, VAGY NEM AKARJA EZT AZ ÉRZÉST. De itt van, jelen van, felismerődik. Erről a gondolatról sem tudok többet, minthogy itt van, jelen van, felismerődik. NEM CSINÁLOK VELE SEMMIT, NEM KEZDEK VELE SEMMIT, mert a csinálást elengedtem. De a cselekvést ne zárd ki egyáltalán.

Nem az Ilona fogja vezetni, hanem te, aki magadban keresed.

Amikor majd egy külső ember nem úgy viselkedik, vagy nem azt adja, ami te szeretnél, akkor majd azt az embert fogod hibáztatni és elfordulsz, mert ő már nem adja. Nem is fogja, nem is tudja adni. Csak magadban, csak magadban, és ez a legcsodálatosabb, mert nem függsz senkitől sem. TE CSAK MAGADÉRT LEHETSZ BOLDOG. Csak magadban láthatod meg a szeretetet. TE VAGY A SZERETET. TE VAGY A BOLDOGSÁG. TE VAGY MINDEN. A feltétel nélküli boldogság nem az elme boldogsága, hanem maga AZ IGAZI LÉTEZÉSEDNEK AZ ÖSSZES TAPASZTALÁSA, amely független a másik embertől. 

Többen keresik a spirituális ezt azt, de én ennek örülök, mindenki a saját útját járja. Az még az egó, amikor egy mester azt akarja, hogy csak hozzá járjanak - mert ezt nem te csinálod. El kell menj, hogy rágyere arra, hogy magadban találod, még 23 emberben csalódnod kell - idézőjelben, mert te adod a mesternek az elvárást, hogy nekem olyat kell mondjál, amit én be tudok fogadni, amitől érzem a szeretetet, amitől azt gondolom, hogy én meg tudok világosodni - ezt is én csinálom, nem a mester. Mind az én ítéleteim (ha megadja, de jó, ha nem, akkor de rossz)... menjen, örülök is, hogy megy és futja a köreit. Csodálatos, hogy mindenki másfelé megy szanaszét. 

De megáll ő is, még pattognia kell, nem baj. Hozzám csak azok az emberek jönnek és maradnak, akik képesek már ítélet nélkül önmagukba nézni. MÁR NEM KÍVÜLRŐL AKARJÁK, hanem önmagukban. Ebből van a kevesebb. Mert önmagadban kell megkeresned és nem valaki másban. Amikor már önmagadban találod meg, akkor már tök mindegy, kinél vagy. Már nem fogod azt mondani, hogy ő ilyen, ő meg olyan, hanem mindegyiket ugyanúgy szeretni fogod. Mindre nem azért mész el, mert valami jót vagy boldogságot ad, hanem inkább: nem mondod a többire, hogy ilyen-olyan. Amikor már megértetted. Mindegyikre azt mondod, hogy Isten.

Felismerte az elméd, hogy nem a formától függ. Innentől kezdve mindegyik forma emlékeztetni fog. Te itt értél meg arra, valaki Mooji-nál fog megérni, ő arra a formára fogja mondani... tök mindegy. Ezért jó, ha mindenki rohangál mindenfelé, mert megtalálja azt a formát, ami majd elvezeti önmagához. Én nem ettől teszem függővé, hogy valaki vagyok, vagy ki vagyok. Én senki nem vagyok, ugyanúgy, ahogy senki se senki.

A boldogság az egyetlen fizikális lényeg. De ez nem egy személy boldogság, egy személy öröm. Ha a boldogság vagy, akkor az magához vonzza. Nem azzal hadakozok, hogy ami felbukkan, az miért bukkan fel vagy hogy nem így kellene, hogy legyen. ... Mert akkor éppen az a pillanat a teljesség (ülni nyugalomban), pontosan azért, hogy ÖNMAGAD BÉKÉJÉBEN LEGYÉL. 

Az ő kijelentése, hogy "jó nő vagyok", az én tapasztalásom, bennem jelenik meg. Amikor már tökéletesen közli, hogy ilyen jó nő vagyok, azT már abban a pillanatban TE észlelted, hogy akkor MÁR AZ VAGYOK. ISTEN SZÓL RAJTA KERESZTÜL. 
Melyiket választod: a meglepetés party-t, vagy azt, hogy boldog legyél az x. szülinapodon? Hogy boldog legyek! Akkor maradjunk ennyiben. A FORMÁT VÁLASZTOD, VAGY A BOLDOGSÁGOT VÁLASZTOD? A forma nem hordozza magában a boldogságot, lehet meglepetés party, lehet minden, de nem biztos, hogy ő úgy fogja magát érezni. De ha én azt mondom, hogy boldog vagyok, és abban lesz party vagy nem lesz, én akkor is a boldogság vagyok. Minden ember a boldogságot akarja, nem a formát. Megkaphatod a formát, megkaphatod a párkapcsolatot, de nem biztos, hogy boldog vagy. DE HA ÉN A BOLDOGSÁGOT VÁLASZTOM, ÉS A BOLDOGSÁG TEREMTI MEG ÖNMAGA FORMÁJÁT, AKKOR BIZTOS LEHETSZ BENNE, HOGY BOLDOG MARADSZ. MINDEN FORMA TERMÉSZETE A BOLDOGSÁG! A FIZIKÁLIS LÉT TERMÉSZETE A BOLDOGSÁG, A TAPASZTALÁS.
Különben nem születne meg a beteljesedés, a lét öröme. 
Mivel én a boldogságot választottam, tök mindegy, ki hova megy, nekem akkor is boldogság, MERT MINDENT A BOLDOGSÁG TEREMT MEG, és ha xy elmegy, azt is csak a boldogság tudta teremteni, ezért A BOLDOGSÁGOM MOZDÍTHATATLAN, MAGA A FORMA JÖNNI-MENNI FOG. NEM HATÁROZHATJA MEG A BOLDOGSÁGOM LÉNYEGÉT. 

Nem lehet más, mert az vonzotta be, a BOLDOGSÁG, AZ ALAPTERMÉSZETED. 

Ha a formához kötöm a boldogságomat, mindig csak azt fogom észrevenni, hogy nem vagyok boldog. Miért? Mert ahhoz kötöttem a boldogságomat, hogy megvilágosodott legyek. Valójában, ha nem tapasztalom meg a megvilágosodást, akkor boldogtalan vagyok? Ha ahhoz kötöttem a boldogságomat, hogy egyek egy sütit, és nem eszek, akkor boldogtalan vagyok? Az emberek 90%-a boldogtalan (napot szereti, esőben boldogtalan). Mindig valamihez köti a boldogságát. Nem veszi észre, hogy AZT, AMID VAN, AZT IS A BOLDOGSÁG VONZOTTA BE. CSAK NE LEGYEN MEG AZ ÍTÉLETED. Nem attól leszek boldog, hogy esik az eső, vagy süt a nap, hogy megyek-e kirándulni vagy nem, hogy szoknyában vagyok vagy nem. De észre kell venni, hogy valójában oda kötöttem: hú, most hogy nézek ki, attól vagyok boldog. Nem. Mert ha kövér vagyok, akkor nem vagyok boldog? Nem. Boldog vagyok! És ha boldog vagyok, és a BOLDOGSÁGRA FIGYELEK ÉS NEM A KÜLSŐ ÉLETHELYZETRE, AKKOR A BOLDOGSÁG MEGTEREMTI ÖNMAGA ESZKÖZÉT ÉS TÁRGYÁT ÉS TAPASZTALATÁT, HOGY ÖNMAGA ÖRÖMÉT LELJE BENNE. AZ AZ ÖRÖM, AMIKOR FELISMERED A BOLDOGSÁG
BETELJESEDÉSÉNEK A PILLANATÁT. De az utána elmegy, mert csak arra a pillanatra vonatkozott az öröm. AZ ÖRÖM MOZDUL, A BOLDOGSÁG MOZDULATLAN.

Meg kell engedni, hogy a forma változzon. Hogy egy kapcsolat hogyan és meddig szolgál. Kibontja magát. AZÉRT VESZIK EL, HOGY EGY MÁSIK A HELYÉRE KERÜLJÖN. MERT HA NEM ENGEDED EL, AKKOR LEHET, HOGY A MÁSIKAT PONT ELUTASÍTOD, MERT RAGASZKODSZ EHHEZ A FORMÁHOZ. Nem tudod, hogy az életnek mi a célja, de az biztos, hogy amikor az élet odajut, hogy elvegye, ott, akkor, abban a pillanatban pont ott az ideje. 

HA A BOLDOGSÁGBAN MARADSZ, AKKOR A BOLDOGSÁG OLYAN ÉLETHELYZETEKET TEREMT, AMIBEN A BOLDOGSÁGODAT FEL TUDOD ISMERNI. Azért fontos a boldogság megtapasztalása, mert itt energiák vannak, rezgések, és ezzel nem tudsz mit csinálni. A REZGÉS TOVÁBBRA IS UGYANAZT A REZGÉST FOGJA MŰKÖDTETNI, AMIT TE A FIGYELMEDDEL MOZGATSZ. Ez természeti törvény. Ha én a boldogságot mozgatom, akár tetszik, akár nem, annak ott kell lennie boldogságként. Formát fog ölteni, mert a boldogság fogja magához vonzani a formát. 

MINDENKI CSAK A PÁRKAPCSOLATOT AKARJA. AZÉRT CSALÓDIK FOLYAMATOSAN, MERT CSAK A PÁRKAPCSOLATOT AKARJA. NE A PÁRKAPCSOLATOT AKARJAM, HANEM A BOLDOG PÁRKAPCSOLAT LÉNYEGÉT!! ÉS NE ÚGY, HOGY A PÁRKAPCSOLATOT AKARJAM, HANEM BOLDOG VAGYOK ÉS TUDOM, HOGY BEVONZÓDIK A PÁRKAPCSOLAT, MERT BE KELL, HOGY VONZÓDJON. MERT HA ÉN BOLDOG VAGYOK, AKKOR MINDEN OLYAN ÉLETHELYZET, AMELY A BOLDOGSÁGBAN ÖRÖMÉT LELI ÉS MEGMUTATKOZIK, ANNAK VISSZA KELL TÜKRÖZŐDNIE. Ahogy a szarnak is vissza kell tükröződnie.
Csak abban hiszünk, hogy visszatükröződik, ebben meg nem. 
Van olyan, hogy nincs gyermekáldás vagy párkapcsolat, de téged az boldogsággal kell, hogy eltöltsön. A boldogságod teremti meg a gyermekáldást, ha te vágysz a gyerekáldásra, akkor neked az boldogságot okoz.  Tehát mi fogja megteremteni a gyermekáldást? A folyamatosan a boldogságban vagy a fizikai síkon is, mindig olyan érzésekre, élethelyzetekre figyelsz, amely nem azt mutatja meg, hogy miért nincs, hanem NEM KÉRDŐJELEZED MEG ANNAK A LÉTEZÉSÉT A FIZIKÁLIS SÍKBAN. De nem tudod továbbra sem a hogyanját. 
Boldog vagyok. Mitől vagyok boldog? Attól, hogy pl. tudok inni egy pohár vizet. Az IGAZI TERMÉSZETED A MEGFOGHATATLAN, A MEGNYILVÁNULATLAN. Ha igaz természetedként vagy jelen, annak tök természetes, hogy átmegy a falon. Nem tud székre ülni, mert beleolvad a szék létezésébe. A formátlannak nem az a nagy dolog, hogy átmegy a falon, hanem hogy beveri a fejét. Istennek ez gyönyörűség, mert itt tapasztalja meg a korlátokat a korlátlanságán belül. Ahhoz, hogy meg tudjak inni egy pohár vizet, kell a korlát, az üveg, a víznek a határa, kell egy szomjúságérzés. Mert ez a valóságában nem létezik. MICSODA CSODÁLATOS DOLOG, HOGY A FIZIKÁLIS FORMÁT MEGTAPASZTALHATJA.
Ránézel: Jé, a főnököm így szólt hozzám? Isteni szemszögből ilyen hang is létezik? Így is lehet a másikkal beszélni? Legalább ezt is megtapasztaltam. Ő nem tudja. MINDENRE CSODAKÉNT NÉZZ RÁ! Őneki nincs rossz, CSAK A CSODA VAN, CSAK A BOLDOGSÁG VAN! Annak a boldogsága, amikor valaki leordítja a fejedet, és meghallja: Jé, ez az ordítás? Micsoda hangzás! Kopog valami a fejed fölött, az agyad már kiesik: Ó, ez milyen tapasztalás. Ha nem lenne, nem tudnám, milyen. De gyönyörű! 
Hamis hang:  onnantól, hogy CSODAKÉNT NÉZEL RÁ, BOLDOG VAGY TŐLE, AZONNAL BEÁLL. MAGÁTÓL RENDEZI MAGÁT. A VONZÁS TÖRVÉNYÉBEN MINDENKI A HAMIS HANGOT GYÖNYÖRŰNEK FOGJA ÉRTÉKELNI. ERGÓ VALÓJÁBAN SENKI NEM SZÚRTA KI A HAMIS HANGOT.

Hú, de imádom ennek a férfinak az illatát - vagy azt mondod: de szeretném érezni ennek a férfinek az illatát. Megszagolod, érzed az illatát és nem fog boldogsággal eltölteni. De ha azt mondod: BOLDOGSÁG ENNEK A FÉRFINEK AZ ILLATA, ... MINDKETTEN AZT MONDJUK, HOGY BOLDOGSÁG UGYANANNAK A FÉRFINEK AZ ILLATA. DE NEM MONDJUK MEG, HOGY MILYEN, CSAK TUDOM, HOGY ENGEM BOLDOGSÁGGAL TÖLT EL. TE SZERETED AZ ÉDESET, ÉN SZERETEM A KESERNYÉSET. AZ A BOLDOGSÁG, HOGY TUDATÁBAN VAGY AZ ILLAT BOLDOGSÁGÁNAK , ILLETVE BOLDOG VAGY MAGÁTÓL AZ ILLATTÓL - DE NEM A FORMÁTÓL, HANEM BOLDOGSÁG MAGÁNAK AZ ILLATNAK A TAPASZTALÁSA - TE ÉDESNEK FOGOD ÉREZNI, ÉN MEG KERERNYÉSNEK - UGYANAZT AZ ILLATOT. 

Mert A BOLDOGSÁGODHOZ IGAZODIK A TAPASZTALAT. Azt vonzza magához. Ezért van ennyi nézőpont ennyi dologról. Ezért nem érdemes tudni, hogy a másik hogyan tapasztalja meg, mert azok különböző boldogságok. 

Veszekedtünk, és azért ragadtam bele egy pillanatra, hogy boldogsággal töltsön el az egész felismerés. A felismerés is maga a boldogság. Láttam, hogy figyeli az elme a Vazze-t örömmel, hogy remélem, hogy azt látom, hogy nem fogunk odaérni, hogy igazolja önmaga igazságát, hogy nem fogunk odaérni. Holott azért voltam dühös, mert hogy nem érünk oda. Valójában az okozta a boldogságát, ami miatt egyébként pampogott, hogy nem fogunk odaérni. (Férjem azt mondta, hogy nem késünk el, bőven odaérünk.) De én éber voltam. Az elme igazsága a nem érünk oda, és ő ettől boldog. Amikor éber vagy, akkor tudod, hogy a boldogság nem az élethelyzettől függ. Itt az elmének az élethelyzettől függött a boldogsága. Hogy haragudhassak, hogy elkésünk, ez egy élethelyzet - boldogtalanságot okoz a boldogságod, mert megéled a boldogtalanságod, de végre boldog vagy, hogy mondhatod azt, hogy szenvedek, mert elkéstünk. 

Ne arra figyelj, hogy igazságod legyen, hanem függetlenül az igazságodtól legyél boldog.