Kijelentő mód jelen időként engedd be az életedbe.
Ha ezt bármilyen más értelmezésbe teszed bele, már kizártad annak a létezését, amit felismertél. Innentől kezdve hiába teszel meg mindent azért, hogy ott legyél, megkapd, elérd, folyamatosan ellene mész annak, ami önmaga felé mozgat minden élethelyzetet és körülményt azért, hogy megtapasztalhatóvá váljon és felismerhető a fizikai térben.

Engedd hogy minden dolgozzon rajtad keresztül a formán keresztül, a világon keresztül. Mert a világ nem kívül van, bár az érzékszervek azt az illúziót keltik, mintha kívül lenne, de sosem volt kívül.

A tiszta csodája a pillanatnak, amikor FELISMERŐDIK A MINDENBEN LEVŐSÉGED, az isteni mivoltod, a teljességed. Amikor hallom: energetizáljuk a vizet, úgy igyuk, tegyünk alá mantrákat, mandalákat, tisztítsuk meg. Ezzel mind azt kommunikálod ki, hogy ebben a pillanatban nem az isteni tisztaság vizét iszom, hanem valamit csinálnom kell, hogy azzá váljon, mert most nem az. De akkor megtagadtam isten jelenlétét ebben a pillanatban ebben a vízben. Megint csinálni akarok valamit. Megint valaki jobban tudja, hogy hogy lesz tiszta, minthogy csak egyszerűen ANNAK A TUDATÁBAN VAGY, HOGY EZ IS ISTEN JELENLÉTE. S NEM KELL TÖBBET TEGYÉL, CSAK FELISMERNI AZT A VALÓSÁGOT, AMI BENNED ÁLTALAD MEGJELENIK. Ez nem a víz, ez nem én vagyok. Isten isten. A LÉTEZÉS TISZTASÁGAKÉNT VAN JELEN. Hogyan tagadhatnám meg önmagam formáját azért, mert ez az érzékszerv másként éli meg és ismeri fel, más formaként alkotja meg létezés érzését?

"Gyere el hozzám, majd én meggyógyítalak, mert beteg vagy." NEM VAGY BETEG. AZ ISTENI TELJESSÉG SEJTJEKÉNT MINDEN PILLANATBAN MINDEN EGYES SEJTED TÖKÉLETES ISTENI TUDATOSSÁGBAN VAN JELEN. Az elme rávetíti a vetítővászonra azt a képet, minthogyha lenne egy betegség. Ha te elhiszed, abban a pillanatban alkotod meg azt a képet, minthogyha ez a test meg tudná tagadni az isteni tisztaságát és beteg lehetne. "De hát érzem a fájdalmat." Nem. TE AZ ELLENÁLLÁST ÉRZED AZ ISTENI JELENLÉTTEL SZEMBEN. ÉS A FÁJDALOM ARRA MUTAT RÁ, HOGY TEDD VISSZA A FIGYELMEDET ARRA, HOGY EBBEN A PILLANATBAN IS MINDEN SEJTED TÖKÉLETES TISZTASÁGBAN VAN JELEN. Mert ha ez nem így lenne, nagyobb hatalom lennél, mint az isteni tudatosság jelenléte. Te mint egy hitrendszerbeli személy kép, ami szintén csak az isteni tudatosságon belül tud jelen lenni. Az isteni tudatosságként van jelen, tehát nem tagadhatja meg eredendő forrását és létét. De mégis azt teszi, mert azt mondja, hogy beteg tud lenni. Hogyan tudna ez megtörténni?

A krisztusi tudat sem azt mondta, hogy "Ó, te béna vagy, gyere, majd én meggyógyítalak, helyreraklak." Hanem azt mondta: "Kelj fel és járj!", mert ez a dolga ennek a testnek és ennek a formának. MEG SE KÉRDŐJELEZTE, HOGY EZ ÍGY VAN, HANEM KIJELENTETTE AZT, AMI A FELADATA A TESTNEK. A vaknak ugyanezt mondta: "Láss". Miért? Mert a szemnek ez a feladata. Nem azt mondta: "Ó, vak vagy, majd meggyógyítalak, elmondok egy hókuszpókusz igét." És olyan MÉLY, TISZTA TUDATOSSÁGKÉNT VAN EZ JELEN, hogy SEMMI MEG NEM TUDJA KÉRDŐJELEZNI, EZÉRT AZONNAL VISSZATÜKRÖZI A FORMA A KRISZTUSI TUDAT KIJELENTÉSÉT. Azonnal mozdul abba az irányba. Önmaga tisztaságaként van jelen. Ne fordítsuk ezt át. Ne várjunk mindenféle hókuszpókuszra, meg csodára, meg egy emberre, aki csodákat tesz. Nem. Ez a tiszta tudat jelenléte.

Te is az vagy ebben a pillanatban. Te is a krisztusi tudat vagy, a tiszta jelenlét, a tiszta isteni lét. Nevezd Fiúnak. "Hajolj arra, amerre Atyád szólít." De megteszitek ezt? Minden egyes élethelyzetben? Ítéleteket alkotunk: nincs is isten, mert ha lenne, nem ilyen lenne a világ. Isten azt mondja: BÁRMIT, AMIT AKARSZ, ÉN FEJET HAJTOK AZ AKARATOD ELŐTT, AHOGY TE IS FEJET HAJTASZ AZ ÉN AKARATOM ELŐTT. AZ ÉN AKARATOM AZ, HOGY SEMMIT NEM TAGADOK MEG, ÉS MINDENRE IGENT MONDOK. És ha ezalatt a te akaratod az, hogy mindenre nemet mondasz, akkor az én akaratom szerint, ami szerint én fejet hajtok, létrejön a te akaratod. Tehát itt sem tudsz kilépni az isteni akarat elől, mert automatikusan isten akarata szerint cselekszel. És végig fogod vinni azt az akaratot, hogy ő igent mondott rá. Aztán hibáztathatsz bárkit. Megkaptad, amit akartál. De pont azért kaptad meg azt a fájdalmat, félelmet, hogy utána rágyere, hogy nem is ezt akartad. És utána arra mondjál igent, amit tényleg akarsz. Mert a tiszta tudatosságként jelenlévő ISTENI CSODA MINDIG IGENT MOND. Nem ismeri a tagadást, hiszen mit tagadna? Saját magát? Nem tudja. A vanságot? Nem tudja. De mivel minden van, és minden tökéletes teljességében van jelen, el se jut semmi a tagadásig. Mit kérdőjelezne meg?

Az emberi elme szerint nem tudom megkapni ezen az úton. "Pedig akartam, és mégsem kaptam meg." Nem, te megkaptad, gyermekem, de az, amit kaptál a jelen pillanatban, az szolgálja a leginkább a kibontakozását annak, amit szeretnél. Csak ne kérdőjelezd meg, hogy ez az az út! Hajts fejet az akaratod előtt, ami az én akaratom, és kövesd az utat kétség nélkül. És NE KÉRDŐJELEZD MEG, HOGY AHOL MOST VAGY, AZ PONT ANNAK A SZOLGÁLATA, AMI FELÉ HALADSZ. MÉG AKKOR IS, AMIKOR NEM EGYEZIK AZ ELKÉPZELÉSEDDEL. Ne kérdőjelezd meg az én akaratom tisztaságát. Mert én nem ártok senkinek. És én igent mondtam a te kérésednek, mert amit te kértél, az az én kérésem volt, amit feléd közvetítettem azért, hogy tudatában legyél az én kérésemnek. És aztán mindent elrendeztem, hogy az én kérésem tökéletes teljességében, tisztán szolgálja a te utadat.

De közben, ha te kételkedsz, én azt a kételkedést is letisztítom, hogy megmutatom neked a félelmedet, a kétségedet, és meglátod benne a szenvedésedet, a gyötrődésedet, mert én nem azt adtam neked. DE HA TE EZT VÁLASZTOD, AKKOR EZT FOGOD MEGTAPASZTALNI. Azért, hogy rágyere, hogy SEJTED, PORCIKÁD SEM KÍVÁNJA EZT AZ UTAT. És VISSZAADOD A FIGYELMEDET NEKEM, MERT EGY IDŐ UTÁN NEM LESZ MIBE KAPASZKODNOD. ÉS CSAK ÉN MARADOK NEKED: AZ ISTENI TUDAT.

ÉS ÚJRA FELÉM FORDULSZ, FEJET HAJTVA AZ AKARATOM ELŐTT, ÉS KINYÍLIK A SZÍVED, AMI MEGMUTATJA A FÉNYEN KERESZTÜL, HOGY MERRE KELL MENNED - KÉTSÉG NÉLKÜL. Mert megjártad a saját poklodat, az ellenállásod, a félelmed, a kétséged poklát. De én végig ott voltam a jó szándékommal, és észre sem vetted, hogy ezzel a jó szándékkal köveztem ki az utat, hogy visszatalálj hozzám. Tehát a pokol is az az eszköz, amely megmutatja neked, hogy sosem volt pokol. Csak a fény, a tiszta jelenlét. Sosem sérültél meg, és sosem bántott téged senki. Mert a pofon az én atyai simogatásom volt ahhoz, hogy felismerd, merre szeretnél menni. De ANNYIRA RAGASZKODTÁL AZ ÁLTALAD ELKÉPZELT ÚTHOZ, hogy ÉN MEGENGEDTEM NEKED, HOGY KIPRÓBÁLD.
Úgy tűnt, mintha ezzel megpofoználak, de valójában engedékeny voltam a gyermekem felé, és hagytam, hogy járja a saját útját, AMÍG VISSZA NEM KANYARODIK HOZZÁM. Ez a lényege az egész teremtésnek. Nem kérdőjelezhetitek meg saját létezésetek tisztaságát, bárhogyan is történjen az. Lehet másokat hibáztatni, bármit mondani, de BÁRMILYEN ÚTON JÁRJÁL, BÁRMIT IS TAPASZTALJÁL, biztos lehetsz benne, hogy A PILLANATBAN AZ A LEGTISZTÁBB ÚT, AZ A LEGTISZTÁBB LÉPÉS, AMIT MEGTEHETSZ ÖNMAGAD ÉLETÉNEK A BETELJESÍTÉSÉRE.

Semmi és senki ne kérdőjelezze meg azt, ami történik veled minden pillanatban. Bárhol vagy, bárhogyan alakul az életed és bármilyen a világ.

A tiszta tudatosság által megjelenő bármilyen gondolat felismerése az univerzum automatikus mozgását jelenti. Minden abban a pillanatban arra fordul arccal. Nincs egyetlen olyan pillanat, ami ne annak a kibontakozását és létezését szolgálná. Még akkor is, ha nem egyezik az elképzeléssel. Ilyenkor NE AZ UTAT, A PILLANATOT KÉRDŐJELEZZÜK MEG, HANEM A SAJÁT ELKÉPZELÉSÜNKET! Azt a ragaszkodást engedjük el, ahogyan elképzeltük, hogy hogyan kell történnie. Csak tudd: az adott pillanatban az úgy tökéletes, ahogy van. De ne ítéld meg, hogy hogyan van. NE AKARD ÉRTELMEZNI, NE AKARD VELE IGAZOLNI A MÚLTADAT, A JELENEDET ÉS A JÖVŐDET, HANEM EGYSZERŰEN FOGADD EL AKKÉNT, AHOGYAN AZ MEGJELENIK. TELJESSÉGKÉNT. Hiszen nem tud másként megalkotódni a pillanat. Nem tud felismerődni a pillanat, csak a teljességként. Mert ha nem lenne teljes, nem ismerődne fel, mert akkor még nincs kész semmi, ami megmutassa magát, főleg nem ebben a fizikális világban. De ha már megmutatta magát, akkor viszont már Van. Ha van, akkor semmi ne kérdőjelezze meg annak a létét. Hogyan fog kibontakozódni, mit fog mutatni... az majd meglátom, amikor felismerem a kibontakozódását. De tudom, hogy kibontakozódik... - ezeket sem szabad darabokra szedni. A már meglévő mozgatja a világot önmaga irányába, hogy felismerhetővé váljon.

Érzitek ennek az önmegadásnak a tisztaságát? Ennek a tiszta beteljesedését? Hogy NEM KELL CSINÁLNI SEMMIT, CSAK HAGYNI A CSELEKVÉS TISZTA TÖRTÉNÉSÉT ÉS MEGALKOTÓDÁSÁT? A JELEN PILLANATON KERESZTÜL. A cselekvés megtörténik. NEM KELL CSINÁLNOD SEMMIT AZÉRT, HOGY JOBB LEGYEN, HOGY BIZTOS MEGKAPD. Amikor az elme azt mondja: "ez nem fog sikerülni, túl nagyot kérsz, ez másnak sem sikerült, ez nem szokott összejönni, de ha összejön kivételesen, akkor vigyázz, nehogy bajod legyen belőle..." HAGYD BÉKÉN. NEM TE AKARTAD AZT A TISZTA TUDATOSSÁGBAN MEGJELENŐ GONDOLATOT, HANEM HAGYD, HOGY ÖNMAGAD TISZTA LÉTEZÉSE FORMÁBA ÖNTSE ÖNMAGA VALÓSÁGÁT ÚGY, AHOGYAN MEGALKOTTA ÖNMAGA JELENLÉTÉT EZEN A FORMÁN KERESZTÜL EBBEN A VILÁGBAN. CSAK HAGYD JELEN LENNI. És ez így van rendjén. Gyönyörű, semmit nem kell tegyél.

Soha nem tudjátok, miért jöttök ide, mégis itt vagytok. És pont azért vagytok itt, amiért itt vagytok. KELL ENNÉL TÖBBET TUDNOTOK? A többi meg kibontja magát. Nem kell elemezni. "Jaj, most akkor lemaradtam, mit mondott..." Dobd ki a kukába. GONDOSKODIK A LÉTEZÉS ARRÓL, HOGY FELISMERD A KIBONTAKOZÓDÁST. CSAK EGYET KELL TUDNOD: PONT AZÉRT VAGYOK ITT, MERT MINDENT MEGKAPOK, AMIÉRT ITT KELL LEGYEK. ÉS EBBEN NEM KÉTELKEDIK SEMMI SEM. PONT MINDENT TUDOK ARRÓL, AMIT ITT TUDNOM KELL. A részletekbe ne menjünk bele.

Mikor ebben a pillanatban, ebben a tökéletes tisztaságban egy pillanatra megjelenik egy gondolat - holnap el kell intéznem azt a valamit - teljesen helye volt. "Jaj, nem gondolhatok ilyen gondolatot a szatszangon, mert itt szatszang gondolatot kell gondolni..." Nem, pont ez volt a szatszang gondolat, majd haladj tovább abban a pillanatban. Ne kezdj el azzal foglalkozni, hogy nehogy elfelejtsem. Hidd el, pont azért jutott az eszedbe, mert az olyan mélységében a pillanatban beletalált, hogy holnap is tudni fogod. De ha mégis elfelejted, holnap megint gondoskodni fog valami arról, hogy eszedbe jusson.

Miért vagytok itt? Hogy továbbra is jelen legyetek a pillanatotokban. És hogy az mi éppen, azt megtudjátok. Én is megtudom az enyémet. Mit kell éreznem? Nem tudom. Nektek mit kell éreznetek? Nem tudom. De az helyénvaló, amit éreztek. Mert SEMMIRE NEM TUDOK RÁMUTATNI, AKI AKARJA EZT AZ ÉRZÉST, VAGY NEM AKARJA EZT AZ ÉRZÉST. De itt van, jelen van, felismerődik. Erről a gondolatról sem tudok többet, minthogy itt van, jelen van, felismerődik. NEM CSINÁLOK VELE SEMMIT, NEM KEZDEK VELE SEMMIT, mert a csinálást elengedtem. De a cselekvést ne zárd ki egyáltalán.

A közömbösség nem elfogadás. A létezésben nincs közömbösség. Önmagad tiszta jelenlétének formája ítéletmentes, de nem közömbös. Mert a forma világában minden pillanatban jelen van a létezés. A létezés nem tud közömbös lenni. Vanni tud. A közömbösség egy elmejáték, egy elutasítottság következményéből adódik. A Vanság nem tud érdektelen lenni, mert ha az lenne, akkor nem lenne a Vanság, nem alkotná meg saját magát önmaga felismerésére. Tehát nem érdektelen. De érdeke sem fűződik. Csak Van. A tiszta elfogadás maga a pillanat felismerése, amihez semmilyen értelmezés, ítélet nem tartozik. Amikor a legkisebb ítélet vagy értelmezés megszületik, akkor már ragaszkodsz egy elképzeléshez. Ott már megalkotódott a személy azonosság, ott már nincs meg a tiszta elfogadás. Az elfogadás csak a pillanat felismerése. Semmi más nem tud lenni. Annyira tiszta, annyira érintetlen az elfogadás, hogy semmilyen azonosulás nem tartozik bele. Semmilyen ragaszkodás, semmilyen hovatartozás.

Nem tudsz nem-elfogadásban lenni még ebben a pillanatban sem, amikor úgy tűnik, mintha ítélkeznél. Mert ha az ítélkezés felismerése megtörténik, de NEM ÍTÉLEM MEG AZ ÍTÉLKEZÉSEM FELISMERÉSÉT, az is már egy elfogadás.
Ha felismerődik, hogy ítélkeztem a pillanatban, de már tudom, hogy ez is a teljesség pillanata és RENDBEN VAN, és már semmit nem érint meg, semmilyen ragaszkodás nem születik meg, hogy az ilyen, olyan, ezért, azért, jó, nem jó. Már az ítélkezés is maga az elfogadás jelenléte. Nem tudsz nem elfogadó állapotban lenni, mert NEM TUDOD A TERMÉSZETEDET MEGTAGADNI, ezért mindig az atyai IGEN VAN JELEN. MINDENRE IGENT MOND, MÉG A TAGADÁSRA IS, AZ ELLENÁLLÁSRA IS IGENT MOND. Innentől kezdve MINDEN MEGMUTATJA MAGÁT. Annak hatására, hogy igent mondott és megmutatta magát, ismered fel a tiszta valóságodat, mert az igazi természetedként jelenlévő tiszta forrás gondolata mindig áramló testhelyzetet tud csak mutatni.

Amíg félsz az elmúlástól, addig meg vagy győződve arról, hogy el fogsz múlni. (Nerella)

Amíg azt mondod, hogy léteznek a félelmeid, addig léteznek a félelmeid. (Móni)

Hiába azt mondod, hogy "Sok szenvedés volt benne". Mivel kijelented, hogy valaha is létezhetett olyan, hogy szenvedés, máris kijelented, hogy most is van olyan, hogy szenvedés. És innentől kezdve a jövőben is lesz olyan, hogy szenvedés. De se a múlt, se a jövő nem létezik, a mostban pedig nincs szenvedés. Mert az értelmezés nélküliségben csak a felismerés teljessége van, ahhoz meg semmilyen történet nem tud hozzácsapódni, mert a pillanatban a történet nem tud megjelenni, mert nincs ideje rá.

Az egyedül levés az egóé. Ha semmi sincs, akkor visszatükröződik a semmi sincs. Szó szerint leállítja saját magát. Az életed továbbra is jelen van, csak egy olyan tapasztalatba kerülsz bele, ami depressziót vagy mozdulatlanságot fog okozni - az elmúlásnak, a semmi nincs-nek a lényege. Nagyon kell figyelni a kijelentésre.

Nem az Ilona fogja vezetni, hanem te, aki magadban keresed. Amikor majd egy külső ember nem úgy viselkedik, vagy nem azt adja, ami te szeretnél, akkor majd azt az embert fogod hibáztatni és elfordulsz, mert ő már nem adja. Nem is fogja, nem is tudja adni. Csak magadban, csak magadban, és ez a legcsodálatosabb, mert nem függsz senkitől sem. TE CSAK MAGADÉRT LEHETSZ BOLDOG. Csak magadban láthatod meg a szeretetet. TE VAGY A SZERETET. TE VAGY A BOLDOGSÁG. TE VAGY MINDEN.
A feltétel nélküli boldogság nem az elme boldogsága, hanem maga AZ IGAZI LÉTEZÉSEDNEK AZ ÖSSZES TAPASZTALÁSA, amely független a másik embertől.

Többen keresik a spirituális ezt azt, de én ennek örülök, mindenki a saját útját járja. Az még az egó, amikor egy mester azt akarja, hogy csak hozzá járjanak - mert ezt nem te csinálod. El kell menj, hogy rágyere arra, hogy magadban találod, még 23 emberben csalódnod kell - idézőjelben, mert te adod a mesternek az elvárást, hogy nekem olyat kell mondjál, amit én be tudok fogadni, amitől érzem a szeretetet, amitől azt gondolom, hogy én meg tudok világosodni - ezt is én csinálom, nem a mester. Mind az én ítéleteim (ha megadja, de jó, ha nem, akkor de rossz)... menjen, örülök is, hogy megy és futja a köreit. Csodálatos, hogy mindenki másfelé megy szanaszét.

De megáll ő is, még pattognia kell, nem baj. Hozzám csak azok az emberek jönnek és maradnak, akik képesek már ítélet nélkül önmagukba nézni. MÁR NEM KÍVÜLRŐL AKARJÁK, hanem önmagukban. Ebből van a kevesebb. Mert önmagadban kell megkeresned és nem valaki másban. Amikor már önmagadban találod meg, akkor már tök mindegy, kinél vagy. Már nem fogod azt mondani, hogy ő ilyen, ő meg olyan, hanem mindegyiket ugyanúgy szeretni fogod. Mindre nem azért mész el, mert valami jót vagy boldogságot ad, hanem inkább: nem mondod a többire, hogy ilyen-olyan. Amikor már megértetted. Mindegyikre azt mondod, hogy Isten.

Felismerte az elméd, hogy nem a formától függ. Innentől kezdve mindegyik forma emlékeztetni fog. Te itt értél meg arra, valaki Mooji-nál fog megérni, ő arra a formára fogja mondani... tök mindegy. Ezért jó, ha mindenki rohangál mindenfelé, mert megtalálja azt a formát, ami majd elvezeti önmagához. Én nem ettől teszem függővé, hogy valaki vagyok, vagy ki vagyok. Én senki nem vagyok, ugyanúgy, ahogy senki se senki.

A boldogság az egyetlen fizikális lényeg. De ez nem egy személy boldogság, egy személy öröm. Ha a boldogság vagy, akkor az magához vonzza. Nem azzal hadakozok, hogy ami felbukkan, az miért bukkan fel vagy hogy nem így kellene, hogy legyen. ... Mert akkor éppen az a pillanat a teljesség (ülni nyugalomban), pontosan azért, hogy ÖNMAGAD BÉKÉJÉBEN LEGYÉL.

Az ő kijelentése, hogy "jó nő vagyok", az én tapasztalásom, bennem jelenik meg. Amikor már tökéletesen közli, hogy ilyen jó nő vagyok, azT már abban a pillanatban TE észlelted, hogy akkor MÁR AZ VAGYOK. ISTEN SZÓL RAJTA KERESZTÜL.

Melyiket választod: a meglepetés party-t, vagy azt, hogy boldog legyél az x. szülinapodon? Hogy boldog legyek! Akkor maradjunk ennyiben. A FORMÁT VÁLASZTOD, VAGY A BOLDOGSÁGOT VÁLASZTOD? A forma nem hordozza magában a boldogságot, lehet meglepetés party, lehet minden, de nem biztos, hogy ő úgy fogja magát érezni. De ha én azt mondom, hogy boldog vagyok, és abban lesz party vagy nem lesz, én akkor is a boldogság vagyok. Minden ember a boldogságot akarja, nem a formát. Megkaphatod a formát, megkaphatod a párkapcsolatot, de nem biztos, hogy boldog vagy. DE HA ÉN A BOLDOGSÁGOT VÁLASZTOM, ÉS A BOLDOGSÁG TEREMTI MEG ÖNMAGA FORMÁJÁT, AKKOR BIZTOS LEHETSZ BENNE, HOGY BOLDOG MARADSZ. MINDEN FORMA TERMÉSZETE A BOLDOGSÁG! A FIZIKÁLIS LÉT TERMÉSZETE A BOLDOGSÁG, A TAPASZTALÁS. Különben nem születne meg a beteljesedés, a lét öröme.

Mivel én a boldogságot választottam, tök mindegy, ki hova megy, nekem akkor is boldogság, MERT MINDENT A BOLDOGSÁG TEREMT MEG, és ha xy elmegy, azt is csak a boldogság tudta teremteni, ezért A BOLDOGSÁGOM MOZDÍTHATATLAN, MAGA A FORMA JÖNNI-MENNI FOG. NEM HATÁROZHATJA MEG A BOLDOGSÁGOM LÉNYEGÉT.

Nem lehet más, mert az vonzotta be, a BOLDOGSÁG, AZ ALAPTERMÉSZETED.

Ha a formához kötöm a boldogságomat, mindig csak azt fogom észrevenni, hogy nem vagyok boldog. Miért? Mert ahhoz kötöttem a boldogságomat, hogy megvilágosodott legyek. Valójában, ha nem tapasztalom meg a megvilágosodást, akkor boldogtalan vagyok? Ha ahhoz kötöttem a boldogságomat, hogy egyek egy sütit, és nem eszek, akkor boldogtalan vagyok? Az emberek 90%-a boldogtalan (napot szereti, esőben boldogtalan). Mindig valamihez köti a boldogságát. Nem veszi észre, hogy AZT, AMID VAN, AZT IS A BOLDOGSÁG VONZOTTA BE. CSAK NE LEGYEN MEG AZ ÍTÉLETED.
Nem attól leszek boldog, hogy esik az eső, vagy süt a nap, hogy megyek-e kirándulni vagy nem, hogy szoknyában vagyok vagy nem. De észre kell venni, hogy valójában oda kötöttem: hú, most hogy nézek ki, attól vagyok boldog. Nem. Mert ha kövér vagyok, akkor nem vagyok boldog? Nem. Boldog vagyok! És ha boldog vagyok, és a BOLDOGSÁGRA FIGYELEK ÉS NEM A KÜLSŐ ÉLETHELYZETRE, AKKOR A BOLDOGSÁG MEGTEREMTI ÖNMAGA ESZKÖZÉT ÉS TÁRGYÁT ÉS TAPASZTALATÁT, HOGY ÖNMAGA ÖRÖMÉT LELJE BENNE. AZ AZ ÖRÖM, AMIKOR FELISMERED A BOLDOGSÁG BETELJESEDÉSÉNEK A PILLANATÁT. De az utána elmegy, mert csak arra a pillanatra vonatkozott az öröm. AZ ÖRÖM MOZDUL, A BOLDOGSÁG MOZDULATLAN.

Meg kell engedni, hogy a forma változzon. Hogy egy kapcsolat hogyan és meddig szolgál. Kibontja magát. AZÉRT VESZIK EL, HOGY EGY MÁSIK A HELYÉRE KERÜLJÖN. MERT HA NEM ENGEDED EL, AKKOR LEHET, HOGY A MÁSIKAT PONT ELUTASÍTOD, MERT RAGASZKODSZ EHHEZ A FORMÁHOZ. Nem tudod, hogy az életnek mi a célja, de az biztos, hogy amikor az élet odajut, hogy elvegye, ott, akkor, abban a pillanatban pont ott az ideje.

HA A BOLDOGSÁGBAN MARADSZ, AKKOR A BOLDOGSÁG OLYAN ÉLETHELYZETEKET TEREMT, AMIBEN A BOLDOGSÁGODAT FEL TUDOD ISMERNI. Azért fontos a boldogság megtapasztalása, mert itt energiák vannak, rezgések, és ezzel nem tudsz mit csinálni. A REZGÉS TOVÁBBRA IS UGYANAZT A REZGÉST FOGJA MŰKÖDTETNI, AMIT TE A FIGYELMEDDEL MOZGATSZ. Ez természeti törvény. Ha én a boldogságot mozgatom, akár tetszik, akár nem, annak ott kell lennie boldogságként. Formát fog ölteni, mert a boldogság fogja magához vonzani a formát.

MINDENKI CSAK A PÁRKAPCSOLATOT AKARJA. AZÉRT CSALÓDIK FOLYAMATOSAN, MERT CSAK A PÁRKAPCSOLATOT AKARJA. NE A PÁRKAPCSOLATOT AKARJAM, HANEM A BOLDOG PÁRKAPCSOLAT LÉNYEGÉT!! ÉS NE ÚGY, HOGY A PÁRKAPCSOLATOT AKARJAM, HANEM BOLDOG VAGYOK ÉS TUDOM, HOGY BEVONZÓDIK A PÁRKAPCSOLAT, MERT BE KELL, HOGY VONZÓDJON. MERT HA ÉN BOLDOG VAGYOK, AKKOR MINDEN OLYAN ÉLETHELYZET, AMELY A BOLDOGSÁGBAN ÖRÖMÉT LELI ÉS MEGMUTATKOZIK, ANNAK VISSZA KELL TÜKRÖZŐDNIE. Ahogy a szarnak is vissza kell tükröződnie. Csak abban hiszünk, hogy visszatükröződik, ebben meg nem.

Van olyan, hogy nincs gyermekáldás vagy párkapcsolat, de téged az boldogsággal kell, hogy eltöltsön. A boldogságod teremti meg a gyermekáldást, ha te vágysz a gyerekáldásra, akkor neked az boldogságot okoz. Tehát mi fogja megteremteni a gyermekáldást? A folyamatosan a boldogságban vagy a fizikai síkon is, mindig olyan érzésekre, élethelyzetekre figyelsz, amely nem azt mutatja meg, hogy miért nincs, hanem NEM KÉRDŐJELEZED MEG ANNAK A LÉTEZÉSÉT A FIZIKÁLIS SÍKBAN. De nem tudod továbbra sem a hogyanját.

Boldog vagyok. Mitől vagyok boldog? Attól, hogy pl. tudok inni egy pohár vizet.
Az IGAZI TERMÉSZETED A MEGFOGHATATLAN, A MEGNYILVÁNULATLAN. Ha igaz természetedként vagy jelen, annak tök természetes, hogy átmegy a falon. Nem tud székre ülni, mert beleolvad a szék létezésébe. A formátlannak nem az a nagy dolog, hogy átmegy a falon, hanem hogy beveri a fejét. Istennek ez gyönyörűség, mert itt tapasztalja meg a korlátokat a korlátlanságán belül. Ahhoz, hogy meg tudjak inni egy pohár vizet, kell a korlát, az üveg, a víznek a határa, kell egy szomjúságérzés. Mert ez a valóságában nem létezik. MICSODA CSODÁLATOS DOLOG, HOGY A FIZIKÁLIS FORMÁT MEGTAPASZTALHATJA. Ránézel: Jé, a főnököm így szólt hozzám? Isteni szemszögből ilyen hang is létezik? Így is lehet a másikkal beszélni? Legalább ezt is megtapasztaltam. Ő nem tudja.
MINDENRE CSODAKÉNT NÉZZ RÁ! Őneki nincs rossz, CSAK A CSODA VAN, CSAK A BOLDOGSÁG VAN! Annak a boldogsága, amikor valaki leordítja a fejedet, és meghallja: Jé, ez az ordítás? Micsoda hangzás! Kopog valami a fejed fölött, az agyad már kiesik: Ó, ez milyen tapasztalás. Ha nem lenne, nem tudnám, milyen. De gyönyörű!

Hamis hang: onnantól, hogy CSODAKÉNT NÉZEL RÁ, BOLDOG VAGY TŐLE, AZONNAL BEÁLL. MAGÁTÓL RENDEZI MAGÁT. A VONZÁS TÖRVÉNYÉBEN MINDENKI A HAMIS HANGOT GYÖNYÖRŰNEK FOGJA ÉRTÉKELNI. ERGÓ VALÓJÁBAN SENKI NEM SZÚRTA KI A HAMIS HANGOT.

Hú, de imádom ennek a férfinak az illatát - vagy azt mondod: de szeretném érezni ennek a férfinek az illatát. Megszagolod, érzed az illatát és nem fog boldogsággal eltölteni. De ha azt mondod: BOLDOGSÁG ENNEK A FÉRFINEK AZ ILLATA, ... MINDKETTEN AZT MONDJUK, HOGY BOLDOGSÁG UGYANANNAK A FÉRFINEK AZ ILLATA. DE NEM MONDJUK MEG, HOGY MILYEN, CSAK TUDOM, HOGY ENGEM BOLDOGSÁGGAL TÖLT EL. TE SZERETED AZ ÉDESET, ÉN SZERETEM A KESERNYÉSET. AZ A BOLDOGSÁG, HOGY TUDATÁBAN VAGY AZ ILLAT BOLDOGSÁGÁNAK , ILLETVE BOLDOG VAGY MAGÁTÓL AZ ILLATTÓL - DE NEM A FORMÁTÓL, HANEM BOLDOGSÁG MAGÁNAK AZ ILLATNAK A TAPASZTALÁSA - TE ÉDESNEK FOGOD ÉREZNI, ÉN MEG KERERNYÉSNEK - UGYANAZT AZ ILLATOT.

Mert A BOLDOGSÁGODHOZ IGAZODIK A TAPASZTALAT. Azt vonzza magához. Ezért van ennyi nézőpont ennyi dologról. Ezért nem érdemes tudni, hogy a másik hogyan tapasztalja meg, mert azok különböző boldogságok.

Veszekedtünk, és azért ragadtam bele egy pillanatra, hogy boldogsággal töltsön el az egész felismerés. A felismerés is maga a boldogság.

Láttam, hogy figyeli az elme a Vazze-t örömmel, hogy remélem, hogy azt látom, hogy nem fogunk odaérni, hogy igazolja önmaga igazságát, hogy nem fogunk odaérni. Holott azért voltam dühös, mert hogy nem érünk oda. Valójában az okozta a boldogságát, ami miatt egyébként pampogott, hogy nem fogunk odaérni. (Férjem azt mondta, hogy nem késünk el, bőven odaérünk.) Az elme igazsága a nem érünk oda, és ő ettől boldog.

Amikor éber vagy, akkor tudod, hogy a boldogság nem az élethelyzettől függ. Itt az elmének az élethelyzettől függött a boldogsága. Hogy haragudhassak, hogy elkésünk, ez egy élethelyzet. De ne arra figyelj, hogy igazságod legyen, hanem függetlenül az igazságodtól legyél boldog.

Érezd ezt a feszültséget. Érezd az energiát, ne adj neki értelmezést, jelentést. Csak érezd. Hagyd el a jelentését... Maradj ezzel az érzéssel. Az érzés mentális képe el fog hagyni. Ne kommentáld ezt a feszültséget. Hagyd, hogy legyen.

Maradj az érzéssel, ne kövesd az elme kommentárokat. Csak akkor fog elmenni, ha nem takarod el az elméddel, elemző gondolkodásoddal. Az elme próbálja védelmezni ezeket. Pedig ez csak egy energia mozgás, semmi más.

Ez semmi! Erősnek hitted, de ez semmi! "Gyorsan tegyünk valamit, hogy megszabaduljunk tőle, vagy gondoljunk ki magunkat az elmével."

Semmit nem teszel és érzékeled. Gyorsan vagy lassan, de elmegy.

Tudnod, kell, mi ez? Nem elég az, hogy történik valami belül?
Ha tudod, akkro nem tudod. Ha mentálisan tudod, akkor ez egy fals tudás, hazugság. Saját kivetítés, csak egy újabb kivetítés ez a tudás.

A tudás valójában nem-tudás.

Önmagadra irányítsd a figyelmet, ami NEM FORMA! Nem tulajdonítasz jelentőséget a formának, még a vagyoknak sem.
Nem lényeges, mi az, amit látok, NEM A TAPASZTALÁS A LÉNYEG! Amikor ezt eldöntöd, akkor a figyelem visszafordul önmagára.
EL KELL, HOGY VESZÍTSD AZ ÉRDEKLŐDÉSEDET MINDEN MEGÉRTÉS IRÁNT, MINDEN TÖRTÉNÉS IRÁNT.

Észlelődik, de különösebben semmi nem foglalkozik fele (a nap számára olyan a történet, a gondolat, az élethelyzet, mint nappal a Hold az égen).

Mindig az ELFOGADÁS old és változtat.

EZEK NEM A TE GONDOLATAID - ezek megjelennek a térben (pl. "az a tapasztalatom, hogy nem vagyok még ott"). Átsuhan rajtad a gondolathalmaz, és te megragadod: á, ez az enyém!
Helyette: felismered, "miről beszél ez??". EZ NEM ÉN VAGYOK! EZ A GONDOLAT NEM RÓLAM BESZÉL! Ami vagyok, az azt mondja: "TELJES VAGYOK ITT ÉS MOST!" Más testérzés.

NINCS EREJÜK, egészen addig, amíg az mondod: ez én vagyok és velem történik. Ereje lesz, de ez AZ ERŐ TE VAGY MINDENBEN. A gondolatok nem baj, hogy jönnek-mennek, A GONDOLATOK NEM RÓLAD BESZÉLNEK.

A lehető legtermészetesebb módon létezik valami rajtad keresztül.

AZ ELME NEM KÉPES MOZGATNI A TESTET. Ha megjelenik az a gondolat, hogy "már menni kéne", az egyvalamit mond: te már mész. A fizikai síkon még nem történik meg, a nem-fizikaiban már valami felismerte a menést. Mikor fog megmozdulni a test? A NEM-FIZIKAI TUDJA, HOGY MIKOR KELL MEGMOZDULNIA A TESTNEK, melyik az a pillanat, és akkor a test fel fog állni. Ha előbb felkelsz, összeomlik az univerzum.
A LÉTEZÉS TUDJA, HOGY MIKOR MOZDÍTSA MEG A FORMÁT.

Laci és Ilona jelenléte által én már élem a párkapcsolat vanságát, harmóniáját itt és most, függetlenül a fizikai tapasztalattól. Majd a fizikai leköveti, mert ez a természete.

A kétség isteni eszköz önmagad vanságának felismerésére.

Elmaradnak azok a gondolatok, hogy bármit csinálsz, valahol azt felcímkézze. EGYSZERŰEN TÖRTÉNIK A CSELEKVÉS. DE SEMMI NEM MONDJA, HOGY JÓ VAGY ROSSZ. EGYSZERŰEN CSAK JELEN VAGY BENNE.

Bármit csinálsz, legyen az kaszálás, főzés, mosás... HA TÖRTÉNIK, AKKOR RENDBEN VAN. AKKOR ENNEK HELYE VAN. Szolgál valamit.

Mondhatom én, hogy nem ezt kéne csinálnom. Akkor nem ezt csinálnám... az már a személy, aki azon filozofál, hogy mást kéne csinálnom.

Éber vagy: Létben maradsz. Tudod, hogy valamiért történik, valamit szolgál. A FORMA PONT ÚGY MOZDUL, AHOGY MOZDULNIA KELL.

A VANSÁG SEMMILYEN ERŐFESZÍTÉST NEM HORDOZ.

Nem azért vagy szabad, mert tudod változtatni, vagy előbbre hozni, hanem AZÉRT VAGY SZABAD, MERT NEM MOZDULSZ KI ÖNMAGAD VANSÁGÁBÓL, ÉS TUDATÁBAN VAGY ÖNMAGAD TELJESSÉGÉNEK FORMÁTÓL FÜGGETLENÜL, attól függetlenül, hogy a forma mikor jelenik meg, mikor tűnik el.

Ez a rendben vanság az, amely változtatja a világot, de semmi szándék, akarás nincs benne, hanem egyszerűen önmaga tiszta jelenléte mindent átitat. Pont úgy változtatja, ahogy. Nem tudjuk, hogyan. De hogy a legteljesebben fogja, az biztos. És így tudsz megmaradni az örök változatlanként az örök változásban. Ez így együtt van, kéz a kézben. Ez a szabadság. Szabadság attól, hogy a megnyilvánulatlan felé akar menni, a megnyilvánult felé akar menni, bárhova akar menni, mert az mondod: ITT ÉS MOST EZ A LEGTELJESEBB PILLANATA. Bármit is jelentsen ez. Mert nem kezdi semmi elemezni, hogy ez mit jelent, hogy ez jó vagy rossz. OLYAN, AMILYEN. MIÉRT EZ TÖRTÉNIK? CSAK. ÉS EBBEN HATALMAS BÉKE VAN.

Amikor a személynek van egy elképzelése valamiről, és fél a saját elképzelésétől, és rájön arra, hogy amikor valaki mond valamit, odaad neked valamit, nem úgy, ahogyan azt elképzeljük, a szatszang szeretetében és teljességében, mert arról is van egy elképzelés. Hanem a valós életben megmutatja a te tükrödet, amit te hoztál létre, akkor a személy választhat: na ugye igazam van, vagy pedig hálás vagyok, hogy rámutattál, ez a személy nem létező, mert az, aki vagyok, nem fél és nem bánt meg. Te a szeretet eszköze vagy, hogy rálássak arra, hogy én szerethető vagyok, mert nem az ellenségem vagy, és nem bántani akartál, hanem MEGMUTATTAD, HOGY ÉN MIT ÉPÍTETTEM FEL, HOGY ÉN MITŐL FÉLEK. ÉS EZ MOST LEOMLOTT.

A férfi nem az ellenség, a férfi nem az életedet akarja elvenni, egyszerűen férfiként akar jelen lenni, ami nem alá-fölérendelt, hanem TÁRS kapcsolat. Egyenrangú, kiegyenlítő, harmonikus. Ha ezt látod meg, mindig szolgálni fog.

Az "én" félelmei nem léteznek. De amíg azt mondod, hogy léteznek félelmeid, addig léteznek.
Csak a szeretet van. Soha nem létezett a félelem. LEHETŐSÉG A VÁLTOZÁSRA (nem pedig szenvedés). Mivel kijelented, hogy valaha is létezhetett olyan, hogy szenvedés, akkor máris kijelented, hogy most is van olyan, hogy szenvedés... és innentől kezdve a jövőben is lesz. De se a múlt, se a jövő nem létezik, a mostban meg nincs szenvedés. AZ ÉRTELMEZÉS NÉlKÜLISÉGBEN CSAK A FELISMERÉS TELJESSÉGE VAN, AHHOZ MEG SEMMILYEN TÖRTÉNET NEM TUD HOZZÁCSAPÓDNI, MERT A PILLANATBAN A TÖRTÉNETNEK NINCS IDEJE MEGJELENNI.

Bármi, ami kijelentődik, azzá válik minden. Mert TE VAGY A MINDEN.

Miért vagy vele? Erre nincs válasz, mert az már nem a teljesség, a végtelen. Hanem valamiért. Ami ha megváltozik, akkor ő már nem az, és én sem, és akkor dobhatom ki magamat is, meg őt is. De ilyen nincs. Tehát tiszta.

Tehát így teljes egy párkapcsolat: soha ne keress a másikban egy elképzelést. Soha ne keresd a másikban a tökéletességet, mert akkor tökéletlennek látod magad. S azért keresed a másikban a tökéletességet, mert önmagadat nyilvánítottad tökéletlennek és nem-teljesnek.
De könnyű ráfogni a másikra, hogy azért, mert így vagyok teljes, "mert a másik visszavisz az egóba".

Az elmének vagy egy elképzelése a teljességről: ilyennek kell lennie, olyannak kell lennie. De a teljesség nem zár ki semmit. A feltétel nélküli nem köti semmilyen viselkedéshez, semmilyen elképzeléshez, mert az feltétel nélküli. Mégis felismerődik, hogy az AZ.

Tökéletesen azt választottad, ami által teljességként azonosítottad magadat abban a pillanatban.

Mindig önmagadra látsz rá, bárkivel is kerülsz kapcsolatba, akként és úgy fogsz jelen lenni, ahogyan azt önmagadként megnyilvánítod és felismered.

Ha azt mondod, hogy a másik ilyen vagy olyan, akkor valójában önmagadról mondod, hogy én vagyok, aki bizonytalan vagyok, én vagyok az, aki nem hiszem el, hogy a tökéletes párkapcsolatot megkaphatom. Én vagyok az, aki kételkedem. És milyen párkapcsolatot fogsz behúzni? Olyat, aki kételkedik, bizonytalan, aki meggondolja magát.

Tökéletesen működik a párkapcsolat. Tökéletesen te vagy a párkapcsolat. Tökéletesen azt látod a párkapcsolatban, amit saját elképzelésedként próbálsz rávetíteni a másikra, mintha létezne a másik személy. De a másik sosem létezik, mindig én vagyok.

Még a legnagyobb vitás helyzetben is, amikor megtörténik a kommunikáció az adott pillanatban, és a vita felismerése adja meg azt a teljességet, és annak a teljességnek felismerését, hogy ez a vita nem az, aki vagyok!
Hanem ez megint egy személy aspektus, amin keresztül felismertem, hogy az a személy én nem vagyok, aki vitatkozik, és aki azt hiszi, hogy a másik azt mondta, hogy ... hanem A TELJESSÉG VAGYOK. A teljesség felismerésében újra meglátod a teljességet.
Minek mennél el? Minek hagynád el?
Hát gyönyörű: csak a hála tud megjelenni. Még akkor is, ha az adott pillanatban megszületik az úgymond bármilyen konfliktus helyzet.

NINCS KONFLIKTUSHELYZET, CSAK ÖNMAGAD TELJESSÉGÉNEK A FELISMERÉSÉHEZ VALÓ ESZKÖZ MEGNYILVÁNULÁSA.

Szerencsétlennek érzed magad, mert azt hiszed, hogy ő megkapja, ő is megkapja, te meg nem kapod meg a párkapcsolatot. A létezés nem gondolkodik, nem értelmez, így mindig csak önmaga teljességét tudja odaadni, megengedve azt, hogy a személy személynek híve magát önmagára lásson rá, mint a személy létezése, amiről rájön arra, hogy nekem nem tetszik ez a személy, tehát én magában a feltétel nélküliségben akarok létezni, és ezért semmi mást nem kell tenni, csak felismervén, hogy már az vagyok, KIJELENTENI, HOGY AZ VAGYOK.
Kérdés: a személy meg meri-e tenni? Persze, hogy meg meri, mert vágyik rá, de mégse teszi meg. Mert az általa megélt és működtetett világ azt mondja, hogy nem. Mert azt hiszi, hogy ez nem az általa működtetett világ. És ezért hisz annak a világnak, amit ő hozott létre, saját tanult szerepeként, saját elképzeléseiként, és ezért olyan hiteles és valóságos, amiben egyébként rosszul érzi magát.

Tehát hagyni kéne, hogy összeomoljon az a világ...

Olyan nincs, hogy nem ismeri fel. Amíg kijelentődik, ami nem ismeri fel, addig a te hitedben az van, hogy ő még nem ismeri fel a te létedben, és te is abban a hitben vagy, hogy létezik olyan, hogy meg tud történni, hogy nem ismeri fel. Ez az, amit fel kell ismerni, hogy MINDEN KIJELENTÉS NEM Ő. NINCS Ő. Nem tudod, hogy ő mit érez.

Imádom ennyi önmagamat, ahogy figyelem önmagam létezését, ahogy meggyőzöm önmagamat önmagamról, és kommunikálva a tisztaság teljessége van jelen. Csoda.
Ahogyan a már nem létező újra és újra visszatükrözi önmagát, hogy EZ MÁR NINCS ITT. Egyik sem, mert nincs.
A megjelenése természetes. De nincs és hagytam játszani. És ahogy hagytam játszani, nem akartam, hogy ne legyen, egyre több jött belőle, de már nevettek egymáson. És utána csak annyit mondtam: állj! Gyönyörűek vagytok. És önmagától elcsendesedett, mert ez vagyok. Az az Én Vagyok! Én látom magam, én vagyok. Az én bármilyen személyiségem bármilyen feltételezése, ha volt valamikor, de már nincs és nem is lesz, de attól még HAGYOM JÁTSZANI! MINDEN TÉT NÉLKÜL. Hogy lehetne más? És ez nem rólad, meg rólad, meg rólad szól. Én vagyok ennek a felismerője, tapasztalója, élvezője. SEMMI MÁST NEM AKARUNK KEZDENI VELE. Csak egyszerűen hagyom létezni, mert MÁR AZ VAGY. Az vagy, az vagy, az vagy.
S addig, amíg azt hiszed, hogy nem vagy az, addig azt hiszed, hogy létezik olyan, hogy nem vagy az? De hogy? Ilyen nincs. Most és mindörökké csak az vagy, és onnantól kezdve nincs játszma, nincs történet, nincs miértje, nincs hogyanja, nincsen igazsága, nem-igazsága, ezért teszem, nem azért teszem... Dehogy teszel... nem teszel semmit sem. Csak ez a játék volt az, ami megmutatta, hogy mindent kihúzunk magunk alól, és azt mondjuk, hogy állj! minden az, nem kell vele semmit se csinálni, csak hagyjuk játszani. Gyönyörűek vagytok. Minden visszatükrözte a teljességet, önmagától kisimult. Kellett valamit csinálnom? Semmit.

A Szeretet nem ítéli meg azt, ami történt. Nem akarja megérteni, hanem egyszerűen csak jelen van önmagaként.
Senkik között nem zajlódott ez a beszélgetés. Ez az egész én vagyok. Önmagamként látom ezt a mindenséget. Tökéletesen minden egyes megnyilvánulási formája. Adhatunk nevet nekik, de rengeteg név van... a személyiség illúziója, de attól még játszik...
A képzelt egó játéka tökéletes: rámutat önmaga illúziójára, hogy nincs jelen. Tiszta, egyszerű, tökéletes. Semmit nem akar megmutatni önmagán kívül.

A párkapcsolatban is ugyanez történik. Attól, hogy férfinek és nőnek nevezzük, tökéletesen leképezte. Mindenki élete az én egyedüli létezésem játéka. Alázat: Mindenki előtt fejet hajtok és megköszönöm, még akkor is, ha borzasztó nagy harc dúl bennem. Szolgálat van. Kisimítja magát a teljességként. Abban a pillanatban fájdalmat érzel, mert személyként azt hiszed, ő a legnagyobb ellenség, de a legnagyobb lehetőséget a legnagyobb feltétel nélküli szeretettel mutatta meg neked azt, amitől rettegsz egész életedben, és megmutatta, hogy nézd, már itt vagyok, nem félsz tőle, élsz tovább, megy minden tovább.

MÁR NEM KELL ABBAN A GONDOLATBAN ÉLNED, HOGY ÉN ETTŐL FÉLEK, MERT MÁR NEM FÉLSZ, MERT OTT VAGY BENNE. Soha többet nem jelenheted ki, hogy félsz, hiszen már megtörtént.

Példa: ráütsz kalapáccsal a lábadra. Már nem ütöd a kalapáccsal a lábadat, csak a fájdalom maradt. A történet nem tartozik hozzá. Csak a fájdalom marad. De ha fenntartod a történetet, a miértjét... a fájdalom léte folyamatosan egyre erősebbé válik magával a történettel kapcsolatban, mivel a fájdalom már nem fizikális, mert az önmagad ítélete és az élethelyzet megítélése. Annak a fájdalomnak a nagy része már nem fizikális fájdalom, hanem mentális fájdalom.

Ahogy a citromra gondolva az elme már termeli a nyálat, ugyanúgy A FÁJDALMAT FENNTARTJA, AMÍG A TÖRTÉNET ÚJRA ÉS ÚJRA ÁTÉLŐDIK, ANNAK A PILLANATA, KÉPZELETKÉNT AZ A PILLANAT, AMIKOR A KALAPÁCS HOZZÁÉRT A LÁBADHOZ, ÉS ÚJRA ÉRZÉKELI, ÚJRA ÉRZÉKELI AZT A PILLANATOT.
MINDIG ISMÉTLI AZT AZ EGY PILLANATOT A TÖRTÉNET HATÁSÁRA, AMIKOR AZ AZ ÉRINTKEZÉS MEGTÖRTÉNT. És azért van az az illúzió az agyban, mintha mindig azt a pillanatot élné meg, és folyamatként magát a fizikális fájdalomnak tudod be, ezért van az, hogy az állatok is és a gyerekek is tovább tudnak lépni, mert ők nem tudják értelmezni, és nincsenek benne a történetben, tehát el tudják venni a figyelmüket.

A FÁJDALOM HATÁSÁRA A TEST MÁR AZONNAL A REGENERÁLÓDÁSBAN VAN, ÉS MAGÁBAN A TELJESSÉGBEN ÚJRA VISSZAÁLLÍTVA MINDENT ARRA TÖREKSZIK, HOGY A FÁJDALOM ONNANTÓL KEZDVE MÁR NEM A PROBLÉMA, HANEM MAGA A HELYREHOZATAL ÉS MAGA A TESTNEK AZ ÚJRAKÉPZÉSE.
Viszont az elme még mindig a balesetnek tudja be a fájdalmat, tehát problémaként és veszélyhelyzetként tekint rá.

Ugyanez vonatkozik a párkapcsolati vitára is. A vita pillanata, majd megtörtént a vita beteljesedésének pillanata, egyik jobbra megy, másik balra, ott már a megújulás működik. Maga az újjászületés. A történet fenntartásával újra éljük annak a pillanatnak a fájdalmát, ami a legnagyobb tőrdöfést okozta nekem ott, abban a pillanatban, és fenntartjuk a történettel újra, újra, újra, újra, újra és újra. Újra átéljük minden pillanatban azt a csúcspontot,az első döfést. Ez már csak mentális. A valóság: a kapcsolat újjászületése, ami a szeretetben van, amire az elme nem tud figyelni, mert a múlt történetében van.

EGYETLEN SZABADULÁS VAN: SEMMILYEN TÖRTÉNETRE NEM FIGYELSZ, SEMMILYEN ELMEJÁTÉKRA NEM FIGYELSZ, HANEM A VALÓSÁGRA FIGYELSZ, ARRA, AMI VAN A MOSTBAN. MINDEN AZÉRT TÖRTÉNIK, HOGY A TELJESSÉGED TISZTASÁGÁN MARADJON A FIGYELEM. Mert önmagából nem tud kilépni, ezért mindenben csak önmagát tudja felismerni.

RAJTAM keresztül ismerődik fel ez a forma.
Kivetitodik, de ez te vagy, TE ÉSZLELED.

Mi gyakorol nyomást? Az a gondolat, hogy én, vagy a ragaszkodás az én gondolathoz, mintha lenne? ÉS EGY NEM LÉVŐT ÁLLANDÓAN LÉTEZŐVÉ AKARSZ TENNI, ÉS EZ HOZ LÉTRE FESZÜLTSÉGET.

A testerzet hűen tükrözi, hogy valamiről, ami nincs ott, állandóan azt mantrazod, hogy ott van ("azért van nyomás a fejben, mert ott van az én"). Feszültség: egy nem létezőt oda akarsz vetíteni, es kijelented, hogy "de van".

Nem tudom, hogy az mi, de nem a nyomás van rendben, hanem A PILLANAT VAN RENDBEN. (Ha ragaszkodnék a nyomás gondolathoz - a nyomás rendben van - akkor azonnal nyomás érzés jelenik meg a testben. Ha elveszem a figyelmet a nyomasrol, mint letezorol, mert teljesen rendben van a pillanat, akkor az érzés nem ragaszkodik semmihez, nem tartozik semmihez. Eltűnik...

A szukules és tagulas nem hasonlítható ossze, osszehasonlitaskor keletkezik feszültség, mert hamis a játék. A test csak a teljességet tudja kikommunikalni magabol. FESZÜL A TEST, HA VISZONYÍTÁSBA AKAROD A TELJESSÉGET BELERAKNI. Nem tudja elfogadni, mert nem ismeri...a lét vansaga mukodteti.
Ha te a tagulast elfogadod, de a szukulest negatívnak iteled meg, a test azonnal feszül a szukules gondolatara, mert hamis. A szuk mogott van egy elképzelésed, hogy az nem jo a tagulashoz képest. De ez hamis. A szukules is rendben van. NEM A TAGULASHOZ KEPEST, HANEM ÖNMAGÁBAN RENDBEN VAN.
HAGYJUK ONMAGABAN LENNI..AZ CSAK VAN.
A SZŰKÜLÉS TELJESSÉGE felismerodik - rögtön tágulás van. ÉRTELMEZÉS NÉLKÜL A KETTŐ NEM KÜLÖNBÖZIK EGYMÁSTÓL, MERT EGYSZERRE JELENLÉVŐ.

Nincs szükség semmilyen erőfeszítésre pl.izgulas..mert csak távol visz a legtermészetesebben megvalósuló tortenestol.

Minden rendben van.

Csak az számít h EN vagyok, aki látja. Hogy az épp csalódás...az mindegy.

Hagyd üresen.

Legyen meg a te akaratod.

Üres.

Ha nem eletorom, miért ragaszkodsz hozzá? Ha kellemetlen egy gondolat táplálása és figyelme, akkor miért ragaszkodunk hozzá, h "de akkor is van, lehet, h még nem tapasztalom, de mi lesz, ha tapasztalni fogom?"
És máris letezove tetted azt az akaratot, h szamodra - akár tetszik, akár nem a letezesnek - Neked az van, mert lehet.
De ha most nincs, akkor biztos lesz majd valamikor, s már előre felkészülsz arra, ami nincs, és semmi nem mutat rá ebben a pillanatban annak a jelenlétére.

Ezért OKOZ FESZÜLTSÉGET és ezért nem érzed jól magad, MERT NINCS JELEN, ÉS TE JELENLÉVŐVÉ AKAROD TENNI AZT, AMI NEM LÉTEZIK.

Bármilyen erőfeszítést tudsz tenni, és egyre rosszabbul fogod magad érezni, s azt hiszed, hogy azért érzed rosszul magad, mert már nagyon közel van annak a lehetősége, amitől félsz (h pl elfelejted, hogy kell felébredni) ... miközben minden arra mutat ra, h ne tedd. Es amikor már nagyon rosszul érzed magad, megállapítod, h tessek, tudtam, h elfelejtettem, mert rosszul vagyok és már nincs az a jó érzés.

Ami nincs, azt nem kell megengedni létezni, mert hiába engeded meg, továbbra sincs.
Az a téveszme, mintha ugy elned meg, hogy van.

Mi az, ami nem kellemes? Ha te azt mondod, hogy ez nem kellemes, amit megteremtettem, akkor te tudod, hogy mi az, ami vagy. A nem kellemes abban a pillanatban kellemessé válik, amikor felismered a valóságát. Azt, aki vagy. Akkor létezik olyan, hogy nem kellemes? Akkor nem. Akkor van figyelem a kellemetlenen? Ott marad a kellemetlen? Egyszerűen elmegy.
S jön helyette más? Tudod, hogy mi jön? Ha önmagadként vagy jelen, akkor nem tudod. De ha a kellemetlenből maradt egy pici figyelem, akkor megláthatod.

Ne adj neki minősítést, hanem vedd észre általa, hogy ki vagy, és a kellemetlen már nem kellemetlen, hanem egy lehetőség önmagadként való felismerésre.

Ne legyen elképzelésed arról, hogy mi az, hogy így maradjon.
Azt hiszed, hogy az elme tud formálni: valamit csinálni valamiből. De ez nem igaz. SEMMI NEM TUD SEMMIBŐL CSINÁLNI SEMMIT SEM. Ha nincs én, mert minden csak egy gondolat, az én is egy gondolat, akkor ki csinálna belőle bármit is? Ha nincs én, akkor ki szenved? Ha nincs én, akkor kié a történet? Ki találja ki a mondatokat, ha nincs én? Senki.

MINDEN CSAK EGY PUSZTA FELISMERÉS. A PILLANAT. KÉSZ. MEGTÖRTÉNIK MAGÁTÓL. Nincs eredete, semmije. És pontosan ezért NINCS ÉRTELME KEZDENI VELE BÁRMIT IS. MINEK? HA MEGHAGYSZ MINDENT ÖNMAGA ÉRTELMETLENSÉGÉBEN, VÁLIK MINDENNEK AZ ÉRTELME VILÁGOSSÁ. És mindennek az értelme valójában az, hogy nincs értelme. Ez a legszebb dolog, ami létezik. Ez adja meg a tiszta szabadságot, hogy NEM KÖTŐDSZ SEMMIHEZ, NEM RAGASZKODSZ SEMMIHEZ. Ha ez a kötődés és ragaszkodás nem születik meg, akkor NEM TUD MEGSZÜLETNI A SZENVEDÉS, A KÉTSÉG, A HIÁNY, A FÉLELEM.

NEM JELENIK MEG AZ A GONDOLAT, HOGY EZEK VESZÍTHETŐEK: MERT RÁJÖSSZ ARRA, HOGY SOHA NEM TARTOZOTT HOZZÁD. De mivel nem tudod, hogy mit jelent a boldogság, mert nincs egy elképzelésed, bármiben fel tudod ismerni a teljességet. Bármiben. Egy negatív élethelyzet is lehet gyönyörű és teljes, ha önmagaként nézel rá. Mert meg fogja mutatni az irányt, mert az csak egy útjelző tábla. Csak egy felismerés, csak rámutat valamire. Aztán halad tovább.
Az ismeretlenbe nem lehet belekapaszkodni.

A gyerek testi épségére pont azért kell vigyázni, mert ő nem kapaszkodik semmibe, még az életbe sem.

Ne akard különbontani. A nekik nemje a te igened, és a te igened az ő igenük.

Ha mindent kidobsz, mindened megmarad. Ha megtartasz bármit is, mindent elveszítesz. De ezt is hagyd üresen.