Az elengedésről

Minden történet, amit átélünk – a mienk. A történet által kiváltott érzés, élmény – még inkább a mienk. Az átélt érzés a részünkké válik. Sőt! Belénk ivódik, meghatároz, legyen szó örömről, felejthetetlen emlékről, megbántottságról vagy el nem múló sértettségről, traumáról, eufóriáról. Hogy is akarjuk elengedni, ha az átélt érzéssé váltunk? Ugyanis nem lehet semmit sem kivenni, ami a lélek-történetünk része lett. Igazából nem elengedni akarunk, hanem szabadulni, mert bármi is legyen az, úgy érezzük hátráltat bennünket, vagy túl régóta okoz fájdalmat.

Az első lépés – az Elfogadás és belátása annak, hogy hozzánk tartozik és nem választható le rólunk, hiszen ott van a sejt-emlékezetünkben, az izmainkban és az idegpályákon mozog. Ha eljutunk ehhez a ponthoz, akkor lazul az akarat és a kezek elernyedve, szabadon lóghatnak végre a test mellett.

Érzed, hogy elengedted? Érzed, hogy maradni akart és te Megengedted? Érzed, hogy megszűnt a görcsösség, az ellenállás, az elutasítás és a vágy, hogy mindenáron felszabaduljál?

Amint ez a belső feszültség megszűnik, akkor ébredünk rá arra, hogy mindig is haladtunk előre és az elengedni vágyott emlék magától távolodik tőlünk - az ellenkező irányba. Az elengedéshez való ragaszkodás akasztotta meg. Minden pillanat, megélt tapasztalat halad… Elhalad mellettünk újra és újra, mintegy koncentrikus köröket írva élet-történetünk palettáján. Újra és újra fel fog bukkanni az emlék, az érzés, lehet csak egy percre, vagy egy darabig velünk marad… majd újra elvész végeláthatatlan Akashánk sűrűjében.

Felejtsd el, hogy mit akar az emberi részed, mert annak sem tudatossága, sem teremtő ereje, sem szabad akarata nincs!

Az emberi rész a legtöbbeknél itt a Földön 80-90%-ban nem más, mint egy hatalmas nagy mentális program... A szülők, a társadalom, a nemzet, a vallások, a megszokások, az adott kor programja.

Semmiféle egyedi és szent dolog nincs benne.

Olyan, mintha egy számítógép lenne, telepakolva mindenféle programokkal, melyeket folyton futtatni akar – ezeket hiszi vágynak, választásnak.

Néha bejön a megálmodott vágykép, s ilyenkor elismerően vállon veregeti magát: „Jaj, de ügyesen csináltam!”. Ha viszont nem jön be, akkor negatívan címkéz: „Jaj, de szerencsétlen vagyok!”. És ebben a programozott létben fut életeken át, örökkön-örökké.

Mondom: hogy mit akar az emberi rész, arról teljesen értelmetlen beszélni, mert ő nincs tudatában annak, hogy ő csak egy program.

Az emberi rész szempontjából a teremtés értelmetlen.

(Kiss Balázs Kunó)

Fogadd el az elme erejét, hiszen azt teljesíti be mindazt, amire gondolsz. A vágyakozás a hiány jelenlétét erősíti, így fontos, hogy a teljességet éljük át még akkor is, ha körülöttünk minden töredezett vagy részleges. A tökéletesen igaz tapasztalata nem válogat, nincs pozitív vagy negatív iránya, tehát akkor is tökéletes a pillanat, ha éppen fájdalmat élünk át.

A gyógyulás a teljesség érzésében gyökerezik. Ne vágyakozz az egészség után, mert a vágy azt feltételezi, hogy nem vagy az. Az elmében a betegség tudata van, és mindaddig ott is marad, amíg a vágy meg nem szűnik. Maradj a jelenben, úgy ahogy van – legyen az betegség, vagy csak egy nehéz pillanat.

Az adott helyzet elfogadása, a hiányérzet és vágyódás törlése az elmének azt sugallja, hogy Egész/séges vagy és teljes - így a test ebbe az irányba mozdul el.

Hitem szerint soha nincs kiszállás saját börtönömből. De amikor - Kunó útjelzőtábláinak hála - megláttam hogy ez tényleg az én börtönöm, akkor ráébredtem hogy a szabadság is belül van. Minden maradt ugyanaz mégis minden dolog ellentétes lett korábbi önmagához képest. Rendszer lett ami addig káosz volt. És a döbbenet hogy mindigis így volt. Ott volt a rendszer a káoszban de eddig nem láttam. Érdektelen lett a kint, a máshol fogalma így mostmár a szabadság igénye nélkül. VIszont annál fontosabb lett a bent mérete. Mekkora a börtönöm belső tere? Mekkora a szabadságom tere most a börtönömben? Amikor nemcsak sikerül felfedezem a határt, a falat, hanem emlékszem a tudásra, hogy az tényleg én falam... én tettem oda magamnak... akkor a fal eltűnik!!! Vagy néha ott marad még, de kvázi áttetsző lesz. És ez egy tapasztalható szuper élmény. Mármint nem a "fal" !!!

Kérdező: Hogyan tudom elvégezni a számomra szükséges gyakorlati dolgokat a "nem vagyok a testem" elmeállapotban?

Robert: Ha valóban tudnád, hogy nem a test vagy, akkor a kérdés soha nem merülne fel benned. A test mindig gondoskodik önmagáról. Ki növeszti a narancsfán a narancsokat? Ki növeszti a szőlőt? Ugyanaz az erő viseli a gondját a testednek is. Nem kell aggódnod miatta. Minden rendben lesz. A tested nem fog az úton egy kamion elé lépni, hacsak nem vagy nappali álmodó. Ébren leszel Az ébrenlét nem önkívület.

Testnek hiszed magad, ezért cselekvőnek hiszed magad, az ebédkészítés, sétálás, vásárlás minden terhével. De nincs közöd hozzá. Fölébredettnek lenni azt jelenti, hogy tudatában lenni mindennek, ami spontán történik, aminek nincs köze hozzád. A fű spontán növekszik, de képzelhetjük, hogy mi növesztjük azt az akaraterőnkkel. Ugyanez igaz a testi ténykedéseinkre. Valójában jobban funkcionálnak, amikor nem gondolsz rájuk. Tehát légy önmagad, és figyeld, mi történik!

K: Miért kell ilyen próbákon és szenvedéseken keresztül mennünk a világban? Minek a része ez? Ha tudatosság vagyunk, akkor miért kell vesződnünk az anyagi világgal?

R: Nem kell. Tedd föl magadnak a kérdést, hogy kinek kell vesződnie! Senkinek nem kell vesződnie. Ez egy álomhoz hasonlít. A halálos álmot álmodod. Csípj magadba! Ébredj fel! Légy szabad! Nem létezik senki, akinek ezt kellene tennie. Vedd észre, hogy hipnózisba vagyunk ragadva! Hipnózisban azt hisszük, hogy tapasztalatokon kell keresztülmennünk, így természetes, ha megkérdezed, hogy miért. De az igazság az, hogy senki nem megy keresztül semmiféle tapasztalaton. Csak úgy látszik. Éppen úgy, mint a víz a délibábban, vagy ahogy az ég kék, vagy a kígyó a kötélben. Olyannak tűnik, valóságosnak tűnik. De amint ismered az igazságot, szabad vagy. Senki nem fog keresztülmenni semmin. Csak az "én a test vagyok" ideába kapaszkodva tűnik úgy, hogy tapasztalatokon mész keresztül. De amint a test ideát feladod, felismerve, hogy az én a test, nem te, hanem az én, akkor szabaddá válsz. Soha nem voltál a test. Nem létezik test De megengedem, hogy némelyik emberben olyan erős a hipnózis, hogy nagyon nehéz elhinnie, hogy ő nem a test Mivel látja azt, megfigyeli azt, az érez és cselekszik. Ezért kell önkutatást végezned.

K: Mi a különbség a nem-elme állapot és a megvilágosodás között?

R: A nem-elme állapot az, amelyben a gyakorlásból a csönd terébe kerülsz, ahol zavaró gondolataid megszűnnek. Az oda vezető út az önkutatás. Ami a leggyorsabb Út. De az nem önmegvalósítás. Az önmegvalósítás az, amikor az elme a spirituális szívbe húzódik. Megszabadulás, móksa, önmegvalósítás az, amikor a csöndben maradt elme maradéktalanul a spirituális szívbe húzódik Ilyenkor az ellne, az én teljesen feloldódik, és te szabad vagy. Úgyhogy a nem-elme állapot egy nagyon magas állapot. A boldogság állapota, de ott marad még valaki, hogy tapasztalja a boldogságot. Amikor a boldogság a szívbe húzódik, senki nem marad, hogy bármit tapasztaljon. Ennélfogva, nem mondhatod többé, hogy "a nem-elme állapotában vagyok". Olyankor nincs mit mondani. Érted ezt?

K: Azt hiszem tiszta számomra.

R: Tiszta, mint a sár. Ismét, a lényeg az, hogy emlékezz, hogy folyton kérdéseket kell föltenned magadnak. Ne kijelentéseket tegyél! Kérdéseket tegyél föl magadnak! Az elme azt utálja.

K: Robert, úgy tűnik, ez arról szól, hogy az elme vagy ego igyekszik nem azonosulni önmagával, és megkísérli, hogy a titokkal azonosuljon. Ez elegendő a változás előidézéséhez?

R: Elegendő. Amikor az elme önmagáról kezd kérdezősködni, akkor gyengébbé válik. Minél több a kérdés, annál gyengébbé válik az elme. Ha kijelentéseket teszel, ha azt mondogatod magadnak, hogy "Isten vagyok, illetve tudatosság vagyok, illetve abszolút valóság vagyok", azt szereti az elme, mivel Istenné akar válni. Istenné akar válni, ezért aztán az ego azt gondolja, hogy ő Isten. És állandóan készen állsz a harcra. De a másik úton haladva, feltéve a kérdést, hogy "Ki vagyok én, honnét jött az elme?", az elme gyengévé válik, mivel nem ezt szereti. Ahogy mondtad, látni kezdi a titkot, és egyre gyengébbé és gyengébbé válik. Elpusztítja magát, úgyszólván. De a végső igazság természetesen az, hogy nem létezik elme, ezért bármit is csinál, ne összpontosíts az elmére! Hanem tedd föl a kérdést, "Kihez jön az elme?"

K: Robert, azt mondtad, hogy kérdést kell föltermi, korábban viszont azt mondtad, hogy azt kell mondani, hogy "ez nem én vagyok". Ami nem kérdésföltevés.

M: Olyan, mint egy kérdésföltevés. Ez nem én vagyok!? Ki vagyok én?

K: Robert, megtörténhet mindez, csupán feladással?

M: Ó igen, határozottan. Ha ez bonyolultnak tűnik, akkor mindössze annyit kell tenned, hogy add föl teljesen! Mondd, hogy "Vedd el, Isten! Ez mind a tiéd." És olyannyira teljesen engedd el, hogy egyetlen kérdésnek se maradjon helye! Mondd, hogy "Vedd el, Isten! Vedd el az egész terhet! Engem már nem érdekel." De ez is nehéz, mert azt jelenti, hogy mindent át kell adnod Istennek, és egy dologért sem szabad aggódnod. Ne foglalkozz semmivel ezen a világon; eszmélj rá, hogy Isten viseli a gondját! Ez az igazi feladás.

Robert Adams - A szív csöndje

~
Ha a negatív érzelmeket megpróbáljuk távoltartani magunktól, azzal csak a hatalmukat növeljük. Ha bűntudatunk van, vagy nem veszünk róla tudomást, azzal is csak a hatalmukat növeljük. Buddha azt tanácsolja, hogy vegyük észre a negatív érzelmeket, és időzünk el a társaságukban. Tekintsünk úgy magunkra, mint egy vendégházra és fogadjuk a látogatókat. A látogatók nem azt várják, hogy ítélkezzünk felettük, hanem azt, hogy figyelmet szenteljünk nekik addig, míg végül távoznak. Mert távozni fognak. Megtanuljuk, hogy az érzelem nem “én vagyok” - kár is volna azonosulni vele, hiszen úgyis elmúlik. A cél az, hogy olyannak lássuk a negatív érzelmet, amilyen: egyrészt illékony, másrészt nem azonos velem és nem különálló létező, hanem bizonyos okok és körülmények következménye.
Ha hagyjuk, hogy az érzelem betöltse a szerepét, az nem azt jelenti, hogy az érzelemnek megfelelően cselekszünk - ha ezt sikerül megértenünk, többé nem fogunk félni érzelmeinktől. Ráadásul elmondhatjuk hogy gyakoroltuk a türelmet, hiszen nem futamodtunk meg a kellemetlenség elől.
Ahogy egyre inkább elmélyül belátásunk érzelmeink tünékenységének megfigyelésében, annál kevésbé akarjuk megváltoztatni őket.
Minek is tennénk, hisz csak
jönnek-mennek

A MŰSOR
Ha úgy gondolod, hogy te vezeted a műsort, akkor mindig attól fogsz félni, hogy éppen hogyan alakul.
De ha felismered azt, hogy nem te vagy, aki vezeti, akkor a félelem és minden téveszme megszűnik.

~ Nitya

Annyit hozzátennék nyers tapasztalatként, hogy ez így teljesen rendben van, annyi csak a dolgunk, hogy észleljük miközben üdvözöljük az érzelmet, hogy nem azonosulunk velük. A fülfájásnál tapasztaltam meg, átkúszott a figyelem a fájdalomra a nagy figyelgetésben, így “marasztalta azt”. A figyelmet nem kell rajta tartani, csak a szeretetet észlelni az egészből, s azt, hogy valójában kik vagyunk.

Folyamatos nyers tapasztalás a válasz erre, önmagunk felfedezése. A tudatos jelenlétben feloldódik. Kicsit skizo állapot.
Ahogy jelen vagyunk neki, s tudatosítjuk magunkban a minden rendben lévőséget, illetve a tiszta szeretet áramlását (amik vagyunk), így érintetlenül marad. Megengedésben van a jelenléte, de a figyelem nem rajta van, ezért száll tova. De ezt mindenkinek magának kell felfedeznie magában, hogyan is van a működése.

Kóstolgatom, inkább nem kérek belőle. Elhatárolódás a szájban. Szeretném ha az nem lenne, nem kéne vele foglalkozni. Fogászati beavatkozás miatt érzed konfliktus, rosszul megcsinált fog, ami ott van és engem folyamatosan irritál.

Valaki le akar valamit dugni a torkomon, hogy azzal értsek egyet, én mérleg elem de nem akarom ezt lenyelni. Konfliktus, lehet hogy nem tudom visszacsinálni. Belementem félig de nem lehet visszamondani.

Önértékelés önbecsülés letörés. Nem vagyok elég jó, nem vagyok képes valamire, gyenge vagyok, nem tudom befejezni, a kényelmetlen szituációt már elvágnám...
Kötelek elkötelezettsége levágása

Elhatárolódás i konfliktus, beleharap nék valakibe de nem szabad nem illik, arám te lepedő agressort nem zavar ha tomel. Ha rám erőlteti az akaratát, nem szabad megharapnom.

Túlérzékenység, indulat, nem szabad, ezzel reagál hogy ne is lehessen harapni. Már vicsorog mi se lehet mert A hideg levegő is fáj.

Az út három módszere

Az első az önátadás, ahol teljesen átadjuk magunkat Istennek, vagyis Énednek. De ezt a legtöbb ember számára nehéz megtenni. Könnyűnek hangzik, de nem az. Azt jelenti, hogy nincs saját életed. Mindent átadsz Istennek, teljesen és maradéktalanul. Maradéktalanul. Életed minden része Istenhez kerül. “Ne az én akaratom, hanem a Tiéd!” Ez az odaadás, a bhakti. Ismétlem, könnyűnek hangzik némelyek számára, de amikor belevágsz nem az, mert azt jelenti, hogy minden döntést, amit hoznod kell, Istenre hagysz. Elmédet maradéktalanul, teljesen, feltétel nélkül Istennek adod. És az elvezet téged az önmegvalósításhoz.
A második amiről beszéltünk, a tanúság. A tanúvá válás. Önmagad folyamatos figyelése. A gondolataid figyelése, a cselekedeteid figyelése. Ülsz meditációban és figyeled ami az elmédben zajlik. Nem próbálsz megváltoztatni semmit, vagy kijavítani semmit. Csupán figyelsz. A tanújává válsz a gondolataidnak a meditáció alatt, és tetteidnek az ébrenlét alatt.
És a harmadik javaslatom az önkutatás. Megkérdezed magadat, hogy “Kihez jönnek ezek a bajok? Kihez jön ez a karma? Kihez jön ez a szenvedés? Hozzám jön. Nos, mi ez a ‘hozzám’? Én vagyok a hozzám. Ki vagyok én? Honnét jött az én?” És követed az “én”-t a forrásába. E három módszer bármelyikét használhatod, amelyik a legjobban illik hozzád. De mindenképpen tegyél valamit! Ne pazarold el az életedet haszontalanságokkal! Dolgozz magadon, ha szabaddá akarsz válni! Ez nem jelenti azt, hogy fel kell hagynod a moziba menéssel, vagy a munkába menéssel, vagy bármivel. Semmivel nem kell felhagynod. Csupán legyél a tudatában annak amit csinálsz! Válj tudatos lénnyé! Váj tudatossá a tetteidre! Válj szeretetteljessé, együtt érzővé, gyöngéddé minden ember irányában! Hagyd abba az első helyezettre figyelést! A legtöbben azt mondjuk, hogy “Első helyezett, én vagyok az első helyezett.” Felejtsd el ezt! Ez az, amitől szenvedsz. Ez az ego. Nehéz megérteni, hogy egódat feladva hogyan tudna jobb életed lenni, de az lesz. Próbáld ki, és látni fogod! Amikor abbahagyod az önmagadon való gondolkodást, és Éneden kezdesz gondolkodni, de önmagad mindenütt jelenvalósággá válik az azt jelenti, hogy mindenki másra önmagadként gondolsz. Vagyis, ha egy emberi lény szenved te is szenvedsz.
Viszont, bizonyos tekintetben különbözünk a buddhizmustól. Nem nagyon, csak egy kicsit. Mert a bódhiszattva azt mondja, hogy nem fog megvalósulttá válni, amíg mindenki más megvalósulttá nem válik. De akkor van egy magasabb bódhiszattvájuk, az arhat. Az olyan, mint a hinduizmusban az avadhuta, önmaga önmegvalósítottá válik, mert megérti, hogy az ő énje mindenki Énje. És mi ezt fogadjuk el. Más szóval, ha segíteni akarsz embertársadon, ha ezt a világot egy jobb világgá akarod tenni, először találd meg önmagadat, és minden más vigyázni fog magára! A boldogság az igazi természeted.
Érezd magadban a jelenlétet! Érezd a boldogságot és az örömöt, ami valójában vagy! Érezd! Képes vagy érezni. Nem számít, mennyi úgynevezett problémád van, látszólag, nem számít, mi zajlik az életedben, jó vagy rossz, feledkezz el róla! Nem számít.
Érezd a jelenlétet! A tudatosság jelenlétét. A tiszta tudat jelenlétét.
Érezd ezt magadban! Ne gondolkodj rajta - csak érezd! Amikor gondolkodni kezdesz rajta, elrontod. Engedd a szívedet repesni!
Ne fordíts egy pici figyelmet se az elmére, akármilyen gondolatot szállít hozzád, akármit mond neked! Ne fordíts az elmére semmiféle figyelmet! Érezd a boldogságot! Te vagy a boldogság.
Abszolúte semmi nincs, amire szükséged lenne, vagy amivé válnod kellene. Ne keress megvilágosodást vagy megszabadulást! Soha nem fogod megtalálni. Nincs hol keresni. Amikor érzékeiddel nézel, hol van megszabadulás? Hol van szabadság? Nem létezik.
Amikor meghaladod az érzékeket, amikor nem fordítasz figyelmet az érzékekre, és túllépsz rajtuk a megfigyelésük révén, a nézésük révén, és a rájuk való nem reagálás révén, akkor úgy találod, hogy mindig boldog voltál. Üdvösség boldogság a valódi természeted.
Az vagy.

Robert Adams-A Szív Csöndje