Kérdés: Mit értesz az alatt amikor azt mondod, hogy nincs rabság (megkötöttség)?

Válasz: Mind a rabság és a megszabadulás része egy álomnak - az álomnak, hogy valami elkülönült, jelenlévő dolog vagy. Ez a ‘dolog’ egy látszólagos ön-megtapasztalásban él, ami együtt jár a beteljesületlenség érzetével, és azzal a törekvéssel, hogy erre választ találjon. Ez az amit rabságnak hívunk. A megszabadulás nem az a gondolat, hogy legyőzzük ezt a rabságot, sem nem - ahogy néha én is használom - a személyes felépítmény látszólagos összeomlása, egészében véve. Ahogy a személy látja, a megszabadulás az a feltételezés, hogy a keresést legyőzzük valaminek a megtalálásával, - és akkor beteljesült személy lesz. A személy vagy meg akar szabadulni a kereséstől, vagy saját magától, és belépni egy megszabadult állpotba, amiről szintén feltételezi, hogy valahol létezik a térben és időben. Sőt, amiről beszélek az az, hogy már kezdettől fogva nincs személy. Amikor nincs személy, akkor nincs senki, aki be lenne börtönözve azzal ami történik, és nincs ott senki sem, akit ki kellene szabadítani abból ami történik. Szóval, a megszabadulás és a rabság koncepciója csak az álom része. Sem nem kell kiszabadulnod abból, ‘ami van’, sem nem kell elhordozonod azt ‘ami van’. Ez valóban ennyire egyszerű.

(Andreas Müller)

Ha valóban őszintén megvizsgáljuk ezeket a hiedelemmintákat, rájövünk, hogy már egyáltalán nem jelentenek számunkra hasznos stratégiákat. A múltban talán segítettek megbirkózni a nehéz helyzetekkel, azóta viszont már egyáltalán nem olyan hasznosak. Maga a gondolkodás sem valami hasznos stratégia. Bármilyen történetet mesélünk is magunknak bármilyen eseményről, az mindig fájdalmat fog okozni. Végső soron minden múltról vagy jelenről alkotott elmeszülemény összeütközésbe kerül az élettel, ahogy az van, vagyis azzal, ami valójában történik.

Az ilyen „tépőzár” típusú gondolatok és érzelmek felmerülésekor az a megoldás, hogy szembenézünk velük, és megvizsgáljuk, milyen hiedelemrendszereken alapulnak. Ezekben a pillanatokban a belső vizsgálódás a spirituális gyakorlásod. Ha kikerülöd ezt a gyakorlást, az azt jelenti, hogy kikerülöd a saját felébredésedet. Bármit kerülsz is ki az életben, az újra meg újra vissza fog térni egészen addig, amíg hajlandó nem leszel szembenézni vele — amíg hajlandó nem leszel behatóan megvizsgálni az igaz természetét.

Ismétlem, csak onnan tudhatjuk, hogy megláttuk valami igaz természetét, hogy a fejünkben mesélt történet elhagyja a rendszert. Nemcsak látjuk, hanem érezzük is, hogy illúzió. Gyakran mondom a tanítványoknak, hogy ne tágítsanak addig, amíg szerte nem foszlik. Választhatsz az áldozattá válás és a meditatív vizsgálódás között. Ez a két választásod van: vagy a saját elképzeléseid és hiedelmeid áldozatául esel, vagy addig „érzed”, vizsgálod őket, amíg el nem tűnnek.

E vizsgálódás során rájövünk, hogy minden hiedelem egyenértékű. Amit arról gondolunk, hogy valakinek meg kellett volna tennie vagy nem kellett volna megtennie, semmi értéke nincs. Amit valójában tettek, az egyenértékű azzal, amiről úgy hiszem, hogy tenniük kellett volna. Csak akkor egyenlítődnek ki egy gondolat polaritásai, ha belátjuk, hogy gondolataink, ítéleteink és véleményeink éppannyira igazak, mint azok ellentétei. Ha az ellentétes gondolat éppolyan igaz, mint az általam hitt gondolat, akkor összedől az egész gondolati felépítmény. Ha a sajátométól eltérő véleménynek éppannyi létjogosultsága van, mint az enyémnek, akkor lehetetlen megmondani, melyik vélemény igaz vagy valós. Mindkettő vagy igaz, vagy nem. Ha ezt átlátjuk, kiegyenlítődnek bennünk az ellentétek, és a gondolatok elveszítik a polaritásukat. A gondolkodás kettős rendszere csak azután veszíti érvényességét és kezd összedőlni, miután a gondolatok ily módon kiegyenlítődnek.

Ez nem olyasvalami, amit csak egyszer látunk be — annyiszor látjuk be, ahányszor szükséges. Nincs olyan, hogy múltbeli felébredés; a múltbeli felébredés elmúlt. Egyedül a jelen fontos. Ebben a pillanatban ébren vagyok-e az igazságra, és nemcsak az elmémben, hanem lényem egészében? Valóban látom-e, hogy a személyes világlátás és a személyes én egész struktúrája nem más, mint egy álom az egyetemes elmén belül? Egyedül ez számít.

Amit tegnap láttunk, az talán hatással van a mára, talán nincs. Ha még mindig eleven és élettel teli, és ha még mindig ebből a nézőpontból szemléljük a dolgokat, akkor jó, szabadok vagyunk. Ha viszont nem, akkor fel kell hagynunk a tagadással. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy belássuk: csak elhiszünk valamit, valamibe kapaszkodunk.

Nagyon fontos hajlandónak lennünk arra, hogy ne kerüljük ki az illúziót. A tanítóm azt mondta, hogy a nirvánába a szanszáránát vezet az út. Az igazsághoz és a szabadsághoz a kötöttségen keresztül jutunk el. A dolgok igaz természetéhez úgy jutunk el, ha átlátjuk a dolgok illuzórikus természetét.

Nem azáltal jutunk el a nirvánába, hogy elkerüljük a szanszárát. Nem azáltal jutunk el a mennyországba, hogy elkerüljük a poklot, vagy megpróbálunk elsomfordálni mellette. Nem azáltal jutunk el a világossághoz, hogy elkerüljük a zavarosságot. Nem azáltal jutunk el a szabadsághoz, hogy elkerüljük azt, ami nem teljesen szabad. Az igazság ennek épp az ellenkezője.

Szabadságunk bejáratát az illúzióink jelentik, vagyis azok a hiedelmek, amelyekhez ragaszkodunk. Egész egyszerűen rajtuk keresztül kell belépnünk, kapaszkodás vagy elutasítás nélkül. Nem szabad elhinnünk őket, de nem szabad elfutnunk sem előlük. A látszólagos kötöttség minden egyes pillanatát a szabadságba szóló meghívásként kell látnunk. Ekkor a szeretet megnyilvánulásává, az együttérzés megnyilvánulásává válik, hogy nem futunk el többé.

Minden pillanat az a pillanat, amelynek épp történnie kell. Minden tapasztalatunk isteni meghívás. A meghívás lehet gyönyörű vagy épp kíméletlen, de minden pillanat meghívás. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: életünk szövedéke és áramlása az, ami pillanatról pillanatra feltárja a szabadságot. Maga az élet mutatja meg nekünk, hogy min kell átlátnunk ahhoz, hogy szabadok lehessünk.

Adyashanti – Világod vége

“Most egy pillanatra állj meg és csak legyél... önmagadon belül önmagadban... a szűk személyes térből lépj ki a határtalan jelenlét tiszta áramlásába... ne kövess senkit és semmit... a figyelmed tartsd önmagadban... ne várj kívülről újabb és újabb útmutatásra...az ITT LENNI nagyon egyszerű... még mielőtt bármilyen gondolat megszületik benned önmagadról, már itt vagy.... amint a fejedben kialakul egy elképzelés arról, hogy megvalósítsd önmagad... csak vedd észre és hagyd figyelmen kívül... mert az aki valójában vagy, igaz valód minden gondolat megszületése előtt VAN... megvalósítani, annyi mint minden pillanatban erre ráeszmélni.... itt vagy....egyetlen igaz valóság csak is ebben a pillanatban VAN... ez a MOST igaz valód lakhelye... ITT LENNI.. annyi, mint hazaérkezni... időtlen öröklét otthonod minden pillanatban nyitva áll.. csak egyszerűen lépj be rajta MOST

Az elmúlt pár ezer évben nagyon elbillent az egyensúly férfi-női energiában, körülbelül 90-10% arányban. Ezt az egyensúlytalanságot a női energia éppúgy teremtette, mint a férfi (50%-ban). Amikor téged bántanak, akkor valójában te akarod azt, hogy bántsanak. Amikor te bántasz másokat, akkor te vagy az, aki saját magadat bántod. Minden fájdalmat, amit más okozott neked, azt te okoztál saját magadnak. A legnagyobb felismerés, hogy mindent te teremtesz magadnak, minden játszmát. És ezt nem tudod abbahagyni. Csak fölismerni azt, hogy nem ezt választod.

A legnagyobb zsákutca, hogy jól akarsz dönteni. De ha minden döntésed mellett 100%-ig leraknád a voksodat, akkor az tökéletes lenne számodra. De igazából nem döntesz, hanem csak lebegteted a valószínűségeket, amivel megrekeszted az energiádat. Nagyon sokat kellene azokba a múltbéli helyzetekbe belemenni, amikor bántottál vagy bántottak. Menj oda a múlt béli éned mellé, és mondd neki azt, hogy neked köszönhetem, hogy az lettem, aki vagyok. Ezáltal megváltoztatod a múltat. A hála az, amikor egyenrangúként köszönetet tudsz mondani mindennek (nem alá-fölérendelt módon). Attól, hogy egy energiát az elme negatívnak bélyegez, attól az még éppen annyira energia, és kézzel fogható. Nem egy hiány, az is valami. A Földön van egy olyan kialakult program, hogy szenvedni kell, és hogy eleve bűnösen jöttél a világra. Emiatt nem mered jól érezni magad, mert rögtön bűntudatod lesz. Nem kell megtisztulnod semmitől, mert nincs ilyen, hogy tisztaság. Bármit is választasz, az mindig is tartalmazni fog egy negatív és egy pozitív részt. A lényeg, hogy válaszd, és hogy csináld! Előbb kell bíznod, és utána nem fognak megbántani téged! Ahogy elkezdesz azon gondolkodni, hogy vajon jól csinálom-e, szétesett a valóságod. Az lenne a lényeg, hogy elfogadd azt, hogy te így vagy tökéletes, ahogy vagy. Van egy emberi részed IS, sok aspektus IS, és van egy isteni részed IS. A lényeg az, hogy hol vagy. Hazudsz magadnak, hogy ha ezeket kizárod. Ne akarjatok sosem egy állapotban lenni! Nem az a lényeg, hogy ne gondolkozz, hanem hogy ne legyen fogalom hozzátársítva a gondolatokhoz (jó-rossz). Te teremted meg a világot azzal, hogy megtapasztalod. Csak azon az egy dolgon tudsz változtatni, hogy hogyan tapasztalod meg a valóságot. De akkor tudsz csak mást játszani, ha nem ragaszkodsz ahhoz, aki vagy. Minden pillanat véges, de minden pillanatban képes vagy a határodat megváltoztatni. Azért vagy itt, hogy megtudd, hol a határ, ezt te mondod meg. A szűkülés valójában egyszerre tágulás, és a tágulás egyszerre szűkülés. Az a kérdés, hogy te melyik oldalán vagy. Nem kell vele csinálni semmit, maga a felismerés változtatja meg.

A fájdalom pont egy érdekes megtapasztalás volt. Az tudatosult bennem, hogy ez is csak egy jelzése a szervezetemnek, és nem más, mint egy furcsa érzés. És ráadásul az én túlélésemet szolgálja. Nagyon részletesen meg tudtam figyelni, hogy milyen is, és "lehámozni" róla a hozzá kapcsolódó negatív érzéseket, amik teljesen máshonnan jönnek, mint maga a fájdalom.

Meg aztán az is tudatosult bennem, hogy mindig csak egy VÉGTELENÜL RÖVID pillanatot kell elviselni, ami a jelen pillanat. Ez rengeteget segített.

Meg az is, hogy elképzeltem, hogy hogyan is működik a szervezetem, hogyan küldik fel a receptorok a jelzéseket az idegsejteken át az agyba, és hogy ez hogyan és miért alakult így ki, és hogy vajon hogyan kapcsolódott hozzá ehhez a jelzéshez a szenvedés. És arra jutottam, h a szenvedést főként az okozza, hogy nem a jelen pillanatot próbáljuk meg csak elviselni, hanem elkezdünk agyalni, hogy vajon mi okozza, vajon hova vezet, vajon meddig fog tartani, mit KÉNE tennünk, stb... Amikor sikerült kizárólag a jelen pillanatban megfigyelnem, hogy mi történik, szinte semmi szenvedést nem okozott.

Az összes mikróba potenciálisan csak bennünk létezik. Nincs olyan, hogy "elkaptam, csak olyan, hogy energetikailag aktiválódik egy bizonyos információra egy adott szituációban.

Bennem CSAK AZ ÉRZÉS, a szeretetünk folyton áramló melege. Nem kötöm képekhez, emlékekhez. Az elme nem befolyásol.

What is happening is not really moving. It appears to move. There is no intention in it.

Stop changing yourself. More thoughts want to change.

The contraction says: something needs to happen. I need to find something in what is. That is obviously missing in my experience to make me whole.

Fájdalom ignorálása: a hangsúlyt a másik oldal jelenlétére fektesd, a boldogság érzelmi állapotára, és olyannyira vessz el benne, itatódj át vele és oldódj fel benne, hogy egy ponton visszanézel az utolsó x másodpercre, és felismered, hogy nem tapasztalod már a fájdalmat. ... Már azt sem tudom biztosan, hogy a fájdalom ott volt-e, avagy sem. Amit biztosan tudok, hogy nem voltam rá éber.

A fájdalom egy nagyszerű katalizátor abban, hogy megtapasztaljuk a létállapotunk szabadságát, annak a frekvenciának a megválasztását, amit bármely pillanatban meg akarsz tapasztalni a KÖRÜLMÉNYEKTŐL FÜGGETLENÜL. Megválaszthatom, hogyan kívánom megtapasztalni magamat, kifejezni magamat, minek a rezgését kívánom megtestesíteni, mindezt függetlenül a körülményektől.

Teljes szíveddel kötelezd el magad a boldogságra olyan áron is, hogy feladod vak hűségedet, amivel a fájdalmat újra és újra megítéled. Amikor nem ítéled el a fájdalmat, akkor már nem is láthatod a fájdalmat. AMIKOR AZ ÍTÉLKEZÉS ELTŰNIK VALAMIRŐL, A VELE KAPCSOLATOS IDEA, GONDOLAT IS ELTŰNIK BELŐLED. Így fedezzük fel a dolgok ürességét, természetes módon.
Számodra nem létezőek, ha nem definiálod őket (a megjelenő doglokat, melyek illuzórikus természetűek).

Ess szerelembe a fájdalommal. A fájdalommal együtt képes vagy szeretni: képes vagy szeretni az elkövetőt, aminek az áldozatának tekintetted magad. Ha megbocsátasz az elkövetőnek és szerelembe esel vele, ha biztos tudással szívesen látod a teredben, így a katalizátorod mesterévé válsz, és a katalizátorodnak el kell hagynia téged, mert a léte többé már nem jelent semmit a számodra.

Vedd alaposan szemügyre az életedet, és hogy mi az, amivel még most is harcolsz, aminek ellenállsz, amit elkerülsz, amivel küszködsz. És kötelezd el magad amellett, hogy szerelembe esel vele. Minden apró részletével.

(Elfogadod jelenlétként a fájdalmat anélkül, hogy felemelkedne az elmédbe, és olyan gondolatokat gondoltatna veled, ami a régi emlékekről és minden olyan dologról szól, ami összekapcsolódik a fájdalom energiájával.)

1. Bármi, amit tudatossá teszel magadban, de már nem szolgál többé, elhagy. Kivéve, ha valamilyen módon még mindig van valamilyen jelentősége a számodra.

2. Bármi, amit negatív módon definiálsz, szenvedést okoz. Mert a negativitás maga a hiány.

3. Semmit nem lökhetsz el magadtól. Bármire is mondasz nemet, azzal éppenséggel igent mondasz rá, mert az adott dologra irányuló figyelem aktiválja annak rezgését, és az így egyre közelebb kerül hozzád.

4. Minden hatalmad a jelenben van.

5. Kunó: ha elkezdesz harcolni, nem nyerhetsz, mert olyan ellenséggel vagdalkozol, ami a te teremtményed: tőled nyeri az energiáját.

6. Kunó: nem fogod tudni meggyógyítani a saját lelki sérüléseidet, mert csak azért létezik, mert ragaszkodsz hozzá.

7. Sorsa felől miért aggódik az ember, úgyis csak az lesz, aminek lennie kell.

8. Te nem tudod megcsinálni. Ez olyan, mintha egy gondolat azon gondolkodna, hogy hogyan ne gondolkodjon.